te is

Nélkülem unatkoznál


Vers mindenkinek

Megölelt az Ibolya néni, mondtam még a horror oviban, amikor éreztem Ibolya néni parfümjét Anna ruháján. Manapság a tanító nénijét érzem, és nem tudom, hogy ez most igazából jó hír vagy nem, átölelték az jó, de ha át kellett ölelni, akkor bizonyára vacakul érezte magát. A tanítónéni parfümje pézsma illat, ami egy állat, mondja Anna, ami egy állat. Miért tesznek parfümökbe állatokat, kérdezi. Utánanéztem gyorsan, hogy mely állatok mely részét teszik parfümökbe, többnyire váladékot és kémiai szerepük van az illat illékonyságának megakadályozásában. Persze valami nagyfokú naivitás fordított afelé, hogy ne gondoljak bele, mi a mósusz és mi az ámbra. Nem nagyon nyugodtunk meg a tudattól, hogy az ámbra bálnahányadék, és el sem akartuk képzelni, ki volt az, aki arra rájött, hogy tartósítani tudja az aromákat, és milyen körülmények között jött rá. Eléggé kiborultunk, na.

És végre eljött a versmondó verseny intézménye is. Minden gyereknek meg kell tanulni egy verset és azt felmondani a többiek előtt, ahonnan aztán a legjobb megy tovább. Nem biztos, hogy ezt véresen komolyan kellene venni, és hogy Anna ezt hogy látja, ettől függ a versválasztás. A vers legyen rövid. A vers legyen aktuális. A versmondó legyen hiteles. Ki tudja, mik a fontosabb szempontok. Anna szempontja a rövidség. Ez azért jó, mert A is lajhár Alajos verse vicces ugyan, de túl hosszú. Nem mellesleg AHDH-s gyerekek szájába szokták adni. Ha aktuálisat keresnék és a győzelemre hajtanék van egy rövid, Ranschburg Jenő Gyász című verse. De mivel nem erre hajtunk, válaszok egy semlegesen rövid Weöres Sándort vagy Szabó Lőrincet.

Kedves Versmondó Lány.

 

Művelgessük kertjeinket

Kertész leszek, fát nevelek,

Igazából van egy fánk a balkonládában, egy nyárfa magot fújt felénk a szél, nevelgetjük, locsolgatjuk. Nevelgetem és túllocsolom mint mindent. Egy éve sikerült életben tartanom.

kelő nappal én is kelek,

Ez a terv, de majd csak holnaptól

nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Csak a magonc, és csak a virág, csak a jövő, metszett, nyesegetett, bonsai fák és virágok.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,

Ezt azért sok mindent elmagyaráz rólunk, egyedülálló anya nem osztaná meg.

ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Különben azért választottam pont ezt a verset, mert annyira rólunk szól. 

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,

Majdnem, de ez a Majdnem nem olyan, ami nem Az. Olyan, csak kicsit más.

nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Régi álmom halálom után olyatén módon élni tovább, hogy kihasználjam a természet körforgását, mi szerint az elhaltak testéből humusz lesz, amin további növények sarjadnak ki. További növényt érdemes olyat választani, ami sokáig él, mint amilyenek a fák. Így a halandóság száz évvel meghosszabbítható.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Művelgessük kertjeinket. Ez az egyetlen módja, hogy elfogadhatóvá tegyük az életünket. De ez már Voltaire.

Üvöltő szelek

Három dolog egybevágása miatt idézem az alanti verset. Az egyik a szélsőséges időjárás, amitől októberben-novemberben rendszerint meglepődünk, mintha nem erről szólna az ősz. Bár hányszor megérint egy vadabb szél, arról eszembe jut egy vers, amitől mindig elszomorodom, mert a halálról szól, és így meg is érkeztünk a halottak napjához. A harmadik szál a Potter könyvekből ered, most a 150. oldalon tartunk, és vettük azt a rész, ahol a mumus kijön a szerkényből és minden gyereknek szembesülnie kell a saját félelmével, hogy aztán megtanulják leküzdeni azokat. Anna is megkérdezte tőlem, mi az amitől a legjobban félek. Mégsem mondhattam neki, hogy egy verstől félek, ami a szeretett gyermek haláláról szól. A verset egyébként egy 11 éves forma gyerek szájába adták egy szavalóversenyen. Azóta kísértenek ezek a sorok. Itt említeném meg, hogy továbbra is értelmes felnőtteket szeretnék a közoktatásba. 

Ki nyargal a szélben, az éjen át?
Egy apa az, ő viszi kisfiát.
Karjába szorítja gyermekét,
átadja teste melegét.

- Fiam, miért bújsz az ölembe, ki bánt?
- Apám, nem látod a villikirályt?
Koronája fehérlik, uszálya suhan.
-A köd gomolyog, csak a köd fiam!

"Jöjj hát velem, édes gyermekem!
Játszhatsz gyönyörűen énvelem,
mutatok majd tarka virágokat,
anyám arany ruhákat ad."

- Apám, jaj, apám, mondd, hallod-e már,
mit igér suttogva a villikirály?
- Fiam, csak csitt, nem mozogj, ne beszélj:
a száraz avart zizzenti a szél.

"Most, szép fiu, jó fiu, jössz-e velem?
A lányaim ápolnak majd szeliden.
Már járják az éjben a táncaikat,
s álomba táncolnak, dúdolnak."

- Apám, jaj, apám, nézd, ők azok,
a villi-királykisasszonyok!
- Látom, fiam, ott fehérlenek
a sűrű sötétben a vén füzek.

"Szeretlek, a szépséged ingerel;
eljössz, vagy erővel viszlek el."
- Apám, most bántott, jaj, de fáj!
Megfog, nem ereszt el a villikirály!

Borzongva az apa üget tovább,
karolja nyöszörgő kisfiát,
a ház kapuján bajjal bedobog:
karjában a gyermek már halott.

 

(Johann Wolfgang Goethe: A Villikirály)

..vadakat terelő juhász

Na nem, ez nem leszel, vadakat nem fogsz terelni, csak a poén kedvéért írtam. Nem azért, mert nem lesznek vadak, nem. Nem fogod terelni, mert továbbmész. Nem foglalkozol blődli emberekkel, normális társaságot keresel, ami nagyon nehéz lesz, de ami lesz, az örökre megmarad. Egy darab igaz barátod lesz legfeljebb, de lehet, hogy még annyi se. Néha bánt majd ez, de hosszútávon inkább jó lesz és az előnyeit érzed majd, hogy nem kell bugyuta emberekkel csevegned, ha nem akarsz. Nem fogsz akarni, hidd el. Talán olvasni fogsz majd akarni és a képzeleted teremt neked egy világot, amiben otthon érzed magad. Régi könyveket olvasol majd és új történeteket találsz ki belőlük. Olyan szavakkal, amelyet mások nem használnak a modern korokban, száz éve nem használt szavakat fogsz leporolni, újakat is kitalálsz, és bizony elkeseredettségedben csúnyákat is mondasz majd. Azon sokat fogunk dolgozni, hogy ezeket helyesen kezeld, hogy élj játszmamentesen, ezt próbálom meg sem tanítani neked, nárcisztikus felnőtt mártírszerepben, próbálom le sem másolni, hogy ne is lásd. Személyiségfejlődésben ott leszel, mert már tudni fogod, hogy az első lépés a belső út felé vezet, és én majd segítek benne. Legalábbis elmondom, amit megtanultam erről. És ha ennek vége van, talán eltűnök hirtelen. Akár az erdőben a vadnyom.

Körbeértünk.

Mondd kedvesem milyen

Mondd, Kedvesem, milyen
milyen a tenger?
E parttalan zokogás, mely térdet,
ölet sosem lel.
Milyen a part, hol most lábnyomod
kagylóhéj-sora mélyed,
ha elindulsz a végtelenbe, mely lassan
megtelik már Tevéled.
(...)

