Nélkülem unatkoznál

te is

Szülői terápia

2016. október 12. 22:35 - yerma

Voltunk közösen fimóta tanácsadáson. Természetesen pedagógiai és pszichikai szakértői véleményekkel felvértezve. Szuperapu egy újabb ventilálási felületet talált, amikor közölte, hogy a gyerekkel semmi baj nincsen, csak az anyukának, mert ő alkalmatlan, neki Panka mindenben szót fogad. Szerencsére egy pszichológuson nem lehet ilyen könnyen fogást találni, miközben kezében a véleményekben ennek szöges ellentétét olvasta. Ő a szerzője az örökmozgó gyerek könyvnek, de ezt szuperapu nem tudta, ezért a "nem tudom ön látott-e már egyáltalán gyereket közelről" mondattal már hangos röhögésre ingerelte a jelenlevőket, akik eddig ezt a szükségletüket udvariasan elfojtották. Ahhoz, hogy a beszélgetés normális mederben folyjon, ahhoz nagyban hozzájárult, hogy nem vettem fel a kesztyűt és nem dobálta vissza a sarat, így szuperapu főnixmadárként hamvába hullt. 

Ez a közjáték után azért értelmesebb dolgokról is szó került, mondta ez a pszichológus, hogy ha ilyen fantáziadúsan kreatív ez a gyerek, akkor képzeljük el a félelmeit milyenek, meg a rémálmait. Pankát is akarja látni, hogy véleményt mondjon. Inkább a szülők szorulnak kezelésre, hogy kezeljük ezt a helyzetet, azt kell megtanulni. Amikor a fizetésre került a sor szuperapunak természetesen épp más dolga volt. És azóta is más dolga van, ami tök jó.

Szólj hozzá!
Címkék: 5+ fimóta

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr6811800599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.