te is

Nélkülem unatkoznál


Az úri közönség táncol

A kávéház a szárazdokk közelében volt, közönsége a környék ismertebb személyiségeiből állt, és neonbetűkkel egy szép cégtábla függött az ajtón:

KÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREM
"A Négy Döglött
Patkányhoz"
AZ ÚRI KÖZÖNSÉG TÁNCOL!

Eddig az idézet az Elveszett cirkálóból. Az úri közönség pedig egy kellemes cseresznyézés és kekszezés mellett ropja a nagyszobában a kacsatáncra (tudtuk, hogy Záray és Vámosi), a nyuszi táncra, a forgásnál  egyedül pörög, lehunyt szemmel.

- Barátom a Medve sajt! - énekli Anya az ismert reklám dalocskát vacsorakor.
- Barátom a keksz! -mondja Anna.

Lombhullató

Egészen elképesztő azoknak a szavaknak a listája, amik Anya szájára jönnek jelzőként. Az sem világos, hogy miért akarunk mindet "jelezni", miért fontos, hogy valaki valamilyen. Hogy aztán jól összemérjük őket.

A múltkor azt találtam mondani az egyre hajasodó fejbőr puszilgatása kapcsán, hogy azért van még kevés hajad, mert te lombhullató vagy. Minthogy magam is meglepődtem a betűk és a szavak eme sorrendjén, Anna is felkapta a fejét és egyetértően bólogatott: "a fák is siratják az elhullott lombokat". Azt bírom nagyon, hogy mindig mindenről eszébe jut valami, és ez általában egybecseng azzal, ami nekem jut eszembe arról. Kivételt képez a gondolat szabadságán alapuló néhány jelző, az epitheton ornans.

Egyébként néhány alapigazságot már meg lehet állapítani a beszéddel kapcsolatban. A legfontosabb aranyszabály, hogy sohase tegyél fel a kis totyogónak eldöntendő kérdéseket. Bár mostanában az a jellemző, hogy előszeretettel használja azt a szót, hogy igen.

- Van kedved a hóemberes tányérból enni? - kérdezi Anya, és a kérdés feltevése után rögtön a megérdemelten kapott öngólon kesereg.
- Igen, van kedved - mondja Anna. Mondja, de nem eszik belőle. Inkább felváltva csatangol hol a konyhában, hol pedig a nagyszobában. Jobb napjain felkapja a távirányítót és "lehangosít" vagy lekapcsol.

Címkék: 21. hónap

Ki lakik az ágy alatt?

Segítség, eltűnt Anya! Vagy legalábbis az, aki most Anya néven éldegél. Úgy 6 éves koráig még megvolt, onnan is eltelt az idő, aztán volt valahogy később is, és most is van valami helyette. De nem ugyanaz. Valami más.

Aztán megkerült szanaszét álló hajzattal, kócosan. Egyre több ősz hajszála van már. Festi. Most már azért, hogy eltakarja őket. Nem divatból. A szeme környéke is egyre ráncosabb, az arcbőre megereszkedett, mosolyánál több ezer sejt együttes játéka látszik, külön-külön, melyik hogyan mozdul látható. Még akkor is, ha ez a mozgás betanult, rutinos. Minden sejtje külön életet él. Ő most mindenható.

De néha, ha nagyítóval keressük, akkor megtalálhatjuk őt magát. Úgy ahogyan akkor ott hagytuk. Amikor még azt hittük, hogy hihetünk bátran.
Amikor biliztetésnél feltűrjük a ruháját. Ahogy feltűrték nekünk is. Amikor rászólunk. Amikor ránk szóltak. Ahogy visszajönnek a kockák a filmből. Azt nem tudjuk, hogy miért pont azok a kockák jönnek vissza. Ezek a dupla-kockák. Ha egy kis szerencsénk van, akkor triplakockák is lesznek. Miért kell ugyanazt kétszer végigélni? Miért nem elég csak egyszer? És miért pont azt vetíti elénk az élet még egyszer? Mi az üzenete? Bele tudunk pörgetni a filmbe, vagy azt kell néznünk, amit elénk raknak?