(Váci Mihály)

Dsuang Dszi álma

Meg mertem volna esküdni, hogy itt már tartottunk egyszer és ez a jelenet már megtörtént. De ha most történik először az sem akkora baj. Nem von le az értékéből.

A mami azt hitte, hogy a mesében a szereplők azok ugyanakkorák, mint a valóságban - veti fel Anna az egyik esti beszélgetés alatt. És akkor elkezdtünk arról beszélgetni, hogy a valóságban a mesehősök mekkorák. Természetesen semekkorák, mert nem léteznek. Miután ott tartottunk, hogy a mese nem létezik a valóságban, Anna feltette a húszforintos kérdést. És mi van akkor, ha a mesehősök valósága az igaz és nem a miénk. Hogy mi vagyunk a mese.

Mint mindenről, erről is egy vers jutott az eszembe Szabó Lőrinc tollából, Dsuang Dszi álma a címe. Ez is egy remek példa arra, hogy időben máskor egymástól függetlenül két ember ugyanarra gondol.

Kétezer évvel ezelőtt dsuang dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő dsuang dszi...
és felébredtem... és most nem tudom

most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy dsuang dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

én jót nevettem: - ne tréfálj, dsuang dszi!
ki volnál? te vagy: dsuang dszi! te hát! -
ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy dsuang dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én. 

Egyszer béke lesz

Lassan befordulunk a célegyenesbe, és vége lesz az óvodának. Nekünk csütörtökön lesz az utolsó óvodás napunk, mivel Ibolya néni péntektől szabadságra megy és nem szeretne más óvónő eltérő nevelésébe bevonni Annát, akitől aztán visszakapja további négy napra, majd augusztusban még újra kilenc napra. Ennek így semmi értelme nincs és ugyan még nem tudom hogyan, de megoldom a nyarat. Egy fél évvel ezelőtti fodrász beszélgetésnél indult el a lavina, hogy ha Anna ennyire ellenáll az óvodában, az nem jelenti-e azt, hogy az óvodai bánásmóddal van baja és nem a többi gyerekkel. És láss csodát, de. Pontosítva az Ibolya néni nélküli óvodai életmóddal van baja. Mert azóta hirtelen rendeződött minden. Normálisan eljártam dolgozni, amíg a gyerekem biztonságban volt, mert szerették. Más szülőnek ez az élettől elvárt minimum szolgáltatás, ami alanyi jogon jár.

Láttam egy kisiskolás csoportot a héven reggel. A gyerekek jól viselkedtek, mert meg voltak félemlítve. A nyugdíjas óvónő, gyerekkorunk tanítónénije olyan semmilyen, de inkább negatív szereplő, a fiatalabb arca pedig az erőszakosságtól a felismerhetetlenségig torzult, pedig szép is lehetett volna. Ne igyál, ne egyél, miért álltál fel, állandóan ott parancsolgattak a gyerekeknek, mint valami kiképző őrmesterek, a gyerekek meg rettegve ültek. Ha csend volt, akkor is rendszabályoztak. Vedd le a pulcsid, mondta a saját gyerekének, mert az is köztük volt. De kösd meg a derekadon. De ne egyszer. Kétszer, mert különben leesik. A gyerek lázadozott, figurázott és mosolygott. A tanítónő anyuka meg visszavicsorgott rá ilyenkor. Az Iszlám Állam jutott eszembe valamiért róluk. Ott van ez a janicsárnevelés. Fújj.

Egyre jobban érik bennem az elhatározás, hogy ki kell menekítenem a gyerekemet a magyar közoktatásból. Apropónak jól jöhet adhd státusza, amivel magántanulóként tanulhat tovább. Szerencsére a horroróvodának is vége lesz, már csak néhány nap.

Mert egyszer béke lesz
Ó tarts ki addig lélek. Védekezz!

(Radnóti Miklós: Himnusz a békéről)

Mely nyelv merne

Petőfi Sándor Tisza című versében írja a következő sorokat.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz.

De ezt mindenki tudja. Néha felvillannak nekem sorok, mint például ezek is. Mert én nem tudok növények nélkül élni, mindig kell, hogy színes virágos legyen a szoba, az erkély, a minden. Ámulatba ejtenek a színek és a szagok. Valahányszor beleszagolok a petúniába eszembe jut az első emlék, amikor gyerekkoromban beleszagoltam a petúniába és az emberek, akik akkor ott voltak. A virág nekem időutazás. A konyhapulton is azért nincs hely főzni, mert virágok vannak ott. Van egy amarillisz, ami pár éve hozott 4 csodálatos virágot. Azóta annyi történt vele, hogy kis hagymát nevelt, amit szét kellett ültetni. A cserepet befestettük, mert régi volt. A cserépben nevelt amarillisz mellett nő egy szál gaz. Én, mint minden élet védelmezője, az erőszakosság legkisebb jelnének totális hiányában az élet él és élni akar elvét minden élőlényen alkalmazom, még a molylepkéket is megsiratom, na jó, a szúnyogokat nem. Nem szedtem ki azt az egy szál gazt se, aminek a magja valószínűleg átültetésnél a földben maradt. A gaz nőtt és nőtt. Leveleket hozott. Aztán ellepte egy kártevő. Most eszi. Mi dolgom van nekem? Semmi. Része vagyok a csodának.

Halálos ágyamon az utolsó szavam az lesz, hogy köszönöm.

Ateizmus

Csináljunk egy kísérletet, javasolja Anna. Kipróbáljuk, hogy nem a pónival alszom, és megnézzük vajon mit fogok álmodni. Mert a pónival mindig jókat álmodik. Az élet úgy hozta, hogy a póni nélkül éppen nem valami rosszat álmodott. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a rózsaszín póni a jó álmok hozója.

Három éve küzdünk az átmeneti tárgy hiányával. Voltak kísérletek többször, már az ovi ideje alatt bőven, de nem sikerült megnyugodnia semmi mellett sem. Amikor viszont a felnőtt biztonságos környezetet teremtett az óvodában, egyből lett átmeneti tárgy is, amitől megnyugszik. Az átmeneti tárgyakról azt kell tudni, hogy az óvodáskor végére eltűnnek. Örüljünk, hogy nálunk előkerültek.

Mivel nekem mindenről eszembe jut valami, erről történetesen az a pár sor jutott eszembe, amit 1997. június 25-én egy kockás füzetbe felírtam. 

tehetségtelenek kezében
tehetségesek
roppannak össze
mint a tojáshéj
a rombolás mámora
e tűnő földi kéj
hajtja őket,
űzi,
egyre lejjebb
az emberi nem határáig
de ők az urak
ők a hatalom
és erő egy személyben
maguk alkották saját maguknak
hogy ők a kiskirályok
fejükön tüskekoszorú
mint megannyi bukott Jézus
mártírkodnak a kereszten
jajveszékelve
miután - így hiszik -
megváltották a világot

Családun xerete talapu

Ahogy egyre több szakkönyvet olvasok a témában egyre jobban elgondolkozom a különböző generációk nevelési modelljein. Amit szinte mindenki figyelmen kívül hagy az az, hogy anya gyerek kapcsolatát akkor tudjuk a legjobban értelmezni, amikor észrevesszük milyen pszichológiai kategóriába tartoznak. Mivel a gyerek állapota mindig az elsődleges gondozó állapotát (anya) tükrözi legjobban, azt is érdekes megnézni, hogyan jutunk el a jelenbe, és miért olyan a kapcsolat amilyen. Itt mint érdekesség jegyzem meg, hogy milyen vicces az élet, hogy a nyugodt szülőnek legritkábban ad nyugodt gyereket, és a szülő, aki kiskorában végigverte az óvodát kap egy mulya gyereket, aki nem tudja magát megvédeni. Hogy ez miért törvényszerű azt nem tudom, de iszonyatosan nagy frusztrációk forrása ez, hogy a gyerek és a szülő nem egyforma. Persze lehet, hogy Anna is nyugodt lenne, ha nem rendellenességgel született volna, ezt nem tudhatjuk. (Egyébként most van többek között a figyelemzavaros hiperaktivitások hete is.) Ebből egyenesen az a következtetés következik, ami a 22-es csapdája, és a minden második generáció hasonlóságáról szól. Hogy egy családban a nyugodt és erőszakos szülők váltják egymást vetésforgóban, és minden nyugodt embernek meg kell ismernie és meg kell értenie az erőszakosat és fordítva is. Ehhez persze kell némi kor meg némi tudás. A szeretet is kell, de önmagában nem elég, ha tudással párosul, az egy ilyen hatékony kombináció lehet.

