te is

Nélkülem unatkoznál

Könyvek

Kicsit későbbre tartogattam összeírni a könyvek listáját, amit ha Anna nagy korában elolvas, és érett fejjel értelmez, akkor az engem igazol majd. A legjobb dolog, hogy ezeket a könyveket nem magamnak kell megírni, más már megírta, annak az előnyével is, hogy rövid távon újraélte a történteket ezáltal felgyorsította a feldolgozása folyamatát és hamarabb ért a gyógyulása útjára. Igazából nem is lista ez, csak két könyvet találtam, ami a mi életünkre rímel, illetve azt lefedi.

  1. az első hónapokat, a szülési sokkot, azt hogy orosz rulett, melyikünk éli túl a végén, a szülés utáni depressziót a Fekete tej című könyv írja le, amikor az anya magára marad a szülés rejtelmeivel és misztériumával. A démonokkal, akik élet és halál között nyüzsögnek
  2. aztán a csikóéveink kezdetéről a Lányom nélkül soha lesz a kötelező olvasmány, aminek a nyomasztó jellege hűen visszaadja a válásunk történetének érzelmeit. A bántalmazó kapcsolatból való kilépés, és az addig közösen töltött idő boldog családnak hazudva, a gyeses börtönévek, megfigyelések leleplezése és diktafonokról hangfájlok átmásolása McGyver-módszereket mind eszembe juttatja az iráni orvoshoz férjhez ment amerikai nő elrablásának, papírjainak elvételének és iszlámra való erőszakos térítésének története. A legnagyobb tanulságot azonban mégsem az adja, hogy látjuk a napi terror feszültségét. Az, hogy egy önmagában bizonytalan öntudatú, főzésben-gyereknevelésben teljesen kiteljesedő nő hogy mondhat le önrendelkezési jogáról már Amerikában, amikor még volna lehetősége váltani. Hogyan nem tud lemondani az orvos melletti luxus életről, és hogyan adja el a saját öntudatát, hogy ő egyedül egy családot nem képes fenntartani, megfosztva magát így a szabadság lehetőségétől. Nekem ez nagyon furcsa, és rávilágít, hogy a nők többsége ilyen, butuska, pénzre és bulikára éhes, és csak utána jön a többi. Aztán bennragadnak egy rabszolga kapcsolatban, gyerekeket szülnek és akkor már mindegy is. Ja, a szerelem meg elmúlik. Én az igazat megvallva a partvonal mellől lesem ezeknek az anyáknak a küzdelmeit, mint azonosítatlan repülő objektumokét (UFO).
  3. A harmadik könyvet Annával ketten fogjuk megírni, és az lesz a címe, hogy Nincs idő a hülyékre. Lehet, hogy Anna rajzolni fog csak bele és az is lehet, hogy úgy jár a könyv, mint az első regényem, amit két mondat után egyszerűen meguntam. Miért nem írok regényt, talán ezért. Így az is elképzelhető, hogy ez egy kétsoros vers lesz inkább. Vagy posztokban ostorozás.
  4. Nagyobb korában a Vörös oroszlán lesz majd elolvasandó, de az majd csak jóval később.

Persze itt feltételezem a diszgráfia hiányát, ami ilyen állapotú gyerekeknél bizony elég komoly háttértünet szokott lenni. Ha mégis, akkor maradok én a Felolvasó, ami szintén egy remek könyv. És már vannak tervek a tilos könyvekre is, szerencsétlenségemre vannak itt a saját polcomon is. Meg vannak tilos Oscar díjas filmek is, de ez még nagyon a jövő zenéje.

A kör bezárul

Immáron újra unatkozó gyeses anyukaként élem a világom, ami persze ebben a formában nem igaz. Nem unatkozom ugyanis, életem mondhatnám változatlan. De nem az. Voltunk vendégségben és Anna kábé öt kemény percig bírta ki azt osztott figyelmet, aztán szétszakadt, mint egy régi gyöngysor a nagyi ládikájából, és ezer irányba gurult tova. Közben mi ízlelgetjük az új helyzetünket, egyéb pervazív fejlődési zavar, még a szövegszerkesztő is aláhúzza pirossal, mi a fene lehet hát ez. Mivel már hiperaktivitásos figyelemzavarból kiműveltem magam és még mindig nem volt elég újabb területekre irányítom a figyelmet. Hiperfókusz. Ez a figyelni képtelen gyerek fókusza, amikor arra bezzeg figyel, ami érdekli. Nem mondhatnám, hogy nincs igaza ennek a figyelemnek, mert igaza van. Elkalandoztam. Biztos véletlen. Az összes gyerekeknek úgy 15%-a hiperaktív adhd-s. A hiperaktív adhd-s gyerekek 15%-a autista is. A hiperaktivitás és az autizmus egy tőről fakad. Az autizmus genetikai örökölhetősége 10%. Mindezek fényében 0,225 % a valószínűsége, hogy autista gyerek-autista szülő párosok rohangálnak a világban. Magyarországon a 10 millió emberre vetítve is 22.500 főt jelent. Az egy Makó nagyságú város.

