te is

Nélkülem unatkoznál

A kékszakállú herceg vára

Tegnap Anna A kékszakállú herceg vára című opera cselekményén 1 óra alatt trappolt végig.

Szél bejárjon, nap besüssön.

  1. ajtó: Megetted a süti széle kukacomat, amit én sütöttem, nyenyeenyeee.
    Ez a kínzókamra, Judit.
  2. ajtó: Addig jó vagyok, amíg az én gyógyszerem erősebb, mint a tied. Gyógyszerek harca. Vegyi fegyverek a 21. század háborúiban. De nyenyenyeee.
    Ez a fegyveresház, Judit.
  3. ajtó: Nem baj, van itthon süti. De nyenyenyeee.
    Ez a váram kincsesháza.
  4. ajtó: Elmesélem neked, hogy palántáztam a paradicsomot. De nyenyenyeee
    Ez a váram rejtett kertje.
  5. ajtó: Akkor megmutatom neked, mi mindent történt velem a héten.
    Itt lakik a hajnal, alkony,
    Itt lakik nap, hold és csillag,
  6. ajtó: Megetted a süti széle kukacomat, amit én sütöttem. Nyeenyenyeee. Én a tehetetlenségtől sírok, amit a kölcsönösség teljes hiánya okoz.
    Milyen víz ez, Kékszakállú?
    Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.
  7. ajtó: Este 10 van, mindenki sírva alszik el. De legalább máma már nem hasad tovább.
    És mindig is éjjel lesz már...

 

Címkék: 7.5+

Istenem

Talán mondtam már, hogy nekünk nincs Istenünk, soha nem is írtam eddig nagybetűvel. Minap vita volt a gyerekek között az iskolában, hogy van-e Isten, és meglepetésre a leghalkabb gyerek mondta a leghangosabban, hogy nincs. Mert kötelező a hittan vagy etika. Mert valaki Istentől tanul erkölcsöt. Mindenki hisz valamiben, és a vallások abban különböznek egymástól, hogy mindegyiknek más az Istenük, máshogy hívják őket. Abban is különböznek, hogy a megváltó eljött-e már vagy még nem. Ateistaként egykedvűen veszek részt a karácsonyban, ebben a háromnapos születésnapi buliban, amihez úgy érzem nincs közöm. A húsvétban is, a szintén háromnapos csodaünneplésben, és a pünkösdben is, ami szintén háromnapos. Biztos van összefüggés a három napok között, és bár születésem nekem is van, egy napon tartom, és valahogy annak sem érzem magam részesének. Ünnepeljük azt, amiről nem tehetünk, ez olyan abszurd. A blog kezdő bejegyzése felfogható az én pünkösdömnek, szentlélek kiáradásomnak, de nem ünneplem ezt sem. Nem az ünnep ad megnyugvást, fogódzkodót, pláne nem az a nagyzoló, szomszédoknak szóló  zaba túra, ami ezek köré kiépült. Szóval érdekelt Anna mit mondott erről. Leginkább semmit, csak megfigyelőként volt jelen. Ő sem hisz Istenben, vagy csak nekem ezt mondja, hogy megfeleljen nekem. Abban hisz, amiben akar, erről biztosítottam már korábban. Aztán kíváncsi voltam, hogy a felsőbb erőt hogyan képzeli el. Milyen alakban. Antropomorf-e az ő Istene, szakállas bácsi-e.

Az ő Istene a fellegekben van jelen és láthatatlan.

Egyszóval nincs, foglalja össze.

Címkék: 7.5+

Ötszáztizenharmadik poénom

Fürdünk, Anna fáradt már. Kún-kún-kún,-kún, mondja fürdéskor és innen tudom, hogy fáradt.

Anyám kún volt ...

kezdem. Dehogy volt kún. Csak ki akartam zökkenteni.

... az apám félig székely
félig román, vagy tán egészen az.

Látom, hogy figyel, mert erre nem számított. 

Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.

Érdekes, hogy ez nálunk pont fordítva van, mondja.

Rászűrtem a blog "poén" címkéire.

