te is

Nélkülem unatkoznál


Hetedik

Iskolailag ott tartunk, hogy Anna beszokott, legalábbis 2-ig. Ha később hozzuk el az sem jelent neki gondot, mert vagy úszás van és azt szereti, vagy aerobik, amit szintén. Hétfő, kedd van aerobik, csütörtökön meg úszás, és azért nem nagyon akartuk túlszervezni, mégiscsak egy hónapja még óvodás volt és délutánonként aludt. Ehhez képest nagy váltás ez most. Még annak dacára is, hogy Anna a 92%-ával az osztály legjobbja, amiben benne van az adhd diszgráfiája és diszkalkuliája, ami Annánál a tükörírás formájában jelenik meg. Pénteken megírták az első röpdogát matekból, ami jól sikerült neki, saját elmondása szerint 8 feladatból 7 lett tökéletes, a 8. pedig azért nem lett jó, mert a gyümölcs számolásnál ő beleszámolta a mintagyümölcsöket, így pont mindenből eggyel több jött ki neki. A magatartás füzet harmadik hete tele van szívecskékkel és három matrica ragyog benne. A leckéket nem a napköziben csinálja meg, hanem abban a másodpercben, amikor feladták. Amíg a másik gyerek lapoz a könyvben a kívánt oldalra, addig ő gyorsan megcsinálja. Impulzivitás. Mindig mindent azonnal. A héten sikerült a dzsekiket 3-szor bennfelejteni, a negyediknél hoztuk haza a heti kabátokat összesen. Ezt ő még nem jegyzi meg. Kaptunk utazó gyógypedagógust.

Tartottunk elő szülinapot, tortával, pezsgővel. Stílszerűen.

img_20180929_100059.jpg

Sírás lesz a vége

Ez a baljóslatú mondat az egyike a legrosszabb mondatoknak, amit egy embernek mondhatunk. Mert azt jelenti, hogy nem bízom benned, úgyis béna leszel és én az okos felnőtt látom a jövőt, ellentétben veled te buta gyerek. Hallottam elégszer, hogy nem mondjam a gyerekemnek és ezért inkább magamnak mondom. Tudtuk, hogy nem jó ötlet a közös iskolai piknik, külön-külön igen, de együtt nekünk nem. Nekünk, akik bár apa, anya és gyerek vagyunk, mégsem vagyunk egy család. Végeztével külön utakon járunk, és Annának választani kell a jobbik esetben, mert a rosszabbik eset, hogy ugye jogszabály. Mivel ma a rosszabbik eset volt és az élet megkeményített már annyira, hogy mindenkinek kívánjak sok hasonló helyzetet, mert akkor érti meg, mit lehet ilyenkor érezni, amikor síró gyerek távolodik és meg nem merek hátrafordulni és megszakad a szívem. Anna kívánsága volt, hogy jelenjünk meg teljes létszámban a családi eseményen.

Iskolai piknik volt, ami amúgy jól sikerült. Anna, a figyelemzavaros türelmesen várta a sorát az arcfestésre és utána egy órát sakkozott egy random kisfiúval. Itt kezdődtek a kisebb gondok, mert a kisfiú idősebb volt és jól tudott sakkozni, Anna meg megszokta a saját játékszabályait, amik azon az elven nyugszanak, hogy addig alakítom a szabályokat, amíg én nem nyerek. Ezt itt nem tehette, és elég ügyesen kezelte a helyzetet sírásra görbülő szájjal ugyan, de higgadtan és nyugodtan. Az összes rendbontása annyi volt, hogy elkeseredésében a bábukat egymásra helyezve tornyot épített belőlük. Aztán később festegetett, csöndben és nyugodtan. Én mint szülő nem nagyon tudtam kapcsolódni az eseményekhez, más apukák ragasztottak a gyerekükkel, más anyukák sütit sütöttek. És utána jött a síró gyerek távolodik, anya ne menj el.

Nesze neked család.

Részképesség

Csináltak az iskolában részképesség felmérést Annának, ami írás és számolási készségek alá írt százalékosan egyelőre értelmezhetetlen számok halmazát jelenti. Csak a számadatokat kaptuk meg, amiből kiderül, hogy Anna 92% képesség átlaggal működik 58 fős évfolyamból harmadikként. Ezt megdobja az elemi számolás 100%-os eredménye és árnyalja egy DPT teszt 66%-os értéke, ami a diszlexia jelenlétére utalhat. Az adott évfolyamunk 32%-95% között mozog átlagban. Mivel a fejlesztő pedagógussal még nem beszélgettünk erről, konkrétabbat nem tudunk mindarról, ami a számok mögött rejtőzik. Az eddigi információ magyarázatának forrása a Google, így még az is lehet, hogy minden másképp van.

Ami nem valószínű.

Vámpírnaplók

Az kétségtelen, hogy vannak dolgok, amik a mindennapjaink részévé válnak, úgy hogy észre sem vesszük őket. A rádöbbenés első apropója, amikor gyerek születik, és újra éljük mindazt, amit természetesnek gondoltunk évtizedek alatt. Mit jelent a napsütés, a fadarab, a pillangó. Aztán ha szerencsénk van és adottságnak éljük meg a lehetetlennek tűnő helyzeteket akkor azért látunk mást is. Kimondatlan társadalmi normák tiltják, hogy valaki jól érezze magát. Dolgozni kell, a meló robot, de ezért jön a pénz, ezért elviseljük. Lélektelen, boldogtalan emberek rohangálnak mindenütt. Nem értjük őket autizmus ide vagy oda. Mert hát az autisztikus mindennap újra rácsodálkozik ezekre. Első kérdése a világról, amiben él az, hogy miért nem azt csinálja, amit szeret. Így pénzt kap és boldog is marad.

Mindmáig vannak dolgok, amiket ilyen magától értetődő módon értelmezünk. Ezt most éppen a vámpírkodással van összefüggésben, de bármire mondhatnám. A tejfogak cseréjéből adódóan kicsit vámpirikus kinézete van Annának, mint minden kisgyereknek. Az a különbség csak, hogy Anna vállalja ezt. Persze azt nem gondolta senki, hogy ennyire rá fog játszani erre. Mert ő most vámpír, aki harap. de ez valahogy közösségi térben nem való. Nem vérengző vámpír, nem bánt senkit sem, de mégsem való. Harapj meg otthon, hogy senki meg ne lássa, hogy szerepjátékot játszol és jól érzed magad, ezt üzeni a világ nekünk. 

Te milyen játékot játszol? És hogy érzed magad közben?

Az élet értelme

És ezek után mi lepődtünk meg a legjobban, amikor Anna méltóztatott hazahozni az üzenő füzetét, amiben az elmúlt hét benti magatartását pontozták. A reklám előtt egy szót sem ejtett róla, hogy mi lehet benne, úgy várta a hatást. 10 db kis piros szívecske volt a héten, ami azt jelentette, hogy nagyon jól viselkedett. Lett volna még zöld alma is, az a közepesen jó, vagy a szomorú fejecske, az pedig a rossz. A 18 fős zömében fiúk által uralt osztályban 8 gyerek volt, akinek 10 szívecskéje volt és beválthatta egy kajakozó szmájli matricára. Magatartás témájában, és Anna közte volt. Amikor megmutatta, a meglepetéstől a szám elé kaptam a kezem, és úgy nézett, amit a nagykönyvben is írnak, hogy a nagy pillanatokat ne vedd el a gyerektől, ne foglald össze, és ne tied legyen az utolsó dicséret, hanem lássa a tetteit a maguk fényében ragyogni. Korábban már volt egy ilyen pillanata, de már nem emlékszem melyik volt az.

Elromlott a tablet, nulláról kellett újrahúzni, rajta harmadéves Potter játék veszett a semmibe. Pedig már úgy felfejlesztettem a karakteremet, mondta Anna szomorúan. Igen, végülis az élet célja, hogy olyan szintre fejleszd a karakteredet, hogy kezelni tudd majd a helyzetet, ha vége van.

Az élet értelméről röviden.

img_20180914_192347.jpg

A tenger csendje

És akkor ünnepélyesen elhatároztuk, hogy több szülői értekezleten nem veszünk részt ezentúl. Tudniillik nem tudtuk Annát hova tenni és vittük magunkkal. Voltak más gyerekek is, akikre ügyeletes tanár vigyázott, de Anna ötpercenként megjelent az ajtóban, hogy ő unatkozik. Végül ugyan bent maradhatott, de mivel az összes fontos dolog csak nem akart elhangozni 6 óráig, így elhagytuk a terepet másfél óra szenvedés után. Valahogy csak mi edződtünk rá arra, hogy arra nem pazaroljuk a türelmünket, aki nem érdemli meg azt. A gyerekközösség vegyes, és ha van elfogadásra nevelő iskola, akkor ez az. Anna iskolai viselkedése szelídült, abban a pillanatban, amikor az első héten ment volna sugárkázni az iskolai játszószőnyegre csak nem tudott, mert egy másik fiú fetrengett ott. Hodie mihi - cras tibi, zártam be a zárójelet és innentől otthon éreztük magunkat. Vannak már piros pontok is, de erről mi mind nem tudunk, mert gyorsan meg kell csinálni a leckét, hogy maradjon idő játszani, ezért a füzet bennmarad a pontokkal. 

Sok lehetőség lesz majd elfoglalni Annát délutánonként, szakkörök, sportok, aerobik, úszás formájában. Egyelőre elég ügyes tőle, hogy 2-kor hazajön, és a tanárokkal együttműködő. Általában a gyerekek szétszórtak és türelmetlenek, Anna csak kicsit tűnik ki tőlük egy-egy teátrálisabb megnyilvánulásával. Kevés lány van, és azok együtt bandáznak, azt Anna kintről nézi, néha beszáll, de mindig mással barátkozik. Könnyedén üli végig a 45 perceket, legalábbis neki nem okoz gondot. Ezt onnan tudjuk, hogy ő meséli így, így éli meg. Biztos sokat lendített ezen a gyógyszer, amit a Vadaskertben kaptunk. Én többször járok oda külön a receptekért, és egy kis külön El Caminós szakrális tér az a budai hegyek, a rózsabokorral és a cicával, aki mindig ott sütkérezik a kertben, és ha lenéz az ember onnan, érzi, hogy csak gurulnak a kövek lefelé. Hegyek méltósága.

Tenger csendje.

