Fecsegő tipegő

Nemhogy elérkeztünk ahhoz a korhoz, amikor kis fecsegő lett a kis tipegő, de túl is haladtuk azt: fecsegni fecseg, de nemhogy nem tipeg, hanem fejét az ég felé tartva csatakiáltással végigszalad a szobán oda és vissza. Nem tipeg: rohan. Még mindig átbucskázik a kipakolt tárgyakon, mesekönyveken, zoknikon, de már egyre ügyesebben tartja meg az egyensúlyát a produkció közepette. Altatás tekintetében nagyon változó, hogy hajlandó-e egyszer aludni egy nap, vagy kétszer kegyeskedik ágyba bújni, függ ez elsősorban a fogzástól. Most nagyon nyálzik megint, de folyamatosan ezt teszi, csak az intenzitásban van különbség.

Már kiválasztja a felvenni kívánt ruházatát, odahozza, belebújik, kibújik, lábfejét dugdossa: "du". Az állatos mesekönyvben mindig más állat a kedvence, már sorra került a csiga, a szitakötő, most pedig a gólya a legkedvesebb. A mese után felismeri a zokniját, amiről a meséje szól és odahozza. A grimaszokat nagyon szereti, ha ugyanazt a történetet mesélem neki, csak más mimikával, azon nagyon tud gurgulázni.

"Jó napot! Kérlek egy esti hírlapot! Hírlapot? Hírlapot. Elfogyott? Elfogyott. Akkor jó napot! Jó napot!"