Szóval eddig kitanultuk a hiperaktivitást. Új könyveket kell keresnünk. Ha tetszik új ingereket. Új folyómedreket az ismeretlen utakhoz. Vezess új utakra Lucifer. Új hangszereket új időknek új dalaihoz. Új listákat. Einstein, az autista. Aki zokni nélkül vette át a Nobel díjat, mert zavarta a varrás a zokniján, amit Anna csak szimplán mosléknak hív: moslékos zokni. A folyton egyes szám harmadik személyben magáról beszélő anyu a saját kis dührohamaival, amit a rendtől való eltérés vált ki magából. A rendtől való eltérés bárminek a képében. Akár Anna képében is. Saját farkába harapó kígyó. Uroborosz.

És a kör bezárul.

Allegória

Egyszer valahol azt olvastam, hogy a gyerek születése az olyan, mintha éppen vakációzni készülnénk valami napsütötte helyre repülővel. Mindent bepakoltunk már, nálunk van a bikini, a naptej és a szalmakalap. Aztán megtörténik a születés. Az emberek túlnyomó többsége megérkezik a strandra, de vannak néhányak, akik nem. Neki még a gépük felszállt ugyan, de valamilyen módon elvétette a célt, valamiért elfordult és nem a mediterrán partok felé megy, hanem leszáll valahol máshol. Talán motorhiba volt, talán eltérítették. Ezek vagyunk mi: adhd-sek, autisták, aspergeresek, down-kórosok, koraszülöttek, éppenhogy életben maradtak. Mi is leszálltunk valahova, de nem oda, ahova vártuk. Így mi csalódottak vagyunk.

Van egy szép fennsíkunk, de gyakran fújdogál a metsző északi szél. A szalmakalapot legalábbis már rég lefújta a fejünkről. Fázunk. A napolajat ösztönösen halolajra cseréltük az egyik első mozdulatunkkal. Kis időbe telt, mire rájöttünk hol vagyunk. Hogy ez nem Az, ahova készültünk. Hogy ez majdnem az, ami - mint tudjuk - nem Az. Nem átmeneti itt maradás ez, hanem örök. Aztán teltek az évek is. Megtanultunk alkalmazkodni a környezetünkhöz. Meg is szerettük. Igaz, hogy a nap nemigen süt errefelé. De azok a gleccserek és gejzírek! Bárkivel találkozunk a nyüzsgő forró napokról mesél. Bármelyik szubkulturális közösség körülöttünk naptejre gyűjt csokibarnán. Annyi a bajunk velük, hogy nem értjük őket. Nem is egy nyelvet beszélünk talán. Mint a vándorok a mesékben, akik egy hónap járásnyira innen idegen országokból jönnek, ki tudja léteznek-e egyáltalán, vagy csak furcsa vízióként vannak jelen. Viszont nagyon sokan vannak.

Teltek az évek és elkezdtünk alkalmazkodni az új környezethez, szőrbundát növesztettünk és vastag bőrt az időjárás viszontagságai miatt. Szeretjük a halainkat, tengereinket, a szelet malmokkal szelídítettük meg, ami őrli nekünk a gluténmentes búzát, mert nem ehetünk ám akármit. De megszoktuk és meg is szerettük. Most már nem megyünk el innen, ez a föld a miénk. Szerencsére olyan sokan sem vagyunk, mint a szabad strandon, ez egy elit klub, ha innen nézzük. Legalább elférünk. Van időnk önmagunkra, van időnk gondolkodni. Minél északabbra megyünk annál működőbb rendszereket találunk fel. Iskoláink fejlettebbek. Mert nem számokkal osztályozunk szorongáskeltően, hanem szép szóval. És az elesettet felkaroljuk. Az iskolába biciklivel megyünk, ami ingyen jár nekünk. A halottainkat a meséinkben végigvonszoljuk, hogy a legkisebbek is megértsék, hogy ez nincs a természet ellen. Himnuszaink a természeti szépségeinkről szólnak. Boldogabbak vagyunk ezért, és okosabbak is.