Valamelyik nap leguggoltam a járdán. És nagy volt a bogár. Néztem hogyan mászik. A járda rése, ahol meghasadt a beton, az is nagy volt. Gaz nőtt ki belőle. Mire felnéztem már buborékot fújtunk fekete fehérben. Éreztem a WU2 sampon ízét, mert kicsit belenyeltem. Az egész kert egy nagy orgona volt, csupa lila és mindent elnyomott az illata. Minden nagy volt benne. Nagy cseresznyék nőttek és pünkösdi rózsák. És bicikliztünk a hosszú úton, ami azóta rövid. Hazaértünk és a hőség elől befutottunk a hűvös lépcsőházba, ami óriási volt és nagyon messze onnan, ahova leraktuk a biciklit. Már csak akkor volt nagyobb, amikor ki kellett takarítani.

Minden üres volt, most meg tele van. Emlékkel és porral. Attól lett mostanra kicsi, a többi a por. Rárakódott a kor.

Nem férünk el ebben a világban ennyien. Amikor kicsik voltunk elfértünk. Meg is fértünk egymás mellett. Nagyobb helyigényünk van, a világ meg ugyanakkora. Amíg kicsik voltunk, addig minden, ami nagy volt az félelmetes volt. Most meg inkább vicces vagy szót sem érdemel. Hogyan is laknának polipok az ágy alatt este? És nappal hol vannak? Akkor hazamennek.

Szeretnék újból elférni. Segítség, eltűnt Anya! Anya, aki elfért! Anya, aki nem mindenható. Aki nem tudja eltüntetni a polipokat. Mert most eltűntek a polipok is.

Ki lakik az ágy alatt?

A fejnehéz baba

Az állandó jelzők körét szaporítja a fejnehéz baba.

Lépj rá a kezemre, akkor ropog, de ne ott, hanem a kézfejem közepére helyezd a súlypontodat. Súlypontomat? kérdezi és ráteszi a fejét, nekem ez a súlypontom. Én fejnehéz vagyok. De ez még nem minden. Tudom is magamról.

Címkék: 21. hónap

Török basa nagy a hasa

A megtanult tudományok rögzülése és gyakorlása van folyamatban, ici-pici újdonságok szinte minden napra jutnak, új szó, új versrészlet vagy akár dallam. Pont-pont-vesszőcske aranymálinkóvá nemesült, ezt csinál meg azt csinál. Leírjuk, hogy török basa, rajzolunk neki frufrut. A család bojtos sapkában.

Szia Hold! Én most nem látlak, mert szopizok.

Aggodalomra bőven ad okot, Piri baba, aki Anna játék megfelelője, aki dolgokat csinál, de leginkább a haját húzza, harapja, vagy éppen Piri baba veri Anyát, és tángáljuk Anya fejét közösen. Sajnos a hányások is gyakoriak, ezek a "betegesen éhező" és az "adjunk rá nagyobb ruhát, ami miatt alultápláltnak látszódik" hamis sztereotípiákból és önbeteljesítő jóslatokból táplálkoznak, amit egyetlen hatóság kérésére sem tudott megerősíteni sem a védőnő, sem senki. A hatóságok egyébként tehetetlenek, értelmetlenül nézik a törzsi háborút, a röpködő tomahawkot, és a kis Tündért, aki mindezek közben elveszik, és elveszti a fontosságát.

És ha ők tehetetlenek, mit szóljon mindenki más?

Címkék: 21. hónap

Nagy dolgok

Lassan kezd szokássá alakulni a bilin ülés, olyan ez, mint a tévé, megszokjuk és hipp-hopp, rabul ejt. Anna baba szeret a bilin időzni. A kiöntés után öt perccel közli, hogy megint kell nyomni, ráül és persze nincs semmi. Akad olyan is, amikor kiprésel magából egy kicsit, hogy ne fáradjunk hiába. Ez nagyon rendes dolog tőle. Volt már, hogy kakit is nyomott a bilibe, normális esetben is, de volt egy szélsőséges helyzet is.

Reggel első kaki, sok eper utáni nap, bili-bili, kéri. Kiveszem. Ráül. Feláll. Semmi. Nem nyomtál pisit. Jé, de kaki van a pelusba. Epernek megfelelő. Nem nyomtam? Akkor ráülök. Kakis popsival ráül, a body behajtódik. Kihajtom. Onnan lepotyog a szőnyegre. Jé, kaki, kiáltja és zoknival belelép. Futni kezd. Gyalogol. Mosunk. Öltözködünk.

