9 hónap idekinn

Sor került a kilencedik havi vizsgálatokra is. A mérő szerkentyűk 8.100 grammot (+ 100 g) és 73 centimétert (+ 2 cm) mutattak. Kijött a második fogacska is (+ 1), a lenti mellett. Sok nyálzás volt, sok nemalvás (óránkénti ébresztéssel éjjel), Osanit és chamomilla bogyókkal, meg mindennel, amivel az elsőt kísértük.

Egyre gyakoribb a kádban való játék a melegben, ehhez elengedhetetlen (na meg a kiságyi mókákhoz) a két sípoló kis fürdőjáték, akik Inci és Finci névre hallgatnak. A járókában sajnos nem marad benn, majd bolond lenne, pláne ha otthon vagyunk és cipeljük.

Már tanuljuk a pá-pá, meg a hozd-ide-a-mesekönyvet szavakat. Bárhol feláll már és felhúzódzkodik, tanulás alatt van a csüccs is, ilyenkor elengedi magát, kis popsiját leengedi és nevet. Mi tapssal jutalmazzuk a mutatványt. Kis mutatóujjával rámutat tárgyakra vagy bedugja kis lyukakba. Például a sípoló játékok alján levő lyukacskán ujjával is szívesen időzik, és a szájába is fújtatja a levegőt belőle. A cumisüveget egy kézzel megtartja.

Megkóstoltuk a tejpépet, nagyon ízlik, hangos kurjongatással kérjük a repetát. Lassan felszabadul a hely a kisszobában történő kalózkodásra is.