Vedd és olvasd

Elkezdtük olvasni a kötelező olvasmány, illetve csak Anna kezdte el, aki már tud annyira olvasni, hogy ilyeneket lehessen adni a kezébe. Csukás István könyv a kötelező, és az első fejezet volt feladva. Anna gyorsan olvas, tavaly már a 100 szótag per perces listán állt a tápláléklánc csúcsán az osztályból. Kb 10 perc múlva Anna megjelenik, hogy elolvasta az első fejezetet, de rögtön utána a következő kettőt is. Épp kérdezném, hogy értette-e a szöveget, de nem volt aktuális a kérdés a magyarázata miatt. Azért, mert magával ragadott a történet.

De akkor a következő héten unatkozni fogsz.

Bár innentől kezdve soha.

A lavina

Amikor ezt a bejegyzést írtam, nem tudtam milyen lavinát indítok el. Hozzáteszem elég sok mindent nem tudtam, ami utólag így viccesnek tűnik. Még hogy labdasportok. Mindenesetre kikötöttünk a vívásnál. Túl lettem aztán én is a párbaj szakkörös foglalkozáson. 

Nagy kár, hogy nem tudjuk az iskolánkban megvalósítani ezt a projektet, mert így vinni kell és ez azt jelenti, hogy két órával korábban el kell jönnöm az amúgy is hatórás munkarendemből. Mert csütörtökön van a vívó szakkör, meg kedden, de a keddet ugye buktuk a jóga miatt, ami elég jónak ígérkezik egy alkalom után. Valószínűleg a heti egy szóló csütörtök nem lesz elég, de legalábbis ahhoz jó lesz, hogy eldöntse, akarja-e. A helyszín légvonalban közel van hozzánk, azonban tömegközlekedéssel 40 perc Anna tempójában és stílusában, köszönhetően az állandó időhúzásának. Ott kezdődik a történet, hogy csütörtökön úszás lenne, de Anna nem akar és egy év után megengedték neki, hogy ne menjen. Ezért bosszúból már 2-kor el kell vinnem. Nem baj, a csütörtök ilyen nap lesz, rászánom az időt. És akkor elkezdődik a horror. 3-kor indulunk meg, HÉV után nem futunk, mert minek, amikor meg lehet ölelni a fákat előtte, hopp, 10 perc plusz el is ment. Többször mondtam a táv alatt, hogy Men-Jünk-Már, ami kábé annyira lehetett idegesítő, mint anyám Ne-Ki-A-Bálj felszólítása, ami annyira irritáló volt, hogy csak jobban kiabáltunk tőle. Viszont egybekötöttük a vívást egy félmaratonnal, mert 2x2 kilométer gyaloglással járt együtt a túra. Amit Anna a magánszámaival exatlon póbává nehezített. Még oda eljutottunk valahogy, elkezdődött a szakkör. Csakhogy az első részben játék van, és csak utána jön maga a vívás. Aminek nem kellett volna minket váratlanul érni, mert múlt héten is ez volt, ámde valahogy nem így történt. Ami azért jó, mert akkor kiszámítható lett volna. Sokszor gondolom, hogy Anna azért van rám ilyen brutál hatással, mert az adhd-ja üti az én autizmusomat. Kidobóssal kezdtek, és Annát megtalálták hamar, hogy rá érdemes célozni, mert nem olyan fürge. Ez különben tesiórákon is gond, nagyon nehezen viseli ezeket a helyzeteket. Itt is, néha benéztem és azt láttam, hogy míg a többi játszik, ő ül a kispadon és sír. Kiszól az edző humorosan, hogy dráma van, kidobták, és most a világbajnokok vigasztalják. Amikor a többiek ugrókötélen ugráltak, addig a segítő néni vigasztalta, meg utána. Ötpercenként. Valami baja mindig volt és nem működött együtt. Egyébként gumikarddal vívnak az elején és a bőrmatracot kell eltalálniuk sisakban. Szemüveg nélkül és az esélytelenek nyugalmával. Amit látott azt viszont nem hallotta. Azzal nyugtattam magam, hogy végül is ez az én álmom volt. Ettől Anna viszont annyira bedühödött, hogy tovább sírt, már csak a fél iskola vigasztalta őt, de aztán hamar meghallotta mindenki. Azt javasolták adjon magának időt, amíg megszokja ezt a rendet és ne akarjon mindent egyből, ez az egész egy tanulási folyamat, és az ezzel járó munkát nem lehet megspórolni. Ekkor még előttünk volt a 2 kilométer és akkor már tudtam, hogy vonszolás jön. Némán tűrtem, hogy mi így élünk. Aztán a hangulata útközben oldódott. Fél hétre értünk haza. 3,5 óra volt bruttó az egész és ez elég soknak tűnik a napi 8 óra szórakozásból levonva.

