A nagy sportágválasztó

Négy évvel ezelőtt már megemlékeztem az ötkarikás reményeinkről és most tényleg eljött a dramaturgiai pillanat, amikor választani kell majd egy sportágat. Nem csak azért, mert a sport élet, erő, egészség, ja nem, az a tej, hanem azért is, mert a koordinációs mozgáson lehetne csiszolgatni tovább. Meg az alázaton, meg a koncentráción. Meg a meglévő feszültséget csak le kéne vezetni. Valahogy máshogy, mint most.

A londoni olimpiát nemes egyszerűséggel átaludtuk, az egyéves mellett esélyem sem volt, épphogy csak életben maradni, de ha már ez sikerült, úgy gondoltam majd most kihasználjuk az alkalmat és választunk egy sportágat. Kicsit féltem, hogy kudarcba fulladunk, mint a foci eb alatt, de most mintha Panka egy kicsivel jobb mentális állapotban lenne, mint eddig, és nem zsigerből tiltakozik mindenre, amit a szülő mond.

Vívással indítottunk, azt bírja, a kardozós változathoz hozzászokott. Először tetszett neki a villogó fejdísz. Aztán közölte, hogy ő csak annak fog szurkolni, aki a gyengébb, mert én korábban ezt mondtam neki. Igen, semleges ellenfelek esetén, de ez egy olimpia. Nem, akkor sem. Na jó. Ennyit a nacionalizmusról. Az úszásra rá se nézett, hiszen víz. Ez ami tuti kizárható, a vízi sportok. Marad még a labda, bár csapatsportban nem biztos, hogy gondolkodhatunk.

Ha mást nem, kitalálunk egy olyan sportot, amit egy ember játszik, van benne labda, lehet benne harcolni, és nem csak a nyers erőre épít, hanem előrelátásra is (a mami mindig elfelejti, hogy én látom a jövőt). Szerintem teniszezni fogunk.

Címkék: sport 4.5+