te is

Nélkülem unatkoznál


Új év új élet

Nem is tudom akarjak-e visszatekinteni az óévre. Annyiból azonban mégis kellene, hogy ha kimondom és átgondolom, akkor az az első lépése annak, hogy le is tudom zárni azt. Szóval mik történtek tavaly.

Nyár felé volt az az értékelhető esemény, hogy megkaptuk az autizmus gyanúját egyéb pervazív zavar álnéven. Némi kutakodás után az azonban kiderült, hogy ez egy egyéb kategória, ami a tipikus Esőemberes autizmuson kívül van, és ez jó hír. További kutakodás majd új orvossal, meglátjuk. A gyógyszer óta viszont Anna nyugodtabb és vállalható. Na de aztán jött a mini stroke, és alapjában ír felül mindent. Legalábbis a múlt évnek véget vetett, ami nem is volt olyan nagy baj. Átrakott engem egy olyan pályára, ami remélem jó sín lesz majd, hogy mikortól kell nemet mondani és hogyan nem szabad, ha még egy kicsit élni akarok még, ezeket most nagy vonalakban megtanultam. Milyen dolgokat kell kigyomlálni, és elengedni, mert nem érik meg a feszültséget, amit okoznak. Szerencsére le tudom ezeket írni, bár lassabban megy az olvasás és számolás is, mennyi mindenre használjuk az agyunkat, nem is gondolnánk.

Mindezeket összevetve jó év volt a tavalyi, volt íve, tanulságai. Kicsit olyannak érzem, mintha eddig demó módban lettünk volna. Volt egy próba játék, egy életet elvesztettünk, de van helyette valami új. Valami, ami más.

Újévi fogadalom

A szilveszteri részben az Ozie Boo-k mind meg akartak fogadni valamit az új évre, de már szilveszterkor elhasaltak. Ezzel szemben nekünk már abban sem sikerült megállapodni, hogy mit fogadunk meg. Először olyat talált ki, ami nem rossz dolog: itt a lemondásnak nem sok értelme volt és így az egész megfogadhatatlan lett. Javasoltam, hogy találjon ki reálisat, mondjuk azt, hogy lejövünk a szopin alvásról. Azt nem fogadom meg, mert az nekem nem jó. Akkor fogadjuk meg azt, hogy kevesebbet hisztizel. Az nem tetszik nekem. Az újévi fogadalmak lényege az, hogy valamelyik rossz szokásunkról lemondunk. Fogadjuk meg, hogy mindennap tornázunk. Azt sem fogadom meg. Így lett, hogy nem fogadtunk meg semmit közösen. Megfogadtam, hogy többet olvasok - meséli később nagy komolyan.

Hajnalban aztán betámolygok hozzá, természetesen felébred erre, noha a petárdára az ablaka alatt nem. Kinyitja a szemét félálomban és megfog: Anya, gyere be az álmomba. És húz magával. Én meg bemegyek.

Címkék: újév 3+