Mert mindig elfelejtem, hogy mi most szórakozunk.

Kilencedik szín hatodik rész

És visszamentem dolgozni. Ami elsőre letaglózott az az volt, hogy mennyire megvisel mindez, de nem úgy, ahogy vártam volna. Az átlagos ember napja úgy néz ki, hogy reggel felkel, elmennek a gyerekkel az iskolába és eltömegközlekedik odáig, mialatt folyamatosan csacsog, messengerezik lökdösődik és tolong, majd a munkahelyen felidegesítik, anyázik hazáig, a gyereken meg leveri. Na, ez van nálam máshogy. Úgy indul a nap, hogy felkelek a munkaidőm kezdete előtt két és fél órával, ámde csak másfél óra múlva indulok el. Vajon miért? Mert Anna felélesztése, elvonszolása reggelente iskolába ennyi időt vesz igénybe, úgy, hogy az iskola 10 perc járásra van tőlünk. Még akkor is ha kétszer megyünk, mert ma például az ajtóban vettük észre, hogy nincs nálunk az iskolatáska, pikk-pikk nyolc óra van ilyenkor, a portás bácsi lezárja a 9 és 3/4 vágányt, és csak hoppanálással lehet bejutni. Bezár a bazár. Fél héttől nyolcig ezt futom le, aztán jön a nagy attrakció, a közlekedés. Az igéink innen a csikorog, fékez, hangoskodik, telefonál, dumcsizik, csacsog, röhög, lökdösődik, rugdos, rálép, tömörül, villódzik, hozzámér, mellém ül, fémkapaszkodó fémesen súrlódik, hőt termel, izzadtan, csikordul. Senkit nem zavar ez rajtam kívül. Elég rossz állapotban megyek át egy óra utazás után az aluljárón, ahol, szembejön, lökdösődik, rálép, villódzik, hangoskodik, telefonál, csacsog, röhög, rugdos, énekel, fellök, berregve útseper, jön a bevásárló központ, aztán jön a busz pályaudvar és a hév. Nade aztán elcsendesül. A eddigieket csak azért éltem túl, mert füldugó és napszemüveg. Aztán jön a nyugis utca. Néha egy autó, házak, házak, ajtó, szék, asztal. Onnan meg jön a béke, nyugalom, tartozik, követel, ütemes billentyűkopogás, monotonon, órákig. Miért nem mész le enni, mert ha lemegyek ez megszűnik, a monoton, zen buddhista nyugalom. Hazaút az rossz, de rég kárpótol érte az egész napi nyugalom.

Ami azért vicces, mert ezt hívjuk úgy, hogy munka.

Párbaj szakkör

Még nem áll össze az őszi rutin teljesen, de már körvonalazódnak nagyjából a dolgok. Az biztos, hogy szolfézs lesz egy héten kétszer, és az is, hogy az úszást nem akarjuk. Mindenféle nyomás, és tömegpszichózis ellenére sem. Helyette lenne gyerekjóga és vívás. Ami utóbbi kicsit macera, mert nem helyben van, és ki vigye rendszeresen. Mert amúgy meg jó lenne, mert Anna szeretne, próbaórán már voltunk és az jó volt. 

vivos.jpg

Honnan van a szilva, amit eszel, kérdezem tőle. Valahonnan a vétel és a lopás között, feleli. Az iskolában ez volt az uzsonna. Elültetünk az iskola udvarán egy szilvamagot. Minden embernek kellene ültetnie egy fát, mondja aztán, majd kifejti: mert a tápláléklánc csúcsán nem az ember van, hanem a fa.

Címkék: iskola 7.5+

Képekben gondolkodom

Az tavaly már az iskolában kiderült, hogy Anna rövid távú memóriája nem jó. Hosszú távon befotózza és évek múlva felidézi a dolgokat. Már illatokkal is volt így, amikor öt évvel ezelőtt ilyen illat volt, akkor vendégségben voltunk és lecsó volt az ebéd. Viszont verset tanulni nehezen tud, rövid távon sok szöveg. Olvastam már ilyenről és más anyukáknak láttam a megoldását erre a problémára: képekben gondolkozom, hát rajzoljuk le a verset. Mert mit jegyez meg az agya? Ami kép. És ami vicces. A legelszántabb anyuka, akit valaha ismertem az a Toldit rajzolta le sorról sorra.