Családun xerete talapu. Családunk tudás alapú.

Családunk család.

Van 1 kisöcsim, neve Samu,
Oda-vissza van érte anyu,
apa is, én is,
minden nagy néni,
családunk szeretet-alapú.

Kész. Ez egy versezet, így kell énekelni:

vanegyki söcsimne veSamu
odavisz szavanér teanyu
apai séni
smindennagy néni
családun xerete talapu.

Pont, kész, vége. Meghajlás, pukedli, taps.

(Kukorelly Endre)

Vásár

Tegnap volt a fimóta néni kiértékelése. Szuperapu most már alább vette a stílust, bár most is az ő hangja szakította meg jobban a csendet. Mert nem tudta csendben hallgatni, hogy bizony fimóta néni megerősítette, hogy Anna nem egy átlagos gyerek. Teszteket csinált vele és megfigyelte. Az egyik feladatban sok egymás mellé írt betű közül kellett kiválasztani a különbözőeket 10-15 soron át. Ezt egy más ötéves meg tudja csinálni. Anna pötty-pötty mondogatással tartotta fenn saját figyelmét, majd fimóta néni rávezette, amikor elakadt, majdnem rámutatott, de még mindig nem látta, a második sor közepén elunta, felfeküdt az asztalra, hogy elfáradt. A fimóták gyorsabban pörögnek maximumra és gyorsabban is fáradnak le. Folyamatosan keresik az ingereket. Megkérdezte fimóta néni, hogy téveszt-e Anna betűt. Igen, Dábid mondja a Dávid helyett. Amikor kijavítom, akkor szól, hogy igen Dábid, ő is ezt mondta. Nem hallja a nagy orrmandulája miatt, hogy kell a szavakat kiejteni, valószínűleg másfél évesen sem hallotta és rosszul jegyezte meg. Ez majd az iskolában lesz gond. Ott viszont nagyon. Teendők:

  1. szülőtréning = hogyan éljük túl a fimótaságot? Hogy segítsünk neki, hogy a kreativitását ne akadályozzák a problémái?
  2. fejlesztés = logopédus, mozgás terápia (írisz terápiát Robi bácsi már javasolta)
  3. orr mandula kivétel = mandula nélküli fimóta gyerekeknek kevesebb az esélye a tanulási zavarra
  4. humor = mert anélkül nem megy

 A fimóta gyerek az olyan, mint Weöres Sándor a Vásár című versében a nagy hírű bűvész. De ezt már csak én mondom.

A lábával karikázik,
a kezével citerázik,
az orrával orgonázik,
a fülével figurázik,
a szemével gurgulázik,
a szájával vacsorázik!"

Színes tintákról

Felvirradt a nap, amikor Panka önként besétált a fürdőszobába, levetette a ruháját, belemászott a kádba, megengedte a vizet, lemosakodott, mindezt öt perc alatt. Aztán többet ugyan nem, de bemutatta, hogy ötéves kora előtt ezt tudta már. Hogy fel tudjam írni.

Pedig alapos mosakodásra nekem lett volna szükségem, mint a Bátor Tintanyúl, úgy néztem ki tiritarkán, amikor a színes nyomtatót szereltem. Chip nélküli festékpatront kellett kicserélni a chipes helyett úgy, hogy lekapirgálom róla a chipet és vagy sikerül értelmeznie a nyomtatónak, vagy nem. Panka ezt kissé unta.

Mostan színes tintákról álmodom. Legszebb a sárga.

Anya, már egy órája nem foglalkozol velem.

Hagyja a dagadt ruhát másra. Engem vigyen föl a padlásra

Anya add már fel!

Nem adom fel míg egy darabban látsz.

Egy kis türelmedet kérem még.

Akkor is játssz még
Ha senki nem felel, játssz még.

Anya, véletlen volt. Nem én vertem le, leesett.

Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:
No, ne félj - mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Azt meséld el Pista

Remélem leírod a naplómba ezt a poénomat, hogy

visszajött a saláta
a kiskutyus találta

Leírom, de az mi? Van egy ilyen mese, de ezt a két sort én találtam ki.

Most azt írd le a naplómba, hogy azt mondtam, hogy sárga bögre görbe pörge.

Azt leírtad, hogy a kézkrém helyett azt mondtam, hogy krézkém?

Most azt meséld el Pista!

 

Mielőtt befejezi röptét a denevér

Kapom-pipom Pá lett a neve a kis póninak, ami vélhetően egy kinder tojás figurából került elő, és anya elkövette azt a hibát, hogy Annával neveztette el. Így ez lett a neve, de mostanra már mindenki megtanulta. Hasonló nyelvi leleményekkel már volt dolgunk korábban, és szinte az volt az első történet a pónival, hogy elveszett valahol, Földvár felé félúton. Miért van itt ilyen sötét? kérdezi Anna este többször, mert sajnos anya Beethovenként idősebb korára megsüketült, illetve gyakrabban hall félre dolgokat, amiket aztán a képzeletével egészít ki. Ebből a mondatból sikerült arra következtetnie, hogy gyerek vaníliás sütit kér, így a két generáció percekig beszélt el egymás mellett. Ehhez Anna maga annyival járul hozzá, hogy egészen elképesztő helyeken veszi a levegőt a mondatban, például a krumplisté-szta típusú szó tagolásánál, amitől aztán nem érthető a szavaknak valamelyik része, ami hatással van az egész mondat értelmére is. A közlési kényszer benne magas fokú, ami nem feltétlenül baj. Folyamatos beszédben és mesében van, talán ezért nem sikerül délután már altatni, egyszerűen a körülötte levő világ érdekesebb, mint hogy elaludjon és ezáltal valamiről lemaradjon.

Kisannás meséket tovább mondjuk rendületlenül, sikerült feloldania az embargót a rókáról és megnézte mi van, mielőtt befejezi röptét a denevér. A diavetítésre való igény még megvan, de a mozigépész már elfáradt és egyszerűbb neki videóról lejátszani és visszapörgetni, mint diafilm tekercsen. Lekonyuló vászon mellett, ami a szekrényre van ragasztva, amiből napi rendszerességgel kéne ruhákat kivennem.

A hét legnagyobb poénja mégsem ez: hanem, hogy a nevelési tanácsadóban nem adtak neki felvilágosítást egy egyszerű kérdésére, mert nem ő a gyermek jogi képviselője, gondviselője.

Csak még mielőtt befejezi röptét.

Mielőtt befejezi vaksi röptét
A denevér, mielőtt álmosan
Elzümmögi Hecate szaruszárnyú
Bogara az éj altató dalát: Iszonyú tett történik

(Shakespeare: Macbeth)

Bojtos sapkában

Én vagyok az angóra
rákaptam a mangóra.

mondta Anya amikor már nagyon elege volt a nyulazásból, az angórázásból, az ángórázásból. Mert selypegve mondva egészen más. Ha nem elég idegesítő, ráteszünk még egy lapáttal. Ehhez Anna nagyon ért. Van tippem, honnan tanulta. De legalább ilyen idegesítőek lehet Anya kétsorosa mint műfaj, amivel az életre általában reagál. Amikor már nem bírja tovább. Legalábbis közel a vég.