Igazából kénytelenek voltunk boldogabbak lenni, hogy meglegyen az egyensúly a világban.

Ha eddig nem tudtad mi az az allegória, most már tudod.

Ismerd meg önmagad

Néha számvetést csinálok magammal: mit tanultam és mire jöttem rá eddig.

Mostanában tettem például azt az érdekes felfedezést, hogy az emberi szervezet mennyire okos. Nemcsak azzal, hogy jelez, ha baj van, mégha nem is nagyon akarjuk figyelembe venni ezeket a jelzéseket. De azzal is, hogy maga irányít rá a megoldásokra. Mint például az öregedés. Észrevettem, hogy az emberi arc öregedése akkor kezd el látszani, amikor két oldalt a gravitáció miatt megereszkedik az arcizom. De ha ez így van, akkor elég csupán mosolyogni, hogy megemelkedjen. Létezhet-e, hogy ez ennyire egyszerű lenne? Mit kell tenni, hogy mosolyogjunk. Jól kell érezni magunkat a bőrünkben, békében kell lennünk a lelkünkkel. A testünkkel. De miért jó ez nekünk? Miért nem jobb csupán fintorogni, alázni, bosszankodni, gyűlölködni. Van amikor jobb, de akkor is csak rövid távon. Mert hosszabb távon a szervezeted ellened fordul majd. Láttunk példákat erre, és az már egy önmaga farkát kergető kutya, nem tudsz kiszabadulni az örvényből. Ha nem vagy magaddal jóban akkor meg pláne. Egy bizonyos idő után és egy bizonyos intelligencia fejlettségi szinten túl a legjobb barátod te magad vagy. Nem zavar a másik hiánya, mert nem a tulajdonod. Nem zavarnak a visszajelzései senkinek, mert nem attól függ az önbecsülésed.

Viszont magaddal meg dolgod van amúgy is, legyél hát sokat magaddal. Gondolkozz, mert a gondolatból lesznek az ötletek, abból a találmányok. Azért élsz még most is, mert valaki gondolkozott. Különben talál éppen meghaltál volna torokgyíkban. Azért gondolkozott, hogy élhess. Azért élt, hogy gondolkozhasson. Az élet nagy kérdési a miértek, gondolkozz rajtuk. Lásd meg az összefüggéseket, állj hátrébb és lásd meg őket messzebbről. Helyezd el magad az egészhez viszonyítva. Ehhez persze valamelyest ismerned kell az egészet is. Ismerd meg az útitársadat, aki végigkísér az utadon az utolsó percig. 

Ismerd meg önmagad. Mert ha te nem szereted, nem fogja szeretni senki.

Befejezetlen történetek

Van egy könyvünk: a Befejezetlen történetek, ami egy munkafüzet és a kisded korai szárnypróbálkozásait lehet benne rögzíteni történet kitalálásban, és nagyobbacska korban ezekhez új történeti szálakat fűzhet. Van egy könyvünk, ami azért nincs üzembe helyezve, mert elfelejtettük elkezdeni. Amiről ez eszembe jutott, hogy mi tele vagyunk befejezetlen történetekkel. Olyan sztorikkal, amik érdekese, de a válasz kivárására már nem fordít Anna időt, és különben is, a beszélgetés az egy más által irányított kölcsönös csevegés, amire Anna sosem volt vevő.

Ez a történet egy darabig érdekes volt, hogy aztán szellő módján suhanjon tova. Vettem vajkaramellát. Ez az a cukor, ami a mi gyerekkorunkban 20 forintos aranyáron számoltak, amikor 5 forint volt egy gombóc fagyi. A pénztáros néni vissza is kérdezett, hogy tényleg meg akarjuk venni ezt a cukorkát és tudjuk, hogy mennyibe kerül? Ha 20 forintos cukor volt, akkor most ebből vehetnél több kilót, mondja Anna. Akkor vehetnék, ha a pénz ma is annyit érne, mint akkor. De miért? Mert az árak változnak, ez az infláció, a pénzromlás. Minél több erőfeszítésbe kerül a javak előállítása, annál több pénzt kell adni érte. Magyarországon volt a világ legnagyobb inflációja, tudtad kislány? Én még játszottam malmot tarkabab bábukkal milpengős téttel. De ezt Anna már nem hallja, nincs jelen.

