Nélkülem unatkoznál

te is

Nagyítás

2020. május 01. 17:52 - yerma

Reflektálva az előző posztra kaptunk egy matekfeladatot, egy olyan ha banán-meg-kocka-az-öt-akkor-mennyi-fél-banán-meg-kör típusút. Két agykapacitást foglalt le 2 órán keresztül és kijött a 40.

Merthogy találkoztunk a tanárnénivel és néhány gyerekkel az osztályból. Annára rátört, mennyire beszélgető partner híján van, unatkozik és csak egy felnőttet lefoglalva tud megmaradni. Ezt ugyan eddig is tudtuk, és még mindig meglep, hogy más gyereke meg nem. Rollereznek boldogan, versenyezve, harsányan, útkereszteződésnél megállnak, ha valaki rájuk szól csendben maradnak, és ha a felnőtt nem ereszkedik le a szintjükre nagy kegyesen, akkor nem szólalnak meg. Játsszál velük, kérem, nem, nem akar. Menjünk akkor haza. Többi vidáman lazul: szülők, gyerekek, itt függnek kötéllel a nyakuk körül öten-hatan, végre lehet bandázni és én is mondom, hogy menjünk innen minél hamarabb. "Jó lesz az offline programozás is, mert majd várni fogod, hogy a pajtásaiddal legyél", mondja naiv tanár, nem, igazság szerint alig várja majd, hogy megszabaduljon tőlük, mert az óraközi szünetben nem hagyják őt tanulni, harsánykodnak, viháncolnak (mi erre azt mondjuk kurvulás és nálunk ez azt jelenti, hogy extrovertáltság a köbön). Mindegy, hogy kimondjuk-e vagy nem; továbbra is pletykálnak majd rosszindulatúan a hátunk mögött, de nemcsak a mi hátunk mögött. Megtanultam egy biccentésből, egy elejtett mondatból, egy grimaszból értelmezni a világot, mert egy idő után mind elszólják magukat és biccentenek. Mindenhol vannak írástudó anyuk, még a Teca kocsmájában is voltak, és még azokról is kiderült ez, akikről ezt soha nem feltételeztük volna. Az idei év annyiból volt jó, hogy volt egy gyerek az osztályban, aki elég irritáló volt ahhoz, hogy jobban lehessen utálni, le is szálltak rólunk egy időre, Annát nem hívták meg a szülinapi bulijába, a mi gyerekünket meg igen, bibibíí és rihi-röhi. Jövőre már nem lesz, megy vissza magántanulónak, ez az egy éve is valószínűleg az a véletlen volt, ami alatt nem sikerült kijátszani a jogszabályt. Így jövőre megint minket utál majd mindenki, de annyiból nincs jelentősége, mert Anna nem érzi jól magát így sem közöttük. Szinte mondhatnánk, hogy velem itthon jobban elvan, mert kérdezhet, és válaszolok, és nem kell korán kelnie és nem tanul, ha nem akar. Mondjuk nekem nehezebb, de néhány jelentéktelen dolgot el kell tudni engedni. Ezt a válóperes ügyvédemtől tanultam, meg kell határozni mi az, ami fontos, és mi az ami nem. Ha kidobta az igazolványaimat az nem fontos, mert bármikor pótolni lehet azokat, és a személyazonosságom nem szűnt meg velük együtt. Más kérdés, hogy aztán önként kidobtam én is, amikor visszacseréltem róla a nevemet. Én már a tankönyveket is így szelektálom. Szóval unatkozunk.

Amikoris megkaptuk az unaloműző feladatokat, mi nem stimmel a képen. Ebben Anna nagyon jó, az apró részletek megfigyelésén alapuló kötekedésben, ez olyan családi genetikai vonás. Az egyik kérdés gyümölcs-zöldség kérdés volt, mi a kakukktojás, hagyma, krumpli, paradicsom és egy banán. Jött is a megoldás segítségként, te kis butus másodikos, hát nem tudod, hogy a banán, mert az az egyetlen gyümölcs, pirospont ha jól tippelted be. Na mi nem tippeltük jól be, mert a paradicsom is gyümölcs. Jaj, ezért egy környezet ötös, mert még a kérdést feladó random Kiss Jánosné sem tudta ezt, aki tanítja a gyerekemet és az összes többiét is. Ez nekem körülbelül akkora megrázkódtatás volt, mint Annánál a Mikulásos sztori, ahol random Tóth Józsefné állított hülyeségeket, és aki egyébként gyerek tankönyveket ír (rákerestem). Nem magunknak szeretnénk ötöst, hanem Jánosné Gizikének egyest, mert ezt nem tudta, és gyerekeknek tanította rosszul. (Látod, mondtam, hogy nem kell a felmosóvödörrel pózolni tantárgyi ötösért.)

Jelentéktelen apró részletek felnagyítása ez, de mi így érezzük, nekünk a neon lámpa fizikai fájdalom és a bolti rekesz csikordulása is gyilkossági szándékot vált ki belőlünk. Tök gáz az egész.

Egyelőre nekünk.