Sugárka

Az első két nap Anna szempontjából frusztrálónak volt mondható szigorúan tanulás szempontjából, őt nagyon megviselte az unatkozás, a könyvekkel való ismerkedés. Volt sakk óra is, csak nézték a sakktáblát messziről, de állítólag lehet játszani haladó gyerekekkel és Anna igazából erre gyúr. Viselkedésében sem múlt ez nyomtalanul, a harmadik naptól kezdett olyan szokásokat felvenni, amiknek a jelenlétéről ő nem tehet, mert nem neurotipikus. Tegnap reggel beakadt nála egy játék megelevenítése, amit reggelente előad, hogy a Sugárka fetreng a földön. Persze Sugárka nem eső után adta ezt elő, de rosszabbul járt összességében, mert szénné égett a végére. Mi csak játékból égünk szénné öt méterenként az utcán, aztán szigorúan hazafelé is, és az osztályteremben, amikor beesünk egy másodperccel nyolc óra előtt, lefekszik a játszószőnyegre miközben a többi gyereknek kiosszák a feladatlapokat. Az indulás nehéz, de ezt valamelyest tudtuk is, annál viszont sokkal nehezebb, mint amiket rémálmainkban képzeltünk. Úgy 3-4 dolog van átlagban, amibe Anna egy reggel beleköt. Ez a nadrág nem jó, folyik az orrom, utolsó pillanatban indulunk el, mert addig húzza az időt. A menet lassan halad, percenként megáll, ötpercenként lefekszik a földre. Ráérősen lépked és sokat nyafog. Az első napokban megnyertük szuperaput, aki aztán rájött, hogy két ellentétes akaratú felnőtt együttes jelenléte nem tesz jót a gyerekének, és többek között ez volt az ok, ami miatt elváltam tőle. Ő még mindig tipikusnak szeretné látni a gyerekét, egy könyvet nem olvasott el az adhd-ről és az autizmusról sem, és így nem tudhatja, mi játszódik le Annában és azt hogyan kell megfelelően kezelni. Ezek az apró dolgok nagyon megnehezítik a mindennapjainkat és nem tudunk a tempónkban haladni. Ez különösen engem frusztrál, mert rajtam kívül mindenki ráér.

Az nyugtat meg, hogy valahogy ilyennek képzeltük az iskolakezdésünket. Viszont én Sugárkát többször valójában is megszemélyesítettem. Többször égtem már el látványosan normálisként a többi normális előtt. Úgy hogy nem tehettem róla.

Első nap az iskolában

Na de aztán eljött a nap, amitől rettegtünk, mint kiderült nem is véletlenül. Anna reggel mindent elkövetett, hogy akadályozza az indulást. Hirtelen minden akkor jutott az eszébe, körömvágás, új játék megmutatása, ami nálunk azért szokásosnak mondható, legalábbis együtt élni ezzel nehéz. Aztán onnantól is minden rossz volt, nem akart kézen fogva iskolába menni, és az erőltetés szülte a dacot, nem léptünk ki a helyzetből, nem. Nem mi, a szeizmográfos. Szinte utolsóként értünk be, ahol Anna leült az utolsó padba és duzzogott. Várni kellett még, szerencsétlenségünkre, és ezt Anna egyre nehezebben bírta. Miért nem történik semmi, mondta, miközben mások csacsogtak, fészkelődtek, nevettek. Aztán hirtelen megindult a műsor, évnyitó ünnepély hangos düng-düng hangokkal, és 590 gyerek csivitelésével egy zárt és szellőztethetetlen tornateremben bezárva. Pedig az iskola kevés beszédet tartott, és jópofa műsorokat rappelő gyerekekkel és furulyázó kislánnyal. A terem másik végében voltam, mint ahol ő ült, de már egybe volt a gyomrom, mert tudtam hogyan érzi magát egy Marslakó a játszótéren. Vége volt, visszamentünk. Anna teljes letargiába süllyedt, néha mosolyodott csak el, amikor azt mondtam átvéve a tankönyveket, hogy megyek és dedikáltatom Gilderoy Lockhart-tal, közben a könyvekkel további embereket kólintottam fejbe, persze véletlenül. A másik mondat, aminél elmosolyogta magát szintén Roxfortos utalás volt, kérdeztem látta-e A Békák Kórusát (Frogs Choir), akik az énekkarosokat jelenti Roxfortban. Akkor még ott voltunk, amikor felállt a helyéről és odafurakodott egy tanítóhoz, hogy miért nem történik semmi, én tanulni jöttem ide. Esélye sem volt tanulni még az első napon. Nem volt rózsás a helyzet amikor elmentünk.

Délre visszajöhettünk, amikor is egy teljesen más kisgyerek várt. Úgy indított, hogy a szájában savanyú uborka darabot rágcsálva közeledett UborCraft felkiáltással. Megelőzve a többieket, mint magányos harcos, persze az egész csoport őt kereste. Később aztán elmesélte, hogy amikor eljöttünk az volt a feladat, hogy mindenki bemutatkozott. Ott elismételte a nevén kívül, hogy ő azért jött, hogy tanulhasson, és hogy szeret Minecraft-ozni. Rajzoltak egy kicsit, kreatívkodtak, amikor Anna ezt megunta, matekpéldát kapott és számolhatott. Ez lenyugtatta őt, és tanult is. Első érzésre ez az az iskola, ahol megmaradt a káposzta is és a kecske is.

Sikerült ellőnöm egy képet az évnyitóról, amivel személyiségi jogokat egyáltalán nem sértek. Igazából ez volt az egyetlen fénykép, amit csináltam róla.

img_20180903_083921.jpg

Címkék: iskola 6.5+

Idősebbek is elkezdhetik

Kicsit kettős a mérce, amikor Anna egyrészről betegesen éhezőnek, másrészről ducinak van beállítva. De szerencsére ezt az ellentmondást maga az érintett fedte fel, igaz véletlenül. A játékai között nézett reklámok között feldobott neki a véletlen egy fittness alkalmazást, amit sikeresen le is töltött. Az alkalmazás segítségével napi szinten kell gyakorlatokat csinálni. A végén aztán feldobott egy testtömeg index számítást, amit azonnal ki is próbált és az infografikán meglepetten konstatálta, hogy a súlya normális. Ezen felbuzdulva beírt engem is, és is normális testalkatú vagyok. Persze van, akinél kilengett a szeizmográf, de ezt tudtuk is. Remélem megtanulta ezzel, hogy csak a tényeknek higgyen, sem pedig bármiféle szubjektív handabandának. Azóta elég jól elszórakoztatja magát különböző emberek BMI értékének kiszámolásával.

Azóta ketten edzünk minden nap.

És ő bírja tovább.

Címkék: 6.5+

Viszlát nyár

Próbálkoztunk egy vérszegény óvodába menettel a nyári szünet leállása után, de nem volt szerencsénk. Anna körbenézett, nincs itt a barátnőm, akkor megyünk vissza. Így írta át egy másodperc alatt az egész hetet. Ezt azonban elég nehéz megszokni, még nekünk is, hát még egy iskolában, ezeket a mindennapos hangulatváltásokat, ahol több gyerekre kell figyelni egyszerre. A jövő héten megint bepróbálkozunk, hátha ott van a barátnő, ha nem, akkor megint jövünk vissza. De most már tudjuk és számítunk rá. Most szembesültem azzal is, hogy Anna a nyáron nagyot nőtt és ami tavasszal hosszú nadrág még jó volt rá, azok ősszel már nemigen lesznek jók. Ezt a mostani hideg napokban elég jól kiderül.

Mindeközben pedig hozzá művelődünk az autizmushoz, eddig felfejlődtem adhd-ból, most újabb könyveket olvasok aspergeres témában és magasan funkcionáló auti témában. Marslakó a játszótéren, az aspergeres gyerek az iskolában elég jó könyv. Nekem mondjuk sokkoló volt, mert Annához még nem tudtam viszonyítani, mint sulis létformát, magamhoz viszont igen és rá kellett jöjjek, hogy az a könyv viszont rólam szól. Nem tagadom, hanem együtt élek a gyanúval, és így jó nekem. Soha nem láttam volna ezt meg, ha Anna nem mutat rá. A gyereknevelés az mindig saját öntudat fejlesztés is, és meggyőződésem, hogy ha nem fejlődsz saját magadban, akkor neveled rosszul. Rövid távon jól, de hosszú távon kifejezetten rosszul.

Címkék: iskola i újovi 6.5+

De nehéz

Túl vagyunk a második foghúzáson is, következő egy darabig szándékaink szerint nem lesz. Elég jól viseli ezeket Anna, és kifogástalan modorban adja elő magát hozzá. Ezt azért nem győzöm hangsúlyozni, mert igen kártékony volt ránk a vád korábbról, ahol szakképzetlen emberek nem vették észre az adhd-t, nem vették észre az autizmus és éppen ezért csak küszködtek Annával. Számomra ez továbbra is rejtély, hogy szakembernek ezt hogy lehet benézni, ráadásul annak, aki egész nap Anna közelében van, így kellett, hogy produkálja a jeleket.

Na de mindegy is, készülünk az iskolára, már mindenünk megvan.

353530100 írja le Anna egy papírra. Aztán később dekódoljuk együtt: 35+35+30=100. Reméljük ezt az iskolában nem fogják pirossal aláhúzni, hogy egyes. És ha mégis akkor meg reméljük, hogy ez lesz a legnagyobb bajunk.

img_20180726_135746.jpg

Címkék: iskola 6.5+

Első foghúzás

Anna visszatért az egyhetes balatoni vakációjáról, amit szuperapuval töltött. "És a lány, istenem, újra írt nekem."

És a mai napon lefutottunk egy viszonylag nagy kört is, szemészet és fogászat. A szemészetre azért volt szükség, mert megbeszéltük az orvossal, hogy nyári szünetben utoljára visszajövünk és csináltatunk neki szemüveget az iskolához. Pupillatágítással kezdtünk, az egy kicsit kellemetlen volt neki, de ezt leszámítva bírta a strapát. Külön olyan vicces mellékszálakkal, hogy olvastatták messziről a számokat, ez mennyi kislány bal szem 3-4-5?-6?, aztán jobb szem 3456 egymás után hadarva, és természetesen nem a látáson volt a hangsúly, csak bal szemmel tippmixelt, jobbal meg emlékezett rá betanulta és elhadarta. Szerencsére a pupillatágítós vizsgálat is ezeket az értékeket támasztotta alá, így annyiban hagytuk. Aztán elmentünk az optikushoz, ahol be is szerelmesedett egy keretbe, és abba kértük az üveget egyből, holnapra meg lesz. Kis galibát az okozott, hogy a szemüvegtartó tok színében és árnyalataiban nem passzol a szemüveg színéhez, kicsit féltem is tőle, hogy megbontja Annánál a rendet, és kiborul rajta, de az utolsó pillanatban valahogy el lehetett terelni a témáról a figyelmét.

