Nélkülem unatkoznál

te is

A szűk körű érdeklődésről és szereotip viselkedésről

2020. szeptember 28. 13:47 - yerma

Repetitiv motoros mozgások: Ez nálam elég mérsékelten van jelen és kimerül hajtépkedésben, és ringatózásban. Anna mind a mai napig echolál, régen szajkózásnak mondtam, minden mondat utolsó 2-3 szavát szertartásosan ismétli, halkan és suttogva. Ez egy kívülállónak észrevehetetlen. Csinálta, hogy egymás után sorba rendezte a váróban a pónilovakat, vagy tíz darabot, a homokot pedig tökéletes egyenletességgel oszlatta el, miközben a feje folyamatos ütlegelésével tartotta fenn a koncentrációt. Ekkor öt éves volt, dehogy autista anyuka, csak rémeket lát. Az idioszinkrázia az indokolatlan rokonszenv valaki ellen az inkább rám jellemző. Szép példák az életvitelszerűen sütő-főző nagycsaládosokkal szembeni fóbiám, és az ellenszenv azokkal szemben, akik valamiért úgy érzik, hogy homogén világunkban van egy csicseriborsó szó alakú űr, amit azzal kell betömni, hogy ő kimondja, így helyre áll a világ egyensúlya. Érdekes, hogy a teljes kórkép kettőnkben egyszerre van jelen.

Ritualizált viselkedés. A-ból B-be menve én nem térek el, Anna mást sem csinál, jé itt egy pillangó, jé, itt egy faág. Horroroviban volt ez nagy probléma, mert hosszú volt az út oda, soha nem jutottunk el. Majd a mostani iskolából átmegy egyedül horrorovi melletti iskolába vívni, és egyedül átöltözik, gondolja szuperapu, és ezt valósnak hiszi (ez jó! mondja rá F, ti milyen alternatív világban éltek úristen), holott ez képtelenség. Nem azért, mert nem tudja megcsinálni. GYOD igénylőlap: tud-e egyedül öltözködni? Tudni tud. Most az iskolai menetel a rollerezésen tolásban merült ki eddig, én toltam őt, törött lábbal ez változott: most ő tol engem. Anna a változásoknak nem áll ellen mint következő kritérium, viszont engem rendszeresen magakadályoz benne, amikor nem pontos időt jelez, hanem azt mondja: majd. Alapelvek, házirend. Sose hittem, hogy ez probléma lehet, ha van.

Korlátozott életkornak nem megfelelő érdeklődés: ötödikes matematika feladatgyűjtemény és megoldásai, nagyon  Annának ilyen nincs. Blockszarok és Sims az korosztálynak megfelelő. Nekem vannak megintcsak érdekességeim, repülőgépek, Góbé, Mokány, Vörös Báró.

Szenzoros ingerekre adott reakció: Csúnyán beszélni kifejezetten jó, örömet okoz. Nekem fény és hang szándékos elkerülése, Annának fény és hang szándékos kibocsátása.

Azért, hogy ne nála legyen. 

A kirakó

2020. szeptember 24. 10:01 - yerma

Másnap, csütörtök délelőtt testnevelésórám volt, jó néhányszor leúsztam ötven métert. A megerőltető fizikai igénybevétel sokat segített nyomott hangulatomon, és étvágyat is csinált...

- A Piper kinyitott egy chest-et!

Másnap, csütörtök délelőtt testnevelésórám volt, jó néhányszor leúsztam ötven métert. A megerőltető fizikai igénybevétel sokat segített nyomott hangulatomon, és étvágyat is csinált, majd az irodalom tanszék könyvtárába indultam, hogy utána nézzek valaminek...

- A Leon éppen online!

Másnap, csütörtök délelőtt testnevelésórám volt, jó néhányszor leúsztam ötven métert. A megerőltető fizikai igénybevétel sokat segített nyomott hangulatomon, és étvágyat is csinált, majd az irodalom tanszék könyvtárába indultam, hogy utána nézzek valaminek, amikor Kobajasi Midoriba futottam.

- 100 XP-t kaptam érte!
-
Harmadszor szakítasz félbe egy fejezeten belül.

Pár órával később.

(...) a brigyó kicsit olyan, mint a borz, kicsit olyan, mint a gyík, és kicsit olyan, mint a dugóhúzó. (...) a fészkét napórák alá rakja, és sajtot eszik.

- A Shallyt beaktiváltam.
- És mit csinál most éppen?
- A susnyásban (sic) rejtőzik és ráugrik valakire.
- Hogy ugrik rá?
- Véletlenszerűen.

Ez a szövegrészlet körülbelül olyan szürreális volt, mint Anna maga. Könnyen félbeszakítható, sőt kifejezetten félbe is szakíttatja magát. Jó tudni, hogy van olyan kirakó, amelyikbe mi is beleillünk.

116343723_3246928765328031_6991193908065693715_n.jpg

A kommunikáció nehézségéről

2020. szeptember 22. 11:21 - yerma

  1. Nyelvi fejlődés késése: ez mondjuk nálunk nem volt, nálam sem és Annánál sem. Szívszorító olvasni a kommentekben, hogy 18 éves a fiam és megszólalt, 14 éves és megengedte, hogy átöleljem. Vannak fokozatok.

  2. Kölcsönös társalgás kezdeményezésének és fenntartásásnak a nehézsége: a minap írta valaki egy nemzetközi közösségben, hogy autizmus összefoglalása három horror szóban kinek mi, ilyesmik voltak a válaszok, hogy lets go party (menjünk buliba), the doorbell rang (a csengő megszólal), crumbs under foot (morzsák a láb alatt), plans have changed (a terv megváltozott), call this number (hívd ezt a számot), how are you (hogy vagy), surprise happy birthday (szülinapi meglepetés party). Stb. Ezek mind más emberrel való reakciót feltételez, ami kívülállónak értelmezhetetlen, hogy mi ebben a probléma. És ezek a problémás helyzetek emberekhez kapcsolódnak, mert minden emberekhez kapcsolódik és minden kapcsolódik mindennel. Nem hogy nem fogunk small talk-ozni, de kifejezetten hárítani fogjuk a helyzetet, és elmegyünk. Van egy olyan jelenség, mint a meltdown (ami kifelé a lefagyás és összeomlás, amikor olyan sok információ ér amit nem tudunk feldolgozni). A mi 40+ korosztályunkban a soha-meg-nem-értés és a neveltetés miatt ez befelé lefagyás lett, amikor kintről azt hiszed minden rendben van, bent viszont lefagytunk. Ezt shutdown-nak nevezik. Nem nézünk a szemedbe és idegesen mozgunk, pakolunk, én személy szerint a hajamat tépem és ringatózok saját megnyugtatásom céljából. Ha társalgunk nem várjuk meg a válaszodat és közbeszólunk. Nem értjük a kétszínű embereket, nem értjük a hátsó szándékokat. Ez mondjuk probléma a mindennapokban. Hogy nem ismerjük fel, hogy valaki gonosz, és rosszat akar. Én személy szerint szeretem, ha a saját kétértelmű stílusomat, amit rezzenéstelen arccal, nulla mimikával előadok, más megérti. Nem nagyon értik meg, ezáltal a tudatalatti természetes szelekcióval kiszűröm azokat az embereket, akivel nem érdemes foglalkozni. Nem egy tömegrendezvény az életem, de ez is a cél. Aki ide eltéved és nem érti, az menjen tovább. Ez azt jelenti, hogy jól vagyok így, nem kell terápiában ezt korrigálni. Igazából elégedett emberek vagyunk, mert azt csináljuk, amit akarunk, és nem értjük, hogy más meg miért nem, és pláne miért ők a hangos többség.

  3. Ismétlődő fordulatok, egyéni nyelvezet: Anna beszédmódjára azt mondták felnőttes, és milyen lenne más, amikor nem tud kortárs közösségekhez kapcsolódni, és egy felnőtt stabilan kell, hogy figyeljen rá. Mivel ez nincs meg, csak a kortárs zsivaj, az iskola mára már elviselhetetlenné válni, elsősorban a hangzavar miatt, lassan kell neki füldugó vagy fülhallgató is. Nem meglepő, hogy felnőttesen beszél, nem tudom miért baj ez, ha baj. Kénytelenek vagyunk választékosan beszélni, mert valahogy a hangos többséget zavarja a csúnya szó, ami a feszültség levezetésének legegyszerűbb, leggyorsabb és leghatékonyabb formája. Nem beszélünk csúnyán, de körülírjuk, így gazdag szókincsünk lesz. Még Annának is, aki nem szeret olvasni, viszont én az általam elolvasott könyvek nagy részére emlékszem, és rendelkezem azzal a képességgel, hogy egy mondatban össze tudom neki foglalni, röviden, tömören. (Az oroszokról szólt) Nekem is folyamatosan gazdagodik a nyelvezetem mind a mai napig. (Nem, kurva az nem vagy, csak életvitelszerűen a testnyílásaidat adod bérbe. Észre sem veszed, amikor beszóltam.)

  4. Spontán fantáziajáték hiánya: óvodában orvosos, fantasy gamer, cos player, wtf. Minek. Nem az vagy. Szerepjáték, játsszuk azt, hogy én vagyok a tanár, te meg a diák, igen, mert buta vagy és én magyarázom neked a nyolcadikos matekot. Ez nem szerepjáték. Napernyő, szemüveg, tárgyak, mondjunk róla mesét, hosszú és bővített mondatokban, ahol a szemüveg a béka, a napernyő meg a királylány. Minek. Egy mondatban: Harry Potter kviddicsezik. (Megtörtént.) Farsang, busójárás. Amikor felkelted a természetet és az tőled megijed. Ezt értelmes emberek nem gondolhatják komolyan és pedig de. Mikulás fétis. Ünnep fétis. Játsszunk családot. Roadshow karácsonykor a nem véletlenül ritkán látott nagymamához. Lehet, hogy a családosdival is ez a bajom.

    Hogy valami nincs sehol.

A szociális interakciókról

2020. szeptember 21. 13:05 - yerma

Az autizmusnak régi használatban három diagnosztikai kritériuma van. Egy a szociális interakciók nehézsége, kettő a komminikáció nehézsége és három a szűk körű érdeklődés és sztereotip viselkedés. Van ennél több is és vannak árnyalatai (DSM-5). Általánosságban is írok néha, de főképp magamról.

A szociális interakciók.

  1. Sokrétű nonverbális kommunikáció használatának hiányosságai. Ez azt jelenti, hogy nem értjük, amit mondasz, ha nem látjuk a nonverbális jeleket, a mosolyt, a testtartást. Például utálunk telefonálni, mert az egy komplex agytornát kíván, hogy értelmezzük mit gondolt a költő, és miért nem azt mondta. Utáljuk a hangsúlyokat a beszédben, mert nem értjük mi a különbség, amikor az mondják "igen" különböző hangsúllyal, sőt azt sem értjük, hogy van egyáltalán különbség. Ha többen vagyunk, de akárcsak hárman is akkor megzavar a sok inger, a kétfajta eltérő kommunikációs stílus elemek, plusz magunk, de azt legalább értjük. Hiába fejlesztünk ki esetleg magas színvonalú retorikát, ez ne zavarjon meg senkit, a választ nem értjük, amit adtok rá. És van amikor nem is érdekel, ezt bunkóságnak szokták nézni. Nem ismerjük a szmájlikat, már egy iksz-dé is komoly sértés, három féle érzelem van, a :) a :( és a :/. Több nincs, a többi handabanda. A sebészi rendelőben fél percet voltam benn: kifordult a bokám, röntgenezzük meg, stáblista. Mert a többi minek. Ha akartok nekünk segíteni írjátok le a szmájlik jelentését és írjátok le az íratlan szabályokat, amiket mi nem tudunk. Aztán persze úgyis ignoráljuk, mint például szemkontaktust.

  2. Spontán örömmegosztás. Nincs kommentelési lehetőség és megosztás gomb, mert nincs rá igényem, nem nézem félpercenként az oldalbetöltési statisztikákat, pláne nem helyezek ki reklámokat pénzért. Na jó, ez egyszer volt, amikor tematikus bejegyzést kellett írni valami emberjogi világnapra, és akkor tettek ki a blog B oldalra, ha engedélyezem a reklámot. Mint a sortűz lőttem ki a 4x250 karakteres kommentedet olvasás nélkül, mert nem érdekelt. Ennyi erővel regényt is írhattál volna. Nem játszottam veled oviban orvososat, mert nem vagyok orvos és a fém szaroddal nem fogsz hozzám érni. Nem mondtam meg, hogy hányas lett a dolgozatom, amíg nem kérdezted. Akkor se érdekelt a reakciód. Ha elhitted, hogy érdekel: hazudtam. Hogy könnyebben szabaduljak tőled.

  3. Szociális és érzelmi kölcsönösség hiánya. Ezt már fentebb leírtam. Nem gondoljuk, hogy a társadalom legkisebb egysége a család, nem tudunk "mi"-k lenni, többes szám elsőben. Amikor anyu és apu közös FB profilt hoz létre, mert ők csak együtt, mindig. Talán a házasságba is azért mentem bele, mert ezt nem tudtam magamról. Csak a funkcióját láttam, a társadalom elégedett mosolyát ha felmutatom, ami egyben a legális belépő egy gyerekhez. Soha senki nem mondta, hogy lehet másképp. Nem úgy szólt a házirend. Néha jó volt ugyan "mi"-nek lenni, de az nagyobb tömegben (meccsen pölö). Ezért irritál a szó, család, fészekrakás, babaprojekt, csok hitel. Másnak ez bejön. Majd elválik.

  4. Kortárs kapcsolatok hiánya. Plusz-mínusz korú emberekkel tudunk csak szót érteni: a gyerekekkel, mert voltunk valaha gyerekek és nem felejettük el, néhány idős meg bölcs ember lett, amikor a tudása tapasztalattal érett össze és ezt akkor vettük észre, amikor még gyerekek voltunk. Néhány meg nem. Amúgy is ritkán tudunk kapcsolódni. Nem tudom, akarunk-e. Valószínűleg akarunk, csak már megszoktuk, hogy nem sikerül. Ez olyan végrehajtási fukciós zavar, még mielőtt valaki azt mondaná, hogy motivál egy kockacukorral (Annánál is mindig ez a házifeladat) Nem értjük miért van rá szükség, mert a társadalom legkisebb egysége az egyén és önmagáért felel, és a halálos ágyon magunknak kell elszámolnunk. Az internet előtti időkben esélyünk nem volt kapcsolatokat létrehozni, ezért lett a kamaszodás dupla horror, "a gyerek a kamaszodást a másik gyerekkel vezeti le, ezért kell kapcsolódni" öö. Méltatlan kapcsolatokban levezetni kortárs gyerekekkel mint életcél. Aha. Társkeresés. Nem mindegy kihez nem tudunk kapcsolódni? Egy dologban Annával különösen egyetértünk: 

    Ó, szeretünk mi kapcsolódni.