Ezt a verset adták fel a héten. Anyu barlangrajza.

img_20190908_185546.jpg

Kilencedik szín ötödik rész

Ami még számomra értelmezhetetlen és teljes képzavar az a "templomi esküvő". Azt elfogadtam, hogy valamiért úgy gondolja a világ, hogy a társadalom legkisebb egysége a család, csak párban az igazi. Phárromh, így mondják a nők és boldogok, hogy tartozhatnak valakihez, csünghetnek valakin, aki majd eltartja őket, mert egyedül életképtelenek. Ez önmagában nem lenne baj, de hogy ez legyen a társadalmi norma, és üldözzük, aki nem így gondolja, na az már sok. Éppen ezért gyerek is házasságban születhet, aminek a halál vet véget, ezek olyan merev és végleges dolgok. Honnan tudjuk eldönteni most, hogy phárromh jó lesz egy életen át, miért baj, ha rájövünk, hogy nem. Amikor mondom elváltam, mindenki sajnálkozva néz. Pedig nem, nem működött, kiléptem és nem ragadtam benne. Ez egy személyiség fejlődés és siker történet. Anna autizmusa szintén. Ne sajnálj, zárójel bezárva, nekünk ez jó. Ez a jó, különben nem így lenne. Tudod az autisták boldogak, mert azt csinálják, amit szeretnek, ha nem akarnak kötődni nem kötődnek, ha nem tudnak, akkor sem, olyan nincs, hogy kötődik, amikor nem akar. Te csinálsz olyat, amit nem akarsz? Miért? Mert mi nem.

Szóval házasság. Elmegyünk a templomba. Hadd szedjem szét.

  1. a jelenben megtaláltuk, aki a jövőben jó lesz egy életen át = WTF1, képtelenség, minimum jósnőnek kellene lennünk
  2. elmegyünk a templomba = olyan helyre megyünk, amit egy kitalált mesehős iránti évezredes hiedelem miatt építettünk, és azért hittünk benne, mert nem tudtuk megfejteni a létezés filozófiai kérdését, ennek a mesehősnek a nevében eddig gyilkoltunk rendesen, de azt szabad, mert ő megbocsát, őelőtte ígérjük meg, hogy a jövőben mi fog történni, amit nem tudhatunk. Részemről ennek annyi értelme van, mint elmenni Micimackó kuckójába ugyanezen okból = WTF2 
  3. jelmezbe öltözünk, amikor ezt tesszük, csinálunk egy nagy farsangot, amikor ez történik, és egy évvel azelőtt elkezdjük tervezni, akkora farsang lesz és millió forintokba kerül. Ennél már csak a válás kerül többe, amikor kiderül, hogy nem sikerült belőni a jövőt, nem tetszik a cselédlét, vert és megcsalt. Az legalább nem lesz jelmezes felvonulás. = WTF3

Ezt csak érdekességként írtam arra, hogy mennyire nehéz tudatosan megfejteni a világot. A világot, ahol élnünk kell, és amibe nekünk kell belesimulnunk.

Biztató, mi?

Gőgicse

Gimnáziumi éveim környékén elhatároztam, hogy nem fogok járni szülői értekezletekre. Véletlenül belebotlottam a sajátomba diákként, hogy hogyan, azt nem tudom, de végig kellett ülnöm, és elhatároztam, hogy soha. Erről persze megfeledkeztem, csak azért, hogy érezhessem a kívülállóság érzését, aztán még elmentem néhányra minden óvodában és iskolában, és ugyanolyan szörnyű volt mindegyik. Lassú és körülményes értekezések számomra lényegtelen részletekről, random gyerekek indifferens nem iskolában felmerülő problémáiról. Ezer irányból érkező zaj és piszmogás, akkor nem tudtam mi terheli túl az idegrendszeremet, és azt sem tudtam, hogy az iskolával is alapvetően ez a bajom. Így inkább úgy döntöttem nem megyek el. Mondhatom, hogy nincs kire bízni Annát, ami igaz is.