Aztán nyergeltünk tovább a fogorvoshoz, aki ugyan éppen jól megérdemelt szabadságát töltötte, de gondoskodott a helyettesítéséről saját rendelési idejében egy idősebb nénike személyében, aki nagyon aranyos volt vele. Anna is jól viselkedett, kérdezett, csacsogott, mint mindig, de ez nem volt baj, csodájára jártak. Megszeretgette a fog alakú tükröt és a lufit. Na de az ok, amiért mentünk az az első foghúzás témája volt. Volt két sérült foga, ami egy véletlen baleset során kezdett elhalni és beszürkésedett, A fogorvosi jóslat arról szólt, hogy nem baj, mert az elsőt között fog kipotyogni. És nem. Pontosabban húzni kellett izomból. Egyelőre csak az egyiket, jövő héten folyt köv. Anna is jól bírta onnantól, hogy fertőtlenítésre fagylaltot kapott. Ez az egészt művelet nettó 2 órába belefélt, a bruttó része Anna és szuperapu folyamatos ráérős időhúzása volt.

Én úgy látszik hiába vagyok gyors, ha előttem van két kiszámíthatatlanul mozgó sikán.

Könyvek

Kicsit későbbre tartogattam összeírni a könyvek listáját, amit ha Anna nagy korában elolvas, és érett fejjel értelmez, akkor az engem igazol majd. A legjobb dolog, hogy ezeket a könyveket nem magamnak kell megírni, más már megírta, annak az előnyével is, hogy rövid távon újraélte a történteket ezáltal felgyorsította a feldolgozása folyamatát és hamarabb ért a gyógyulása útjára. Igazából nem is lista ez, csak két könyvet találtam, ami a mi életünkre rímel, illetve azt lefedi.

  1. az első hónapokat, a szülési sokkot, azt hogy orosz rulett, melyikünk éli túl a végén, a szülés utáni depressziót a Fekete tej című könyv írja le, amikor az anya magára marad a szülés rejtelmeivel és misztériumával. A démonokkal, akik élet és halál között nyüzsögnek
  2. aztán a csikóéveink kezdetéről a Lányom nélkül soha lesz a kötelező olvasmány, aminek a nyomasztó jellege hűen visszaadja a válásunk történetének érzelmeit. A bántalmazó kapcsolatból való kilépés, és az addig közösen töltött idő boldog családnak hazudva, a gyeses börtönévek, megfigyelések leleplezése és diktafonokról hangfájlok átmásolása McGyver-módszereket mind eszembe juttatja az iráni orvoshoz férjhez ment amerikai nő elrablásának, papírjainak elvételének és iszlámra való erőszakos térítésének története. A legnagyobb tanulságot azonban mégsem az adja, hogy látjuk a napi terror feszültségét. Az, hogy egy önmagában bizonytalan öntudatú, főzésben-gyereknevelésben teljesen kiteljesedő nő hogy mondhat le önrendelkezési jogáról már Amerikában, amikor még volna lehetősége váltani. Hogyan nem tud lemondani az orvos melletti luxus életről, és hogyan adja el a saját öntudatát, hogy ő egyedül egy családot nem képes fenntartani, megfosztva magát így a szabadság lehetőségétől. Nekem ez nagyon furcsa, és rávilágít, hogy a nők többsége ilyen, butuska, pénzre és bulikára éhes, és csak utána jön a többi. Aztán bennragadnak egy rabszolga kapcsolatban, gyerekeket szülnek és akkor már mindegy is. Ja, a szerelem meg elmúlik. Én az igazat megvallva a partvonal mellől lesem ezeknek az anyáknak a küzdelmeit, mint azonosítatlan repülő objektumokét (UFO).
  3. A harmadik könyvet Annával ketten fogjuk megírni, és az lesz a címe, hogy Nincs idő a hülyékre. Lehet, hogy Anna rajzolni fog csak bele és az is lehet, hogy úgy jár a könyv, mint az első regényem, amit két mondat után egyszerűen meguntam. Miért nem írok regényt, talán ezért. Így az is elképzelhető, hogy ez egy kétsoros vers lesz inkább. Vagy posztokban ostorozás.
  4. Nagyobb korában a Vörös oroszlán lesz majd elolvasandó, de az majd csak jóval később.

Persze itt feltételezem a diszgráfia hiányát, ami ilyen állapotú gyerekeknél bizony elég komoly háttértünet szokott lenni. Ha mégis, akkor maradok én a Felolvasó, ami szintén egy remek könyv. És már vannak tervek a tilos könyvekre is, szerencsétlenségemre vannak itt a saját polcomon is. Meg vannak tilos Oscar díjas filmek is, de ez még nagyon a jövő zenéje.

A kör bezárul

Immáron újra unatkozó gyeses anyukaként élem a világom, ami persze ebben a formában nem igaz. Nem unatkozom ugyanis, életem mondhatnám változatlan. De nem az. Voltunk vendégségben és Anna kábé öt kemény percig bírta ki azt osztott figyelmet, aztán szétszakadt, mint egy régi gyöngysor a nagyi ládikájából, és ezer irányba gurult tova. Közben mi ízlelgetjük az új helyzetünket, egyéb pervazív fejlődési zavar, még a szövegszerkesztő is aláhúzza pirossal, mi a fene lehet hát ez. Mivel már hiperaktivitásos figyelemzavarból kiműveltem magam és még mindig nem volt elég újabb területekre irányítom a figyelmet. Hiperfókusz. Ez a figyelni képtelen gyerek fókusza, amikor arra bezzeg figyel, ami érdekli. Nem mondhatnám, hogy nincs igaza ennek a figyelemnek, mert igaza van. Elkalandoztam. Biztos véletlen. Az összes gyerekeknek úgy 15%-a hiperaktív adhd-s. A hiperaktív adhd-s gyerekek 15%-a autista is. A hiperaktivitás és az autizmus egy tőről fakad. Az autizmus genetikai örökölhetősége 10%. Mindezek fényében 0,225 % a valószínűsége, hogy autista gyerek-autista szülő párosok rohangálnak a világban. Magyarországon a 10 millió emberre vetítve is 22.500 főt jelent. Az egy Makó nagyságú város.

Szóval eddig kitanultuk a hiperaktivitást. Új könyveket kell keresnünk. Ha tetszik új ingereket. Új folyómedreket az ismeretlen utakhoz. Vezess új utakra Lucifer. Új hangszereket új időknek új dalaihoz. Új listákat. Einstein, az autista. Aki zokni nélkül vette át a Nobel díjat, mert zavarta a varrás a zokniján, amit Anna csak szimplán mosléknak hív: moslékos zokni. A folyton egyes szám harmadik személyben magáról beszélő anyu a saját kis dührohamaival, amit a rendtől való eltérés vált ki magából. A rendtől való eltérés bárminek a képében. Akár Anna képében is. Saját farkába harapó kígyó. Uroborosz.

És a kör bezárul.

Allegória

Egyszer valahol azt olvastam, hogy a gyerek születése az olyan, mintha éppen vakációzni készülnénk valami napsütötte helyre repülővel. Mindent bepakoltunk már, nálunk van a bikini, a naptej és a szalmakalap. Aztán megtörténik a születés. Az emberek túlnyomó többsége megérkezik a strandra, de vannak néhányak, akik nem. Neki még a gépük felszállt ugyan, de valamilyen módon elvétette a célt, valamiért elfordult és nem a mediterrán partok felé megy, hanem leszáll valahol máshol. Talán motorhiba volt, talán eltérítették. Ezek vagyunk mi: adhd-sek, autisták, aspergeresek, down-kórosok, koraszülöttek, éppenhogy életben maradtak. Mi is leszálltunk valahova, de nem oda, ahova vártuk. Így mi csalódottak vagyunk.

Van egy szép fennsíkunk, de gyakran fújdogál a metsző északi szél. A szalmakalapot legalábbis már rég lefújta a fejünkről. Fázunk. A napolajat ösztönösen halolajra cseréltük az egyik első mozdulatunkkal. Kis időbe telt, mire rájöttünk hol vagyunk. Hogy ez nem Az, ahova készültünk. Hogy ez majdnem az, ami - mint tudjuk - nem Az. Nem átmeneti itt maradás ez, hanem örök. Aztán teltek az évek is. Megtanultunk alkalmazkodni a környezetünkhöz. Meg is szerettük. Igaz, hogy a nap nemigen süt errefelé. De azok a gleccserek és gejzírek! Bárkivel találkozunk a nyüzsgő forró napokról mesél. Bármelyik szubkulturális közösség körülöttünk naptejre gyűjt csokibarnán. Annyi a bajunk velük, hogy nem értjük őket. Nem is egy nyelvet beszélünk talán. Mint a vándorok a mesékben, akik egy hónap járásnyira innen idegen országokból jönnek, ki tudja léteznek-e egyáltalán, vagy csak furcsa vízióként vannak jelen. Viszont nagyon sokan vannak.

Teltek az évek és elkezdtünk alkalmazkodni az új környezethez, szőrbundát növesztettünk és vastag bőrt az időjárás viszontagságai miatt. Szeretjük a halainkat, tengereinket, a szelet malmokkal szelídítettük meg, ami őrli nekünk a gluténmentes búzát, mert nem ehetünk ám akármit. De megszoktuk és meg is szerettük. Most már nem megyünk el innen, ez a föld a miénk. Szerencsére olyan sokan sem vagyunk, mint a szabad strandon, ez egy elit klub, ha innen nézzük. Legalább elférünk. Van időnk önmagunkra, van időnk gondolkodni. Minél északabbra megyünk annál működőbb rendszereket találunk fel. Iskoláink fejlettebbek. Mert nem számokkal osztályozunk szorongáskeltően, hanem szép szóval. És az elesettet felkaroljuk. Az iskolába biciklivel megyünk, ami ingyen jár nekünk. A halottainkat a meséinkben végigvonszoljuk, hogy a legkisebbek is megértsék, hogy ez nincs a természet ellen. Himnuszaink a természeti szépségeinkről szólnak. Boldogabbak vagyunk ezért, és okosabbak is.

