Nélkülem unatkoznál

te is

Végre

2020. június 17. 14:48 - yerma

Lezajlott a gyors évzáró maszkban, Anna kitűnő lett. A rajzversenyen a második lett a fotó kategóriában, abban a képben segítettem neki. Összességében az online távoktatás egy kudarc volt, Anna a heti öt fejlesztés elmaradása révén sokat veszített, másfelő sokat nyert, hogy nem a többiek tempójában botorkálta végig a tanévet. A sajátos nevelési igényű gyerekre továbbra sincs kapacitás táborokban sem, esélyem nincs, hogy egyedülállóként ingyenes táborba befogadják. Sokan mesélik, hogy ezt kerek-perec megmondták az elején, talán humánusabb megoldás volt, hogy nekünk csak éles helyzetben derült ki.

A kirakóban túl soknak tűnt az az ezer darabos változat és megfogadtuk, hogy nem fogjuk feladni. Anna a második nap után adta fel. Ez valamelyest várható volt, mert eleve úgy vettem, hogy tartozik a 161 befejezetlen beruházások és követel a 384, mert kártyával fizettem. Nem gondoltam, hogy valaha is ki tudjuk rakni, de az azért meglepett, hogy ilyen hamar feladta. Lassan visszatérünk a rendes kerékvágásba, mert elég sok vizsgálatunk maradt félbe, legfontosabb a fogszabályozás.

Azért elég érdekes, hogy mennyire máshogy látjuk Annát. várta a kis barátait mondja szuperapu, hát nem, nem várta. Míg a többi egymással futkorászott ünneplő ruhában, addig ő a telefonját bújta, és a többi gyerek is odagyűlt köré, ahelyett, hogy mindenki futkosott volna. Végére sikerült bevonni egy kis offline játékba. Voltunk fodrásznál, mint 4 hónap utáni szociális élet, elvittem Annát is mivel nem tudtam hova tenni. Egy ideig elvolt a várakozással, mindegy csak legyen wifi, aztán lemerülés veszély miatt letette, én a bura alatt, nem tudtam vele foglalkozni. Én voltam a hülye, hogy nem parancsoltam meg neki milyen hajat szeretne, mert artikuláni nem tudta rendesen, én sem értettem, és a fodrász se. Egyik helyen hosszú, a másikon meg rövid. Én mondjuk a rövidnek örültem, de neki abban a pillanatban nem tetszett, próbáltuk vigasztalni, de csak sírdogált, hogy nem megy holnap évzáróra, és úgysem hiányzik neki senki. Onnan aztán tovább mentek orvoshoz én meg ott maradtam még két órán át gombóccá szorult gyomorral. Igen, szó volt róla, hogy komfortzónából való kilépés, de soha nem volt el más gyerekekkel a játszótéren, mindig egyedül játszott anya-nézd üzemmódban és ha nem néztem gyorsan leesett. Így lett nekem rémálom a komfortzónából való kilépés, mert ha a többi gyerekkel játszana, fogcsikorgatva de ottmaradnék. Erre meg így nem kíváncsi senki. Egyik szempontból a gyereknek nincs-semmi-baja (ez van kétszemélyes helyzetben), minden más helyzetben meg anyuka-elrontja, mert nincs-semmi-baja-csak-hisztis, mert anyuka kiakad, ezzel bátorítja (ezt egyébként meltdown-nak mondják felnőtteknél is) és nem teszi bele az energiát, például a fenti játszótér esetében. NT-k készítik fel a gyerekem az életre a saját szabályaik szerint, és az én nevelésem meg azért kell, hogy megoldási stratégiákat tanítva helyrehozzam ezt. Persze az is lehet, hogy az élet egy olyan játék, aminek több jó megoldása van. Soha nem fog kiderülni, hogyha mindig annak kell alkalmazkodnia, aki nem tud, és erről papírja is van. Totál szívás lesz végig, komfortzóna ide vagy oda.

Címkék: autizmus iskola 8.5+