Nélkülem unatkoznál

te is

Moon River

2013. január 04. 12:04 - yerma

Egyre aggasztóbb azt látni, hogy bármi történjék Anna baba bizony nagyon hamar elpityeredik. Még olyan dolgoktól is, amikre nem gondolnánk. Ennek az ellenkezője is igaz, azok, amik miatt egyszer már sírt, következő alkalomkor már semleges hatást váltanak ki nála. Kezdtük ugye az ágon ugrált a verébbel, ahol a most sír a veréb sornál törött el a mécses, aztán következett a meleg a radiátornál a meleg szó kiejtése, amit aztán már megszokott, de ma ahogy konstatáltam, hogy hideg a radiátor utalva a napközbeni 7 Celsius fok és az éjszakai mínusz között feszülő ellentmondásra, most ez verte ki nála a biztosítékot, görbül és fittyed a száj, hangtalan sírás, hüvelykujj a szájban, másik kéz pödri a fület, én pedig ringatom az ölemben és puszilgatom a fejét. Olyan elképesztően banális dolgok miatt is elsírja magát, mint hogy az újságpapírlap, amit letépett és a szekrényére helyezte a matricák mellé nem ragad. Ilyenkor hosszan magyarázni kell neki, hogy nem ragad minden, sőt általában semmi nem ragad, csak kivételes esetekben.

Ennek a bejegyzésnek a címén gondolkoztam eleddig a legtöbbet, amióta naplót írok kettőnkről. Ami mondjuk nem is csoda, mert nem tudom hol megfogni ezt a jelenséget, megoldani meg pláne nem tudom, ha van egyáltalán megoldás. Arról nem is beszélve, hogy nem is halványan rémlik nekem ez az egész helyzet, hanem úgy mintha csak tegnap történt volna, és nem egy hosszú folyamatnak lett volna a része ez már valamikor. Hangulatában erre harmonizálva jutott eszembe a Moon River és a csodálatos Audrey Hepburn az Álom luxuskivitelben című filmben, hátha ő megvigasztal minket.


szólj hozzá: Audrey Hepburn-Moon River

Hold-folyó, átevezek még
az emlékeid kék vizén.
Te vén folyó,
Te bölcs folyó,
Bár hosszú az utad,
Elkísérlek én.
Két vándor,
Nem várhat tovább,
A messzi nagyvilág a cél.
Gyors szél
Hajtja majd csónakunk,
Szállunk könnyedén,
A szivárvány ölén,
Hold-folyó és én…

Szólj hozzá!
Címkék: 16. hónap

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr194997631

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.