Igazából kénytelenek voltunk boldogabbak lenni, hogy meglegyen az egyensúly a világban.

Ha eddig nem tudtad mi az az allegória, most már tudod.

Ismerd meg önmagad

Néha számvetést csinálok magammal: mit tanultam és mire jöttem rá eddig.

Mostanában tettem például azt az érdekes felfedezést, hogy az emberi szervezet mennyire okos. Nemcsak azzal, hogy jelez, ha baj van, mégha nem is nagyon akarjuk figyelembe venni ezeket a jelzéseket. De azzal is, hogy maga irányít rá a megoldásokra. Mint például az öregedés. Észrevettem, hogy az emberi arc öregedése akkor kezd el látszani, amikor két oldalt a gravitáció miatt megereszkedik az arcizom. De ha ez így van, akkor elég csupán mosolyogni, hogy megemelkedjen. Létezhet-e, hogy ez ennyire egyszerű lenne? Mit kell tenni, hogy mosolyogjunk. Jól kell érezni magunkat a bőrünkben, békében kell lennünk a lelkünkkel. A testünkkel. De miért jó ez nekünk? Miért nem jobb csupán fintorogni, alázni, bosszankodni, gyűlölködni. Van amikor jobb, de akkor is csak rövid távon. Mert hosszabb távon a szervezeted ellened fordul majd. Láttunk példákat erre, és az már egy önmaga farkát kergető kutya, nem tudsz kiszabadulni az örvényből. Ha nem vagy magaddal jóban akkor meg pláne. Egy bizonyos idő után és egy bizonyos intelligencia fejlettségi szinten túl a legjobb barátod te magad vagy. Nem zavar a másik hiánya, mert nem a tulajdonod. Nem zavarnak a visszajelzései senkinek, mert nem attól függ az önbecsülésed.

Viszont magaddal meg dolgod van amúgy is, legyél hát sokat magaddal. Gondolkozz, mert a gondolatból lesznek az ötletek, abból a találmányok. Azért élsz még most is, mert valaki gondolkozott. Különben talál éppen meghaltál volna torokgyíkban. Azért gondolkozott, hogy élhess. Azért élt, hogy gondolkozhasson. Az élet nagy kérdési a miértek, gondolkozz rajtuk. Lásd meg az összefüggéseket, állj hátrébb és lásd meg őket messzebbről. Helyezd el magad az egészhez viszonyítva. Ehhez persze valamelyest ismerned kell az egészet is. Ismerd meg az útitársadat, aki végigkísér az utadon az utolsó percig. 

Ismerd meg önmagad. Mert ha te nem szereted, nem fogja szeretni senki.

Befejezetlen történetek

Van egy könyvünk: a Befejezetlen történetek, ami egy munkafüzet és a kisded korai szárnypróbálkozásait lehet benne rögzíteni történet kitalálásban, és nagyobbacska korban ezekhez új történeti szálakat fűzhet. Van egy könyvünk, ami azért nincs üzembe helyezve, mert elfelejtettük elkezdeni. Amiről ez eszembe jutott, hogy mi tele vagyunk befejezetlen történetekkel. Olyan sztorikkal, amik érdekese, de a válasz kivárására már nem fordít Anna időt, és különben is, a beszélgetés az egy más által irányított kölcsönös csevegés, amire Anna sosem volt vevő.

Ez a történet egy darabig érdekes volt, hogy aztán szellő módján suhanjon tova. Vettem vajkaramellát. Ez az a cukor, ami a mi gyerekkorunkban 20 forintos aranyáron számoltak, amikor 5 forint volt egy gombóc fagyi. A pénztáros néni vissza is kérdezett, hogy tényleg meg akarjuk venni ezt a cukorkát és tudjuk, hogy mennyibe kerül? Ha 20 forintos cukor volt, akkor most ebből vehetnél több kilót, mondja Anna. Akkor vehetnék, ha a pénz ma is annyit érne, mint akkor. De miért? Mert az árak változnak, ez az infláció, a pénzromlás. Minél több erőfeszítésbe kerül a javak előállítása, annál több pénzt kell adni érte. Magyarországon volt a világ legnagyobb inflációja, tudtad kislány? Én még játszottam malmot tarkabab bábukkal milpengős téttel. De ezt Anna már nem hallja, nincs jelen.

Az úgy volt, hogy a világháború után, amikor nem voltak termelőgépek, mert lebombázták a gyárakat és nem volt ember sem, aki dolgozni tudott volna, mert megölték őket a háborúban, akkor nagyon nagy drágulás következett be. Az áruhiány miatt semmit nem lehetett kapni, ha igen, akkor nagyon drágán és ezt úgy oldották meg, hogy újabb bankjegyeket nyomtak. Ami azért volt necces, mert nem volt mögötte fedezet. Annyi bankjegyet nyomtak, hogy nem volt elég így sem, ezért a számok végére mind hozzá raktak egy nullát. Így lett egy idő után pengőből milpengő, aztán pedig a bilpengő. A helyzetet úgy oldották meg technikailag, hogy egy tollvonással megszüntették a pengőt és bevezették a forintot. Az így megmaradó milpengők értéküket vesztették, maradtak a kíváncsi unokáknak játékpénznek.

Ezt a hét mondatot szerettem volna még elmondani neked, amikor elszaladtál. Hiteles, régen átélt mese lett volna ez. Majd ha nagyobb leszel és tudsz majd olvasni, akkor elolvasod.

Talál lesz olyan idő az életünkben, amikor mind a ketten jelen leszünk.

Ha nincs baj ne kiabálj

Bizonyára minden családban vannak olyan történetek, amire nem büszke senki, esetleg generációs titkok, vagy egyéb szorongások forrásai. Vannak nálunk is olyan sztorik, amikre nem vagyok büszke. Ami jó hír, hogy nem olyan sok és tudatosítás miatt valószínűleg tanulunk belőle.

  1. az első mindjárt egy időutazás egy évvel ezelőttre, horroroviba, annak is a legkeményebb, feljelentgetéssel fenyegetett korszakba. Akkor, amikor Annát már eszük ágában sem volt elfogadni, mert nem volt elég steril, vagy mondjuk inkább úgy, hogy atipikus volt a tipikus birkahaddal szemben. Akkor, amikor rengeteget bántották, akkor én azt mondtam neki, állj ki magadért. Ha kell üsd, rúgd, vágd, tépd a haját és legfőképpen karmold, ha lehet az arcát, mert kislány. Ha felnőttel ezt nem teheted meg, akkor kiabálj. Sikíts, süvölts, verd le magad a földre, ne hagyd altatni a többit sem. Kényszerítsd ki, hogy foglalkozzanak veled. Lássák, hogy nem érzed jól magad és kénytelenek legyenek megoldani a helyzetet. Előzzék meg, okosabbak és kreatívabbak legyenek általa. Ne csak az sni kód utáni dupla támogatás járjon.

  2. a másik történetben a jéghegy csúcsa történt csak ma, az már régebbi gyökerekre nyúlik vissza. Ez az én kiabálásom mindenre, a saját dührohamom nem megfelelő kezelése. Az eltörött pohár, kiöntött joghurt, kihányt étel. Hajnali háromkor. Régen, amikor kicsi voltam, meséltem ma Annának, szaladtam az anyukám elé, és a betonúton hasra estem. Lehorzsoltam a térdem én nagyon fájt, üvöltöttem. Hogy mire emlékszem belőle az az, hogy valaki freestyle rapper stílusban üvölti végig, hogy látod, milyen béna voltál, kellett, neked szaladni összevissza. És látod, mondom Annának, most én is ugyanezt mondom neked. Mert azt tanultad, hogy így kell, fejezi be Anna.

Rombolni születtünk erre a Földre, régi ódon és rossz szokásokat.

(Ez a századik "gondolatok" címkés bejegyzés.)

Művelgessük kertjeinket

Kertész leszek, fát nevelek,

Igazából van egy fánk a balkonládában, egy nyárfa magot fújt felénk a szél, nevelgetjük, locsolgatjuk. Nevelgetem és túllocsolom mint mindent. Egy éve sikerült életben tartanom.

kelő nappal én is kelek,

Ez a terv, de majd csak holnaptól

nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Csak a magonc, és csak a virág, csak a jövő, metszett, nyesegetett, bonsai fák és virágok.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,

Ezt azért sok mindent elmagyaráz rólunk, egyedülálló anya nem osztaná meg.

ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Különben azért választottam pont ezt a verset, mert annyira rólunk szól. 

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,

Majdnem, de ez a Majdnem nem olyan, ami nem Az. Olyan, csak kicsit más.

nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Régi álmom halálom után olyatén módon élni tovább, hogy kihasználjam a természet körforgását, mi szerint az elhaltak testéből humusz lesz, amin további növények sarjadnak ki. További növényt érdemes olyat választani, ami sokáig él, mint amilyenek a fák. Így a halandóság száz évvel meghosszabbítható.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Művelgessük kertjeinket. Ez az egyetlen módja, hogy elfogadhatóvá tegyük az életünket. De ez már Voltaire.

Új időknek új dalai

Szépen lassan mindkettőnket beszippantott a Minecraft. Annának ez a virtuális élet a lehetőség végtelen tárháza, ahol szabadon jár kel, azt csinál, amit akar, vagy amit a technika enged neki. Igazából nem különbözik a rendes életétől. Nekem viszont segít megérteni a mai generációkat, emlékeztet a régi játékaimra (Doom). Anna is inkább más youtuber gamereket néz, veszi át a stílusukat. Amikor ő épít, akkor folyamatosan kommentálja, "sziasztok skacok, most reggel van és éppen megreggeliztem, és ti is reggelizzetek meg". Persze ő inkább az olyan gamerekért rajong, akik hasonló karakterek és én és, éppen ezért ő Zsdavos, amit nekem hallgatni rosszabb, mintha cruciatus átokkal kínoznának. Én Cebelian-os vagyok, mert higgadtabb, nyugodtabb karakter. Már az augusztusi minecraft show tervezgetjük, és én már látom a távoli jövőt, amikor Anna elindítja a saját videoblogját, mint az internet sztárja. Egyelőre ez még nem jutott eszébe, de idő kérdése. Azóta viszont van szavunk a hatéves szekálásra, lökdösődésre, ráncigálásra, csimpaszkodásra és minden olyan igére, amit átlag gyerekek nem csinálnak. Mától ez egy gyűjtőnév és úgy hívjuk craftolás.

