Nélkülem unatkoznál

te is

Minden jó ha vége van

2016. május 15. 13:32 - yerma

Kicsit későn eszméltünk most az antibiotikum kúra fontosságára, aminek valószínűleg az lehetett az oka, hogy orvosilag megszokták, hogy az első köhintésnél mit ott vagyunk. Eddig anyát 0-24 órában szívattuk hetekig a nyafogós gyerekkel, árban pedig a normális bér felének (hajrá részmunkaidő!) a 60 százalékát értük el fizetésül ezekre az időszakokra. Jó, hogy anya nem egy aggódós típus, és csak akkor hívja a tűzoltókat, amikor már ég a ház. Most már égett, amikor hétfőn mentünk, így egy kissé késve indult be a gyógyulási mechanizmus, és 4-5 nap kemény éjszaka után látni lehet a fényt az alagút végén. Ennek a fénynek természetesen szuperapu a haszonélvezője, aki a már meggyógyult gyereket megnyeri minden páros ünnep második napján.

A szülői értekezlet meglepően családias hangulatban telt, alig voltunk és mód volt megint rácsodálkozni a hozzátartozókra, hogy ki melyik gyerekhez tartozik. Vegyes csoport lévén mindig sok az új ember. Én valahogy igyekeztem kivonni magam mindig is a játszóteres anyukák börtönéből, és itt megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire jelen van, az én gyerekem a legjobb, meg mennyi mindent csinál, és jegyzeteljük, hogy nem eszik eleget. Ennyire azért nem szabad komolyan venni. A gyerekek is nagyon elfáradtak már év végére, kezelhetetlenek és nagyon csúnyán beszélnek. Ettől függetlenül a szabályokat mindenki betartja, egyedül öltözik, szépen eszik. Volt egy deja vu-m, hogy megint nem rólunk beszélnek. Viszont néhány életszerű hozzászólás után vége volt.

Minden jó, ha vége van.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr378718260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.