    A wifihez.

Drop the dog

2020. szeptember 17. 14:31 - yerma

A mi home verziónk sokkal jobb, amikor rázkódva röhögünk a kamera mögött.

Címkék: poén 8.5+

A függő

2020. szeptember 16. 08:50 - yerma

A függő az, aki nem tud leállni.

Orvoskamara.

Címkék: 8.5+

Családi kör

2020. szeptember 15. 19:43 - yerma

Ha pillanatfelvételt kellene csinálni a családunkról, az most a következőképpen nézne ki. Anyu ül bokasínnel a lábán, nem tud járni, nem tudja Annát kísérni iskolába. Amit mondjuk nem is kell neki, mert Anna itthon gubbaszt nurofennel a szájában és egy százas csomag papírzsebkendő társaságában, és nagyon jól érzi magát. Mert a nurofen nagy kedvenc, azt hiszi hogy narancsos cukorka és repetázik belőle. Versus halolaj. A gubbaszt az annyit jelent, hogy nyomkodja a kütyüit, az jó, mert addig se sír. Régen, amikor kicsi volt és beteg volt, akkor mindig sírt. Mondjuk nem betegen is, te voltál a gyerek, aki mindig sírt. Kis gyerek kis baj, vagy micsoda. Egyszerű megfázása van, de nem merjük közösségbe adni, mert kinek hiányzik a napi koránkelés, amikor megtehetjük, hogy tízig alszunk: a későnkelés biztos tudatában alszunk el, hogy aztán reggel hatkor felkeljünk végül. Most érett meg a helyzet az én nagyszobai alvásomra, és ez azt vonja maga után, hogy zárhatatlan szobában vagyok reggel hatkor. Leckét írjuk befotózva úgy, mint ahogy fél éven át tettük és már akkor sem volt jó, Persze Anna nem akar és jó poén volt, hogy minden könyv a padban van és én nem tudok elmenni érte. Pihenjen és szolgáltassa ki magát, mondja a sebész nekem, na igen, egyedül nevelem az aspergeres gyerekemet, ennek a tanácsnak nincs megoldása a természetes számok halmazán. Apropó matekozunk: a lecke nem sokat változott 40 év óta, melyek azok a nyitott mondatok, amelyeket igazzá tenne a halmazból hiányzó szám, és a szám helyett egy körte bazmeg (b+). Nem a megoldást kell infantilizálni, hanem a kérdést megfogalmazni már a nyelvújítás utáni magyar nyelven. A gyerek itt utája meg a matematikát, mert ha épp nem beteg és ezért nem a szülő magyarázza el, hanem a napköziben leginkább senki, akkor ez az a pont, ahol le lehet maradni. És nem vagyok biztos benne, hogy össztársadalmilag nem ez a cél.

Amiben tudunk haladni az a programozás. Újra vannak online órák, igaz nem utónézhető verzióban. Nekünk a nyáron ott volt a jó, hogy Anna a saját tempójában csinálhatta. A programozás az logika és matematika, eddig inkább logika, és idén már egy plusz félévet már átugrottunk, mert Anna nagyon unatkozott, amíg más megosztotta a képernyőjét, mert elakadt, addig mindig bekapcsolta a tévét, hátha lemegy egy sorozat. A mostani évadot is bírja, ahol elakad ott én is tudok segíteni neki, nem rázom le nemtudommal, kőkeményen kitaláljuk ketten, hogy milyen logikai parancs kell ahhoz, hogy a labda ne a tengeren pattanjon, hanem a homokváron, és legyalulja azt.

Apa mosdik, anya főz, együtt lenni jó.

Per három szor kettő.

Aki eldöntötte

2020. szeptember 10. 16:17 - yerma

Ő is eldöntötte, hogy marad. Volt egy kicsi csúcsrothadása, azt calciummal kezeltem. Felváltva adtam hozzá összetört tojáshéjat és egy pohár tejet. Hat hónapja vártunk rá. Magból.

Címkék: poén 8.5+

Képekben 6

2020. szeptember 08. 17:43 - yerma

WEÖRES SÁNDOR
Paripám csodaszép pejkó

Paripám csodaszép pejkó,
ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vizen át vágtat,
nem adom, ha igérsz százat.

Amikor paripám ballag,
odanéz valahány csillag.
Amikor paripám táncol,
odanéz a nap is százszor.

Akkor mi a baj

2020. szeptember 06. 13:51 - yerma

Elkezdődött a harmadik iskolai évad. Egyelőre minden működik, maszk nem kell órán, és lázmérés sincs, kézfertőtlenítés van. Körülbelül 2 hetet adok annak, hogy valaki megfertőződik és akkor megint game over lesz, ugyanolyan távoktatási bénázással, ahogy tavaly volt. Ami mindenkit, gyereket, szülőt, tanárt legyalult. Magabiztosan indulnak a fizetős szakkörök is. Vívás legyen mondja szuperapu, majd Anna önmagától elmegy a másik iskolába, ott vívó cuccba öltözik, aztán majd egyedül hazajön. Szemmel láthatóan irreális elvárás ez a mi helyzetünkben. F biztos azt mondana erre boldogan, de jó! Új tantárgyak vannak harmadiktól, befigyel az angol és az informatika, átlagban 6 órái vannak Annának. Továbbra is probléma, hogy nincs külön csendes tér, ahol elvonulhat, legalábbis itthon volt és most nehezebb visszaszokni. Ajánlott 1-kor elhozni, hogy a napköziben ne legyen, most én megtehetem, és elhozom. Így megnyertük a házi feladat készítése itthon kategóriát, amit nehezen akar elkezdeni. Régen legalább a napköziben megírta. Két évig nem szembesültem vele, mi az, hogy leckeírás, és hogy más mennyire komolyan veszi. Érdekesek egyébként mások, több lett a kitűnő, akik plusz angolra mehetnek így a nívós csoportba. Volt, ahol anyuka írta a leckét saját kezével, volt, ahol a szorgalmi is kötelezőnek volt belengetve kisötösért. Ezt még a befotózós stílusban el lehetett játszani. Új tanárt kaptunk, ez a magyar tanári poszt ez olyan lesz, mint horrororvi, minden évben más jön. Mindenki sokat nőtt, Anna is, most szembesültem vele, hogy mindenből eggyel nagyobb kell, de kivárok, mert ha lezárják az iskolát tök mindegy lesz, hogy van-e 3 váltás cipő. 

Anna egyébként jó állapotban van. Azt mondjuk nehezményezte, hogy a feljelentéssel nem vártam őt meg, de arra is nagyon viszketett már az ujjam. Néha híradóra beül miközben játszik és figyel, hozzászól. Legközelebb én is ezt mondom feleléskor: nem nyilatkozom, mert nem vagyok közszereplő, és mert magánügy. Félek, hogy tényleg bedobja. Tüntetésekről tud, Fehérorszországról tud, ki terjeszti a vírust, tudja. Szigorúan mellette és elmagyarázva persze. Tudja miért nem nézünk F1-et, illetve miért nézzük mégis (és valamiért pont akkor nem néztük, amikor történt valami), mert az elektromos F1 az dodzsem és még nézhetetlenebb. Tudja, hogy az lesz az első, aki a legtöbb pontot gyűjti, tudja mi a kék zászló és iskolában akarja belengetni. Tudja, hogy mi történik, ha két neutroncsillag összeütközik, ez mondjuk speciális poén, csak mi értjük. Arra használjuk, amikor a másik olyan nyelvezetet használ, ami érthetetlen mondjuk a Blockstar-ban kevésbé kompetens szülőnek. Tudja azt is, hogy mi a keresztneve Veres Pálnénak

Péntekenként járnak a külön vidéki fejlesztésre, ahol legutóbb én is voltam. Megnyugtató volt egy tapasztalt szakember jelenléte, ilyen eddig nem volt. Hívják szülinapi bulikra? Igen. Van kortárs rokoni kapcsolata? Igen. Akkor mi a baj? És igen, van és hívják. És tényleg, mi a baj? Ugyanaz a helyzet csak másképp kérdezve. 

Ha akarom magasság, ha akarom mélység.

fb_img_1598203434720.jpg

Oszd meg

2020. augusztus 31. 13:15 - yerma

És a másik reszketve várt bejegyzés a következő: van jogerős végzésem a védelembe vétel szükségtelenségéről. Ez a közléssel egyidőben véglegessé válik, ami csak nekem volt furcsa. Ki akarná megfellebbezni, hogy nincs gyermekbántalmazás, kérdi az ügyintéző. Hát az, aki kezdeményezte az eljárást. Ez akkor sem életszerű. Igen, mi nem vagyunk azok. Érdekes volt az indoklás részt olvasni. Először azt gondoltam kikérem a keletkezett papírokat, de már az indoklásnál kiderült infó is elég volt ahhoz, hogy inkább ne tegyem.

A pedagógiai véleményből sok jó derült ki, amit kiemelnék, hogy felnőttes gondolkodásúnak tartják, aggódó rokon (mondjuk ki most már: szuperapu) szerint anyuka neveli belé, és felnőttes fogalmazásából kitűnik, hogy az anyuka véleményét szajkózza, mert annyira meg akar felelni neki. Tök jó lesz majd, ha a drogdílernek akar majd megfelelni, nem az anyjának. Annának iskolai konfliktusai nincsenek, szemben szuperapuval, aki szerint annyira meg akar felelni a többieknek, hogy megalázó helyzeteket vállal be. Fikció egy.

Szuperapu elmondta meghallgatásakor, hogy Annát nem bántalmazza senki, bár kisebb foltok és horzsolások vannak. (Fejletlen szem-kéz koordinációjú gyerekről beszélünk, aki csetlik-botlik.) Anna szociális kapcsolatai az anyuka érzelmi zsarolása miatt nem működnek. (Anna autizmusáról tehát az anyuka tehet. Ja, genetikailag mondjuk lehet.) De ezekről nem szokott beszélni neki Anna. (Akkor honnan veszed, fikció kettő és vélelmezés. Viszont az tök jó, hogy velem meg beszél erről, amit mi sem bizonyít jobban, hogy kifejezésmódja felnőttes. Most mondtad.) Anna az osztálytársait az anyuka negatív véleménye miatt utálja. (Azt csodálom, hogy a word ezt nem húzza alá eleve pirossal.) Anyuka a fejlesztést feleslegesnek tartja. (Közben voltam a feljesztő foglalkozáson erődemonstrációs célból. Már az eleve szimpatikus volt, hogy valaki meghallgatja, amit én mondok. Állítólag lesz Anna intellektusához méltó gyerekcsoportos foglalkozás is.) Édesapa belátja, hogy a diagnózis előtt nem használt helyes nevelési eszközöket. (Szóval eddig te verted.) A Vadaskertnek hála, (ahol fizetett konzultációkon logisztikai okokból a családból egyedüliként csak ő tudott résztvenni) őszintébb és bizalmasabb lett a kapcsolat Annával. (Most mondtad, hogy erről neked nem beszél, mint bizalom. Nem neked beszél. Egyébként én valahol örülök neki, hogy nálam rendbont, és elengedi magát. Egy hely kell mindenkinek, ahol lelazul, és örülök, hogy az én lakásoban és az én személyem az, aki előtt ezt megteszi.) Ebben a nyilatkozattételben többet szerepelt az anyuka szó, mint az, hogy Anna. Ebben a rengeteg fikcióban nem az a legfőbb baj, hogy szuperapu hazudik, hanem hogy a hazugságát igaznak hiszi és ezzel egy alternatív valóságot teremt, ahol egyedül kell majd megküzdenie a saját démonaival. Jó hír, hogy van rutinja benne, mert eddig is ezt csinálta.

Egyik szakértőben sem keltette Anna bántalmazott gyermek benyomását. A család alapellátásban együttműködik a családsegítővel. Ez azt jelenti, hogy ingyen jogász és ingyen pszichológus. Kicsit sokba kerül ez az egész ügy az államnak. Ha most én mondanék hasonlót, az orvosnak ugyanígy kellene eljárnia. Kéthavonta egy ügy. Játszunk ilyet?

Az elején gondolkoztam beleálljak-e ezekbe a dolgokba, elmenjek-e a tárgyalásokra, ügyvédhez, ilyenek. A válóperes ügyvédem erre azt mondta, hogy nem nyerhet csatát az, aki nem megy el a háborúba, és igen, el kell menni. Innentől már jó, mert páholyból nézem végig kezemben pattogatott kukoricával hogyan küzd meg egymással két buta ember. Ami azért jó, mert addig békén hagynak. Valami ilyet jelenthet az oszd meg és uralkodj. Korábban azt mondtam F-nek, hogy ez egy nagy üres lufi lesz, ami majd kipukkad. Az nem lenne jó, mondta erre. (Az nem lenne jó, hogy senki nem bántalmazza Annát?) Tudtam, hogy nem mondtam igazat.

Ez egy szarral teli lufi és alatta állsz. 

Tudom mit tettél idén nyáron

2020. augusztus 29. 12:51 - yerma

Jaj, de nagyon régóta viszket az ujjam erre a bejegyzésre.