Voltunk a Vadaskertben kontroll vizsgálaton, és az általam kitöltött Nagy Autista Kérdőív alapján egyre valószínűbb, hogy Anna magán az autizmus egyes jegyeit hordozza. Ezt a kérdőívet szuperapu kegyeleti okok miatt még nem töltötte ki, mert megviseli Anna gyerekkorának felemlegetése. Engem is és Annát is megviselte Anna gyerekkora, de érdekes módon csak én akartam belőle kiszállni. Az állapot alapdokumentuma a Tartós Betegség Igazolása, ami minden hivatalban aduász, az Államkincstártól egészen a Kormányhivatalokig utakat fog megnyitni. Az iskolában már három emberes gyerek lesz hivatalosan is. Igazából a 19 fős osztályt nekünk köszönhetik.

De ezek még a jövő zenéi.

Normálisék

Találkoztam egy átlag, nyugodt kisgyerekkel és nem tudtam vele mit kezdeni.

Számtalanszor eljátszottunk a gondolattal, mi lett volna, ha időben megcsászároznak és más irányba folyt volna az életünk. Nincs köldökzsinór, nincs oxigénhiány, nincs adhd, nyugodt csöndes gyerek van. Mentünk volna sorról sorra a Suttogóban, és a Babapszichológiában, visszaolvastuk volna százszor. De már az is vicces, hogy szülés előtt elolvasod, hogy hogyan kell a babával foglalkozni, de amikor tényleg alkalmazni kellene már nincs időd újraolvasni, mert a babával kell foglalkozni. Így voltunk minden hasonló témájú könyvekkel, dobtuk félre, hagydsírni, nehagydsírni irányzatok. Mi kénytelenek voltunk nemhagynisírni, mert csak így éltük túl. Mindketten, Anna is és én is. Egy perc alatt dőlt meg a Suttogó módszer, mert az átlagos csecsemőkre vonatkozott, de akkor ezt még mi nem tudtuk. 

Szóval az átlagos. Csöndben játszó, nyugodt, kiszámítható. Aki mellett a szülő nem fejlődik. Nem olvas utána, nem képzi magát, nem érti meg az élet fő összefüggéseit. Nem írják át az agyában az évtizedes rossz fóbiákat. Nem találkozik a halállal, ezért fél tőle. Nincs ősz hajszála, van jegygyűrűje, rá is megy az ujjára. Apa dolgozik, anya viszi a háztartást, két-három gyereket. Nem figyel oda egyikre sem, mert alapból elege van. Látszat nélküli munkát visz, hordja külön kocsival jobba-balra, hol óvoda, hol szakkör, de másik városban ám. Mert az agglomerációhoz két kocsi kell. Ehhez viszont rengeteg pénz. A rengeteg pénzhez sokat kell dolgozni, vagyis az egyik soha nincs otthon. Nem figyel a többire. Elmegy az élet. Gyerekek felnőnek és nem kötődnek megfelelően.

Mi meg figyelünk, talán jobban is. Többet is, mert kénytelenek vagyunk. Nem tehetjük meg, hogy nem figyelünk. Nem reagáljuk le azonnal 0-24-ben bármi történik is. Lazák vagyunk, nem azért mert könnyebb, hanem mert a szabályok nem működtek. Próbáltuk. Nagy igazság, hogy egy neurológiai problémára nem elég a nem szabad.  A mindenmentes diéta sem. Vettük a fáradságot és próbáltunk mást. Folyamatosan alakított az élet, talán gyakrabban másoknál. De okosabbak lettünk, kreatívak, szabadak. Rutinunk lett új megoldások keresésében és tesztelésében, ezért könnyebben tudunk eltérni a megszokottól, "há-százévig-működött" kezdetű mondatoktól.

És az élet minket igazolt. Csak az élte túl aki tovább bírta, az, aki könnyebben alkalmazkodott a változásokhoz. A szabadságunkkal boldogabbak lettünk, mert azt csináltuk, amit szerettünk és nem érdekeltek a konvenciók. Nagy szivárványszínű labdák voltunk a szürke kockarengetegben. Nem tudtak minket fiókokba betolni. És mi fogjuk túlélni is, mert szívósabbak vagyunk. Míg ti szenvedtek magatokkal az utolsó órán, mi tudni fogjuk mi jön és megértjük majd. Más ha végig tudod, mintha akkor hullik egyszerre a nyakadba, amikor már késő. Mert nem figyeltél. Mert buta voltál. Mert megtehetted, hogy buta maradj. Mert az életed azt igazolta vissza, hogy elég ha buta maradsz, majd más az tanul, olvas, kínlódik és küzd. Hogy neked ne kelljen.

Azért van annyi adhd-s, mert mi éljük túl. Nem te.

Mi.

Minecraft

Anna kezd annyira Z-generáció lenni, hogy nem győzünk pislogni. Mindezek mentén vicces elgondolkozni, hogy hogyan fogjuk elnevezni a Z utáni generációt, amire a Z-k mondják majd azt, hogy bezzeg mi fiatalkorunkban nem ilyenek voltak a gyerekek. Vagy azt hisszük, hogy ez már a változás vége? Kincstári optimizmusból nem az ABC elején kezdtük a generációkat elnevezni? Vagy csak egyszerűen véletlen volt, valaki kitalálta és a Z után mondjuk a D jön.

Ha fel akarnám fejteni a történet szálát az elejétől, úgy indulunk, hogy Anna tabletjéhez létre kellett hoznunk neki egy Google fiókot, hogy ne az én adataimmal töltse le a játékokat. Ez volt az origó. Mostanra már Anna a maga által hangbemondással letöltött játékokat nyomatja, végigjátszással. Valamiért ez gyakran jobban tetszik neki, mint maga a játék. Önjelölt youtubereket talál magának. Harry Potteresként először megtalálta Rockerty-t, arra ráunt és szerzett egy minecraftosat. De olyan szintig eljutott a rajongásban, hogy Zsdav pólót szeretne és táskát. Visszasírjuk a tavalyi névnapot, amikor Mása és a medve mánia volt. Vagy a Jégvarázst pár hónapig. Most már Zsdav van. Több videóját lájkoltam már mondja Anna, és ilyenkor örülök, hogy nem az én nevem alatt teszi.

Kezdik érdekelni a betűk. Lábán Minecraft Creeper tetkóval.

img_20180610_161624.jpg

Indigó

Vendégségben voltunk Annával, ami velünk viszonylag ritkán történik meg, mert nem családi körbe ritkán merészkedünk. Ennek oka az általános megvetés, amit Anna viselkedésévél bármilyen átlag emberből kivált. Azért hangsúlyoznám, hogy átlagemberből, mert aki egy kicsit értelmesebb, azt nem zavarja, aki pedig tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, az kifejezetten értékeli Anna gazdag szókincsét, és lebilincselő modorát. Milyen értelmes ez a kislány, hogy gondolkodik, és milyen jól nevelt. Nem véletlenül jegyzem fel ezeket a jelzőket, mert ritkán kapjuk szembe. Azért sikerült egy olyan kérdéssel is betalálni neki, amitől tátva maradt a szája és nem tudott egyből válaszolni. Honnan vannak a nagy szemeid, ez volt a kérdés. Először Anna gondolkozott a válaszon, mert nem értette a kérdést (én sem), aztán kibökte, hogy születésemkor kaptam.

Nekem is feltűnt, hogy nagy szemei vannak. Persze gyerekként mindenkinek. Aztán eszembe jutott, hogy korábban olvastam nagy szemű gyerekekről, akiknek indigó kék az aurájuk. Ők az indigó gyerekek. Az indigó gyerek, akiről a orvostudományok pszichés zavart állapítanak meg, a természetgyógyászok pedig különleges gyerekekként tartják őket számon, akik valami felsőbb küldetéssel jöttek erre a világra ideiglenesen, mert idős lelkek ők, akik vándorolnak. Ők azok, akik nem illenek bele egyetlen kirakóba sem.

Távol áll tőlem az ezotéria világa, így hát azt gondolom erről, hogy mindkettő igaz lehet. Néhol még szimpatikusabb  is az ezotéria vonal, mert nem akarja mindenáron a földdel egyenlővé tenni azt, aki más.

Címkék: 6.5+

Nulladik

Voltunk a nulladik iskolai szülői értekezleten. Nem mondom, hogy zen buddhista állapotban mentem be, de ki már úgy jöttem. Ilyenkor mindig megrohannak a saját iskolai emlékeim, oh tempora, oh mores, de igazából a generációkban nincs sok különbség, csak a körülményekben, amik befolyásolják a személyiségek alakulását. Átvehettük az irodaszereket, gumis mappa, rajzpapír. Milyen kezes ollót kérünk, kérdezték és fiúnak vagy lánynak, mert csajosabb mintás füzetek is vannak. Hozunk ismerős gyerekeket oviból, játszótérről az iskolai csoportba. Végül is Annát a matematika-sakk osztályba vették fel. Diákigazolvány még nincs, horror macera az intézése, mondták más anyukák. De mi ezt már tudtuk, mert elvált szülő sni gyerek kombóval, csak falakba ütköztünk eddig. Könyvek járnak használtan, gyakorló füzet és írástankönyv, de nem írhatsz bele, ezt a tényt lapozzuk át. Van úszás heti két alkalom, fizetős. Uzsonnadoboz, hátitáska, tolltartó, liter víz. Falon tábla a gyerekek neveivel, kinek mikor milyen szakköre van, és éppen hol kellene lennie. Szerzünk egy Weasley órát, ahol a mutatók az éppen aktuális tartózkodási helyet mutatják. Váltócipő, rollertároló, iskolai kitűző, ügyelet, házirend, kicsöngetés, első hét beszoktatás, szülő bejöhet. A két tanító néni jó lehet, velük beszéltünk már korábban is. kérdés, hogy Anna hogyan bírja majd a szabályokat.

Általános tanács, hogy ne mondjuk a tartós betegséget, de én jelentkeztem egyedül, hogy van-e még sni kedvezmény, és a tartós betegség igazolásnál is én kaptam egyedül űrlapot, vagy talán még valaki más is. Ennyit a titkaimról.

És még ide is kiírtam, biztos, ami biztos.

