Nélkülem unatkoznál

te is

Megadom magam

2016. május 27. 18:23 - yerma

Miután a tavalyi ballagást bebuktuk, tök rutintalanul vágtunk neki az ideinek. Panka izgatott volt, mert várta már a műsort, így kicsit felpörögve indultunk el. Előre gondolkodva itthon felöltöztünk, mert dacos gyerek öltöztetése számtalan felnőtt társaságában, amikor már kettőtől is megvadul, kicsit neccesnek tűnt. Az előre öltözés meg s bosszulta magát, amikor az első száz méteren fehér harisnyában elhasaltunk, így a fehér harisnya egy folton fekete lett, és a közepe is csak azért nem vonzotta magára a figyelmet sötétségével, mert nem volt, magyarán kilyukadt. Ekkor kezdett először felállni a szőr a hátamon, aztán odaértünk, ott egy jó időben érkezett milyen anya az ilyen típusú megjegyzés még jobban dobott a hangulatomon. Körülbelül annyira, mint az óvodai jelentés, hogy oroszlánként érkezik óvodába, és az anyja ebben partner. Kértem én, hogy legyen inkább csiga, vagy hal. Mindenesetre egye jobban ráég a körmömre, hogy ez így nem működik, és nem fogom hagyni, hogy maga alá temessen.

Ott az előadást ügyesen mondta, amíg érdekelte őt a szöveg, közben tornázott jobbra-balra. A többiek fegyelmezetten állak és szavaltak. Volt szülő körtánc is. Csak, hogy ne érezzem magam olyan szarul. Mulatozás után egyik süteményt ette a másik után, amíg a ballagó gyerekek fotózkodtak, mi ettünk. Meg ittunk, szigorú féldeciket töltetett magának minden ízből, a légy szíves sokszor lemaradt. Négyből négyszer. Az sok. Még indulás előtt egy vadidegen kisfiú egy banánnal túszul ejtett minket a szárítókötél mögötti börtönben. Hogy mi volt a bűnöm konkrétan azt nem tudom, de szó nélkül tartottam a kezem fel.

Megadom magam!

Szólj hozzá!
Címkék: ovi 4.5+

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr58752878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.