Most volt az első személyes találkozásunk F-fel, a bejelentése óta. Én már nagyon vártam az alkalmat, bár a maszkviselés kicsit rontott a vizsgálati élményen. Anna nem viselt maszkot, mert gyerekeknek nem kötelező vagy autistáknak nem kötelező, vagy mindkettő. Anna folyamatosan támadó, opponáló stílusban volt jelen (külön BNO kódja van, csak mi valamiért nem kaptuk meg soha), mindenbe belekötött és szándékosan akadályozta a beszélgetést. Mi a helyzet, semmi, várod-e az iskolát, nem. Hogy érezted magad a covid alatt, l. Miért, mert az ember elpusztította a Földet és az a minimum, hogy szenvedjen emiatt. A szülőknek van-e valami gondja. Én ilyenkor kivárok mindig, hogy az utolsó szó lehessen az enyém, és a vagdalkozásra meg tudjak felelni. Rendszerint most jön az a műsorszám, hogy szuperapunál minden működik, nálam meg semmi. De ez most elmaradt. Helyette jött az a verzió, hogy anya ellenem uszítja a gyereket, ezért áll ellen, nem működik együtt semmiben és jó óra eltelik, mire ebből a helyzetből kijönnek, és ugye kéthetente két napnál ez értékes idő. Hagytam a beszámolót, mert idegesítő szokásom lett az évek alatt, hogy felveszem a Columbo stílust. Az elején elnyomok egy-egy ásítást csendben, aztán átveszem a helyzetet végül az ajtóból visszafordulok. Ezen a ponton közöltem, hogy Annával semmi baj, ami nem működik az az apuka inkompetenciája, és nem is értettem, hogy miért az ő véleménye mindig a mérvadó, amikor ő csak vasárnapi apuka, és a problémák a mindennapokban nálam merülnek fel, ezért tűnök én alkalmatlanabbnak és engem nem hallgat meg senki négyszemközt. F is csak 2020. július 13-án méltatott arra, hogy mint kizárólagos törvényes képviselővel szóba álljon velem, miközben jó egy éve gondozza Annát. 

Mindeközben Anna bent volt, de időközben megkértük menjen ki, amit nem akart. Az első vérszegény próbálkozás az volt, hogy F adott neki egy cukrot, hogy egye meg kint. Ez kb egy percig volt megoldás, Anna bekopogott és visszajött, nem megyek ki, mert hallgatni akarom mit beszéltek rólam. Szuperapu kütyüt adott neki, mire kiment. Én szándékosan nem avatkoztam bele. Közben mondtam, hogy ez az ellenállás most a helyzetnek szól, tudja mi történt az elmúlt két hónapban, és a gyámhivatalnál bezzeg csendben elült a sarokban (és az ügyvédnél is, de ezt egyelőre stratégiai okoból nem említettem meg). Annak a helyzetnek szól, hogy három személyből kettővel baja van (66%). Igen, ne kerülgessük a témát, mondta szuperapu, anyuka új orvost akar. Igen, mondom, és ez gondolom a nyár történései alapján érthető. F szívesen gondozna Annát tovább, mondja, és ezzel szuperapu is egyetért. Ezen kicsit ledöbbentem, hogy senki nem fogja fel a helyzet súlyát, hogy mit történt itt valójában, mennyire nem fogja fel a múltat, s nem sejti még az eljövőt. Anna közben taktikát váltott és mivel nem kütyüzni akart, hanem bent lenni, úgy gondolta csapdát állít. A váró folyosó másik végéről átcipelt egy magas ruhafogast, és berakta az ajtó elé majd bekopogott, hogy az majd fejbecsapja az ajtónyitót, aki valószínűleg az lesz, akié a szoba. Miután ez nem sikerült túszul ejtette a bent levőket a fogassal. Mondtam neki, hogy majd elmondom neki otthon miről maradt le, erre megnyugodott.

A végén kaptunk ambuláns lapot, itt már mindkét szülő nevelési attitűdje gondoskodóvá nemesült, ami a múltkori bántalmazóhoz képest jó hír. Anna pszichológiai megsegítése javasolt, és a szülők közti mediáció. (Árulóval és bántalmazóval az ember nem mediál, ezt az íratlan szabályt még én is ismerem). Már elmenőben voltunk, amikor megkérdeztem, hogy mikor kell ambuláns lapot adni egy orvosnak, mindig volt a válasz. Akkor az összes nyári beszélgetésről kérném ezt mint Anna kizárólagos törvényes képviselője (amiben benne van a bejelentés előtti Zoom beszélgetés, ami a feljelentés alapja volt és a gügyögő hangnemű feljelentés bevallása, ami büntetőjogi bizonyíték lesz. Nem mondtam neki, de láttam, hogy a tus talált). Kinyomtassam, kérdezi ő. Nem kell, csak töltse fel az eeszt-re, majd onnan leszedem. Ott láttam azt is, hogy néhány hiányzik. (Itt szuperapu  elvesztette a fonalat, hogy az mi)

Azért kérem, mert valamit kell írnom a jelentésembe.

Hogy önállóbb legyek

2020. augusztus 24. 17:05 - yerma

Az oké, hogy nálunk minden a részeire kell bontani. Ez lesz nehéz, mondja a programozó iskola, hogy lépésekre bontani egy folyamatot és vizualizálni. Hehe, persze. Mintha nem így élnénk. Anna térben és időben nem tud tájékozódni, én csak térben nem tudok. Nem érdemes nála azzal próbálkozni, hogy jobbra vagy balra, mert úgysem tudja, Spar felé, Posta felé, így talán, de még így sem mindig. A feltúrt járdán képeztek egy hidat, amin át lehet kelni, persze neki fogalma sincs, megáll, most mitévő legyen. Erre van a híd mutatom, össze-vissza nézeget, a kezemre soha. Ez nem lesz jobb, ő ilyen, ha valamiben az önállóságra kéne random terepeutának nevelni, az talán ez az irány lenne.

Mi lenne, ha elmosogatnál, kérdezem tőle. Tőlem is hiba, hogy nem parancsolom, valahogy nem áll rá a szám, hogy utasítsak bárkit is. Valószínűleg a szülő szerep hiányzik belőlem, de hát a szerep az csak egy szerep. Beleegyezik, mutasd meg hogyan kell. Fogod a tányért. Tiszta tányért vesz elő a szárítóból. Mármint fogod a koszos tányért. Az hol van. Ahol hagytad. Hol hagytad? Nem tudom. Talán ott, ahol ettél. Ja, igen. Nedvesítsd be a szivacsot. A szivacs az hol van? A csap mellett jobbra. Nem látom. Az a sárga. Nyisd meg a csapot. Nyisd meg a meleg vizes csapot. Jó. Tedd alá a szivacsot. Eddig jó. Nyomj rá a pumpás mosószódából. Az melyik? A pumpás. Az hol van? Az a barna színű balra. Ja, megvan. Nyomj a szivacsra, oké, ügyes vagy. Törölgesd el a szivaccsal a tányért. Jobban nyomd rá. A másik felét is. Aztán öblísd le. Azt hogyan? Folyatod a vizet és lemosod a mosószert. Jó, most tedd a csöpögtetőbe. Ennyi.

Ez könnyű volt. Ebbe akarnak a felnőttek belehalni?

Ebbe.

Egyéb nyári napok

2020. augusztus 22. 18:38 - yerma

Semmi különös dolog nem történt Annával mostanában, élvezzük a nyári szünetet, hogy nem kell korán kelni, nem kell tanulni. Megpróbálunk mindent elintézni a nyáron, amíg lehet, így cipelem magammal mindenhova, fogorvoshoz, gyámhivatalba, jogászhoz. Nem is tudom máshogy megoldani, és nem is akarom. Ez a nagybetűs élet. És azért nagybetűs, mert a kis betűket már nem látjuk, ez egy mém, és tényleg, készül az új szemüveg nekem 15 év után újra. Annának is, nem romlott a szeme az utóbbi fél évben, ami a csodával határos, és senki nem gondolta volna.

Gyámügy hamarosan a végéhez közeledik és lesz jogerős határozatom, és kezdődhet a második kör. Ez is nyáron pipa. Dörzsölöm a tenyerem.

Anna néha vicceseket mond, ezt például ő kérte, hogy írjam fel, hogy azt mondta a Tigris vastag lábára, hogy "megducult", és szerinte ez vicces. Gyakran mond ilyeneket, csak néha már immunis vagyok ezekre, utoljára 5 éves korában talált ki új szavakat. Rájött, hogy a Micimackó mese szinte összes szereplője megvan neki plüssben, Tigris mondjuk egy kicsit kövér, de vannak mackói, van nyuszi és a bagoly. Több nyuszi van, ez nyuszi barátai és üzletfelei. Malacka mondjuk nincs, de mindig jelen volt valahogy, és már érti a magyarázatot, hogy Tilos az Á. Mp3-ban hallgatjuk, Alföldi nagyot megy benne a hetedik (Kanga megjelenése) fejezetben. Többedszerre is sírva röhögtünk rajta. Reméljük Micimackó kuckója verzió is lesz. Persze Karinthy fordítás is zseniális.

Kilencedik szín, saját autizmus fejezetem egy hónappal bukott be, március 30-ra volt a végső diagnózis időpontom a több, mint két éves várakozás után és március 11-én lett lezárva az egészségügy. Nyilván nem én vagyok az elsődleges a 44 évemmel a sorban, amikor már a fejlesztés nemigen hatékony. (Szeretem azt a szót, hogy nemigen: benne van, hogy igen, és mégis nemet jelent) Jó lenne azért tudni, költői kérdés lesz így. Leginkább az a válasz érdekelne, hogy hogyan tudjuk megoldani, hogy az NT-k leszálljanak rólunk, mint fő kérdés felelete. Egyelőre felnőttekre nincs kapacitás. De eddig is túléltük.

Képekben 5

2020. augusztus 17. 08:32 - yerma

Segítség: szándékosan ismétlődő képek, Karinthy Így írtok ti: 

Hát maga megbolondult,
Hát maga megbolondult,
Hogy mindent kétszer mond,
kétszer mond?

Megfejtés:

Ady Endre: Dózsa György unokája

Dózsa György unokája vagyok én,
Népért síró, bús, bocskoros nemes.
Hé, nagyurak, jó lesz tán szóbaállni
Kaszás népemmel, mert a Nyár heves.
A Nyár heves s a kasza egyenes.
Hé, nagyurak: sok rossz, fehér ököl,
Mi lesz, hogyha Dózsa György kósza népe
Rettenetes, nagy dühvel özönöl.
Ha eljön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rabló váraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?
Címkék: képekben 8.5+

Komfortzóna

2020. augusztus 16. 08:33 - yerma

Azt mondta F, hogy ki kell lépnünk a komfortzónánkból, nekem is és Annának is, még akkor is, ha nekem nehezebb - a korom miatt, gondolom így gondolta. Erre mondta valaki a klubban, hogy az egész életünk komfortzónából való kilépések végeláthatatlan sorozata. És igen, nekünk az is az, amikor most telefonon beszélgetünk, akkor is, amikor élőszóban, akkor is, amikor gyerekklubba megyünk unatkozni, vagy ha egyszerűen egy játszótérre vagy boltba megyünk. Látjuk, hogy mindenki más lelazul, de mi valahogy nem. Ez nagyon irritáló, üvöltő gyerek mellől harsogva telefonáló anyuka, és a mi szokásos fagyizási megfigyeléseink, a fagyizós gyerekek. Most éppen egy tüll-tündért fogtunk ki fehér ruhában természetesen csokifagyit kért. Két kérdés fogalmazódott meg: egy hogy hová megy ebben a cuccban, kettő meg hogy honnan jön. Olyan szinten volt maszatos, hogy a szőke göndör tincseiről csöpögött a fagyi, mert a saját száját nem sikerült eltalálnia. Sehogy sem tudta az anyja figyelmét magára fordítani, mert az egy jobban üvöltő kisebb mellett válogatott az ingyen elvihető turkálós ruhák közül tök nyugodtan, dejsz gyerekek. Így a fagyizó kislány egyedül maradt a galambbal, és csak mi láttuk, hogy dühösen toppant neki: sitty! Félelmetesen tipikusnak tűnik ez a fajta ember és tendencia már ez, a facebook görgető, cukicica posztoló leendő műkörmös, és jobbik esetben nem egészségügyi dolgozó. Ezekhez kellene idomulnunk, mert az ő világuk és igazságuk a jó, mert a többség hatalma az ő kezükben van, a miénk pedig eltörpül. Valahogy biztos meg lehetne oldani, hogy ők alkalmazkodjanak, de a dacos toppantásaik miatt az egész nem éri meg. Ti hogy oldjátok meg a rohamot kérdezi egy anyu a csoportban, úgy hogy eleve a szülőket lőjük egy ákánegyvenhetes gépkarabéllyal.

Szóval a komfortzónás kirándulás. Amiről tudtam, hogy ha több óráig tart, akkor tuti biztos lesz egy pont, amikor Anna feladja és túl sok lesz neki, és lesz egy pont, amikor én adom fel, és csak remélni mertem, hogy ez a két pont nem egyszerre következik be. Anna nem etette a kacsákat és nem hajtogatott papírcsónakot a Dunánál, ahogy én sem etettem és nem hajtogattam. Hamar elunta így magát, és akkor vidult fel először, amikor meglátta a büfében a lángos feliratot, az én frusztrációm pedig akkor oldódott, amikor az itallapon a Finlandia mint opció megjelent. Anna javasolta, hogy várjam meg a gyámhivatali határozat véglegessé válását különböző égetett italok fogyasztása előtt, mert sose lehessen azt tudni. Aztán hazafelé tényleg eljött neki a pont, éppen a buszmegálló előtti tíz méteren, el akart égni a napon, amikor félóránként jár a busz, és már a célegyenesben vagyunk.

Túléltük a laza kirándulást, de azért biztonság kedvéért itthon is lelazultunk.

Akik maradtak

2020. augusztus 15. 14:56 - yerma

Aki nem adta fel:

img_20200814_161255.jpg

 

 

 

 

 

 

 


Aki feladta:

img_20200814_161316.jpg

 

 

 

 

 

 

 


És aki még nem döntötte el:

img_20200814_161334.jpg

Címkék: egyéb 8.5+

Gőgicse 2

2020. augusztus 12. 13:08 - yerma

Szándékosan teveztem úgy, hogy a folyamatban levő gyámhivatali dologról csak akkor írok, amikor már véget ér, és kiderül milyen mederbe folyik tovább. Azóta beszéltem jogásszal, milyen lehetőségeink vannak, és vannak bizony mind az A és mind a B verzióra. Kiderült, hogy névtelen (neve elhallgatását kérő) kategória létezik, gyerek bántalmazási ügyeknél legalábbis, hogy ne legyen visszakövethető, aki a bejelentést tette, és orvos lehet hivatalból névtelen.