Tanulom magam

Megpróbálom összeszedni az auti tréningen hallottakat, amíg még emlékszem rájuk. Nem győzték hangsúlyozni már a fimotában is milyen fontos a pozitív jutalmazás a viselkedészavar kezelésére ezeknél a gyerekeknél. Minden más nem működik. Megmutatták, hogyan kell egy viselkedést atomjaira bontani, elemezni, megfigyelni, és tudatosan közbeavatkozni, amikor baj van. Beazonosítani az ingert, ami kiváltja a nemkívánatos viselkedést, megérteni, miért jó neki, hogy így viselkedik, hogyan lehet megelőzni és hogyan lehet alternatív, jó viselkedéssel kiváltani. Egy berögzült rossz viselkedést, hogy lehet jóra cserélni, jóra rögzíteni. Rengeteg példa volt, ahol ki kellett választani a viselkedés atomjait egyenként, hogy megértsük azt. Érdekes példák voltak, nem mondom, hogy nem ismertem magamra minden másodikban. Ez a nem is érdekes berögződés, egyértelműen mondták, hogy ne használjunk nemet, mert a gyerek fejében van, amikor pont a "nem" szóra nem figyel annyira. Ne mondjuk azt, hogy ne ugrálj, mert van, hogy az akad meg az agyban ebből a mondatból, hogy ugrálj. Ezt reprezentatív tesztekben kutatták, hogy így van. Célszerű úgy fogalmazni, amit nem érthet félre, állj le egy kicsit a ne ugrálj helyett. Az autikra jellemző inkább, hogy az ingerfeldolgozásában van a probléma. Normálisék úgy dolgozzák fel az ingert, hogy érzékelés (ég a tűzjelző), észlelés (füstszag van), feldolgozás (menekülni kell), és viselkedés (futás). Az auti agyban ez úgy néz ki, hogy a két középső nem működik. Akkor az van, hogy a füstszag azt az információt küldi az agynak, hogy legutóbb, amikor füstöt éreztem, akkor grilleztünk a kertben és finom volt a hús. Megyek megnézem, hol van a hús, és szalad be a tűzbe, a kellemes emléket keresve. Ez azért sok mindent megmagyaráz így utólag is. És nemcsak Annánál. Tudni jó.

Vége van a gyereknapnak

Közben járjuk a köreinket. Én voltam autizmus szülőtréning előadás sorozat egyik előadásán, ahol a viselkedés problémákról volt szó, többek között arról, hogyan kell felosztani egy eseményt minél több apró részre és hogyan kell azokban segíteni. Itt azért inkább auti szülők voltak, akiknek azért más problémái voltak, mint nekünk. Nekem egyértelműen kiderült, hogy Anna nem auti, csak valami holdudvar az AHDH és az autizmus között. Most a gyógyszer szedését kicsit felemelték, és azt mondták, hogy az alvásigény nem hatása a gyógyszernek, maximum mellékhatása, ami majd megszűnik fokozatosan, úgy egy hónap múltán. Egy hónap múlva kontroll.

Gyereknap alkalmából vízipisztollyal lövöldöztünk a járókelőkre. Mindenkinek nagyon tetszett.

Aki nem volt járókelő.

Fekete Péter

Azért az új fejlemények tudatában már kicsit másként látok dolgokat. Mert másra figyelek. Fekete Péterezünk Annával, mindig nyer. Vakszerencse, gondolom először. Meg másodszor, meg harmadszor. De negyedszer már nem. Figyelem mit csinál. Először is, ami szembetűnő, hogy nem tudja kiteríteni a lapokat legyezőbe, egymás mögött gyűjti. De akkor hogy látod, ha párod van, kérdezem. Sehogy, megjegyzem. Nálam van a Fekete Péter, elkeverem. Látom a szemét, ahogy követi a lapokat, mint az itt a pirosban. Pontosan tudja melyik lap hol van.

Soha ne kártyázz egy autistával. Akkor se, ha nincs róla papírja. Még akkor se, ha nem ismeri a számokat.

Ki ez a lány

Már az első naptól, amikor elkezdtük szedni a Stratterát szembetűnő volt a változás. Én ugyan a mellékhatásoktól féltem egy kicsit, de egyelőre nincsenek, de ha lennének is überelné az összes pozitív változás. Anna lecsendesedett, lenyugodott, nem kényszeres ugrabugra, mindenre reagáló gyerek, hanem kipihent és nyugodt lett. Az oviban szinte ő az első, aki elalszik.

Most tapasztalom meg, milyen egy nem adhd-s gyerek valójában.

Mibe akarnak átlaganyák belehalni.

Az igazi Trebitsch

Tegnap volt az óvodai ballagás, ami akkor lett volna jó program, ha mi is tudunk róla. A Vadaskertből érkeztünk a játszótérre, ahonnan kócosan, szurtosan, izzadtan és főleg fáradtan jutottunk el a játszóházba, ahol közös játék volt. Gyanús akkor kezdett lenni, amikor mindenki fekete-fehérben, fiúk nyakkendőben, lányok szoknyában. Sebtiben rendeztük a sorainkat, szerencsére egy fekete nadrágot és majdnem fehér felsőt elő tudott szuperapu varázsolni a hátizsákjából, amit szerintem Hermione tágító bűbájával kezelt és vártam mikor vesz belőle elő egy komplett sátrat is. Valószínűleg elővett volna. Ez a kis malőr már meg sem rendített minket az után a sokk után, amit a Vadaskertben hallottunk.

Két Zsófi nénink van, aki Annával foglalkozik, az egyik a nyolcadik random, aki igaziból ugyanígy hívják, mint ezt a Zsófi nénit itt a Vadaskertben. Ő lett aztán az igazi Trebitsch. Az első érdeme az volt, amikor a hétfői beszélgetésen szuperaput, aki alapból gyógyszerellenes meggyőzte, hogy tegyünk egy Ritalin próbát. Tettek is aztán kedden, ami nagyon rossz hatással volt Annára, sokat sírdogált. A másik gyógyszer a Srattera, amit az ADHD kezelésére javasolnak, az kábé három hónap alatt áll be, ezért mostantól elkezdjük a szedését. Ez olyan mechanizmussal működik, hogy Anna agyában termelődő rengeteg adrenalint, amit a folyamatos ingerkereséssel tart fenn kicsit visszafogja. Aztán a pénteki konzultáción felmerültek érdekes kérdések.

  1. miért lehet, hogy a rengeteg pszichoterápiából egyik sem működött
  2. megfigyeltük-e, hogy beszélgetése nem kölcsönös, csak róla szól
  3. ismétlődő jelleggel fejét üti egészen addig, amíg úgy csinálja meg a feladatot, ahogy ő pontosan elképzeli és a vizsgálatvezetőnek az már régen jó, de neki nem
  4. sztereotip mesétől nem ér el, kitart, hogy ő Elza és nem lehet ettől eltántorítani
  5. kényszeres és tik-tünetei vannak

Mindezek után bennem lassan felsejlett az orvos szándéka és megkérdeztem, hogy jól értem-e, hogy az autizmus felé próbál tolni. Erre azt a választ kaptuk, hogy lányoknál nehezebb ezt megállapítani, és töltsünk ki egy autisztikus kérdőívet, hogy megbizonyosodjunk.

Szülők döbbent csendje.

Függöny.

Kuckózás

Készülünk nagyban a Vadaskertre, Anna állapotából kifolyólag most a Kuckó csoportba kerül általános terápiára, amire majd jöhet a viselkedésterápia, remélhetőleg még szeptemberig lefut az egész. Azért van szükség a kuckózásra, mert Anna szorongásos tüneteket mutat, és elég hamar eljutott az önmaga hibáztatásához is. Szinte mindenért magát hibáztatja, ami abban a részben igaz, hogy a problémák javarészt a hiperaktivitásából adódnak, amiről viszont nem tehet. A mindennapok kicsit könnyebbek már vele, érdekes, de az oviban sincs rá folyamatos panasz, nem bánt senkit. Mondjuk ezt nem értem, ha eddig neveletlennek tűnt, akkor most meg hirtelen nem, most akkor szaranyu elrontotta vagy nem, ezt azért még tisztázni kell. Persze élccel mondom ezt és iróniával, mint mindig, mert persze hogy nem rontotta el, a nagy tanulság pedig, hogy a látszat csal. Ez egy nagy ajándék, amit Annától kaptam, hogy felszínesen hiteltelen emberekkel nem foglalkozunk, mert nincs rá idő. Csak ahhoz vagyunk türelmesek, aki megérdemli a türelmünket. Ezért is utasítottam vissza a családsegítő pszichológusát, hogy ugyan már, na ne. Itt a Vadaskertben is elvárják a szülői aktív jelenlétet a képzett rutinos szakemberek, akikkel az ember szívesen együttműködik. Emellett Anna fizikai szorongós tüneteket is produkál, ennek lehetett az előfutára az a történet, amikor leolvasta a saját vérnyomását és bepánikolt tőle. Ilyen helyzeteket kell leredukálni, egy kisgyerek dolga nem az, hogy vérnyomást elemez, ami többszereplős történet. Igazából mindenkinek ott kellene lennie, aki Annával foglalkozik. Csak addig ki vigyáz rá. Mondhatnám, hogy reménykedve nézünk a jövőbe, de ez nem igaz. A szokásos egykedvű rutinnal nézünk a jövőbe, és ha nem lesz rosszabb azt megköszönjük.

