Nélkülem unatkoznál

te is

Indigó

2018. június 10. 14:25 - yerma

Vendégségben voltunk Annával, ami velünk viszonylag ritkán történik meg, mert nem családi körbe ritkán merészkedünk. Ennek oka az általános megvetés, amit Anna viselkedésévél bármilyen átlag emberből kivált. Azért hangsúlyoznám, hogy átlagemberből, mert aki egy kicsit értelmesebb, azt nem zavarja, aki pedig tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, az kifejezetten értékeli Anna gazdag szókincsét, és lebilincselő modorát. Milyen értelmes ez a kislány, hogy gondolkodik, és milyen jól nevelt. Nem véletlenül jegyzem fel ezeket a jelzőket, mert ritkán kapjuk szembe. Azért sikerült egy olyan kérdéssel is betalálni neki, amitől tátva maradt a szája és nem tudott egyből válaszolni. Honnan vannak a nagy szemeid, ez volt a kérdés. Először Anna gondolkozott a válaszon, mert nem értette a kérdést (én sem), aztán kibökte, hogy születésemkor kaptam.

Nekem is feltűnt, hogy nagy szemei vannak. Persze gyerekként mindenkinek. Aztán eszembe jutott, hogy korábban olvastam nagy szemű gyerekekről, akiknek indigó kék az aurájuk. Ők az indigó gyerekek. Az indigó gyerek, akiről a orvostudományok pszichés zavart állapítanak meg, a természetgyógyászok pedig különleges gyerekekként tartják őket számon, akik valami felsőbb küldetéssel jöttek erre a világra ideiglenesen, mert idős lelkek ők, akik vándorolnak. Ők azok, akik nem illenek bele egyetlen kirakóba sem.

Távol áll tőlem az ezotéria világa, így hát azt gondolom erről, hogy mindkettő igaz lehet. Néhol még szimpatikusabb  is az ezotéria vonal, mert nem akarja mindenáron a földdel egyenlővé tenni azt, aki más.

Szólj hozzá!
Címkék: 6.5+

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr8014038456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.