Amin viszont elgondolkodtam, mint téma F-fel, hogy miért ilyen fontosak a szabályok és azoknak barna kocka cukorral való jutalmazása, és ostorral való ösztönzése. Más kérdés, hogy nálam ez meríti ki a gyermek-bántalmazás fogalmát. És hogy milyen szabályok vannak? Például nem vágunk a másik szavába, új fizetős skillekkel tudnál motiválni, mondja Anna. Igen, akkor, ha ez szabály lenne. Ez nem szabály. Kívánj jó napot irritáló embereknek mindennap és köszönj a viszontlátásra vonatkozó reménnyel, amikor végre megszabadultál tőlük. Ez sem szabály. Mert majd akkor jön a kamaszkor, és húha, akkor aztán leszabadul a pokol. És akkor mi van? Tudod mi a kamaszkor? Amikor a gyerek rájön, hogy a felnőtt is belebeszél mások szavába, beszél evés közben magyar emberként, és titokban cigizik az erkélyen. Ez a kamaszkor, a mikor szembesül vele, hogy másnak szabad csak neki nem, mert a más az a felnőtt, mert már eleve 18 évesnek született. Hazug emberek hazug gyerekeinek a kamaszkor ilyen, atipikusoknál ez más. Örülhetnél, hogy elmondom neked, autizmus specifikus embernek, mert te tankönyvben láttál három rajzot egy hernyóról, én mutatok neked valóságban egyet és egyet a pillangóról is. Nem kell megköszönni, ez egy lehetőség lenne, ha élnél vele. Majd lesz nemulass, ha a bebábozódott hernyó játszmákba ragad. Nem, a hazug felnőttek hazug gyerekei ragadnak játszmákba. Mindenhol a lényeg a hazugság szó. Az autista az, aki ezt nem tudja. És vicces, hogy az NT világ hogyan kényszeríti hazugságra az atipikust, azzal, hogy el kell tűrnie a terápiát, mosolyogni kell és rájuk hagyni, mert ez nekik valamiért fontos, és ha rájuk hagyod megnyugszanak és leszállnak rólad. Így tanulunk meg hazudni a kedvetekért, mi, akik nem tudunk. És emiatt a bárgyú mosoly miatt becsültök alá minket rendszeresen, és ebből lesznek aztán a feljelentések, rendőrségi és bírósági ügyek.

Mert minket is NT-k neveltek.

Iyennek neveltetek.  

Nevem Réz Jeromos - mondja Bübüke hidegen és határozottan. - Az úrnak nem vagyok Bübüke. Ezeknek az vagyok, szegényeknek, mert rokoni viszony köt hozzájuk és el kell néznem a gyengeségüket. Részint belátásból, mert ők azt hiszik, hogy nagyon kedvesek, amikor így gügyögnek nekem és nincs szívem hozzá, hogy kiábrándítsam őket, részint pedig számításból, mert néhány évig náluk leszek most, ők gondoskodnak rólam és mondhatom, így kényelmesebb nekem, mintha magamnak kellene megkeresni a kenyeremet, felnőtt gyanánt. Ezzel szemben én tartozom nekik kedvesnek és bájosnak és gyermetegnek lenni. Ők például azt mondják nekem: »Bübüte«, mire én selypítve felelek nekik, mert ez nekik örömet okoz, úgy látszik, hogy a pénzükért joguk van hozzá, hogy úgy mulassanak, ahogy ők tudnak. Ezek társadalmi félszegségek uram és én alkalmazkodom és kiváncsian kérdezősködöm és csudálkozom, mikor mindenféle butaságokat mondanak nekem a vasútról, meg a madarakról és úgy teszek, mintha ők nagyon imponálnának nekem, hogy mindent tudnak és én semmit se tudok. Alkalmazkodom, de higyje el, nehezemre esik sokszor.

Karinthy Frigyes: Gőgicse

Kreatív mód

2020. augusztus 07. 19:29 - yerma

Annával kvízműsort nézi nagyon vicces, ha jó kedvében van. Mindennap nézünk most már rituálészerűen este. És tényleg, kvízkérdésekben Anna verhetetlen, a nyeretlen kétéves, szűz kéz és gettómilliomos stílusban és kreatív módban tolja végig. Ha nem lenne jogdíjas és hosszú idejű a műsor bizony isten felvenném a kérdéseket és a megoldási logikát. Így csak leírni tudom. Ennek a youtube változatnak viszont nagy sikere lenne. Vicces kislány és a vetélkedő.

  1. kérdés: Hány lába van két réti csíknak és két mezei hörcsögnek összesen, válaszok: 8, 12, 16 vagy 20
    Hát, két hörcsög az nyolc. A csík meg csak egy vonal, nincs neki lába, úgyhogy nyolc. (És igen.)

  2. kérdés: Kinek nem volt állandó műsora Las Vegasban, válaszok: Celine Dion, Whitney Houston, Britney Spears vagy Elvis Presley. 
    Ez nagyon könnyű feladat. A Las Vegas-ban benne van, hogy "vega", így olyat kell keresni, amiben van hús, és a Whitney "Hous"-tonban van. (És igen.)

  3. kérdés: Mi volt a neve a Nagaszakira ledobott bombának.
    Ez jó, itt bejelölöm a Little Boy-t, Anna viszont a Fat Man-t jelöli meg. Á biztos nem, megoldás - dobpergés: Fat Man. Ez meg miért, értetlenkedem.
    Anya, az a Hirosima
    . És ezt te honnan tudod? Valamelyik youtuber (itt mondja, hogy melyik, de én nem ismerem) a videójában mondta.

    Innen szeretnék küldeni neki egy tábla csokoládét.
Címkék: lol poén kvíz 8.5+

Örök buborék

2020. augusztus 05. 08:06 - yerma

Anna kikísérletezett egy olyan buborék fújó löttyöt, ami tartós buborékot tud fújni. Elég jól sikerült neki, az erkélyről öt emeletig követtük, aztán továbbfújta a szél. Willy Wonka örök rágógumija. A secret recipe nyilván szabadalom lesz, és ebből fog megélni, ezt mondja. Egyelőre az anyagköltség több, mint egy kis flakon bekerülési ára, de majd még kigondoljuk a részleteket. Az arányok körülbelül Krúdy-fröccshöz hasonlatosak, de van benne titkos összetevő. Ebből fogja venni a skilleket. Én mindig skin-t mondok, hiszen most kaptunk egy új skint, lásd előző bejegyzés. 

Kislány, biztos nincs a családodban üvegfúvó? De van.

img_20200803_145745.jpg

Címkék: 8.5+

A mottó

2020. augusztus 04. 13:05 - yerma

Eljötte az ideje, hogy mottót válasszunk magunknak. Ez 10 éve az első S méretű ruhadarabom.

Ölelés külön azoknak, akik értik, mi benne a poén. 

Címkék: autizmus 8.5+

Neurodiverzitás

2020. július 30. 12:56 - yerma

Van három történetem, helyzetkomikumos auti témában. Nem írtam meg, mert más fogyatéka is szerepel benne, és azon nevetni nem szép dolog, de nem azon nevetünk végül, hanem a helyzeten.

  1. Az első történet egy olyan áruházban játszódik, ahol nem utálják a fogyatékot. Ezzel kb 3-ra szűkítettem a boltokat. Amikor Annával rollert vettünk és semmi nem volt jó neki, végig kötekedett, passzívan működött együtt, magyarul sehogy. Húzni-vonni kellett és nyafogott hozzá. Nagyon kellemetlen volt, amikor a pénztárhoz értünk amit művel. A kasszánál a pénztárosnak volt egy kitűző a köpenyén, hogy legyünk türelmesek, mert siket.
    Az egészet nem hallotta.

  2. A másik szintén egy olyan áruházban játszódik, ahol nem utálják a fogyatékot. Ez nem az előbbi, hanem a másik bolt. A pénztárban ülő fiú repkedett a kezével repetitív, ismétlő jelleggel. Épp akartam küldeni felé egy együttérző mosolyt, hogy egy térfelen játszunk, és biztos jól esett volna neki. Szerettem volna bíztatóan ránézni, de nem tudtam.
    Nem tartotta a szemkontaktust.

  3. A harmadik történetben egy részmunkaidős pályázatról érdeklődtem, mondták küldjek önéletrajzot és menjek be. Bementem, beszélgettünk, később jött az e-mail, hogy nem engem választottak. Meglepetten olvastam: én csak érdeklődtem mi ez.
    Nem akartam megpályázni.

Nem véletlen, hogy ebben a csitri NT világban nem tudunk létezni és együttműködni sem. De nem is akarunk. A balkezest sem erőltetik rá a jobb kézre már elég régóta. Elég lenne, ha elviselnénk egymást, mint neurodiverzitás.

Kiskertemben fokhagyma

2020. július 25. 09:40 - yerma

Az első saját ehető projektem az epreket leszámítva, amiket palántaként kaptam a három gerezd fokhagyma érlelése volt. Tavaly szeptember óta vártunk türelemmel erre az ipari mennyiségre. A paradicsomok viszont túlnőttek rajtunk, a legerősebb 5-6 tövet hagytam meg. Ami a balkonládában nem volt szerencsés, mert nem bírja el a súlyát, viszont ott éri a nap. Gondoltam, hogy így lesz, de az volt bennem, ha majd elérek a hídhoz, akkor majd kitalálom hogyan megyek át rajta. Le kellett költöztetnem a földre, de ott meg alig éri a nap, sőt így az epreket is bebuktuk, amik viszont életre keltek. (Ott volt egy kis visszaesés) A paradicsom virágot hoz és már alig várjuk mi jön belőle, mert azt megtudtuk korábban, hogy a paradicsom azért gyümölcs, mert a virágjából fejlődik ki a termése, valamint magja van.

Címkék: 8.5+

A kólás ember

2020. július 21. 10:18 - yerma

Van egy film, amit nagyon szerettem volna megnézni, Különleges életek a címe, és az a rendező páros rendezte, aki az Életrevalókat, ami egy marha jó film. Nagy lelkesedéssel fogtam bele, de csalódás volt. Olyan szervezetről szól, akik olyan autista emberekkel foglalkoznak, akiket kivet a rendszer magából, akikről lemond. Nem beszélő, önveszélyes esetekről. Maga a film nem tetszett, mert bár az autizmus elég széles spektrumát vonultatta fel, szemben az Esőemberrel, aminek egyik hibájaként említik, hogy nagyon sztereotip. Azt a látszatot sugallja, hogy minden autista gyufákat számol, és valamiben zseni, és ez nem így van. Sok ember, aki látta a filmet elsőnek azt kérdezi tőlem, hogy Anna miben zseni. Nem feltétlenül kell, hogy az legyen bármiben is.

Ennek a filmek viszont, amiről szó van, volt egy számomra ikonikus jelenete. Egy szobában ül egy nem beszélő autista izomgörccsel a kezében (van ez a bizonyos kéztartás), a kezelőorvosa, és egy random fiú az utcáról (nem orvos). Az orvos éppen terápiát tart a nem beszélőnek, a téma, szomjas-e, kér-e vizet inni. A nem beszélő biccent, hogy igen. Kérd szóval, mondja az orvos, és PECS kártyákat rak elé, víz, pohár képekkel. Mutass rá és kérd el. Nem megy. Közben az orvost kihívják egy sürgősebb esethez. Ketten maradnak a nem beszélő és a random fiú. A fiú odamegy a nem beszélőhöz, elvesz egy poharat, kitölt neki bele kólát, és a keze ügyébe rakja, ahol elérheti. A nem beszélő érte nyúl és megissza. Jön vissza az orvos: jaj, de jó, ivott, ez a foglalkozás akkor sikeres volt, pipa.

Azt szégyellem, hogy szégyellem magam ilyenkor. Hogy én kólás ember vagyok. Most jöhetne bárki, hogy így nem lesz önálló. Miért ne lenne. Jelezte, hogy inni kér és kapott. Nemcsak én leszek Anna életében kólás ember.

Mindig lesznek kólás emberek.

Címkék: autizmus 8.5+

Hírek - autizmus szimulátor

2020. július 17. 09:50 - yerma

2. rész, az érdemi infó

Az AOSZ kiad egy folyóiratot, amit a tagsági díj fejében kapunk. Elég jó cikkek szoktak benne lenni az auizmus kutatás ejlenlegi állásáról. Most éppen arról olvastam benne, hogy a már felnőtt autista beilleszkedése a társadalomba, meg a munkába. Érdekes kijelentések vannak néhol benne, hogy pl az autista tök jó színész lehet, mert az NT társadalom az álcázásra nevel (kamuflázs). Nem gondolnám, hogy ez lenne a cél, de végülis nézhetjük innen is, érdekes megközelítés. Aztán olvastam egy perről, amit az autista személy azzal nyert meg, hogy a tárgyalás során nem tudta kommunikálni az érdekeit, és a másik fél hangosabb volt, hosszabb és erőszakosabb.  Kapott maga mellé egy segítőt. Ugye ez sem ismerős, dehogy. A legjobban tetsző hír azonban az, hogy van egy autizmus szimulátor, a SIMO, amit én is nem olyan régen leírtam, csak nem találtam rá a megfelelő szavakat, de létezik és van.  A https://theautismsimulator.com/ oldalon nézhető meg pár demó videó belőle.

Én kötelezővé tenném.

Hírek - véres kardot hoztam

2020. július 16. 14:45 - yerma

Úgy gondoltam, írok egy híradós háromrészes sorozatot, abban tematikában, ahogy a hírekben következni szoktak:

  1. meghalt, kigyulladt, feljelentette, megölte (véres kardot hoztam)
  2. fontos szakmai infó (autizmus szimulátor)
  3. cuki cicás (hangyák titkos élete)

Jó hír a thriller kedvelőknek. A meghalt kigyulladt, feljelentette részben a bejelentést tett kategóriát fogom úgy hívni, hogy feljelentette, mint rosszindulatú cselekményt.