Ez a nyúl túl gyors ahhoz, hogy szép legyen - mondja viszont Anna coelhoi álbölcsességgel. Azt, hogy mire gondolt csak ő tudja, kérdezni nem merem, biztos az lesz a válasz, hogy angóra.

Azt tudjuk viszont, hogy ez a sapkintó berendezés hogyan működik. A gépből balra lenn kijön a sapka, jobbra lenn meg a bojt. Aha. Tóth család bojtos sapkában. De az már egy másik mese.

kinga1534.jpg

Nem tudhatom

Anyával oviba. Bevezetés, hangolás:

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.

Ahogy megyünk az oviba rengeteg bokor mellett megyünk el, szakajtunk egy gallyat, megnézzük a rügyeket, mert vannak, a mindig piros bogyós bokrot (madárbirs).

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom

Találkozunk mindenféle emberekkel, minden reggel ugyanakkor a rendelőből az asszisztens néni szembejön, van egy kislány is, akinek olyan a sapkája, mint a mienk. Minden egyes reggel, ugyanott találkozunk velük.

tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton

A felfestett sárga útjelzésen rendszeresen végigmegyünk, a bokor mellett a padkán is, és általában minden felfestésen, a "delfin"-nek becézett díszköveken.

s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én

Mostanában megsimogatjuk az autók kerekeit és felismerjük a jelüket, odamegyünk a betűkhöz és szótagolunk Su-zu-ki. Nyugodtabb napokon: Mi-tsu-bi-shi. Rímekben beszélünk, mint rendesen.

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem

A leszakított gallyat letesszük egy bizonyos helyre, és hazafelé megnézzük ott van-e még. Tudjuk, ha odaérünk

Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt
s árnyékot írna lassan a lassu délelőtt.

De itt már anya nincs jelen. Ez már egy másik vers.

Annipanni hull a hó

Túl a karácsonyi roadshow állomásain, viharon túl, szélcsenden innen végre véget ért a karácsony. Ugyan hó hullott, de arra ez nem elég, hogy szánkózzunk vagy hóembert építsünk, egyelőre. Azzal foglalatoskodunk, hogy társasozunk. Az első társasom az a mézes futam, amit annyira szeret, mert az eddigi 8 játékból, hetet simán megnyert ellenem. Más meg még nem játszott vele. Amikor én nyertem, akkor már pityergésnek indult, nem lehet mindig nyerni, vigasztalta anya, de lehet, mondta Annipanni. Egy emberöltővel ezelőtt egy hasonló helyzetben a nyertes csapatból odaadták nekem a csokoládéjukat, nem kell, mert nem a csokiért sírok, nem lehet mindig nyerni, de lehet, mondta anya kicsiben. Miután kiszálltunk az időgépből elkezdtünk verseket olvasni, A Bóbitát kérte, belebátorodtunk. Attól mindig.

itt fekszem az anya mellett
nem kapok már anyamellet
apa jött de anya kellett
itt fekszem az anya mellett

Aztán rákaptunk a Bogyó és Babócára, persze szigorúan nem alanyi jogon, csak másnál és tévében és ott megtetszett neki Vendel a szarvasbogár. Szerencsére a Vendel az egy jó név, mert azóta ezen szórakozunk.

doktorbácsi rendel
úgy hívják, hogy Vendel

Ilyenkor mindig neki kell kimondani az utolsó szót, de nyilván sejti mire megy ki a játék.

itt a rúzsom, kend el
nem vagyok én Vendel

Hörcsögök

A csigafuttatás az egy réges-régi játék, amikor azt játszottuk, hogy két egymás mellől elindított csiga közül ki ér messzebbre el, és hány nap múlva. A végére persze mindig elfelejtettük őket, ottmaradtak, napok múlva vettük észre őket a ház falán. Játszunk mi is csigafuttatós versenyt a két felhúzható hörcsöggel.

Mondjuk meg a Hörpóknak és a Hanna nevű rágcsálónak, hogy beteg vagy.

hörcsögök
szörcsögök

Ez a kislány

Ez a kislány neveletlen
nem fürdik a szeretetben.
Anya sajnos tehetetlen
ez a kislány neveletlen.

Mert hiszen ez lehetetlen
nem fekszik a kerevetben.
A kerevet feneketlen.
De hiszen ez lehetetlen!

Nem bízik az egerekben
nem férnek el tenyeremben
tenyerelnek kenyeremben
Csalódott az egerekben.

Anna és az óvoda

Nevelésmentes nap van az óvodában, néha vannak ilyenek. Ilyenkor az óvónők továbbképzésre mennek, mert az ő diplomájukat időnként meg kell újítani. Biztos elavul a tudásuk, mondjuk egy mérnökéhez képest, ehhez nem értek. Ezt még Kinga néni mondta, amikor még az óvodában dolgozott. Mert azóta kiderült, hogy már nem, és nem is most, hanem több hete. Fanni néni és a dadus viszi a csoportot és ez megmagyarázza, hogy miért vannak mindig csúszásban. Gondolom külön boldogok Anna produkciói láttán, mit csinált már megint az Anna, mondják a gyerekek anyukáknak elvitelkor. A múltkor egy kis torzsalkodásban is benne volt, valaki rácsapott a játékéval, lehet, hogy szándékosan mondja Fanni néni. Persze Annát sem kell félteni. Jobban viselkedik már, bár még mindig nem az igazi, de sokkal türelmesebben ülve marad ebédkor és egyre kevésbé ételfoltos a ruhája. Következő házi feladat a szülőknek a Márton napi lámpásozáshoz való alkatrész gyűjtés. Ott aludni már ott akar. Mit csinálnak a többi gyerekek az alvósállattal? kérdezi és ő is akar. Az óvodában annyira még nem tartják jó ötletnek. Egyébként is előfordul most már, hogy napközben nem alszik el. Alhatatlan és betakarhatatlan.

eleven gyerekem
neveletlen

veszett fejsze nyele
fejed feddem

őrjöngve öltözöl
föl örökkön

olykor szomorkodom
koszfoltokon

iciri piciri
kicsi biciklit

láthatna álmában 
s aranyalmát

takarva akarva
anya Annát

vége e mesének
én lelépek

Mi mindig mindenről elkésünk

Itt ez a fehér folyadék, mondja Anna a vízre. Ez nem fehér, hanem átlátszó. Látod, látszik alatta a kezem. Megnézzük. Bár kétségtelen, hogy van fehér folyadék is, tudod mi az? Igen, a majonéz. Nem pont erre gondoltam, de ő sem, mert nevet.

Az egyik mesében ellepték a patkányok a várost. A patkányokat senki nem szereti. Miért? Mert széthordják a szemetet és a koszt. A patkányokat csak azért nem szereted, mert még nem ismered őket, mondja Anna. Sajnos te nem ismered őket, gondolja anya, mondani persze már nem meri. Higgyük azt, hogy a nagy hal nem eszi meg a kis halat, a macska nem azért kergeti az egeret, hogy megegye. De elég lesz egy mese, ami ezt majd jól helyreteszi.

Ha meghalok, csak a testem hal meg, mondja aztán Anna. Ezt meg honnan veszed, kérdezi anya. Apa mesélte. Csak az öregek halnak meg. Annak tükrében vicces mindez, hogy szuperapu engem feljelentett ugyanezért.