Az úgy volt, hogy a világháború után, amikor nem voltak termelőgépek, mert lebombázták a gyárakat és nem volt ember sem, aki dolgozni tudott volna, mert megölték őket a háborúban, akkor nagyon nagy drágulás következett be. Az áruhiány miatt semmit nem lehetett kapni, ha igen, akkor nagyon drágán és ezt úgy oldották meg, hogy újabb bankjegyeket nyomtak. Ami azért volt necces, mert nem volt mögötte fedezet. Annyi bankjegyet nyomtak, hogy nem volt elég így sem, ezért a számok végére mind hozzá raktak egy nullát. Így lett egy idő után pengőből milpengő, aztán pedig a bilpengő. A helyzetet úgy oldották meg technikailag, hogy egy tollvonással megszüntették a pengőt és bevezették a forintot. Az így megmaradó milpengők értéküket vesztették, maradtak a kíváncsi unokáknak játékpénznek.

Ezt a hét mondatot szerettem volna még elmondani neked, amikor elszaladtál. Hiteles, régen átélt mese lett volna ez. Majd ha nagyobb leszel és tudsz majd olvasni, akkor elolvasod.

Talál lesz olyan idő az életünkben, amikor mind a ketten jelen leszünk.

Ha nincs baj ne kiabálj

Bizonyára minden családban vannak olyan történetek, amire nem büszke senki, esetleg generációs titkok, vagy egyéb szorongások forrásai. Vannak nálunk is olyan sztorik, amikre nem vagyok büszke. Ami jó hír, hogy nem olyan sok és tudatosítás miatt valószínűleg tanulunk belőle.

  1. az első mindjárt egy időutazás egy évvel ezelőttre, horroroviba, annak is a legkeményebb, feljelentgetéssel fenyegetett korszakba. Akkor, amikor Annát már eszük ágában sem volt elfogadni, mert nem volt elég steril, vagy mondjuk inkább úgy, hogy atipikus volt a tipikus birkahaddal szemben. Akkor, amikor rengeteget bántották, akkor én azt mondtam neki, állj ki magadért. Ha kell üsd, rúgd, vágd, tépd a haját és legfőképpen karmold, ha lehet az arcát, mert kislány. Ha felnőttel ezt nem teheted meg, akkor kiabálj. Sikíts, süvölts, verd le magad a földre, ne hagyd altatni a többit sem. Kényszerítsd ki, hogy foglalkozzanak veled. Lássák, hogy nem érzed jól magad és kénytelenek legyenek megoldani a helyzetet. Előzzék meg, okosabbak és kreatívabbak legyenek általa. Ne csak az sni kód utáni dupla támogatás járjon.

  2. a másik történetben a jéghegy csúcsa történt csak ma, az már régebbi gyökerekre nyúlik vissza. Ez az én kiabálásom mindenre, a saját dührohamom nem megfelelő kezelése. Az eltörött pohár, kiöntött joghurt, kihányt étel. Hajnali háromkor. Régen, amikor kicsi voltam, meséltem ma Annának, szaladtam az anyukám elé, és a betonúton hasra estem. Lehorzsoltam a térdem én nagyon fájt, üvöltöttem. Hogy mire emlékszem belőle az az, hogy valaki freestyle rapper stílusban üvölti végig, hogy látod, milyen béna voltál, kellett, neked szaladni összevissza. És látod, mondom Annának, most én is ugyanezt mondom neked. Mert azt tanultad, hogy így kell, fejezi be Anna.

Rombolni születtünk erre a Földre, régi ódon és rossz szokásokat.

(Ez a századik "gondolatok" címkés bejegyzés.)

Művelgessük kertjeinket

Kertész leszek, fát nevelek,

Igazából van egy fánk a balkonládában, egy nyárfa magot fújt felénk a szél, nevelgetjük, locsolgatjuk. Nevelgetem és túllocsolom mint mindent. Egy éve sikerült életben tartanom.

kelő nappal én is kelek,

Ez a terv, de majd csak holnaptól

nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Csak a magonc, és csak a virág, csak a jövő, metszett, nyesegetett, bonsai fák és virágok.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,

Ezt azért sok mindent elmagyaráz rólunk, egyedülálló anya nem osztaná meg.

ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Különben azért választottam pont ezt a verset, mert annyira rólunk szól. 

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,

Majdnem, de ez a Majdnem nem olyan, ami nem Az. Olyan, csak kicsit más.

nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Régi álmom halálom után olyatén módon élni tovább, hogy kihasználjam a természet körforgását, mi szerint az elhaltak testéből humusz lesz, amin további növények sarjadnak ki. További növényt érdemes olyat választani, ami sokáig él, mint amilyenek a fák. Így a halandóság száz évvel meghosszabbítható.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Művelgessük kertjeinket. Ez az egyetlen módja, hogy elfogadhatóvá tegyük az életünket. De ez már Voltaire.