Feljelentettek a családsegítőnél és egyben a gyámhivatalnál gyermekbántalmazás vádjával és újra védelembe vételi eljárás indult. Ez így nagyon félelmetesen hangzik elsőre, de a bejelentő a neve elhallgatását kérte, azaz nem komoly, és amire az előző bejegyzésben utaltam a láthatatlan emberrel kifejezéssel. Időközben tök véletlen épp a feljelentővel "F" kellett telefonbeszélgetést folytatni, gügyögő stílusban kezdte, ami meglepett és gyanakodni kezdtem és amiből kiderült, hogy ő a titokzatos és rejtélyes "F" és hivatalból tett névtelen bejelentést. (Wát?) Ízlelgessük. Bizonyítéknak sorolta fel az aggódó rokon szóbeli közlését. Az hamar kiderült, hogy nem volt birtokában annak az információnak, hogy Anna kizárólagos felügyeleti joga az enyém. Az is kiderült, hogy aggódó rokonnak tanfolyamot tartott korábban pénzért, és a pénz átadásos ügylet időben a bejelentése előtt történt. (jaj!) Ezt egyébként én el is felejtettem. Mire felvetettem, hogy ha perújrafelvétel lesz a bíróságon állást kell majd foglalnia, és hát van az a fránya levél, amelyben az aggódó rokont magasztalja fel. Ő nem fog állást foglalni. De hát most jelentettél fel. (Wát?) Nekem azért kell pszichológushoz menjek, mert amikor aggódó rokon az ő jelenlétében szerinte alaptalanul beszólt nekem, az nem bántás. A feljelentés szóbeli alapja az aggódó rokon nyilatkozata, az nem bántás. Feljelentésnek alapja lehet, mert gyermekbántalmazást feltételez, de nem bántás. (jaj!)

Anna számára az a legfontosabb, hogy ha majd mi nem leszünk meg tudja védeni magát, mondja. Jaja, mondom én. Épp most mutatom meg neki:

e-papír, legördülő menü BRFK. Jó, gépelheted te.

Most olyan könnyű minden

2020. július 12. 17:28 - yerma

Semmi nem történt, nem volt nagy szám, mindegy kategória, mondja Anna a lenti sztorira, amikor kérdezem, milyen volt. Volt egy közös videó, ahol üzenhettek az NT-knek, azt mondta ő azt üzente, hogy nem akar kapcsolódni, és hagyják őt békén. Nem tudom hány nyelvre lehet még lefordítani, hogy a terápiás erőszakot köszönettel nem kérjük. Én a jó zsaru vagyok, legyen a rossz zsaru más.

Lassan a nyári szünidő felénél tartunk, nem nagyon történik semmi különös, táborba, nyaralni nem merünk menni, nem értem más meg hogyan mer. Bár a tömegközlekedésen fegyelem van, maszkot hordanak meg távolságot tartanak, de ezt amúgy is így kellene. Találtam egyszer egy vívós mémet, de nem mentettem le, a karanténban a vívók vannak a legnagyobb biztonságban a ruhájukban és közösségi élményként a tőr hegyére szúrva boldogan szalonnát sütnek. Nem ez, de hasonló:

excjljpu4aak9h4.jpg

Van Annának egy órája, ami feliratos foszforeszkáló mutatókkal, vagy fluoreszkáló, nem tudom, A világító óra nagy rejtélye, hogy mindenhol működik kivéve a mi lakásunkban. Nagyon örülünk, hogy a tér-idő a mi szekrényünkön tér el.

Ez kábé olyan téma, amikor megkérdezte miért világít a szentjánosbogár, nem mondom meg, mert egyszer már megmondtam, keress rá, de aztán persze elmondom újra. Egyébként amikor az iskolai könyvtárból hazahozta a Mi világunk matekkönyvét, azért azt átnéztük, először én egyedül, aztán ketten közösen. Rámutatott egy ábrára, ez mi?, derékszögű háromszög, oldalain négyzetekkel, ez a Pitagorasz tétel, 100 féle bizonyítása van, elmondom neki a legkönnyebbet, az iskolában úgyse azt a verziót tanítják majd. Így olyan könnyű minden, ahogy elmondod. A képversek is, meg a matematika. Képverseket kellene csinálnod, nagy sikered lenne, mondja, gondolod, hogy van erre reális piaci igény? Piramisban kifogtunk egy "gettómilliomosos" részt, amiben véletlenül tudtuk a válaszokat: melyik szigetről menekült meg Daedalus, volt a kérdés, hehe, aki van annyira őrült, hogy Ovidiust ad fel, az jóhogy tudja. Meg a gyereke is.

Egyébként mostanában, hogy így újra elbizonytalanítottak láthatatlan emberek az anyai alkalmasságomban, (persze tudom, hogy nincs igazuk) a jó élményeink tartják a fejemet a víz felett:

  1. mese a pozitív megkülönböztetésről
  2. vadaskerti beszélgetés egy szakképzett pszichológussal

De mindezek közül a legjobb: Best mom ever Annától. Azért, mert nem ismersz más anyákat.

De ismerek.

Autistic Pride

2020. július 09. 20:11 - yerma

Jaj. Szóval elölről.

Van egy közösség, ahol autista gyerekek vehetnek részt kizárólag, direkt nem írom le a nevét. Volt egy találkozásunk ma a többi gyerekkel, mi most csatlakoztunk nemrég, kurva jót tesz majd Annának, ezt mondta a pszichológus. Jaj, ne mondta Anna, jaj ne, mondtam én is. De lehet, hogy én mondtam előbb. Halovány reménysugárt jelentett, hogy 10-18 éveseknek volt meghirdetve és hátha nem kell menni. De nem, a telefonban azt mondták, hogy belefér és jöhet, 20 gyerek volt a keret. A telefonban a szervező, aki egy rendezvényközpont ügyvezető igazgatója egyben megerősítette a lehető legidegesítőbb bazsalygó stílusban, hogy igen, igen jöhet, ő már csak tudja mit beszél, mert autista gyereke van. Itt jegyzem meg a Szikra című könnyvvel való párhuzamot, parázsanyuról már írtam korábban. Biedermann és a gyújtogatók. Ezen a ponton lettem először ideges és a találkozó előtt két nappal már masszív pszichoszomatikus tüneteket produkáltam. A találkozó egy órányi tömegközlekedésnyire volt tőlünk, hegynek felfelé az isten háta mögött egy olyan klubban, ahova menő terepjáróval illik beparkolni, és hétköznap 15 órakor mindenki ráér. A füldugót otthon felejtettem, ezt volt a mai első hiba. Épp időben érkeztünk, mert Anna a közlekedést végig lassította a zebra zöld lámpája előtti mutatványaival, amivel nem értük el a következő zebrát, így buktuk a villamost. 33 fokban. Most menjünk arra és mutatom az irányt, de Anna soha nem az ujjamat nézi ilyenkor, hanem mindenhova máshova és megindul egy random irányba. Parázsanyu élőben épp olyan volt, mint a telefonban. Ez az a faj, ami az ember és az állat között van valahol, a szakképzetlen NT, én_ismerem_az_autistákat_mert_van_egy_darab_autista_gyerekem, és mivel mindegyik ugyanolyan, én mindet értem is. Kivéve a felnőtteket, de az én gyerekem sose nő fel, mert végig helikopterezni fogok fölötte. (Van egy hasonló, blogger siránkozó négygyerekes parázsanyu, második adhd-ra még két autistát szülő, túlvállaló. Eszméletlen stilisztikával tarhál sms-re és mindig vannak, akik meghatódnak rajta.) A parázs-típus egy fokkal rosszabb, mint a szakképzett NT (ezt hívjuk orvosnak), akinek a gyerek csak "eset" és azért bírja, mert "szakmai kihívás", és "nem kell hazavinni". Ebben az idilli állapotomban akar parázsanyu kezet fogni covid idején és letegez, meg ne fogjon maga, ez lehet az arcomon, amikoris megszaglászik egy kutya, és több parázsanyu odagyűlik és egy hivatalos fotós. Basszameg. Erről nem volt szó. Próbáltam megnyugtatni magam, hogy nyugodjak meg, asszem. Kimenekültem gyorsan a helyzetből haza, és itthon is csak nehezen tértem magamhoz. Sajnálom, hogy Annát bennehagytam, de így beszéltük meg, hogy lelépek, a parázs-parti lett volna a másik opció, vagy a shopping, de ahhoz meg túl pipa voltam. Három napig voltam szarul emiatt, de ez állítólag nekem jó volt, meg a gyerekemnek is és szaranyu vagyok, ha ezt elmulasztom. Skatulya.hu-t kell olvasni és Szivárványszemüveget, erre csak ezt tudom mondani. 

Az autizmusnak van egy hivatalos világnapja, az NT által szervezett NT logós kék puzzlés szarság, amikor mindehol minden kéken világít. De van egy titkos autistic pride-unk, aminek a jelképe egy szivárványszínű fekvő Möbius szalag, és június 18-án tartjuk, és nem mondjuk el senkinek.

Jellemző

2020. július 03. 15:07 - yerma

Éppen még mielőtt beütött volna a karantén dolog kezdtem el azon gondolkozni, hogy mi szükség van könyvek birtoklására, és ment-e a könyvek által a világ elébb. Merthogy van a könyvtár, ahonnal szinte bármi elérhető, és miért akarunk könyveket, és egyáltalán tárgyakat birtokolni. Az elején még értem, mert az új könyv illatával semmi nem vetekszik, de mind beporosodnak, besárgulnak, egyszeri olvasásra vett könyveink, mert kevés van, amit újból kinyitunk. Ez a hagyaték kipakolásánál okozott nagy problémát, és valahogy akkor elhatároztam, hogy én ilyen heyzetbe senkit nem hozok, hogy heteket töltsön a kidobandók átbogarászásával. Még nagyon a karantén sem rázott meg, volt hova fordulni olvasnivalóért, hogy aztán a tíz éve vett könyv mára már mást mondjon és padlóra küldjön egy teljes hónapig. Vannak olyan régi könyveink, amik mindig előkerülnek rendre. Van-e olyan szó, hogy gyűl, kérdi Anna a szókeresős házifeladatban, ajánlok egy verset, ha Arany Jánosnak van, akkor van nekem is.

Akkor kicsit talán túllőttem a célon, amikor esti sorozatként, amikor betoltam az Abigélt. Szuperapu az Egri csillagok hangoskönyv verzióját nyomatja, és úgy láttam ideje kezembe venni az ellenpólust. Sokat kellett magyarázni a korról, a helyszínről, a háborúról. Néha jeleneteket állítottunk le és elemeztünk ki, mi történt itt, tudtam, csak nem tudtam volna így összefoglalni. Közben Robert Merle egy polccal feljebb került. Azóta minden jellemző.

Mostanában a Piramis műsor ismétléseit is nézzük esténkét, nem minden pedagógiai célzatosság nélkül. Nyolcévesnek simán emészthető színvonalú kérdések, mint elmebajnokság, de inkább a drámák, az arcok, a mimikák, találgatjuk melyik őszinte és melyik hazug. Látod, így mosolyog, aki nem gondolja komolyan és így ripacskodik, ha a valóság nem elég erős és megható. Miniszoknyás kisminkelt lány néz alázattal a szemében a piramisban levő párjára: Mária Magdolna nézhetett Jézusra így, a Nagy, az Ő, az Okos kettőnk közül. De jaj, Jézus elbukja a kérdést, hiába na. Jellemző. Minden elfedhető. Szoláriummal a test bebarnítható, az ősz tincs befesthető, sminkkel az öregedés leplezhető, csak amikor mindez nincs összhangban a kimondott szóval, na az a gáz. A megvetés lesminkelhető, az öröm eljátszható, és mindennek két célja van: a tizenöt perc hírnév (ne mondjuk itt dicsőségnek) és a pénz. Megint a pénzről tanulunk. Anna egyébkén nagyon gyakran kitalálja a megoldást és egyszerűen ráhibáz. Logikája követhető, kik azok a luzitánok, biztos nem az olaszok, mert arról tudnánk. Sokszor nézünk utána a válasznak, és igen, előrémlik, hogy amikor Kolumbusz felfedezte Amerikát focizó bennszülötteket látott. Arany Lacis vers volt feladva az egyik részben, hogy mit nem csinál az ürge, ő tudja, mondja Anna. De nem tudhatod, nem kellett megtanulni. Napköziben unatkoztam, mondja. Bezzeg a kötelező vers bifla az nem megy, lehet hogy tényleg csak hagyni kellene őket békén. Nyárfa virít, mondja aztán fogmosáskor később. Ezt is elolvastad a hapköziben? Jellemző.

Rád is, hogy rájöttél.

Szívügyünk a kert

2020. július 02. 14:36 - yerma

Nekem soha nem volt kertem. Gyererkkoromban a papáéknak volt egy nagy veteményese, ahol minden megtermett. Tizenöt éves lehettem, amikor először láttam zöldségest, és azt gondoltam magamban: ez mi? A kertben mindig történt valami, és mindig lehetett valamit szedni, mert éppen érett. Papa reggel belocsolta a palántáit és így szerettem meg az élettel teli nedves föld illatát, esőben volt, hogy esőkabátban rohangáltunk az ágyások között, érzem a kabát műanyagának az illatát most is. Akkor azt képzeltem nagy sárga pillangó vagyok az esőben és nem is tévedtem sokat. Két szőlőtőke közé szilvamagot ültettünk, de esélyünk nem volt, hogy kikeljen. Viszont random elszórt szotyiból lett egy napraforgónk. Amikor esett az eső azért is jó volt, akkor papa nem a kertben volt, hanem játszott velünk malmot, fehér és tarkabab voltak a kövek és százmillió millpengő volt a tét, ami nagy kötegben a háború után maradt meg, mint értéktelen kacat. Aztán Gödöllői Agrártudományi Egyetemre jelentkeztem valahányadik helyen, de nem ez lett az utam végül.

Később sem jutottam ugyan kerthez, de erkélyes házban éltünk végig. Kiskoromban az erkélyen muskátli volt, és már később is egészen tavalyig. Ezen kívül ablakpárkányon korlátozott számban virágaim vannak, valami mindig nyílik és valami mindig nem. Vannak hagymások, amik a téli almukat alusszák egy szekrény mélyében. Itt talált rám az ötlet, hogy miért is ne legyen kertem. Öt darab erkélyládával gazdálkodom, meg néhány cseréppel. Az elmúlt évben nem kaptam paradicsom palántát így csak az eperrel próbálkozhattam be, sikerrel. Nem volt viszont még saját projektem, az eper palántaként érkezett, nem itt született nálunk, ezért kezdtem idén paradicsommagot vetni. De első terményem végül a fokhagyma lett, nulláról, gerezdről egy fej. Répa meseként húztuk-vontuk, mígnem kijött a földből.