Gyűjtjük a pontokat egy titkos naplónak nevezett könyvben, vannak benne piros és fekete pontok. Kell ez és hiánypótló, mert a viselkedése okot ad rá. Szépen ettél, piros pont. Öt piros pont után jön a matricacsomag. Fekete, mert rosszul viselkedtél. Anyának is egy fekete, mert amikor hajnalban 1 órakor felkeltetted és 4 óráig nem voltál hajlandó visszaaludni, csak nyafogtál 3 órán keresztül, akkor kiabált veled. Ki van már borulva nagyon. Kardiológiailag egyre nehezebben bírja a kiképzést.

Ha valaki azt mondta volna, hogy három éven át alig lesz éjszaka, amit végigalszok kinevettem volna. Nem is lendül fel miattam a népesség, a gyed extra, de még a friss házasságoknak járó anyagi támogatás sem érint már. Valószínűleg a kétgyerekes kedvezmény sem fog. Start plusz kártya pedig már nincs. Mi mindig mindenről elkésünk.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Mi biztosan messziről jövünk,
Fáradt, szomorú a lépésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

Meghalni se tudunk nyugodtan.
Amikor már megjön a Halál,
Lelkünk vörösen lángra lobban.
Meghalni se tudunk nyugodtan.

Mi mindig mindenről elkésünk,
Késő az álmunk, a sikerünk,
Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
Mi mindig mindenről elkésünk.

(Ady Endre: Akik mindig elkésnek)

Rock and roll

Együtt játszási repertoárunk teljesen új elemekkel bővült, mit nekünk meseolvasás, és tévénézés, amikor számos más mozgásos játékot is játszhatunk. Igazából mindketten örülünk, mert Anna is élvezi a mozgatásokat, másfelől meg anya is örül, hogy tudja mozgatni a kezét és van karizma, meg karizmája iksz év gyeses lustulás után. Annak is örülök személy szerint, hogy Annát elbírom és nem ringatni kell órákig, hanem rock-and-roll mozdulatokkal dobálhatom. Miután ezt az attrakciót kinőttük, illetőleg anya tenyere már nem bírja el a rajta álló gyereket pláne maga előtt kitartani sokáig, kellett keresni egy másikat. Ez úgy néz ki, hogy a lábam között kukucskáló Annát a derekánál fogva megemelem és a hátát is felhajlítom, hogy a nyakamba üljön. Utána ugyanígy vissza a földre. Még nincs neve ennek a mozdulatsornak. A másik meg amikor a följebb levő kanapén a nyakamba lihegő gyereket lehúzom a földre egy levegőbeni bukfenc kíséretében, amit szaltónak nevezünk. Természetesen végig ügyelek a biztonságára. Nagyon tetszik a műsor, nagy kacagás kíséri. Kicsit rippelesek vagyunk. Az oviban is tornáznak valahogy.

Ki az aki itt nevet?
Adjunk neki egy nevet.

Seb a cédruson

Harmadik nap az óvodában. Szuperapu vitte el reggel, de ahhoz képest, hogy 8-kor már reggeli kezdődik, fél 8-kor még a bilin ültek. Ez az óvoda nagyon megvisel mindenkit. Anna egyszerűen unatkozik, vagy legalábbis ezt mondja. A csoportban nincsenek játékok, csak labdák, ezért átszöktem a Mazsola csoportba, mondja. Megfigyeltem a lila ruhás kislányt, akinek a jele a napocska és el akartam tőle venni. Ettől valahogy tartottam, hogy a helyzet fokozódik. Nagy sírások vannak a napocska jel miatt, te majd a jelmezbálon leszel napocska, vagy majd itthon, vigasztalja Anya.

Nehéz ez a korszak szuperapunak is, akinek olyan aranyköpései vannak, hogy az óvoda az egy zaci, vagy hogy a bölcsőde az más lett volna, mert ott a szülők és a gyerekek együtt játszanak. Nem, az a játszócsoport. Nem. Végén kitalálja, hogy a bölcsődét is én erőltettem. Őt az viseli meg leginkább, hogy az óvodában szabályok vannak és nem mehet be érte akármikor, az udvarról nem integethet be, nem hozhatja ki, ha csatangolni támad kedve.

Anya pedig egy nagy űrt érez délelőttönként, megjön a boltból és nincs, aki kipakol. Nosztalgiával gondol a babakocsit toló anyukák láttán, na majd megtudjátok. Benéz idegen óvodák kerítésén. Olvasni próbál, de nem megy, többször kell elkezdeni egy bekezdést, ha elolvassa, akkor sem fogja föl a tartalmát. Most vajon mit csinál? Van aki megvigasztalja, ha sír? Otthon aztán senki nem kér szopit. Senki nem sír, nem nyafog, nem akadályozza a napi ügymenetben. Nem szól közbe. Nem énekel. Nem halandzsázik.

Nem

Borzas Peti, csak nem fogsz sírni?

villámolva véső, ha kivágja
óriásabb seb lesz a hiánya

Nagy László: Seb a cédruson

Zászló

Nem mondhatnám, hogy nem esne jobban a gyermekem fejlődéséről megemlékezni a naplójában, de hát a visszafejlődés is fejlődés, csak ellentétes irányú. Egyelőre a legjobban az etetési szokások miatt fő a fejem. Először csak az hangzott el nyilvános körben, hogy "három főétkezése van, az egyik az a joghurt", ami méltán megütötte a fülemet. A következő alkalom 3 napig tartott, eddig ettünk palacsintát állandóan, mert az egészséges. "Hogy ne lenne az, hiszen van benne tej, tojás, a liszt az ugye búzából van, ami növény, tehát egészséges. A töltelék lekvár, ami gyümölcs, cukormentes verzióban is jó, de cukorral sem probléma, mert a cukor az cukorrépából van, ami szintén növény ezért egészséges." Természetesen nem beszéltünk a növényi zsiradékról sem, ami napraforgóolaj.

Csak bot és vászon,
de nem bot és vászon,
hanem zászló
.

(Kosztolányi Dezső: Zászló)

Volt olyan nap is, amikor ebédre evett cseresznyét, joghurtot utána valami petrezselymes krumplit hússal. Rögtön utána jöttem én szilvásgombóccal, amit megint megevett, és szuperapu előterjesztette a javaslatát, hogy kínáljuk meg fagyival. Cucó, anya ad fagyit! Gonosz anya, nem ad. Mindezeket fél órán belül.

Miért kellett volna étkezési szokásokat előírni, amikor mindenki tudja, hogy egy nap ötször kell étkezni, így Bese, aki mérges, mert a mi családunk az illegitim hivatalában csak adminisztrációs gond, iktatandó anyag, és számonkérhető formaság, ezért nem-szeretem dolog, amit nem szívesen csinálunk. Nem is csinálja senki.

Ha ez így megy tovább, (márpedig így megy tovább) trikolór lobogó színei eladók. Ennyit a zászlókról.

Emberré válni

Bár nem érzem az igényt az összefoglalások gyártására, mégis ha össze kellene foglalnom az elmúlt négy év eseményeit kizárólag magánéleti és nem politikai fronton, akkor a következőt mondanám. Segített az elmúlt-négy-év, hogy más emberré váljak, egy jobb emberré váljak. Ha ma kellene címet adnom a naplónak, az lenne az új címe, hogy embernek lenni, emberré válni (a szó szoros értelmében) vagy hogy ilyenek voltunk. Az anyaság az csak egy állomás. Nem maga az út. Nem az az út, ami szerteágazik. Az út, ami a tenyeremben meg van írva, életvonal, szívvonal, fejvonal barázdált, szigetes de egy irányba mutató nem túl hosszú út, erőteljesen, minimális kitérőkkel, néhol párhuzamossal. Előre, emelt fejjel. Szélben, árnyékban, szélárnyékban. Sötétben. Lámpás.

