Túl a karácsonyi roadshow állomásain, viharon túl, szélcsenden innen végre véget ért a karácsony. Ugyan hó hullott, de arra ez nem elég, hogy szánkózzunk vagy hóembert építsünk, egyelőre. Azzal foglalatoskodunk, hogy társasozunk. Az első társasom az a mézes futam, amit annyira szeret, mert az eddigi 8 játékból, hetet simán megnyert ellenem. Más meg még nem játszott vele. Amikor én nyertem, akkor már pityergésnek indult, nem lehet mindig nyerni, vigasztalta anya, de lehet, mondta Annipanni. Egy emberöltővel ezelőtt egy hasonló helyzetben a nyertes csapatból odaadták nekem a csokoládéjukat, nem kell, mert nem a csokiért sírok, nem lehet mindig nyerni, de lehet, mondta anya kicsiben. Miután kiszálltunk az időgépből elkezdtünk verseket olvasni, A Bóbitát kérte, belebátorodtunk. Attól mindig.
itt fekszem az anya mellett
nem kapok már anyamellet
apa jött de anya kellett
itt fekszem az anya mellett
Aztán rákaptunk a Bogyó és Babócára, persze szigorúan nem alanyi jogon, csak másnál és tévében és ott megtetszett neki Vendel a szarvasbogár. Szerencsére a Vendel az egy jó név, mert azóta ezen szórakozunk.
doktorbácsi rendel
úgy hívják, hogy Vendel
Ilyenkor mindig neki kell kimondani az utolsó szót, de nyilván sejti mire megy ki a játék.
itt a rúzsom, kend el
nem vagyok én Vendel