Volt szerencsém Bálint Gyuri bácsival személyesen találkozni. Egy nagyon kedves barátom mutatta be nekem, ő sem  él már. Az MTA büféjében beszélgettünk, aztán a 99. születésnapján telefonon csak hallgattam, sajnálkozott, hogy nem kapta vissza a jogosítványát a korábbi balesete után, különben jönne beteglátogatni. Nem lehetett őt nem szeretni, és szerettem a kertjét is, mert mindig akkor nyílt az amarilisze mint nekem, és az orchideája is (amit én később kicsináltam), nem beszélve a fokhagymájáról. Nemrég, már a halála után tették ki a cikket az oldalára, hogy kacsolni kell a paradicsomot, de az előző napon épp megtettem. Ma pedig a hangyairtásról volt szó. Költészetről beszégettünk, és azt kérdezte miért nem írnak többet a költők a természetről, régen sokat írtak, most meg egy idézetet sem tud betenni a nőklapjás rovatába, csak az enyémet. Száz éve még rengeteget írtak róla, most meg nem. Azt mondtam, azt gondolom azért, mert régen még féltek tőle az emberek, akár egy szimpla esőtől, akár a Tisza áradásától. Ma már előre látjuk a műholdképeken mikor jön az eső, mikor jön a meleg és azt hisszük ez elég, hogy uralmunk alatt tartsuk. Általában a világgal is ilyen a viszonyunk. Okosnak hisszük magunkat, nagyképűek, magabiztosak vagyunk és bunkók. Nincs meg bennünk az alázat.

Verjük magunkat és nincs mire.

Címkék: gondolatok 8.5+

Újabb csapdák

2020. június 29. 14:06 - yerma

Mostanában megszálltak minket a hangyák, mindig van valami tanulmányozandó állatfaj, kis biológia. Kiderült, hogy nagyon brutálban tolják. Olyan társadalmat építettek fel, hogy csak na, van a szárnyas királynő, van a szárnyas hím, és van a sok elsatnyult szárnyatlan nőstény, a nép, aki dolgozik, viszont sokkal fejlettebb az agya, ezért csomó munkát el tud végezni, gyűjtögetnek, őrködnek. Vannak hangyaháborúk is, ahol a legyőzött sereg tagjait rabszolgaként dolgoztatják a kolóniájukban. A kertben is besegítenek a kertészeknek kártevő pusztításban, és szeretik az édességet, bár ez nem látszik meg rajtuk. Több évig élnek, ami nekünk rossz hír, bár csapdával elég hamar lehet végezni velük összehasonlítva a hiperaktív molylepkével, akikkel évekig boldog szimbiózisban éltünk.

Kiskertünk is növekszik, a paradicsom a magról már egészen nagy, nem mindet tartjuk meg, a dzsungel törvénye, a gyenge elhull. A folytontermő eper viszont nem terem folyton, eddig apró kis terméseink voltak idén, mára már azok sincsenek. Van egy külön tő, amit elneveztünk Neymar epernek, mert egyszer nem locsoltam, erre ugrott kettőt, gurult néhányat és köszöni szépen, de nem terem. Ellentétben a többivel, amit ugyanúgy nem locsoltam.

Volt egy matek házi feladat Potteres témában, amiben az volt a feladat, hogy százfűlé főzetet kellett készíteni, és kerestük bele a hozzávalókat. Ehhez matekfeladatokat kellett megoldani, és a végén kijöttek az összetevők. Eminens családunk kikereste a könyvből a megoldásokat, nyilván emlékeztünk, hogy hányadik részben volt és kábé hol a százfűlé főzet főzése. Meg is találtuk, hozzávalók ellenőrizve. Eminens családunk viszont baromira nem volt eminens, csak azért kereste ki a hozzávalókat, hogy ne kelljen megoldani a feladatokat. A feladat írója viszont fel volt készülve erre a logikára és eleve a helyes összetevőket sorolta fel, csak más sorrendben kellett hozzáadni a főzethez. Így kénytelenek voltunk megcsinálni a leckét. Nagyon röhögtünk ezem, mert méltó verseny volt. Logiscoolt is kizárólag másnap csináljuk a kivonatolt tanórából, mert az nettó infó, amit úgy nyerünk ki, hogy a többi gyerek technikai problémáiból és a tananyagból felépített bruttó órából levonjuk a többi gyerek technikai problémáját. Eddig működőképes így.

Anna egy játékban karaktergyilkosság áldozata lett. Százórai munkával felfejlesztett egy karaktert, amit valaki egyszerűen meghekkelt és elvett. Azon nagyon ki volt borulva, és általában jellemzően magát hibáztatja mindenért. Nincs felkészülve arra, hogy más ember gonosz, irigy és erőszakos, mint otthonról látott minta, ezzel nem tudunk mit kezdeni. Nem tudjuk kit milyen motiváció vezet, miért troll és hogy kell ezt kezelni. Ezeket én sem tudom megmutatni neki (kivéve a buta emberek felett érzett erkölcsi diadal kárörömét). Neurodiverzitás, mert mi is eltűrünk titeket. Csomó szociális dolog van amúgy, amit nem érez, hogy illik vagy nem illik. Ő kéri a kétgombócos fagyit, amikor mindenki egyet eszik és ő eszi a leglassabban. Azt, hogy mindenki az ő tétovázására vár, miközben szétszedik őket a szúnyogok, egyszerűen nem veszi észre, és én is csak utólag mondom, mert nem akarom helyzetben megalázni, később pedig egyből, ez az ő hibája, mondja magáról. Itt mondom én terápiás célból, hogy ezeket kellene fejleszteni, de ezt nem lehet kétszemélyes gyerekek nélküli terápiában, kortárs kapcsolatok hiányában, mert azért ahova szuperapu verbálisan-hangosan-kiemelve viszi, ott sincsenek gyerekek, csak 40+ és 60+. Értem én mi a cél, de azt megmondom én neki itthon. Ami után pláne nem akar menni már sehova, mert minden az ő hibája, és minden tanács szidás. A kör be is zárult. 22-es csapdája. Az ötödik csapdánk, mert volt már korábban egy első, egy második, egy harmadik, és egy negyedik. Ez az ötödik.

Úgy tűnik az egész élet egy nagy csapda, úgy látszik, mintha lenne jelentősége, de nincs. A legtöbb ember ott rontja el, hogy azért nem tudja hol rontotta el, mert azt sem tudja, hogy elrontotta valahol.

A hetedik napon

2020. június 22. 08:05 - yerma

A nagy ezer darabos kirakózás legfőbb tanulsága az volt, hogy nekem van hozzá türelmem, Annának viszont nincs. Az első napokat is az én lelkesedésem hajtotta, és a látványos javulás kifejezetten akkor állt be, amikor Anna apa hétvégére eltűnt, így a folyamatos csacsogásával nem zavarta meg a koncentrációmat. Akkor kialakíthattam a stratégiát, koncepciót, ütemtervet. Először az egy színű részeket raktam ki, könnyebb volt csak a színeket keresni. Amikor meg már több elem megvolt az okozott egy kis nehézséget, hogy összeapcsoljam azokat, meglássam, hol van a szerepük a nagy egészben. A ruhákat volt a legnehezebb megeresni. Nekem is tanulás volt, magamról.

Címkék: 8.5+

Ha én NT lennék - fogalmazás

2020. június 21. 13:33 - yerma

Ha én NT lennék. Házi dolgozat.

Hajnalban felébresztelek síppal, dobbal, kereplővel, szemedbe zseblámpákkal világítok gyorsan változó színekkel. Mindeközben arra szólítalak fel, hogy felelj egy olyan idegen nyelven, amit nem beszélsz, és azzal az apró körülménnyel, hogy csomót kötöttem a nyelvedre. Ha nem válaszolsz az iskolában az a nemtudás jele lesz, baráti körben gőg és bunkóság. Aztán játszom veled olyan játékkal, amit a szabályait nem mondtam el neked.

Az iskolában amúgy is tök jó lesz, megmutatom a jégvarázsos csillámpónit, dizni hercegnőkkel infantilizállak és befonom a hajadat, mert tudom, hogy az emberi kéz érintését nem viseled el a fejbőrődön, csak éppen megtehetem, hogy ez ne érdekeljen. Óraközi szünetben vihácoltok egy jót együtt a többiekkel, a hintáról és mászókáról lerúgnak, mert de'jsz gyerekek, de'jsz játszanak és megtehetik. Kreatív feladatként felsoroltatom veled az összes dolgot, ami eszedbe jut a 7-es számról, és természetesen a 7 milleniumi sejtés nem lesz jó, kétszer aláhúzom pirossal, mert a 7 törpe lesz a jó, a 7 vezér és a 7 főbűn, ezeket kipipálom láttam ötössel, a tied pedig nulla pont. A hét-fő nyelvi poénért mínusz pontot is kapsz mert nem az volt a kérdés, hogy van-e humorérzékem. Ami természetesen van, csak nem most. Ja, igazat nem mondhatsz, és látni fogom, mert nem fog nőni az orrod. Ezen a ponton Voldemortot szóba hozni szemtelenség és 50 pontot levonok a Griffendéltől.

Szabadidődben pénzt kérek tőled, hogy gyere hozzám az isten háta mögé és megmutatom hogyan tudok kézenállni, és neked az lenne a feladatod, hogy kitaláld, milyen érzelmet közvetítek vele, valamint, hogy mi lesz a mai vacsora. Ha nem megy, akkor újabb alkalommal újra pénzért cigánykerekezek is, ahol ugyanaz lesz a feladatod, megpróbálni kitalálni, mi a szándékom.

Enni bármit ehetnénk, bármikor választhatsz az általad összeállított egyszínű menüből és az általam összeállított mindegymiből, de az enyém finomabb, és mindenki ezt eszi, mert én jobban tudom. Zöld nap hülyeség és kék ételek napja nincs. Kék ételek nincsenek is. Ezt felejtsd el gyorsan, ez a mai lecke! Ekkora hülyeséget!

img_20200613_131648.jpg

Anyádat is vizsgálat alá vonom, mert elbaszta. El is mondtam mindent neki japánul, azán meg is írtam japánul, hogy biztos legyek benne, hogy érti. Ez egy kis magyar kolónia, tudom, több  tízezer ember él benne, de azért írtam japánul, mert itt az összes többi millió ember japán, és ők jobban tudják. Én rugalmas vagyok, ezért mondom meg mit csinálj te, hogy japánnak látsszál, jobb lenne, ha megtanulnád a nyelvemet, és azért neked kell alkalmazkodnod hozzám, mert te nem tudsz.

Mert én többen vagyok, ezért jobban tudom.

Végre

2020. június 17. 14:48 - yerma

Lezajlott a gyors évzáró maszkban, Anna kitűnő lett. A rajzversenyen a második lett a fotó kategóriában, abban a képben segítettem neki. Összességében az online távoktatás egy kudarc volt, Anna a heti öt fejlesztés elmaradása révén sokat veszített, másfelő sokat nyert, hogy nem a többiek tempójában botorkálta végig a tanévet. A sajátos nevelési igényű gyerekre továbbra sincs kapacitás táborokban sem, esélyem nincs, hogy egyedülállóként ingyenes táborba befogadják. Sokan mesélik, hogy ezt kerek-perec megmondták az elején, talán humánusabb megoldás volt, hogy nekünk csak éles helyzetben derült ki.

A kirakóban túl soknak tűnt az az ezer darabos változat és megfogadtuk, hogy nem fogjuk feladni. Anna a második nap után adta fel. Ez valamelyest várható volt, mert eleve úgy vettem, hogy tartozik a 161 befejezetlen beruházások és követel a 384, mert kártyával fizettem. Nem gondoltam, hogy valaha is ki tudjuk rakni, de az azért meglepett, hogy ilyen hamar feladta. Lassan visszatérünk a rendes kerékvágásba, mert elég sok vizsgálatunk maradt félbe, legfontosabb a fogszabályozás.

Azért elég érdekes, hogy mennyire máshogy látjuk Annát. várta a kis barátait mondja szuperapu, hát nem, nem várta. Míg a többi egymással futkorászott ünneplő ruhában, addig ő a telefonját bújta, és a többi gyerek is odagyűlt köré, ahelyett, hogy mindenki futkosott volna. Végére sikerült bevonni egy kis offline játékba. Voltunk fodrásznál, mint 4 hónap utáni szociális élet, elvittem Annát is mivel nem tudtam hova tenni. Egy ideig elvolt a várakozással, mindegy csak legyen wifi, aztán lemerülés veszély miatt letette, én a bura alatt, nem tudtam vele foglalkozni. Én voltam a hülye, hogy nem parancsoltam meg neki milyen hajat szeretne, mert artikuláni nem tudta rendesen, én sem értettem, és a fodrász se. Egyik helyen hosszú, a másikon meg rövid. Én mondjuk a rövidnek örültem, de neki abban a pillanatban nem tetszett, próbáltuk vigasztalni, de csak sírdogált, hogy nem megy holnap évzáróra, és úgysem hiányzik neki senki. Onnan aztán tovább mentek orvoshoz én meg ott maradtam még két órán át gombóccá szorult gyomorral. Igen, szó volt róla, hogy komfortzónából való kilépés, de soha nem volt el más gyerekekkel a játszótéren, mindig egyedül játszott anya-nézd üzemmódban és ha nem néztem gyorsan leesett. Így lett nekem rémálom a komfortzónából való kilépés, mert ha a többi gyerekkel játszana, fogcsikorgatva de ottmaradnék. Erre meg így nem kíváncsi senki. Egyik szempontból a gyereknek nincs-semmi-baja (ez van kétszemélyes helyzetben), minden más helyzetben meg anyuka-elrontja, mert nincs-semmi-baja-csak-hisztis, mert anyuka kiakad, ezzel bátorítja (ezt egyébként meltdown-nak mondják felnőtteknél is) és nem teszi bele az energiát, például a fenti játszótér esetében. NT-k készítik fel a gyerekem az életre a saját szabályaik szerint, és az én nevelésem meg azért kell, hogy megoldási stratégiákat tanítva helyrehozzam ezt. Persze az is lehet, hogy az élet egy olyan játék, aminek több jó megoldása van. Soha nem fog kiderülni, hogyha mindig annak kell alkalmazkodnia, aki nem tud, és erről papírja is van. Totál szívás lesz végig, komfortzóna ide vagy oda.