Az ember akkor lesz ember,
ha átvilágítja mélyéig önmagát,
s a benső világosságból
környezetére sugarat bocsát.
(Weöres Sándor)

Állatkerti séták

Nem, nem mentünk még állatkertbe, csak köszönhetően annak, hogy a gyámhivatali határozatot kézhez kapva Anya agysejtjei fékezett habzásra kapcsoltak, elképzeltem. Szerencsére kiskorú fogékony ezekre a marhaságokra, az esetek többségében ő bátorít erre. Például a halandzsa dolgaival ő kezdeményezte a következő párbeszédet is.

Nagy szakállú télapó .. elveszett kabátja - Neeem - Örül, hogyha látja - Neeem - Jó gyereknek bátyja - Neeem. Na ezen a ponton Anyát olyan nevetőgörcs fogta el, hogy potyogtak a könnyei. - Ne sírj, Anya. - A nevetéstől sírok. Így hát mindig meg van a teória, hogy miért jön ez a sok csacskaság. Mert igény van rá. Anya mondja. Anya szerint. (Aliz szerint) Anyaszáj.

Vízilovas fürdőjátékot kapott szuperaputól, aki ezt ajándéknak szánta az együtt töltött fürdőszobai kalandok egyre jobban beporosodó, ködbe vesző alkalmainak emlékére.

az csak egy vízió
hogy minden víziló
vízivó

A hegyvidékes matricaragasztó albumban megtaláltuk a koalát.

voila!
koala

 

Titáhu - törzs kihalása

A természeti népeknél, hogy ha nem egyeznek ki a felek, a törzs kihal. Végérvényesen megindult a folyamat, ami ebbe az irányba mutat. Nem lesz egy élő tagja sem, mert az élő tagok önálló életbe fognak, vagy átvándorolnak egy másik törzsbe, ahol szebb életet remélnek. Egyszerűen fogják a cókmókjukat és odébbállnak, felhúzzák a hétmérföldes mokaszint és elcsomagolják a hamuban sült pogácsát. A fegyverekkel nem vesződnek: "Botot mindig lehet találni. Az okosságot pedig - és megkocogtatta ujjával a homlokát -,az okosságot pedig innen veszem hozzá!" mondta a sündisznó az Okoska-botocska mesében.

Némely fél azonban úgy érzi, hogy addig nincs nyugodalma, ha nem teszi a másikat a földdel egyenlővé, letarolni, eltaposni, kiteríteni, sóval behinteni (szikes talajt? mekkora képzavar) - ezek az igéi. A másiké megoldani, odébbállni, újat építeni, szebbet csinálni. Vajon melyik élete lesz az örökkévalóság? Nagy dilemma. Annak, aki azt mondja a vicsorra, hogy az egy mosoly? Az mire képes még? És mit csinál, ha jön az élet és felülírja a hibás gondolkodását? Csaknem ész nélkül kapálózik? Melyiken van a hangsúly a "kapálózik" szón, vagy az "ész nélkül"-ön? Tényleg? Jé.

Ha már a szavak helyes használatánál tartunk, mondjuk már ki, hogy: válunk. Mondjuk ki azt is, hogy nem szépen. Ne így, ne írjuk körül: mondjuk azt, hogy csúnyán. És mondjuk ki azt is, hogy beledöglünk. És nemcsak mi. Ez a szavak helyes alkalmazása. Tönkremegyünk.

És merjük azt is kimondani: Segítség!

"Ide szököm ki, mert itt látom:
az egyre szelídebb világon
Mindjobban elvadul az ember, s
az állat nézi szelíd félelemmel."

(Váci Mihály: Állatkerti képek)

Puha moha

Kicsit úgy érzem magam, mint Robert Scott, aki az örök második volt. Elment az Északi sarkig, de megelőzték. Elment a Déli sarkig, ott is megelőzték. Ilyenek a párhuzamos találmányok is, amit két különböző helyen majdnem azonos időben találnak ki, hogy aztán csak az egyiket szabadalmazzák, azt, amelyik gyorsabb volt.

Tegnap jutott eszembe éppen a Bóbita, és ha van tarisznya a dalocskáknak, amit magunkkal kell vinnünk mindenképpen, akkor van a verseknek is. De ezt már akkor tudtam, amikor megszületett Anna, ezt visszük.

Tűzben fa parazsa volnék,
Vízben puha moha volnék,
Szélben jegenyefa volnék,
Földön apám fia volnék.

Belelapoztam a könyvbe és további olyan gyöngyszemek kerültek elém, amit nem tudtam, hogy honnan ismerem, de tudtam fejből most is. Csak éppen 35 éve nem gondoltam rá. Egyre nagyobb igény van erre a "35"-ös címkére is.

Aztán ma megláttam egy kis összeállításban ugyanezt a verset a sok közül, egy cikk éppen ezt idézte. 25 éve halt meg Weöres Sándor.

Macskabál

Erdő szélén, patak partján
hirdetmény függ egy fa alján.

"Aki ezt az írást látja
eljöhet a jelmezbálba"

Így örül az erdő népe
hogy érkezik a tél vége.

A harkály egy odú-házban
készülődik már nagy lázban.

A medvebocs feje tele,
milyen maszkba bújjon bele.

Süni, róka kitalálta
melyik jelmeznek nincs párja,

a nyúlmama meg varrogat
ál ruhákat, ál arcokat.

Végre itt a farsang napja
a jelmezét mind felkapja.

Kivéve a tarka macskát:
"Ki látott még olyan csacskát

kinek nem jó saját képe?"
bálba nem öltözik ő be.

Széttekint és nicsak, mit lát?
Nyuszipamacs farkú macskát.

Másik cica hátán tüske,
róka macskaarcra büszke.

A harkálynak lóg a bajsza,
medve nyávog egyet: rajta!

Rázendít az erdő farsang
nincs is benne egy se fals hang.

Csupa macskaképű népség,
úton-módon mind egy szépség.

Ül a macska, s egyet ásít
előtte a tele pázsit

dorombolva csak úgy ragyog:
"Én mindennap macska vagyok"

A csodálatos mandarin

Talán nem túlzok akkor, amikor Anna mandarin függőségéről írok. Mandarin éjjel és nappal. Volt nap, amikor 8 darabot megevett belőle. A télapó csomagból kiborogatta a csokikat és megkereste a kincset: mandarin! kiáltotta és megette. Külön mulatság tárgya, hogy a Kolompos együttes mostanában vett egy mandolint és az egyik felvételen látszik a háttérben. Na a mandolin, az majdnem mandarin és kis gitár, ami majdnem hegedű, vagyis majdnem Gyuri.

A mandarin gyümölcs a nevét a mandarinok narancssárga viseletéről kapta.

Szót kell ejteni arról is, amiben Anna félelme megtestesül, az pedig a hámozott nyers burgonya. A főtt krumplival nincs semmi baja.

Mondjunk olyan verset, amiben benne van a majom. Maki majom. Moki majon, mondja. Aztán legyen a makákó. Helyette pedig mondjuk azt, mandarin.

Szembejött egy maki majom
megkérdezte mi a bajom.
Nem tudom a répát vajon
meddig kell párolni vajon?

A kis tekihez

Sajnos az utóbbi napokban az x-akták kategóriájába tartozó gondolatok összegyűjtésével foglalatoskodom, de azért örülünk a a hirtelen jött télnek is.

Nosztalgiával gondolok vissza azokra az időszakokra, amikor gengege stílusban osztottuk a világot. A mai napok zanzái és halandzsái a következő mondatok lettek.

- Allaka-tólófel.
- Akkeláta-men.

A többiről még mindig sikerült kideríteni, ki fia-borja.

- Szitálod az ujjamat, amikor a fogam közé veszem az ujjacskáját és mozgatom a fogaimat vízszintesen.
- Apa elvette Anyától az igazságot.

Írtunk egy teknős versikét. Várjuk a tekis videót.