Egyébként a védőnőnél nem tervezett méredzkedés történt babaszer íratás álnéven. 86 centi a hossza ugrabugrálva, és 11,5 kg a súlya, félig felöltözve pelenkásan.

Szárazság

Napjában már csak 1-2 darab pelenkát használunk, úgy ráérzett a bilibe pisilés szépségeire. Azokat is inkább csak biztonságból. Olyan is volt, amikor diadalittasan kakit nyomott a bilibe, én már ezt is tudom, mondta a nézése mellé. Vannak téves riasztások is, ilyenkor nem is kell neki igazán pisilni, de ha már rajta ül a bilin, akkor már nyom egy kicsit. Közben huncutul mosolyog, tudja, hogy ennek mindig nagyon örülünk.

Ha ehhez még hozzátesszük, hogy néha már magától alszik el, az már nagy fegyvertény. Hamarosan mesét is fog olvasni magának.

És most még azt hisszük, hogy mesze van.

Így írunk mi

A pisiljünk bilibe, az szinte már természetes. Megelégeltem, hogy fürdetéskor mindig a meztelen popsi alá folyik a pelenkázóra a pisi. Oda nyomta egyszer, kétszer, háromszor. Ha tudod szabályozni, üljünk a bilire. Jó, mondta Anna. Ráült este, ráült reggel, háromszor zsinórban. Aztán amikor meglátta tradicionálisan közelről nézte. Ne nézd közelről a pisit, mert négyszemű leszel.

Eközben a szőnyegen: add ide nekem az adagoló pálcát, kéri kisded. Ez a nurofenes fájdalomcsillapító adagolója. Fáj a fogacskád? Nem, add ide. Ha olyat kér amit tudja, hogy nem fogunk odaadni, azt úgy mondja: megkapod. Odaadom. Írjunk betűket, mondja Anna, és a pálcával vonalakat húzogat a takaróra. Anya hüledezve néz. Hozza a papírt, hozza a ceruzát. Írjuk le, hogy Anna. Aztán diktál, tollba mond mindenfélét. Írjuk ezt, írjuk azt. Így született meg a lista.Kinga0967.jpg

Paletta

Anya mérges, ezt nem kellett volna tenned, és jön még a hegyi beszéd is. Ám Anna közbelép: "üzenik az ágak-lombok, légy te mindig nagyon boldog, édesanyám" és rögtön hozzá is teszi: "milyen okos vagy, te már ezt is tudod".
Igen, már szinte mindent tud, agya mint a szivacsé, felszippantja az információ cseppeket, és véletlenszerűen ontja vissza.

Esténként szaladgál az ágy tetején, fussunk, szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk, mondja Anya. Akkor szaladj te, mondja Annára. Tudod, ezt egy kopasz bácsi énekelte annak, akinek volt haja. A kopasz bácsi az, akinek nem lobog a haja. "A Gábornak sem lobog a haja. Anitáé lobog." Kisvártatva: "Fekete Gábor. Fehér Gábor. Piros Gábor. Rózsaszín Gábor. Szürke Gábor"

"Ne sírj kislány, minden május tovaszáll", "almát eszem ropog a fogam alatt".

Milyen okos vagy, te már ezt is tudod.

"Ez ügyes húzás volt".

Címkék: 21. hónap

Megnézi a rádiót

Ezen a Szabó Lőrinc versen is időztünk már (Esik a hó), amiben ez a sor van benne. És ezúttal úgy esett, hogy megnéztük a rádiót.
Kerestünk az állomásokat, sehol semmi, mindenhol beszéd és csevej és felszínesség. Éppen ez az az ok, ami miatt nemigen szoktunk az éterben barangolni. Aztán ráhangolódtunk az operára a Bartókon. Verdi: Nabucco, Rabszolgák kórusa: "Mint a fecske repülj messze föööldre"

Utána többször szóváteszi:
- Hallgattunk rádiót.
- És mit hallgattunk a rádióban?
- Operát.

Címkék: 21. hónap