Címkék: autizmus iskola 8.5+

Tájkép csata után

2020. június 16. 08:44 - yerma

Van a konyhánkban egy nagy cső, olyan fél méteres átmérújú, és ez a ház szellőző csöve. Nagy öröm, hogy pont a mi vonalunkon megy és folgal el értékes területet az amúgy sem nagy konyhából. Simán elférne benne egy baziliszkusz, viszont az biztos nem volt benne. Mert a tegnapi esőzést nem bírta el az ereszcsatorna, és befolyott a szellőző csőbe, és az egész ház 6-os végű lakásait eláztatta. Furcsa volt, hogy kicsit hangosabban zubog, mint szokott, és egy idő után még én is gyanakodni kezdtem, hogy talán közelebb van az árvíz, mint gondolnánk és igen, a konyha helyén jókora tó alakult ki, és egyre csak nagyobbodott. Erre nem volt még precedens amióta itt lakunk és üdítő változatosság volt, hogy nem a fürdőszoba felől áztattuk be az alattunk lakót. Persze azt is sikerült akkor nekem kinyomoznom, mert egyetlen vízszerelő sem mondta meg, hogy azért folyik tőlünk a víz, mert lejt a fürdőszoba, ugye  az alap, hogy panelben nincsnek derékszögek, és a kád alatt úgy folyik a víz, hogy soha nem látjuk. A fölöttem lakó tegnap nem volt otthon. Alice csodaországban és a Kékszakállú könnyek-tava. A másik önözvíz a kisszobában volt pár éve, amikor a radiátorokból leengedték a vizet, és egy radiátor volt az egész házban, ami lyukas volt, és jessz, az volt az enyém. Akkor szerencsére a szőnyeg a nagy részt felfogta. Lassan többet vagyunk víz alatt, mint az Atlantisz. Nem mondanám, hogy szerencsére, de a hűtő elektromos vezetéke ennek a szellőzőcsőnek a háta mögött megy, és ha ott szivárgott, akkor az inkább jaj kategória, mert már nem beszélünk csúnyán.

Az aggodalmam nem volt alaptalan, és amikor másnap reggel kigyulladt a mikró addigra már nyugodtan pánikba eshettem. Hála szuperapu a közelben volt és néhány logikus, ámde számomra érthetetlen alapvető fizikai ténnyel szembesített, valamint egy mikrót is segített elhozni a boltból. Felcipelte, mert a lift akna is víz alatt van. Anna mindeközben az angyali ártatlanság szobraként ette a tábla csokoládét, és kedvetlenül merengett a jövő felett, amikor is a kütyü függésben majd megvakul.

Tájkép csata után.

Címkék: autizmus 8.5+

Számokban 2.

2020. június 11. 09:18 - yerma

Nyilván rajtam kívül senki nem meditál matematika könyvek felett, velem viszont néha előfordul, hogy számokról képek jutnak eszembe, képekről meg számok. Nézegettem Anna matekkönyvét, amit a könyvtárból hozott ki. Nem tudom ő maga meddig jutott el vele, de én gyorsan elolvastam mielőtt visszavittük volna. Nagyon gyerekbarát verzió volt, viccekkel és érdekességekkel. Az ókori számok történeténél meglepődtem, amikor megláttam, hogy a majáknál pédául egy olyan rajz jelölte a százas számot, ami a Stongehenge-re hasonlít. Mondjuk a pí is hasonlít rá. Mi van akkor, ha a Stronehenge az egy - szám?

Következő a kör négyszögesítése. Erre nincs megoldás, de minden matematikával foglalkozónak ilyenkor felcsillan a szeme, hogy olyan nincs, és évszázadokat vesződnek a bebizonyításával. Pedig de. Ez azt jelenti, hogy megpróbálunk egy kör területével azonos területű négyzetet rajzolni (körző és vonalzó segítségével, ezek az eukleidészi eszközök). Rejtély, hogy merülhetett fel az igény ennek a megoldására, de biztos meg volt ennek a gyakorlati jelentősége a hosszú évezredek alatt. Annával is kipróbáltuk, igaz a kör kerületére vonatkozóan egy hajgumival. És amikor számokról gondolkodom általában előjönnek képek is. Ezen a ponton David Coulthard jutott eszembe, amikor beül az autóba.

Hogyan ne beszéljünk csúnyán

2020. június 10. 16:17 - yerma

Mert mik az oka a csúnya szavak. Az emberek egy csoportja meghatározta, mik azok a szavak, amik csúnyának minősülnek. Mert a világot mindig két részre kell osztani, spektrumon soha nincs senki, két szín van, a fehér és a fekete. Nekünk kicsit máshol vannak a hangsúlyok, mert nálunk például szobafogság jár az olyan szavakért, amikre van normális hangzású magyar szó, de mi bosszúból nem azt használjuk. Példák. Csicseriborsó (hummusz), encsem-bencsem, csetresz, biszbasz (apróság), muskotályzsálya (szemtisztítófű), vecsési savanyúság, sajnos-muszáj-vagyok-enni (ez helyesen úgy van, hogy muszáj ennem, vagy ennem kell), mindenféleképpen, boldogságos, kicsi-kincsem (fotó alatt: Kicsi Kincsem Kincső), anyúzda, gyerkőc, semmi-esetre-se-sincsen. De ez egy másik vonal, és a teljesség igénye nélkül. Majd frissítem, ha más irritáló dolog eszembe jut.

Jaj, a top sztori: grenadírmars. Főzzünk egyoldalas recept leírással granadírmarsot. Bla-bla. A végén lehet jóízűen lakmározni belőle. Már a mondat minek, mindenki el tudja dönteni, mit csinál majd vele, és valószínűleg megeszi. De lássuk be, hogy a lakmározik az a lakoma főnévből ered, és a grenadírmars pedig a krumplistészta. Mint Makó Jeruzsálemtől van a krumplistészta a lakomától, de elő lehet adni a semmit. Mekkora képzavar már ez. Vagy butaság. Vagy magabizosan tudni a semmit. Bizonyára mindegyik egyszerre.

Szóval azért nem beszélünk csúnyán, mert néhány szót nem használunk, mert tabu a téma, amihez kapcsolódnak, nemiség fúj, szuper titok, Az Amit Nem Nevezünk a Nevén és Esemény és Az. Minél jobban nem beszélünk róla, annál könnyebb belefutni egy fake-newsba, és még csak el sem tudjuk dönteni, igaz lehet-e. Van egy kiadvány kifejezetten autista gyerekeknek, akiknek soha nem magyarázod meg a bibe méhcske párost, mert nem látják benne a logikát, és nem értik meg ebből az összefüggéseket, leegyszerűsítve és nevén nevezve viszont sokkal könnyebb. Én és a testem, én és a kapcsolataim, én és az érzéseim, én és a külsőm. Menjünk már végig ezen, miről beszélünk, amikor csúnyán beszélünk.

Jó, de ezentúl te sem.

A BAZ Megye az szabad?

Címkék: autizmus 8.5+

Paradicsom

2020. június 07. 17:48 - yerma

A tavalyi kudarc után idén a paradicsomot túltoltuk.

Címkék: 8.5+

Pista a gyöngykagyló

2020. június 07. 14:02 - yerma

Mert mi az Anyu dolga.

Anyunak dolga volt a random szívhangú Gyöngyöt 12 órás hangtalan vajúdás után kiizzadni. Ott egy férfi elvette tőle, az odaadta egy nőnek, amíg összevarrták odaadták szuperapunak tízperces dajkálásra. A negyedik személy volt Anyu, aki a Gyöngyhöz érhetett. Egy olyan kórházban, ahol az első kagylós érintés különösen fontosnak volt verbalizálva. Aztán jött a háromágyas kórterem, ami egyágyas magáncellának volt belengetve - annak, aki időben szül. Hajnali öttől indult a verseny és Anyu nem lett első, így megkapta a háromágyasat, amiben két másik anyukával osztozott. Később jöttek és korábban végeztek, az egyik éppen fotót posztolt a közösségi médiába okostelefonnal (2011-ben járunk), én akkoriban cseréltem le e Nokia 3330 horcrux verziót körülbelül. A harmadik anyu már ötödik gyerekét szülte, rutinosan egy óra alatt, bent altatták a közös kórteremben a babákat, akik óránként sírtak. Anyu kimerült, kapott egy szem altató gyógyszert, ami miatt az orvosa eltiltotta a szoptatástól, mert az kiválasztódhat az anyatejbe. Ezt a sztorit Anyu később a 3 évig tartó válási folyamatban a 20 oldalas rágalomhadjárat közepében hallotta vissza, mi szerint Anyu azért nem szoptatta, mert féltette az alakját, a mellét, ezért nem alkalmas anyának és innen már ne is hozzák haza, hanem közvetlen a pszichiátriára vigyék. Több telefon a nőgyógyásznak, ezt utóbb mesélték Anyunak, hogy ezt még az ottani 5 nap alatt soronkívül intézze el.

Hazavitelkor szuperapu büszkén és gőgösen vitte a karjában a kis Gyöngyöt, mint hetero voltának bizonyítékát. Anyu ment utána a csomagokkal, két nagy táskája volt és folyton vérzett még a gátseb miatt, de cipelte. Az otthoni ajtón is szuperapu emelte át a Gyöngyöt szertartásosan. Aztán teltek a napok, bár Anyu nem tudta, hogy teltek, az ő élete háromórás periódusok végeláthatatlan sora lett, ahol a legnagyobb logisztikát a hajmosás megszervezése jelentette. Két hét után jutott el a nagyszobába, éppen természetfilm ment a tévében, hú, ilyen egy fa! hüledezett, mi minden történt itt, amíg nem tudott magáról, a fára rászállt egy madár, de érdekes, ilyen az élet? Az éjszakák átvirrasztása nem volt könnyű, segített benne "hülye nagymama", aki minden második hajnali szoptatásnál tisztába rakta  Anyu helyett, így nem verte ki teljesen az álmot a szeméből az állandó sírás. Később ezt a hajnali második szoptatást szuperapu átvette, de nagyobb hangzavart csapott a lámpa felkapcsolással és alaptömege cipelésével, így Anyunak esélye sem volt visszaaludni. Megint később ezt egy fejlámpával oldotta meg, így teljesen olyan lett, mint Woody Allen a Süti vagy nem süti című filmben. Anyu a végkimerülés határán volt, és szuperapunak semmi nem volt jó, nagymama főzött, nem Anyu, és tejfakasztó viszkizés következett hosszú hónapokig Mass Effect-tel egybekötve. Napközbeni akkora szundikkal, amik estéig tartottak neki, és a horkolása miatt hangstoppal nézte Anyu az X-faktort, de még így is megérte neki, mert új inger volt.

Szuperapu húga tanúvallomásban közölte, hogy amikor náluk járt a 3 év alatt 2-szer, az egyik alkalommal mosatlan poharat talált a mosogatóban, amiből arra következtetett, hogy Anyu alkalmatlan szülőnek. Szupernagymama is megjelent tanúskodni, de vallomás tételre nem került sor, mert szuperapu nem jelent meg a tárgyaláson, balesetet szenvedett, ami abból állt, hogy hirtelen fékezett és kinyílt a légzsák. Szupernagymama ezen nagyon fel volt háborodva, gurulós bevásárlókocsijával Anyu asztalához lépett és hangosan, nagyon alacsony intelligencia szintről tanúskodva becsmérelte Anyut. A sztárügyvédje intette le, Anyu az ügyvédjével ártatlan arccal próbálta elfojtani a röhögését, amit az fölött érzett, hogy most nyerte meg a pert, innen már nem lehet veszíteni. Nem is lehetett. Aztán szuperapu az eljárás keretében Anyut elmeszakértői vizsgálatra küldte, ahol közölték a rossz hírt, hogy olyan nincs, hogy csak az egyik fél megy, menjen szuperapu is. Ezen annyira kiborult, hogy a vizsgálata eredményét megkérdőjelezve újabb beadványokban szórakoztatta a bíróságot. Itt derült ki először olyan tényező, amiből Anyunál autizmusra lehetett következtetni. Egy pszichológus is megnézte a két felet, az lehet, hogy ön ahhoz a terapeutához járt 3 évig terápiára, aki a módszert az egyetemen oktatta neki? Az elmeszakértői vizsgálat döntetlenre állt, ez azt jelentette, hogyha Anyu nem alkalmas, akkor szuperapu sem az. Teltek az évek és csak nem lett vége, közben látleletek és jöttek néha a rendőrök, a Gyöngy pedig ilyenkor a szomszédban lakó dílerhez került szuperapu karjában mint biztos bázisra. Aki akkor épp szabadlábon volt, mert később már nem. Az az infó megvan, hogy a látlelet 3 ezer forintba kerül, a gyes pedig 10 ezer nagyságrendileg?

Aztán megszületett az ítélet, a kagylóé a Gyöngy, aki vér és verejték árán kitermelte magából, szuperapu hagyja el a tengert. Közben kezdődött az óvoda, ahol nagyon hamar kiderült a kis Gyöngy atipikussága, mindenkinek nyilvánvaló volt, csak annak a 23 óvónőnek nem, akit kaptunk a 3 év során, és annak a 3 pszichiáternek sem, akik az óvodában dolgoztak, a nevtannak, a családsegítőnek, meg néhány szülőnek. Szuperapu ezt is megpróbálta az Anyu számlájára írni: azért rossz a gyerek, mert Anyu nem törődik vele, ez okozza az adhd-t is, a rideg szülői nevelés. Ja, hogy igény szerint szoptat, nem hagyja sírni és kötődően neveli, na az meg autizmust okoz. Vagy nem, de megtalálja az összefüggést. Még keresi. Az az óvónő ócsárolt fizetett pedagógiai szakvéleményben, aki most börtönben ül. Jött egy jó év másik óvodában, és az iskolában további jó évek. Valaki arca kisimult, valaki további stresszevésbe menekült.

