Nélkülem unatkoznál

te is

Végül mindig új

2014. március 26. 07:07 - yerma

Talán nem árulok azzal zsákbamacskát, hogy a mi válásunk különösen hosszú. Egy történet végének eljönnek a fontosabb állomásai. Mondják, hogy a haldoklásnak öt fő fázisa van. Elutasítás, düh, alkudozás, depresszió, belenyugvás. Mondanom sem kell én kutyafuttában lezongoráztam már mind az ötöt. Talán az alkudozás és a belenyugvás volt a leghúzósabb. Viszont kezemben csipsszel és kólával mozipáholyból nézhetem cserébe, hogy ez a másik félnél hogyan működik.

Sokkal lassabban és sokkal döcögősebben. Az elutasításon már túl van szuperapu, és nem mondhatnám, hogy szélsebességgel száguldott rajta tova. Ez a hárítás időszaka, nem is olyan rossz, hát az anyám is megmondta, hogy nem normális ez az Anya, majd jön a  pszichiátere és jól megmondja, hívjuk be tanúnak. Ez a szakasz az irreális tartalmakról való lebeszélésről és a realitás talaján történő gyökeret verésről szól, és a szenvedő fél rokonaira hárul. De nehéz, ha épp nem hallgat senkire. És akkor is, ha nincsenek rokonai.

A második fejezet a düh, amin az első tárgyalás és ügyvédi találkák alkalmával ment át. A düh mindenki másnak a vádolása, ami nem ő, és a tehetetlenség táplálja. Egy vádaskodó, kritizáló és agresszív emberrel való együttéléskor a sértett félnek kell segíteni feldolgozni a történteket, hagyva, hogy kitombolja magát. Ez is az ő enyhülése végett történik, mindenki őérte. Kétségbeesett, itt tartunk. Küldözgetjük a mocskokat, majd izomból mi megmutatjuk, akkorát bemosok neki, hogy elterül, mint egy béka, ezek elhangzott szavak és sajnos látlelettel igazolt tettek is. A gyereke anyját azt tiszteli és soha nem üti meg, mondja aki elől 14 évesen (az pontosan 27 éve volt, nem ma) kollégiumba menekült. Akkor nem verte/ volna. Rég volt, szép volt. De ő csak tudja. Ő ismeri. Nem baj, majd ő nevel. Anyát kirúgjuk, pedig az ő pénzéből  vettük a lakást nulla forint kezdőtőkével, jöhet a gyes is a nyugdíj mellé.

Az alkudozás az ígérgetés korszaka, megjavulok, fohászkodom, eljárok egy imakörbe és törzskártyát igényelek a Jézus Fan Clubban. Ezen a ponton az agresszív, dühös, követelőző beteg készségessé, együttműködővé válik. Na itt még nem tartunk.

Sajnos így a depresszióhoz sem jutottunk el, pedig két év telt el a válási szándék jelzésétől mostanáig. Ez a sok idő, nem a hivatalok totyorgása. A hivatalok ráérős aktatologatása mégis sokkszerűen fogja érinteni őt. A segítő személyzet mind ebben támogatta, azt üzente viselkedésével: megteheted, tedd is meg. A jogi segítő is csak a saját haszonszerzése céljából tartja ebben a hamis illúzióban. Nagy lesz a csodálkozás! De ő ilyen lassú, ez az ő tempója. Ennyi idő alatt a gyereke már megtanult járni és egy nyelvet, amit az anyanyelvének mondhat. A semmiből. De ő nem hajt, ő ráér. Mindig ő bootol a leglassabban, szembetűnő a két tempó közti különbség, szinte irreális. Inkább szürreálisnak mondanám jelen pillanatban.

A belenyugvás stádiumában már felkészül a végre és fél. Ez lesz. Nekem is ezek voltak.

De új nap virradt. Végül mindig új nap virrad, olyan soha sincs, hogy nincsen sehogyan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr255878588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.