Anyád napja

Csak remélni merem, hogy a következő történet egy fikció, a képzeletem játszik velem valami furcsán vicces játékot, és aztán kiderül, hogy mégsem úgy van. Egyszer volt, hol nem volt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy anyák napja, amit aztán a kultúrának megfelelően ünnepeltek meg a nemzetek. Horroroviban volt az a jó szokás, hogy nem parádéztatták a gyerekeket más szülő előtt, ami mondjuk intrós anyának volt jó inkább nálunk, semmint extovertált adhd-snak, aki mindig mindenhol szerepelni akar. Néha azt érzem annyira, mintha nem is tudna nem szerepelni. De aztán az új oviban már más szelek fújnak, itt közös buli van. Az anyukáknak kört kellett alkotni, ahol várta őket egy portré, amikben ha magukra ismernek, akkor leülhetnek. Anna rajza az anyjáról ütős volt, bár először simán elmentem mellette, ki ez a vicces anyuka, akinek olyan haja, mint a mosómedve farka. Akkor kezdtem csak eszmélni, hogy olyan orra is van egyben, mint Pinky Pie-nak, és vadul elkezdtem keresni az egyezőségeket, ez lennék én, jó, leültem. Anna a csoport végén jött be énekelve tavaszi szél vizet áraszt, énekelte és a koreográfia szerint a hát én immár kit válasszak résznél kellett letelepedni az anyuka elé. A dal vége felé már minden anyuka foglalt volt, kivéve minket, mert látszódott Annán komolyan gondolkozik, ő vajon kit válasszon, amikor már minden anyuka foglalt. U utoljára körülnézett és csalódottan helyet foglalt előttem, jobb alternatív anyuka nem lévén. Gyorsan elhadart egy kötelező választ a miért szeretem anyukámat kérdésre, mert szeret, csak menjünk már tovább. Olyan is volt, hogy szemtől szemben kellett énekelni, dalolászni, amit úgy adott elő, hogy a térdemen lólengett vagy a fejemet püfölte ütemesen. Közben kétszer megszólalt a telefonom, csak azért, hogy még az is ránk nézzen, aki addig nem. Közben a sírás és röhögés fura keverékét produkáltam, megható volt, hogy hát ő immár végülis engem választott örökkön-örökké, de néha meg felbuggyantak az elnyomott röhögések is.

Itt a vége fuss el véle, bizonyára álmodtam.

És a te anyád volt.

Kétszázhúsz volt

A HVCS a helyi vagány csávók szlengbeli rövidítése. Belefutottunk néhányba, miközben elmentünk a fitness parkba edzeni. Igazából akkora már a +milyen fagyit kérsz az új pólódban" második verziója volt, mert az első verzió két hete történt meg. Hupikék törpikék, mondta akkor Anna és tíz perc múlva már a mosdóban ázott az új fölső. Most csokoládét kért Anna és tényleg, de tényleg nem gondolta senki, hogy baj lehet az újdonat-újabb pólóban. Az ADHD-s, aki tipikusan semmiből nem tanul, ezért is nem működnek nála a büntető módszerek, egy fenyegetés nála szimpla fizikai erőszak, mert nem érti az összefüggést, miért kapja. Szóvak beszorozzuk ezt kettővel és visszajövünk kimosni a csokoládét is, hogy aztán tényleg menjünk mozogni is. Máltai játszótér nincs nyitva, de nem is baj, tegnap nyitva volt és egy partiképes gyerek nem volt lenn, csak kisebbek és nagyobbak, valamint a hozzájuk tartozó, megcsúnyult, kigömbölyödött, leharcolt anyukák, lenőtt hajjal és szintén játszós otthoni ruhában, nyilván abban az egyben, ami még rájuk ment. Egy nagymama volt, aki jó állapotban mosolygott, nem is tartozott hozzá gyerek, biztos véletlen ez is. Vissza a fitness parkba, kis játszadozás után érkezett 3 HVCS úgy 14 éves korosztályból. Erősödtek, izmosodtak már előtte is. 42 évesen bennem az első ösztön a túlélési ösztön volt, hogy akkor mi menjünk. Annának nincsenek ösztönei, illetve ha vannak is, nem olyanok, mint a halandónak. Ő maradt, mint ha mi sem történt volna. De ez még mind nem elég, ő elhatározta, hogy mint mindenki mással beszélgetést kezdeményez velük is. Mit csináltok, kérdezte a fekvőtámaszt nyomó legnagyobbtól. Ja, ez bébikönnyű. Itt hegyeztem már a fülem, de csak azért maradtam, mert a "més qua une club" feliratú pólóm egy fokkal bátrabbá tett. Anna is elkezd fekvőtámaszozni, nem úgy kell kislány, mutatja hogy kell, Anna pedig derekasan helytáll. Aztán a fiú húzódzkodik, hú de ügyes vagy, mondja neki Anna. Közvetlenül a hűlt helyén találtunk egy húszforintost és Anna boldogan hozta nekem. Mivel napnál is világosabb, hogy a fiúk hagyták el, visszaküldettem Annával kérdezze meg őket, az övék-e. Igen lehet, mondták a fiúk, visszajáró volt a boltban, tudod mit kislány, itt a visszajáró mi csak úgyis elhagyjuk, és további kétszáz forintot adott neki. Egyél belőle egy fagyit. Ez az én értelmezésemben lelépési pénz volt, amit akkor kapunk, ha nem zaklatjuk őket tovább. Így hát sátrat bontottunk, sziasztok, köszönöm a pénzt, búcsúzott Anna hangosan, hogy aztán a liftnél az első arra jövőnek a következőképpen adja elő: ezt a pénzt egy nagyobb fiútól kaptam, mert kedves voltam vele.

Csak azért nem süllyedtem még lejjebb, mert a földszinten voltunk.

Címkék: játszótér 6.5+

A winchester mestere

A mai nap egy kritikán aluli nap volt, és szerencsére délután négykor kezdődött. Akkorra volt időpontunk a pszichológushoz, akihez kerületileg tartozunk. Nehezményezte, hogy miért csak apuka viszi Annát, anyát is akarja már látni. Költőien egyszerű a magyarázat: mert szerda délben ő ér rá. Vagyunk néhányan, akik dolgozunk, mint ahogy te is Nyolcadik Random Julis. Nevezzük így. Számokkal könnyebb. Mit gondol anyuka, miért vannak itt, indít mélyről. Pszichológia elsős tananyag, hogy így kell kezdeni, és az nem volt olyan régen. Nem tudom, és nem is érdekel. Van-e Annával valami probléma. Hovatovább önnél vannak a papírok, ADHD diagnózis három külön helyről, azt kell mondjam van. De én az ön szavaival akarom hallani. Nem-mondom-el. Miért? Mert maga a nyolcadik pszichológus, aki Annával foglalkozik és már annyiszor elmondtam már. Mi a baja a pszichológusokkal? Hogy azt a gyakorlati tényt nem tudják kezelni, hogy egy egyedülálló szülő nem ér rá egyszeri pszichológusokkal rendszeresen-délben bohóckodni, akik aztán fél év múlva elmennek szülni és kezdhetjük elölről az egészet. Továbbá azt sem veszik figyelembe, hogy az ADHD-s szülők sokkal fáradtabbak, mint az átlag anyu. Hogy Annát megértsem ismernem kell az anyukát is, mert minden probléma az anya-gyerek kapcsolatban gyökerezik.  Az jó, apukát mentesíthetjük. Sokszor anyukának is szüksége van terápiára. Ez akkor jó ötlet, ha kifizeti és vigyáz addig a gyerekre este 6-tól 7-ig. Ha nem működik együtt, akkor nem lesz hatékony a terápia. Tudom. Ahelyett, hogy örülne, hogy valaki segíteni akar. Ha azt mondanám, hogy elhiszem, egyből látná rajtam, hogy ez nem igaz.

Végül is belement, hogy Anna még háromszor menjen és akkor visszatérünk rá, hogy anyuka, akin minden por el van verve egyébként is bűntudattól megtörten igent mondjon a nyomásnak, mert különben szaranya. De most van az a pont, amikor azt kell mondani, hogy nem. Ma egyébként is megdőlt az egy napra jutó átlagos nem-ek száma, amit kimondtam. Különben is mi a Vadaskertre gyúrunk két hét múlva.

Ahogy hazaértünk Anna boldogan leveszi a könyvet a polcról. Lerántja na. Ami Jenga toronyként omlik össze. Mivel a legalsót húzta ki. Amin ott volt a külső winchester, ami így ripityára törik. Rajta az összes mesékkel.  Egy perce vagyunk otthon. Szuperapu azt mondja ő már félt a kocsiban fagyizástól, mert azt hitte összekeni vele a kárpitot.

És megvan-e Bödőcsnek az a poénja, hogy képzeljünk el egy olyan helyzetet, ami kínos és ciki, hogy mondjuk a régen látott nagynéninkkel kell activity-zni és azt kell elmutogatni, hogy fitymaszűkület. És képzeljük utána gyorsan el, hogy de jó, mert nem.

Mostanra tartunk itt.

Miért nem szülök több gyereket

Sokáig azt gondoltam, hogy három gyerekem lesz. Most leírom, miért döntöttem úgy, hogy végül is nem szülök többet.

  1. Mert maga a szülés körülménye elég rossz volt. Pedig azt hittük fel vagyunk készülve. Alapjában a patriarchális férfiközpontú szülés esett nagyon rosszul, ahol az anyát nem hagyták befelé figyelni, ahol állandóan nyüzsögtek körülöttem. Ahol a szülés után a gyereket nem az anyára tették, hanem odaadták apának, amíg az anyát összevarrták, így a szülés első fél órájában az anya tehetetlen biodíszletként volt jelen, holott a dolgok oroszlánrészét ő vállalta. Ami nálunk otthon további évekig folytatódott, az anya egy senki, csak az apa a lényeg, mert ő a férfi. És neki joga van. A gyerek joga smafu, mert kicsi, az anyáé is, mert gyenge. Volt a szülésben némi teljesítmény kényszer is, aki hamarabb szült az kapta a csendes családi különszobát, aki lassú volt, vagy valami komplikáció volt, annak jutott a háromágyas, bennaltató horroranyák végigüvöltő horrorgyerekeivel. 

  2. Amikor aztán idekint kiderült, hogy gyereknevelés terén más véleményt fogalmazunk meg elkezdődött egy indokolatlanul hosszúra nyúló válási procedúra. Három évbe telt mire szétválasztottak, addig egy fedél alatt kellett kínlódni egy emberrel, akitől el akartam válni, mert vert. Talán gyorsabban lezajlott volna, hogy a ellenérdekelt ügyvéd holmi pénzhajhászásból nem javasolja, hogy húzzuk az időt indokolatlan intermezzókkal. Három havonta egy tárgyalás, alperes tanúi nem jönnek, hopp fél év csúszás. Ha a horrorovi normális véleményt ad, talán rövidebb lehetett volna, számomra megdöbbentő volt, hogy egy óvoda vélhetően pénzért egy perben az egyik fél mellett állást foglal, semleges vélemény írása helyett. Az Egyenlő Bánásmód Hatóságot ezért kaptátok, most mondom. 

