te is

Nélkülem unatkoznál


Húszforintos kérdés

Annának sikerült feltennie egy újabb húszforintos kérdést.

Kérdés: Ha a növények oxigént állítanak elő a fényből a leveleik segítségével, akkor mi van télen, amikor se levelek nincsenek, se napfény?

Válasz: Öhm. Ömlengből (Alice csodaországban)

Egy darabig eljutottam a megoldáshoz vezető úton barátom, a Google segítségével. A biológia 10. évfolyamban taglalja a fotoszintézis jelenségét professzionálisabb formában. 16 éves gyerek tananyaga. Szóval a fotoszintézis során a növény a rendelkezésére álló széndioxidból oxigént és szénhidrátokat állít elő. Szervetlen anyagból szervest. Mindezt úgy teszi, hogy a a zöld színtest segítségével megköti a napfény energiáját. Melléktermékként keletkezik az oxigén. Ezért szeretik egymást az emberek és a növények. Kémiai képlettel leírva 6 CO2 + 6 H2O = 6 O2 + C6H12O6

Miután mindezt tudjuk még mindig nem jutottunk el a kérdésig. Mi van télen, amikor a fotoszintézis egy alapvető feltétele sem áll fenn? Jó, valami fény mindig van, pipa. De hol vannak a levelek?

Anna válasza, hogy azért vannak az örökzöldek.

Könnyen meglehet, hogy igaza van.

Dsuang Dszi álma

Meg mertem volna esküdni, hogy itt már tartottunk egyszer és ez a jelenet már megtörtént. De ha most történik először az sem akkora baj. Nem von le az értékéből.

A mami azt hitte, hogy a mesében a szereplők azok ugyanakkorák, mint a valóságban - veti fel Anna az egyik esti beszélgetés alatt. És akkor elkezdtünk arról beszélgetni, hogy a valóságban a mesehősök mekkorák. Természetesen semekkorák, mert nem léteznek. Miután ott tartottunk, hogy a mese nem létezik a valóságban, Anna feltette a húszforintos kérdést. És mi van akkor, ha a mesehősök valósága az igaz és nem a miénk. Hogy mi vagyunk a mese.

Mint mindenről, erről is egy vers jutott az eszembe Szabó Lőrinc tollából, Dsuang Dszi álma a címe. Ez is egy remek példa arra, hogy időben máskor egymástól függetlenül két ember ugyanarra gondol.

Kétezer évvel ezelőtt dsuang dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő dsuang dszi...
és felébredtem... és most nem tudom

most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy dsuang dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

én jót nevettem: - ne tréfálj, dsuang dszi!
ki volnál? te vagy: dsuang dszi! te hát! -
ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy dsuang dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.