Nélkülem unatkoznál

te is

Ateizmus

2017. április 08. 14:24 - yerma

Csináljunk egy kísérletet, javasolja Anna. Kipróbáljuk, hogy nem a pónival alszom, és megnézzük vajon mit fogok álmodni. Mert a pónival mindig jókat álmodik. Az élet úgy hozta, hogy a póni nélkül éppen nem valami rosszat álmodott. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a rózsaszín póni a jó álmok hozója.

Három éve küzdünk az átmeneti tárgy hiányával. Voltak kísérletek többször, már az ovi ideje alatt bőven, de nem sikerült megnyugodnia semmi mellett sem. Amikor viszont a felnőtt biztonságos környezetet teremtett az óvodában, egyből lett átmeneti tárgy is, amitől megnyugszik. Az átmeneti tárgyakról azt kell tudni, hogy az óvodáskor végére eltűnnek. Örüljünk, hogy nálunk előkerültek.

Mivel nekem mindenről eszembe jut valami, erről történetesen az a pár sor jutott eszembe, amit 1997. június 25-én egy kockás füzetbe felírtam. 

tehetségtelenek kezében
tehetségesek
roppannak össze
mint a tojáshéj
a rombolás mámora
e tűnő földi kéj
hajtja őket,
űzi,
egyre lejjebb
az emberi nem határáig
de ők az urak
ők a hatalom
és erő egy személyben
maguk alkották saját maguknak
hogy ők a kiskirályok
fejükön tüskekoszorú
mint megannyi bukott Jézus
mártírkodnak a kereszten
jajveszékelve
miután - így hiszik -
megváltották a világot

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr6012410121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.