Egy teki, két teki
öt teki
Én én vagyok
hát te ki?

Pagoda

Ha elutazhatnánk, akkor Japánba utaznánk, ugyanis Anna miután kiszámolja a könyvek között, hogy ki legyen a fogó, a következő mondókát mondja:
"1, 2, 3, 4, 5, mama harisnyát köt, se ne legyen kicsi, se ne legyen nagy, magácska a fogó, maga álljon ki" mondja és rámutat a kiállni szándékozó könyvre. Ez az alsó sorban valamelyik Szilvási könyv, és amikor megtalálta akkor akkurátusan betolja a polcon. Ezt megcsinálja az útikönyvekkel is, ahol a a szivárvány színsorrendjeiben pompáznak a kötetek. Vagy a zöld szín tetszik neki nagyon, vagy a gerincen található pagoda képe, de az elérni kívánt úticél az mindig Japán.

Van egy nagy tó: Ladoga.
Közepében pagoda.
Ladogai pagodában
égig ér a laboda.

Hej, emide-amoda!
Ez a csoda-laboda.
Ez a híres ladogai
pagodai laboda.

Nemes Nagy Ágnes: Laboda

Kukás bácsiról

egyszer volt egy kukás bácsi
az ablakból odalátni

szemétzsákot pakolgatott
a szájában cigi lógott

kartont rámolt egyre másra
konténerre zsákról zsákra

nagy kesztyűje is volt néki
szemüvege mögül nézi

egyszer aztán autóján
elromlott a központi zár

hogy a kukát beemelje
a tartályba mászik egyre

oldalába kapaszkodik
azt hittük hogy beleesik

egyensúlyoz kukaszélin
de a kart azt el nem éri

de vicces vagy kukás bácsi
ablakunkból odalátni

hajba kapni azt nem tudunk
ereszd el a hajam - futunk

s addig táncolunk így, hogy az
kiderüljön még, hogy - kopasz

Ha én Anna volnék

De persze gyakran gondolunk az utóbbi időben Koncz Zsuzsára egyébként is. Az elalvó dalnak tipikusnak mondható a ha én rózsa volnék, dallama és szövege miatt is. De persze vannak napok, amikor az elalvó dal elhangzása és az elalvás között idő telik el. Hosszabb idő. Nagyon hosszú idő. Leginkább ilyen van. Ilyenkor az idő meg is szűnik és csak tér van, aminek soha nincs vége. Ülünk a térben és dúdolunk, vagy éneklünk már századszor. És az unalom elkerülésére kitalálunk valamit.

Játsszunk olyat, mondja Anya, hogy a rózsa helyére helyettesítsünk be szavakat.

Ha én Anna volnék, mindig Anna lennék
Akárki is kérne, rögtön elaludnék
Rózsaszín takaróval betakaróznék
Akkor lennék boldog, ha szépet álmodnék.

Ez jó, több se kell, írjunk ilyeneket, ha én Anya volnék, ha én labdásnyuszi volnék, ha én Plútó volnék. Vigadunk. És ilyenkor az elalvás már csak álom.

Ha altatni akarunk, akkor valami unalmasat kell csinálni. Nincs helye a szórakozásnak. Nem lehet ezt megúszni. Egyébként Anna öt perc alatt képes álomba merülni. Csak mindig az a nehéz, hogy megtaláljuk ezt az öt percet, hogy na, ez az az öt perc, és kivárjuk.

Az élet öt percekből áll. Ezekből az öt percekből. Na meg ezekből.

Milyen volt

Juhász Gyulával már volt egy kalandunk igaz, pocakon túl. Érdekes, hogy annak is lassan két éve volt, és most megint eszembe jutottak a sorok. De most nem azért.

Azért, mert Anna haja pelyhedzik, a fején kis szőkés-barnás tincsek lobognak a szélben, bár ez talán túlzás. De a szőke nem tejfölös, hanem másmilyen. Milyen ez a szín? Gondolkozom, mihez hasonlíthatnám. Milyen volt? Ja, az más.

És eszembe jut pontosan milyen.

Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár.

A búzamező aranyló kalászait juttatja eszembe, de amikor fújja a szél és hajladozik. Egy újabb vers jutott az eszembe, ami ugyan leíró jellegű, de a tartalom, amit közvetít az túlmutat a leíró költészeten. A harsány-silány és az értékes-halk párhuzamokat állítja egymással szembe. Váci Mihály: Pipacsok a búzamezőben.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!

Társszerzők

Soha nem értettem hogyan lehet egy művet ketten írni, az két külön akarat, gondoltam. Egy zenedarab vagy egy regény, kinek a stílusa fog dominálni, kinek a szavai. Aztán persze rájöttem, hogy regénynél lehet munkamegosztással, én írom a történetet, te a mondatokat. De zenénél ezt már nem tudom elképzelni. És versnél sem tudtam. Mind ezidáig.

Anna kérdez szándékosan megnyomva a szóvégeket:

Hova lett
az amulett?

Anya válaszol:

Elégett
és hamu lett.

Zengő ABC

Arany Anna álmodik
Balerina bálozik
Cintányéros kikelet
Dalmát delfin didereg
Egérúton elefánt
Éjfélkor égbe kiált
Foltos kutya hívogat
Gombafejűt, gyíkokat
Hiszek-e vagy nem hiszek
Itt vannak a bitliszek
Je-je-je-je, hold-máj-hend
Kijött-e vagy belement
Labdás nyuszi meg három
Medvesajt a barátom
Nem medvesajt nem barát
Nyavalyoghatsz odaát
Ott túl a rácson mi van
Örök élet, önmagam
Paradicsomleves vár
Rizses hús is megfőtt már
Siket sajt van két darab
Szívem majdnem megszakad
Törpilla volt a ludas
Tyúkocskám volt egy garas
Utazik két kiskakas
Ücsörögnek ügyesen
Vonaton és sineken
Zöld lombon át zengedez
Zsenge szellő, zsenge nesz

Egypercesek

Új kategóriával bővültünk, az "egypercesek" azok a történetek, amik lejegyzése nem foglal el egy új bejegyzést, viszont az utókor számára megőrzésre méltó.

Az egyik esti alkalommal Anna elalszik, majd egy óra múlva kiborult állapotban ébred, sír, áll a kiságyban, potyognak a könnyei. Anya odarohan: "jól van itt vagyok", mondja nyugtatólag. Anna félálomban ránéz, és mintha azt mondana: mit keresel itt? olyan hangsúllyal mondja: szia!

Gazdag Erzsi Bíztató bölcsődalával folytatjuk a zenehallgatást: kit ringat a bölcső, Janikát. Anna is hallgatja, majd a kit ringat a bölcső után rávágja: Julikát.

Kit ringat  a bölcső?
Janikát, Janikát.
Neki jár a csiga
Karikát, karikát
Kinek szól a fehér
barikát, barikát?
Neked béget, hallgasd
Janika, Janika!
Füles nyúl a polcon
Neked int, neked int.
a madár az ágról
Rád tekint, rád tekint.
a Felhő is terád
Mosolyog, mosolyog.
Nagytorony kakasa
Csikorog, csikorog.
Azt mondaná, hogyha
Szólana, szólana:
Aludj, aludj kicsi
Janika, Janika!

Madarak

A nagy madárhatározó és Anna megnyilvánulása hatására, amikor közölte elalvás előtt, hogy cserregő nádiposzáta, Anya előkereste a madaras versikéit. A nyilvántartás tanúsága szerint ezt éppen két évvel ezelőtt írta, amikor a kis poszáta még az anyaméhben lubickolt.

A kék égen cikáznak ők
A tökéletes repülők
Nagy családnak sok az ága
S mi mindenre jó a lába!

