Nélkülem unatkoznál

te is

Végre vége

2017. június 16. 17:51 - yerma

Végre vége van! Azt hittük, hogy sosem akar eltelni ez a hátralevő idő, és amennyire azon erőlködtünk az adhd diagnózis előtt, hogy már pedig nyáron is lássák el Annát, idén ez a trend megfordult. Szinte önként és dalolva téptem ki a gyerekemet annak a pedagógusnak a karjából, aki nem tud, de nem is akar. Ez is ritka együttállás, legalábbis sokkal gyakoribb a nem tudok róla semmit, de beleszólok mentalitás. Végre nem kell napi egy órát oviba cipelni minden reggel, egy olyan gyereket, aki nem akar, akinek a figyelme nehezen leköthető és reggelente is úgy csapong az úton találkozó emberektől, hogy öröm nézni. Volt nap, hogy egyszerre találkoztunk az úton a brassóis nénivel, akit Kati néninek hívnak és rendszeresen ott várt minket valami meglepivel a kezében, aztán az időközben szülni ment óvónővel, aki nem tudott rólunk semmit, hogy hogy alakult az életünk, egy kutyás nénivel, a kisbabával az oviban. Ez egy egészséges gyereknek semmi, nekem reggelente plusz fél órát jelent. Ám ami kicsit nyugtalanít, hogy a szakértői bizottság folyamata még mindig nem indult be, és nekünk szeptemberig kellene a vélemény.

Óva intettek tőle, hogy egyéb magánéleti változásokkal ne essen ez egybe, de mégis napra pontosan egybeesik az én életváltásommal. 2017. június 15-e fordulópont régi és új életek között. Ezen a fordulópont mentén találkoztam egy nővel, aki amikor megtudta, hogy adhd-s gyerekem van azt mondta, hogy csoda anyuka, hogy életben van, és gondolom m inden nap nehéz, viszont van egy hiper okos és hiper kreatív gyereke és ehhez gratulálok. 

Szólj hozzá!
Címkék: ovi 5.5+

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr2512600659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.