De nagyobb igazság, hogy egyre jobban fáraszt a "köszcsi", "csopi és "üzi", "szépséges" és "boldogságos". Mert mi történik ilyenkor? Gőgicse. Van egy melléknév a "szép", csináljunk belőle egy főnevet, ez a "szépség", de konvertáljuk át egy olyan melléknévvé, ami nem az, ami az első verzió volt, hanem a "szépséges", ez egyszerű verbális erőszak. De a legjobb nem ez. Az, amikor egy főnevet átkonvertálunk egy főnévvé, ami ugyanazt jelenti, eddig nem létezett, és az alap szóból származik. "Hölgy" versus "hölgyemény". "Asszony" versus "asszonyság". És nem húzza alá a word pirossal, mert ez igenis létezik. Valamiért azt gondolom, hogy erre a gügyögésre csak a kisgyerekes anyukák képesek, akik a kisgyerekük szintjén vannak, valamint a nyugdíjas korosztály, az inaktívak. Néha összefüggést is érzek a kettő között, azért inaktív, mert gügyög. Nyifi-nyafi Meskás gügyögők és botjukat rázó nyugdíjas nénik - érdekes, mind nő -, gyereknevelésbe beborultan kiadják a társadalom mondjuk 40 %-át, és mi anyagilag támogatjuk a gügyögésüket. Bulvár, celeb, napi cuki, pletyka, gagyi életbölcsességek, kiskegyed.

Nem mondom, hogy ezért mentem vissza dolgozni, hogy ne legyek egy halmazban ezekkel az inaktívakkal, de mégis mondom.

Magamban.

Címkék: 7.5+

A halhatatlanságról

- Halló, itt az Autizmus Alapítvány.
- Volt egy nem fogadott hívásom erről a számról.
- Az egyik kolléganőm kereshette, de ha hagy üzenetet a hívó visszahívja.
- Időpont egyeztetés ügyében kereshettek.
- Mikor született a gyerek?
- 1975.
- A gyerek mikor született?
-1975.
-???
- !!! ???

Aki már megszületett, az valakinek a gyereke. Mi felnőttek egyszerre vagyunk gyerekek, és felnőttek, így biztosítjuk a folytonosságot, és a folytonosság halhatatlanná tesz, nem tudtad?

Nem igaz, hogy ezt rajtam kívül senki nem tudja.

 

Lizanka

Szóval feladat tréningezni Annát a szociális kommunikációra. Ezen a ponton csak két kérdés merül fel. Minek és hogyan. Egy auti videóban hallottam valahol, hogy miért is nekünk kell alkalmazkodnunk a világhoz, amikor ez nekünk nehéz, mert rugalmatlanok vagyunk. Miért nem a világ alkalmazkodik hozzánk, mert ő rugalmas és neki mindegy, tudhatna, ha akar, míg mi nem tudunk. És hogyan. Hogyan mutassam meg Annának, hogy kell kapcsolatba kerülni a többivel, amikor én sem tudom. Egyszerűbb ezt néha bevallani, idegesen pakolászok, kimegyek, leülök egy társas helyzetben és most először bevállaltam, bocsi, de nem bunkó vagyok, csak nem tudok kapcsolódni. A csacsogó small talkhoz, még akkor sem, ha saját témába vág. Aztán átbeszéltük Anna terápiáját, és felvetettem hogyan mutassam meg neki, ha magam sem tudom. Elég élvezetes beszélgetés kerekedett ki ebből, és valahogy zárójelbe tettem az elhangzott mondatokat, pedig nem kellett volna. A sugárkás tavalyi iskolás indulásunkat ahogy meséltem és visszanéztem itt, hogy kifut-e a sztori arra, ami a megoldás lett, és nem. A probléma felmerülését azt írtam, de azt már nem, hogy a sugárka elégős történetnek lett megnyugtató megoldása: a harmadik napon Sugárka esernyőt kapott, és soha többé nem égett el. Annának szerencse, hogy maga az anyja. Meg a felkiáltás, hogy jé, mint Lizanka. Lizanka egy felnőtt korában diagnosztizált auti lány, akit félrediagnosztizáltak és félrekezeltek, így nem érthette meg sokáig a saját kívül állóságát.

És igen, olyan leszel te is.

Fiúk közt lány, lányok közt fiú.