Van, aki járásra használja
Van, aki így kúszik a fára
Más a tó mélyére merül
Ha hangod meghallja, elrepül

Nem keze van, hanem szárnya
Földre vetül szárnya árnya
Szárnyak végül tollak lesznek
Levegőben így eveznek

Képzelt riport

Már van képzeletünk is, illetve eddig is volt, csak most tudtuk szavakba önteni. Azon már túllendültünk, hogy szavak és mondatok, most már jönnek a képzelt szereplők képzelt eseményei.

  • Maci süteményt süt. (Előzménye, hogy Anya sütött meggyes pitét)

És vannak a zavarba ejtő megjegyzések:

  • Este nem zajongunk. Busz zajonghat. (Elalvás előtt nézünk kifelé az ablakból.)

És ezen kívül van a tánc, ő találta ki a sallárom-táncot, az "Este van már nyolc óra" kezdetű dalra ropja, hogy körbe forog és közben a karjait felváltva a magasba lendíti.
Amit gondol megmagyarázza, körülírja szükség esetén, ha nem értjük. Ebben az a szép, hogy nemcsak a saját képzettársításainkat, hanem Anna gondolat összekapcsolási mechanizmusát is megérthetjük.

  • veréb, tócsa -> ágon ugrált a veréb -> Nem, Csirip Fercsi! (de rút! áll télőrséget!)
  • gyíkocskák  -> Csoóri Sándor: Medárdi eső -> esik az eső

Költőcske Annácska

Mesélem Apának, hogy milyen ügyesen játszottuk el a mondókát:

Töröm,töröm a mákot
Sütök vele kalácsot
Ica-tolla motolla
Neked adom...(Anna)

Ahogy mondtam, nem várta meg a saját nevét és rávágta, hogy .. Attila, az első szót, ami rímel és eszébe jutott.

Ámde, ahogy mesélem a történetet, nem várta meg, hogy mondjam, hogy "Attila", hanem rávágta, hogy
... Töpilla.

Mindegy, csak rímeljen. Az a dallam!

Költörp.

koltorp.jpg

Emese esemese

Ezúttal a kis "Emese"
kalandjáról szól e mese.

Egyet gondolt kis "Emese"
- nem állt jól még a szeme se -

belebújt a telefonba
a gombokat sorban nyomta

nem tréfa még a fele se
hogy mit csinált kis "Emese".

üzenetet küldött széjjel
nem aludt már egész éjjel.

Így lett aztán kis "Emese"
esemesek szerelmese.

Küldött mindenkinek egyszer
nyomát nem mossa le vegyszer

így megkértük kis "Emesét"
törölje ki esemesét.

Este jó

Zelk Zoltán: Este jó, este jó

Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.

Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.

A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is hal egy kis bogár:
mégse szomorú.

Lassú tánc, lassú tánc,
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.

De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.

Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok...

Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet...

Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.

Esik a hó

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Arany ablak

Károlyi Amy: Arany ablak

PB230021_1.jpg

Nyugvó Nap fényét
őrzi az ablak,
kisleány olvas
háttal a Napnak.

Leckét betűzget,
szókat tagolgat:
a betűk szóvá
összefonódnak.

Szavakból mese
szövődik lassan,
kisleány olvas
arany ablakban.

Hogy is volt?

Aki valaha volt gyerek, annak mindig eszébe jut valami. Aki valaha élt a múltban, az hiányolja a jelenből. Jobbik esetben át is akarja vinni a jövőbe. Valami újszerűről felrémlik egy régi, vagy egy régiről régi. Ha régiről új és újról új, akkor már nem az emlékezők, hanem maguk az írók vagyunk.

Fel-felbukkan a dobozokon, mesekönyvekben néhány állat, növény, tárgy, gondolat és ezekhez megannyi szép emlék kötődik. Erre emlékszem, de nem tudom pontosan, hogy van a jegesmedvés mondóka? Hogy van a Csöpp Kis Márta? Mi volt az a könyv, ami megvolt az óvodában? Jé, azt is Marék Veronika írta! Ezt a rajzot már láttam valahol. De hol? Gazdag Erzsi? Na ne!

Hogy is volt?

Devecseri Gábor: Állatkerti útmutató

Mars bele a cseresznyébe!
Küldi fiát a vén kukac.
Addig rágod szépen,
Míg a másik felén
Ki nem lyukadsz!

Apám- így szól a kis bálna-
Hadd mehessek el a bálba!
Nem mehetsz el fiam, Péter,
Nem vagy még egy kilóméter!

Nézd csak milyen szép a márna,
Mi lenne, ha velem járna?
Hagyd, hisz olyan nagy a szája,
Lám a rája fütyül rája!

Szorgoskodnám, szól a hangya,
Ha a tücsök békén hagyna!
De rázendít folyton, újra,
S táncolok a rock and rollra.

A hód arcán enyhe pírral
Csókolódzik a tapírral.
Rosszalja a jegesmedve,
Nem vagytok még megesketve.

Öreg cápa feddi lányát,
Mert riszálja az uszályát.
Bezzeg az a tintahal!
Mintahal!

Az ember aki ott se volt

Mostanában rengeteg olyan dolog történik, ami nem velem történik meg, hanem a reggeli pihenés egy órája alatt zajlanak. Nem is nagyon tudok róluk semmit, csak amiket elmondás útján hallok, de tartok tőle, hogy azok nem teljes és nem részletes beszámolók. Kiborult ételről, buccanásokról, csintalan játszótéri gyerekekről és felnőttekről szólnak a hírek, mindig történik valami, de számomra beszámolhatatlanul. Senki nem tud semmit. Az ember, aki ott sem volt.

Egyébként a már megtanult dolgok gyakorlása folyik, járás, beszéd, mindez egyre jobban felgyorsul és csiszolódik. Már képes bejárni a szobát megpihenés nélkül. A mai ajánlott irodalom: Kaffka Margit: Petike jár.

Esti képek

Bámulatos a tempó és főként felnőtt ésszel követhetetlen, ahogy fejlődik a kisasszony percről percre. Könnyűszerrel húzza fel magát álló helyzetbe és oldalazva lépeget is már.

A teli pelenkával való dobálózás Anya régi játéka, ami mindig nagy sikert arat. A biztos hatás elérése érdekében Anya kénytelen zsonglőr elemekkel tarkítani a produkciót, hát mögött, láb alatt, közben taps, ami nem könnyű mutatvány, annak, akinek nem ez a hivatása, de egy immáron négy foggal vigyorgó kislány arca mindent feledtet. Arról nem is beszélve, hogy a karizmok fejlesztése után (8,5 kiló) igazán ráfér Anyára egy kis ugrabugra.

A szeparációs szorongásos tüneteit továbbra is látni vélem, miért tűntek volna el, de egyedül is eljátszik, sőt, mással is, úgy is mondhatnám ismerkedik. Kedvencei az ellentétes nemű éltesebb emberek, akik nyugalmat és biztonságot árasztanak. De hát kinek nem? Igazi társasági ember, csinálunk is egy regisztrációt a fészbúkra.
Rengeteget beszél, a szerencsebambusznak például azt mondta, hogy "ti-tá-hu", szerintem előző életében indián volt, elő is kaparom a Nagy Indiánkönyvet.
A minap látta magát a tükörben ásítani, és ez annyira megtetszett neki, hogy gurgulázott a tükör előtt, ami annyira megtetszett neki, hogy percekig nem hagyta abba.

Ma van az anyatejes táplálás (szoptatás) világnapja, 1992 óta tartják világszerte.

Nagy László: Esti képek (részlet)

Áldott melle fehérel csak,
hegycsúcs téli éjjelen,
rajta kényes ikercsillag
a könnyező gyerekszem.
Itt ül ágyában az anya,
mellre fogva gyermekét,
kívül éles fém-éjszaka,
csillagmezők szerte-szét.