Nélkülem unatkoznál

te is

Szépíró verseny

2019. november 17. 15:19 - yerma

A majd kilenc éve tartó folytatásos teleregényünk következő fejezetében Annát szépíró versenyre küldték. A kiírás szerint az SNI gyerekek számára rendezték, és az volt a célja, hogy valami pozitív élményt szerezzenek az életükben. Kerületi verseny volt és Anna az első évfolyamot képviselte, rajta kívül még hárman mentek az iskolából nagyobbak. A verseny abban az iskolában volt, ahova vívni jártunk, már ha a járás szó itt helyénvaló. Ezúttal gyalogszerrel mentek és nem vettek igénybe semmilyen tömegközlekedést sem. A kísérő tanár epic volt, hogy végigtolta vele, szememben elnyerte az Önzetlenül Az Iskoláért díjat, a Hónap Dolgozója elismerést, és az Akire Büszkék Vagyunk fényképes fali tablóra is felfért /nekem volt olyan munkahelyem, ahol még 15 évvel ezelőtt is volt ilyen/. Nettó 60 perc másolást jelentett ez, plusz odaút, visszaút és gyülekező. Anna szépen rajzol, így szépen is ír. Bár néha megfelelő tempóban teszi, azért abban a hírhedt szakvéleményben, amikor szabadnapot kellett kivennem a semmiért /és egy olyan vizsgálatot kellett lemondanom, ahol egyéves várólista van és épp sorrakerültem volna/, azért volt egy fél mondat, miszerint "lassú munkatempója eredményességét rontja". Ezáltal én is kaptam egy szép kifejezést a tötymörgésre, tétovázásra, hezitálásra, habozásra, teketóriázásra és tökölésre.  Anna ezt nem tökölésnek hívja, hanem perfecionizmusnak. Lehet, hogy igaza van. A versenyen való részvételért bezsebeltünk egy kmf-et magyarból és feltettük a polcra a többi huszonhat mellé. Mint sikerélmény nélküli szegény SNI-s gyerek.

A teketóriázásról jut eszembe, van egy vászonra festett képünk, amit 30 percen keresztül festettünk. Akkor hagytuk abba félkészen, mert már több bosszúságot okozott, mint örömet, magyarul linerárisan növekedett az egy percre juttó bazmegek száma.

Ez a rövid összefoglalója, amit a Google Képek alkalmazás csinált belőle automatikusan, mert már az is unta.

vid_20191103_135132-animation.gif

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opal.blog.hu/api/trackback/id/tr7715310026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.