Nélkülem unatkoznál

te is

Titáhuk története - a falu

2013. december 18. 16:16 - yerma

A ködbe vész az idő, amikor a kis Mutató Kéz kimondta a varázsszót: titáhu, és ezzel teremtett. Mindegy, hogy mit, de a semmiből hozta létre, és most azt is mindegy, hogy meddig állt a vár. Mert a wigwam már toldozott-foldozott volt, de eleve szikes talajra épült, úgyhogy csodát ne várjunk, ha már omladozik a támfal, meg aztán jöttek a nyilazó kezek, akik Buzgó Mócsingként (igazi Trebitsch) állták köribe a kis lakot.

Itt kell megjegyezzem, hogy a rejtői élményvilág magasiskolája ez a törzs, amin egy ideig a bennszülött nevet, hogy aztán az sírásba csapjon át és keressen új vidékeket letelepedésül. Leginkább fent említett író Minden jó, ha vége van című művével tudunk azonosulni. Ami azért valahol nem is fikció, mert a bocsássunk ki bélyeget, hogy aztán jól visszavonhassuk gondolkodás visszaköszön mindennapjainkban.

Legutóbb azt írtam vala, hogy a nagy Manitu nem akarta megzavarni a köreinket, és áldását adta a csatározásra. Ezt most azzal módosítom, hogy a nagy Manitu Cipelő Kéz kérésére nem maradt ki a buliból, nyilván vonzották őt a felkínált áldozatok, és ezzel adta áldását, szentesítve ezzel a háborút. Harcokon edzett nemzetünk tagjai egyenként boldogan nézték végig a csatákat, és amikor vége volt, akkor meg átkapcsoltak a Barátok köztre, meg a Csak csajokra. A szent háború tehát kitört, már majdnem dzsihádot mondtam, de csak kis polgárháborúcska volt ez, harc a hatalomért, bástyákkal, várakkal. Tomahawkokkal. Vaktölténnyel. Életlen késsel. Ököllel. Sok kicsi, ámde méltatlan csatával. De aztán a betűkből szavak lettek, a szavakból mondatok és az egészből egy történet állt össze. Valahol a valóság és a képzelet között félúton megszületett a Patyomkin falu (Az elátkozott part). Ami nem igaz ugyan, de nem is való. Csak dísznek építjük fel. Parádé. Viszont az idő megy vele. És látszatra formás. Tetszetős. Eladható. Felületeseknek féláron.

Rengeteg energia ment rá a falvakra. De elhitték. Ideig-óráig. A vaktöltény még kitart, durrogós puska is van még. Író Kéz csalódottan tette le a fegyverét, méltatlannak érezte a csatát. Neki aknavetője volt. De nem ment vele semmire. Most Madárvédő Golyókapkodó volt, csak úgy kapkodta a kismadár elől a golyókat. Csak könnyedén. Nem is értette. Ő harcra számított.

De ez csak egy falu. Egy grund. Einstanddal. Ez csak játék. Játék a szavakkal. Harc a szavakkal. Harc a szikes talajért.

Szólj hozzá!
Címkék: anya ír titáhu 2+

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr425698035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.