Nélkülem unatkoznál

te is

Anyád napja

2018. május 07. 22:21 - yerma

Csak remélni merem, hogy a következő történet egy fikció, a képzeletem játszik velem valami furcsán vicces játékot, és aztán kiderül, hogy mégsem úgy van. Egyszer volt, hol nem volt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyák napja, amit aztán a kultúrának megfelelően ünnepeltek meg a nemzetek. Horroroviban volt az a jó szokás, hogy nem parádéztatták a gyerekeket más szülő előtt, ami mondjuk intrós anyának volt jó inkább nálunk, semmint extovertált adhd-snak, aki mindig mindenhol szerepelni akar. Néha azt érzem annyira, mintha nem is tudna nem szerepelni. De aztán az új oviban már más szelek fújnak, itt közös buli van. Az anyukáknak kört kellett alkotni, ahol várta őket egy portré, amikben ha magukra ismernek, akkor leülhetnek. Anna rajza az anyjáról ütős volt, bár először simán elmentem mellette, ki ez a vicces anyuka, akinek olyan haja, mint a mosómedve farka. Akkor kezdtem csak eszmélni, hogy olyan orra is van egyben, mint Pinky Pie-nak, és vadul elkezdtem keresni az egyezőségeket, ez lennék én, jó, leültem. Anna a csoport végén jött be énekelve tavaszi szél vizet áraszt, énekelte és a koreográfia szerint a hát én immár kit válasszak résznél kellett letelepedni az anyuka elé. A dal vége felé már minden anyuka foglalt volt, kivéve minket, mert látszódott Annán komolyan gondolkozik, ő vajon kit válasszon, amikor már minden anyuka foglalt. U utoljára körülnézett és csalódottan helyet foglalt előttem, jobb alternatív anyuka nem lévén. Gyorsan elhadart egy kötelező választ a miért szeretem anyukámat kérdésre, mert szeret, csak menjünk már tovább. Olyan is volt, hogy szemtől szemben kellett énekelni, dalolászni, amit úgy adott elő, hogy a térdemen lólengett vagy a fejemet püfölte ütemesen. Közben kétszer megszólalt a telefonom, csak azért, hogy még az is ránk nézzen, aki addig nem. Közben a sírás és röhögés fura keverékét produkáltam, megható volt, hogy hát ő immár végülis engem választott örökkön-örökké, de néha meg felbuggyantak az elnyomott röhögések is.

Itt a vége fuss el véle, bizonyára álmodtam.

És a te anyád volt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr8513898732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.