Nélkülem unatkoznál

te is

Egyszervolt

2013. május 07. 17:00 - yerma

Megszületett az első történet, amit Anna talált ki. Ez természetesen nem mese, legalábbis a klasszikus értelemben nem az.
A falra nézett, ahol a macis tapéta van. A fal egyik oldalán félbemaradt egy macifigura, mert vége volt a falnak, a másik oldalán is volt egy fél szintúgy. Erre azt mondta:

A maci itt bebújt és ott mászott ki.

Közben annak is próbáltam utánajárni, mikortól kezd egy gyerek meséket, történeteket alkotni, kitalálni. Pontos információval senki sem bír, sőt elég zagyva halmazt adott ki a kereső a beírt gyermek+mese+alkotás szavakra. Általában 2-3 éves korról írnak, de én úgy gondolom ez inkább az az időszak lehet, amikor már ki tudja fejezni magát egyértelműen. Hajlamos vagyok abban hinni, hogy a legkisebb gyerek is talál ki meséket, csak még nem tudja elmondani.

Azt eddig is tudtuk, hogy a betűket szereti, és azt is, hogy szavakat is. De most már az is kiderült, hogy mindez csak eszköz lesz valami nagyobb és fontosabb dolog eléréséhez.