Nélkülem unatkoznál

te is

Spicc

2013. március 28. 13:50 - yerma

Ortopéd vizsgálatot írtak elő a "baba önálló járásakor". Persze, hogy mi az, hogy "önálló járás", azt senki nem tudta pontosan megmondani, szerencsére, hogy ki a "baba" azt még tudtuk értelmezni, így egy hónapos várakozás után kaptunk időpontot az ortopéd rendelőbe. Ott egész jól tartják az időpontot, amit adnak, így várakozni nemigen kellett, csak a ruha lehámozásával ment el egy kis idő, gyakorlatilag a kétharmad. Pufi dzseki, egyik pulcsi, másik pulcsi, csizma, harisnya, satöbbi. Ez alkalommal szerencsénk volt, mert legutóbb egy pelenkázás is kísérte az akciót, de az is igaz, hogy akkor még az akarattal nem rendelkező baba minimális ellenállást tanúsított és könnyebb dolgunk volt.

A lehámozás után, mezítelen talppal télvíz idején a kövezeten járatták egy kicsit, mint a kifutón vonult végig Anna apja kezét fogva oda és vissza, és ha nem állítja le a doktorbácsi, akkor még vonultunk volna egy darabig, annyira tetszett. Megállapítást nyert, hogy a lábfeje kicsit befelé áll, mert az anyaméhben úgy kényelmes a babáknak és úgy maradt, és mutattak egy tornázási módot, hogyan kell kifeszíteni spiccel a kis lábfejet. "Ez jó", mondta Anna és végigdőlt a kanapén - már otthon. A befelé hajló lábról bővebben, precíz gyakorlatsor elsajátítása folyamatban, a doktor bácsi csak egyszer mutatta meg. A leleten található latin szavak és kódok kigyűjtése is folyamatban, internet, hurrá!

Nem tudni miért, de a gólyacsípési folt Anna baba szeme fölött megint megerősödött, illetve jelen van. Azt olvastam, hogy csak felnőttkorra múlik el, addig előjöhet bármikor, síráskor erősödik fel, nyugalmi állapotban meg eltűnik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr435177558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.