  3. Na aztán a válás után elég hamar kiderült, hogy az egyedülálló szülő nem ember, nem család. Támogatás nem jár neki, minimális, úgy ezer forint, mert ennyit ér, hogy míg más gyerekre két felnőtt jut, itt egy embernek kell megadnia mindazt, amit máshol kettő sem tud. Kis semmiség, ez nem fontos, mondja a társadalom, és óvoda gyámügy vígan nézi, vajon anyuka hogy tartja el négyórai munkából a gyerekét, akit az óvoda 3 órára tart bent, mert unja és nem ért hozzá. Gyűlölködni és ítélkezni, sokkal könnyebb. A fejlesztéseket nem adjuk meg, ami jár, a szülő oldja meg egyedül, azért vállalt gyereket, hát nem tudtad, hogy ez lemondással jár? Ha megoldja, anyagilag nem segítjük, nem támogatjuk, sőt hovatovább bélyegezzük és tüzes vassal üldözzük. Idegen anyukákat hergelünk, közös ellenség lesz, nanézdmár, szélsőjobbos az óvoda. Amíg a blogot írja, addig se foglalkozik a gyerekével. Jelentem apás hét van, és ez a bejegyzés nekem 25 percembe került, pont amíg lemegy egy fél Szulejmán. Vagy amíg értelmezel egy Örkény egypercest.
    Ja, részmunka idő amúgy sem nagyon van, régi helyedre nem mehetsz vissza dolgozni, ha meghallják egyedülálló kisgyerekes, sorban ájulnak vissza a munkáltatók, bocsi. A gyes 28.500 Ft a gyed extrát baszhatod, ha nincs hova menni.

  4. A problémás gyerek sem gyerek, ha nem kis szófogadó biorobot, akkor köszönjük nem kell. A javadat akarom gyermekem, azt akarom, hogy kíváncsi, gondolkodó, kreatív felnőtt legyél. Ja de nem most, amíg gyerek vagy nincsenek jogaid és hallgass a neved. Majd nagy korodban gondolkodj, addig gondolkodom majd én helyetted, csöndben színezd ki a télapót pirosra, nem, lilára nem lehet. Azért, mert azt mondtam. Mert én vagyok a felnőtt és én jobban tudom. Adok neked gyógyszert is, csak ülj csöndben a padban, mint a többi. Nem tudom mi az, hogy ADHD, de nem is érdekel. Oldd meg. Csöndben. Ja és ne mozogj. Ne rágózz, ne gyurmázz. Hogy ezzel a túlmozgásodat kötöd le, ami a szülés közbeni malőr miatt alakult ki nálad és nem tehetsz róla? Akkor se. Csak, mert én vagyok a felnőtt.

Többek között ezekért nem szülök újabb gyereket, de ezek csak mikrotársadalmi problémák. Ha mélyebbre nézek magamban megállapíthatom, hogy olyan társadalom nem kap tőlem gyereket, aki nem becsül meg. Sőt, még ezt az egyet is afelé fogom terelni, hogy tanuljon nyelveket és menjen külföldre onnan, ahol az oktatás nem fontos, legyél te is hülye, mert a legfrissebb kutatások szerint is ötmillió hülye van az országban, aki nem a realitások talaján él. Hülye tanár oktat hülyeségre majd poroszos módszerrel, ugyanmár mi is túléltük, túléled te is. Tévhit. Mi se éltük túl. Milyen áron éltük túl, szorongó, gyomorgörcsös gyerekek voltunk és ezt a buta tanárok idézték elő. Voltak direkt szívatók mindig, minden kornak megvannak a Icanénijei és Áginéjei. Akiknek a X-né végű neveik említésétől (mert alanyi jogon nem létezhettek, csak egy random X hozzácsatolt utánfutói voltak) húsz év után is görcsbe rándul a gyomor és ökölbe a kéz. És ez így jó, mert száz évig jó volt. Négy évig még biztos jó lesz.

Ha majd felnő egy nemzedék, akinek ez nem lesz jó, akkor majd elgondolkodunk maradunk-e.

Nélküled unatkoznék

Beiratkoztunk az iskolába, Anna jogviszonyban áll tanítási intézménnyel, diákigazolványra jogosult. Mivan? Ez a kis óvodás? Aki tegnap még olyan picike volt, mint egy gumimaci? Diákigazolványra? Olyan kívülállónak érzem magunkat, de leginkább magam, mintha ez az egész nem is velem történne meg.

Teljesen más világ kezdődik, és most nem arra gondolok, amit más adhd-anyukák szoktak írogatni, hogy káosz a köbön. Írni fog, olvasni és számolni. Kikapja a kezemből a klaviatúrát és tovább folytatja. Veszélyben van az írás, amit a motorikus nyugtalanságom és a folyamatos agyi aktivitásom leplezésére kifejlesztettem, és így eltereltem vele mások és a saját figyelmemet az enyhe hiperaktivitásos tüneteimről. Vagy ő újat ír tovább. Abigél dupla dolgozatok. Ír egy új blogot nélküled unatkoznék címmel és leírná, hogy ma anyám nem volt normális, nem engedett el buliba. Elfelejtette bevenni a Cavintont. Satöbbi. Lehet, hogy nem fog szeretni írni.

Majdnem így fogunk szeptemberben iskolába menni, mint ahogy ezen a képen van. Azért nem így, mert bőven a becsöngetés után az ablakon fog bemászni a kis csemete egy szélfútta meggyfával kézen fogva. Matek-sakk osztályba iratkoztunk be, kérdőjellel. Fejsze nénit még nem választottunk. Rábízzuk a vezetőre, neki van helyi tárgyi eszköz ismerete. 

fejsze_neni.jpg

Címkék: iskola 6.5+

Magyar narancs

Ma voltunk nyílt napon az iskolában, ahol bepillanthattunk egy tanórába. Ezt előre nem tudtuk, hogy ez lesz, mert így utólag Annát nem biztos, hogy jó ötlet volt magunkkal vinnünk. Más anyuka is járt így, vagy benézte, vagy szándékosan így tervezték. Megnéztük a matek tanárnénik óráját, ahol Anna elég komolyan sérelmezte, hogy nem vele foglalkoznak és nem szakíthatja meg az órát belebeszélésekkel. Így a 296 x 45 szorzásnál is elsőként jelentkezett, megelőzve az elsősöket, aztán nekem megsúgta mit számolt ki. Nem volt jó, erre aztán megsértődött és ki kellett mennünk a folyosóra. Nem tudja el viselni, ha még nem tud valamit, ami nem az ő hibája, mert még nem tudhat háromjegyűvel szorozni. Ekkor határoztuk el, hogy hazamegyünk. Ez lett volna a jó ötlet, de visszamentünk a sakk órára, ahol az elsősök áprilisra odáig jutottak el, hogy négyzetrácsos ábrákon színezték ki a D3, H6 és B2 négyzeteket, ami így együtt kiadott egy bástyát. Ezt engedték Annának is, amikor már mágnessel fel kellett rakni a táblára azt már nem. Anna már nem akar iskolába menni, és miután mondtuk neki, hogy ez minden iskolában így van, azóta inkább az óvodában akar maradni.

Újra van magoncunk. Szintén random vetettük el. Ezúttal ez egy citromfa lesz.

Vagy narancs.

Vagy kivi.

magonc.jpg

Címkék: iskola 6.5+

Az alakváltó

Folyamatosan azon agyalok mitől más az új ovi, mitől jött ennyire be, hogy Anna a tavaszi szünetben is elvágyik itthonról az oviba a barátaihoz. Csak öt lány van, de azok nagyon egymásra találtak. Lehet, hogy egyszerűen az állandóság tesz neki jót, saját korosztályos csoport, aki nem halnak ki, nem jönnek kisebbek az elmenők helyett, akik ráadásul fiúk. Az óvónők sem vándorolnak, x éve stabilan az oviban vannak, mert a vezető nem üldözi el a normálisakat. Pedig ránézésre a gyerekállomány ugyanaz, szülőállomány is hasonló sztereotip figurák. Van nagyot mondó kislány, de itt nem éri el Anna ingerküszöbét a hazugsága, továbbá egyéb irritáló jókislányok nincsenek. És ami a legfontosabb: nem ők a sztárok, a sznob gyerek meg a hangos butáék. Itt mindenki egyenlő. Persze Anna igazságérzete bőven hozzátesz a dolgokhoz, még véletlenül sem hazudik semmiről és nem tűri meg a hamis gyerekeket és hamis felnőtteket. És mivel a felnőtt nem hamis, a gyerek, mint annak gyenge visszfénye sem lehet az. Talán ezért működik.

Az is közbejátszhat, hogy Anna sokat fejlődött, partiképes, meg lehet vele jelenni éttermekben, cukrászdában, wellness központban. Ez másnak furcsa lehet és alapvetőnek látszik, míg nálunk kemény 5-6 évbe telt mire először el mertünk menni bevásárolni együtt. Azelőtt a sok inger annyira felpörgette, hogy már az első kanyarig sem bírtuk ki a polcok között, a várakozás a pénztárnál volt a legrosszabb. Kínunkban más nénik bevásároló kosarát tippeltük meg forintra viszonylag pontosan, amiért bezsebelhettük azok szúrós pillantását. Én magam már eljutottam arra a szintre, hogy nem magyarázkodom, nem kötöm az orrára senkinek Anna születési rendellenességét, agyi fejlődési zavarát, ráhagyom a normálisakra is, nem magyarázom meg. Ma egy idős néninek tartott előadást a Lyme kórról, 6-8 óra, amíg a kullancs belemegy a kutyája bőrébe, és vigyázzon vele, szedje ki azonnal, mielőtt agyhártyagyulladást kap a kutya. Meglepően jó eredményeket hoz ez a módszer.

Anna alvási problémája továbbra is fennáll, fél az elalvástól, hogy majd hajnalban éhes lesz és hány majd. Legyakoroltuk a forgatókönyveket mi fog történni, ha ez lesz vagy ha az, de még mindig fél. A mumusa a hányás. Amikor a Potter filmben kijön a szekrényből az alakváltó mumus a legnagyobb félelem képében, neki hányinger képében jönne elő, mondja Anna. Anya neked minek a képében jönne elő a mumus, kérdi tőlem. Kicsit gondolkozom mondjam-e. Ezen már sokat rágtam magam, és arra jutottam, hogy egyszerűbb megmondani. Egy őszinte gyereknek nem hazudunk, pláne ha magunk sem vagyunk különösebben a hazudósabb fajta.

Nekem te volnál.

img_20180330_130224.jpg