Itt talált minket a terápia, aminek célja, hogy a Gyöngy géntérképét terápiai erőszakkal olyanná formáljuk, ami neki nem jó, mert jelentős többlet stresszt eredményez, viszont mindenki másnak könnyebb lesz őt kezelni, és ugye a mindenki más érdeke az egyéni érdeket mindig felülírja. Nemzeti konzultációt megszégyenítő stílusban kérdezett  alá a pedagógusoknak szuperapu, akarja-e, hogy a Gyöngy boldog legyen, mert Anyu, aki eddig is mindenről tehetett nem akarja. Igen, akarjuk. Akarjátok Istvánt? Igen, akarjuk. Gyöngy-pszichológus szerint is alakítsuk át, tagadja meg önmagát, mindenki ezt csinálja. Iparágak szakosodnak a kétségbeesett szülők félelmére, kannabiszolaj és neurofeedback, és kétszemélyes magán terápia, ahol azt tanítják meg, hogyan kell viselkedni más gyerekekkel - csak éppen más gyerekek nélkül. Mert a többségnek nem jó, ha valaki más. Ők rugalmasak, de nem akarnak alkalmazkodni hozzánk. Mert megtehetik.

Pista a gyöngykagyló visszaszedte Rockefellertől a gyöngyöt, aki azt mondta neki:

Az utókor igazolni fogja önt, ha megérdemli.


(Karinthy Frigyes: Pista, a gyöngykagyló)

Az eskü

2020. június 05. 12:01 - yerma

Elég érdekes beszélgetésnek voltunk tegnap tanúi. A covid miatt online került sor a vadaskerti konzultációra. A 3 felnőtt csevegésébe Anna is bekapcsolódott, és amikor számára irreleváns tartalom érkezett, akkor vicces vizuális effektekkel szórakoztatott minket. Mivel nálam volt éppen, én voltam az alanya, hogy szives takaróval a fején hajserkentő cukorkát bevevő, ellenszert még nem felfedező umpa-lumpaként bejött, hogy aztán másodszorra átöltözzön és egy széken balettezni tanuljon, a harmadik felvonásban újabb ruhát váltott és kézenállt. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy ez csak nekem vicces, a túloldalról szerepbe merevedett orvos és apuka nézett vissza, mi oldalunkon egy marha jól mulató páros voltunk. Ez ördögtől való nevelési technika, mint megtudtam, mert szigorú anyaként feltartott mutatóujjal Bogyó és Babóca módra kellett volna lecsapnom és ignorálnom a mutatványt. Amikor a diplomata mögé bekúszik a gyerek és a kétségbeesett bébiszitter, fapofával kellett volna végignéznem. Anna leszarta mi történik és nem törekedett a kölcsönösségre. Ezekre nem kell reagálni, én nem is reagálok, mondta szuperapu, nálam rend van, megyünk a barátaimhoz és gyakorolja a szociális készséget, meg zárójelben a hülye nagymama, aki meg már nincs. Ez nagyon jó, mondja orvos. Csak éppen saját korosztályos társasága továbbra sincs. Vinni kell pedig, játszótérre, tarzanparkba, iskolába jégvarázsozni, és meg kell tanulnia, hogy a babaöltöztetés az igenis jó téma. Én viszem pszichológushoz is (ami megint nem kortárs kapcsolat) én meg beírattam programozni. Haloványan kérdeztem meg, hogy fontos-e az amit maga a gyerek akar, hogy akar-e belemenni látszólag felesleges és méltatlan kapcsolatokba, szerepbe akar-e ragadni, azon az áron, hogy nem önazonos és rengeteg energiát elvesz ennek a látszatnak a fenntartása. Igen, ez nagyon fontos, jött a válasz, és Anna akarata nem számít, mert ő gyerek szerepben van és mi vagyunk a felnőttek, nekünk kell megmondani. Velem jön vásárolni is, mondja szuperapu, igen fél órát kinn ül a kocsiban és nyomkodja a telefont, haltak meg így gyerekek már a világtörténelemben. Két értelmes felnőtt embernek meg kell tudnia ezt beszélni. Ha két értelmes ember lett volna, nem került volna sor válásra. Annyit tudtam csak mondani, hogy én nem tudom olyan nyelvre megtanítani, amit nem beszélek magam sem. Kérek-e segítséget? Mihez.

Eddigi életem azzal telt, hogy NT-k mondták meg mit kellene tennem, és örülök, hogy leráztam őket. NT-k képviselnek minket az AOSZ-ban, és NT-k találták ki az autizmus puzzle logóját, ami pont ellentétes velünk, mert nem tudunk kapcsolódni, a puzzle viszont igen. Az NT-k írták a könyveket az autizmusról, de ez egy zárt világ, ide nem kapcsolódhat be akárki.

Az az igazság, hogy akkor, abban a helyzetben nem tudtam megvédeni magam, mert lefagytam és ezt sajnálom. Ahogy telik az idő, annál jobban érik meg bennem az elhatározás az esküre. Nem, ez nem a megszeghetetlen eskü.

Ez a Baradlay változat.

Kérdések és válaszok

2020. május 31. 14:54 - yerma

Nap mint nap találkozik az ember adatokkal, már nemcsak a mi korosztályunk, hanem akár Annáék is. Bárki állíthat elő tartalmat az internet világában és állíthat hülyeségeket bármiről. A napi hírek értelmezésével kezdtük a gyakorlást. Alaptézis és első pontban említeném, hogy ami a netről bejön az adat, és az a feladata a tudatnak, hogy információvá alakítsa át. Ebből az információból lehet aztán következtetni további összefüggésekre. Van egy egyszerű példa mondatunk, van benne alany, állítmány, esetleg tárgy, helyhatározó és mennyiségjelző. Ez az elkövetkezendő években kizárólag nyelvtanulásnál lesz fontos, a helyesírást pedig a szövegszerkesztő ellenőrzi és aláhúzza, amit helytelennek gondol és további hülyeségeket kínál fel helyette. (A blog.hu szerkesztő felülete nem húzza alá.) Ahogy matematikában sem lesz fontos az osztás vagy bennfoglalás közötti különbség, mert a számológépen mindkettőt a / gomb helyettesíti. 

A nulladik kérdés, amit minden mondatnál fel kell tenni, hogy vajon melyik bolygón vagyunk. Ha az a mondat, hogy "500 Ft-tal olcsóbb a sztorimagazin, ha online előfizeted" például analizálásra alkalmatlan, vállra vesszük a törölközőt és további galaktikus sétára indulunk.

"60 ember van lélegeztetőgépen " már egy komolyabb mondat és további kérdéseket feltételez igen válaszok esetén.

Első kérdés: ez igaz vagy nem. Ez nem tudhatjuk, és a fő cél, mint információ, hogy ez kiderüljön. Ez tipikusan auti kérdés. Ha felhős az ég akkor mennyi a valószínűsége, hogy elázok, ezt például ne kérdezd meg tőlem, mert azt mondom 50-50, vagy igen, vagy nem.

Második kérdés: Ez a kutatás az emberekre vonatkozik, tehát az állatok nem fertőződhetnek meg (további igen és nem ágra oszlik), vagy csak simán leszarjuk őket, kontra vészhelyzetben állatkertnyitásos állatimádó fetisizmus.

Harmadik kérdés: a 60 az sok, vagy kevés. Attól függ, hány ember van a halmazban. Magyarországon hozzávetőleg 10 millió ember él, ebből 1.200 fertőzött, ez elenyészően kevés az egész lakossághoz hasonlítva. Ha azonban a 186 ezer mintavétellel hasonlítjuk össze, akkor már jóval nagyobb, bár még mindig nem sok. Azt jelenti, hogy a lakosság mindössze 1%-át tesztelték le, és azért kevés a fertőzött, mert egyszerűen nem vettünk mintát tőlük. Van egy tábla, hogyan lehet csalni a statisztikai görbékkel, hogy melyik részét nagyítjuk ki ugyanannak a jelenségnek. Nem ide tartozik, de itt jutott eszembe.

Negyedik kérdés: hány lélegeztetőgép van. Mert lehet, hogy 60 db és ebben ez az információ. Biztos, hogy több van, az Amerikai úton 10-15 darabot számoltam össze.

Ötödik kérdés: érdeke-e valakinek, hogy akár az igaz, akár a hamis állítást sugalmazza. Ehhez ismerni kell a rendszert, és a benne levő embereket, a céljaikat, szándékaikat.

Ez az autiknak különösen nehéz, ezért teszünk fel mindig több kérdést, mint amennyit a neurotipikus elme indokoltnak tart. Minden válasz további kérdéseket vet fel, így minél több mindenre tudjuk a választ akár a világmindenség működésével kapcsolatban, annál több és több új kérdés születik. Fraktálgeometria.

Bagolyköpet

2020. május 30. 15:23 - yerma

Annával az élet egyre nehezebbé vált, fárad, nagyon hamar. Bár már annyi lecke nincs és már két nap alatt megírja a heti adagot, de már nagyon unja. És unom én is ezt az egész macerát. Mostanra jutottam odáig, hogy elegem van, már nagyon, és elsősorban nem abból, hogy egymás fogságába estünk, hanem attól, hogy két ellentétes típusú ember van összezárva. Egy hangoskodó, nyüzsgő és a nyugodt, akinek fő életcélja, most már mondhatom így: a csend, és annak a fenntartása. És ez az egy infó valahogy nem jut el Annához. Nem lehet vele elmenni sehova, egy boltba sem, mert nem akar, közben unatkozik, látványosan szenved. Néha az alapvető reggeli teendőket sem végzi el, egész nap pizsiben sikong, és nem tudok előle elmenekülni. Eddig a leckét azt jól beosztottuk, hétfő matek, kedd magyar, szerda programozás, csütörtök-péntek szabad. Szombat-vasárnap apu, és anyu pedig füldugóval a fülében egy fotelben ül és bambán előre néz két napon át. 

Anna, a bagoly engem rágcsálónak használ, megeszik, szétrág, kiszívja a véremet és egyyszerűen kiköp. Ez a bagolyköpet, környezet órán tanultuk. Ha pedig belegondolok, hogy mégegyszer ennyi idő van még hátra szeptemberig... Annát táborba vagy egyéb gyűjtőhelyre nem lehet vinni, mert bár jó fej az önkormányzat, hogy szervez ilyeneket, de ezeket éppen mi nem tudjuk igénybe venni, a sajátos nevelési igényű gyerekekre senki nincs felkészülve, egy embernek stabilan vele foglalkozni kell, nem köti le őt az offline élet, és egy idő után unatkozik, abból pedig lesz a tehetetlenség, a túltelítődés, és a meltdown. Attól persze fél, hogy a kütyük miatt idejekorán megvakul, ezért bűntudata van, de továbbra is függő. (Sziasztok, Anna vagyok és kütyüfüggő. Szia Anna!) Néha bedobok egy olyat, hogy állatkert, vagy lovasterápia, rámnéz, ugye nem gondolod komolyan, persze, hogy nem gondolom, csak olvastam valahol, hogy meg kell kérdezni havonta.

Ami nagy bajom még, hogy nem olvas, nem adhatok a kezébe könyvet, és nem is nagyon tudom milyen könyvet kéne olvasnia. Az iskolai könyvtárból kikölcsönzött könyveket vissza kell vinni, jött a lista kinél mi van kint, hát döbbenet a tudat, hogy más szeret olvasni. Volt néhány érdekes következtetés a kivett könyvek alapján, mert mutasd meg a könyvespolcodat, megmondom, ki vagy. Tovább nézzük a Willy Fog rajzfilm meséket, amiket én szétunok nap végére, mert vagy nagyon nem követi az eredeti könyvet, vagy a szereplők reakciója túljátszott, vagy bárgyú és irritáló. Egyébként sem vagyok híve a könyvek megzenésítésének. Anna meg mindenbe beleköt, miért van barna ruhában a szereplő, miért csinája azt, amit csinál. Nagy szám, amikor telefonál a Nemo kapitány! mondja. Igenis nagy szám, mert 1870-ben írta a könyvet és 1876-ban találták fel a telefont és 1900-ben pedig a tengeralattjárót. 108 vizionált találmányából 70-et sikerült a hálás utókornak megvalósítani. Veszélyes ember lehetett, mondja aztán, igen, valószínűleg az volt, én nem mertem volna a közelébe menni. A mozizás rituálészerűen este megy és közös csokievéssel párosul. Ezt ő jó szórakozásnak könyveli el, én meg annak örülök, hogy nap végére endorfinhoz jutok. Az alábbi kép szimbolizál most a legjobban minket.

Órák

2020. május 26. 16:41 - yerma

Sok évvel ezelőtt elromlott az órám, és úgy döntöttem inkább újat veszek helyette. Betértem egy óra üzletbem ahol 5-6 vitinben egyenként 50 óra volt, az összesen 250 darab. Minden óra 10:10 percet mutatott. Ezt a fajta megszállottságot, hogy valaki erre képes, hogy egyesével manuálisan átállítja az összeset, a saját kérésemmel toldottam meg. Kizárólag olyan órát szerettem volna, ami pezsgő hátlap előtt régi római számozású. A régi római az az óra, ahol a négyes helyett nem IV áll, hanem IIII. Csak ilyen óráim vannak azóta is, arab számos abszolút nincs és van olyan, amin rovátkák jelzik a számok helyét. Akkor nem tudtam, hogy ez miért van így, hogy néha az IV-t használják, néha meg a IIII jelet, és azt sem tudtam fontos-e, miért fontos, és van-e jelentősége. Azóta az eltelt iksz év alatt utánanéztem, és azt olvastam, hogy ennek az a logikája, hogy megőrzi a számlap szimmetriáját azzal, hogy a bal oldali négy karakteres VIII-nek a jobb oldalon szintén legyen négy karakteres párja. Így leginkább szokás és esztétikai kérdés. Utólag ez sok minden megmagyaráz és adalék a kilencedik színhez.

Gyerekek, ma a római számokról tanulunk, I, II, III de soha nem IIII és négy felkiáltójel.

Hm, öhm, ööö.

De.

Képekben 4

2020. május 24. 10:15 - yerma

Irodalmi rejtvény kötelező olvasmányból kizárólag habzó szájú fanatikusoknak.

 

OVIDIUS: DAEDALUS ÉS ICARUS

Meggyűlölte ezenközben Krétát, meg a hosszú
számkivetést, mert vágyakozott haza Daedalus immár -
s foglya a tengernek. "Minos elzárta a földet
és el a tengert," szól, "de az ég csak nyitva; gyerünk hát:
mindenen úr lehet ő, de a tágas lég nem övé még."

Színes albínó páva

2020. május 23. 16:18 - yerma

Az iskola hirdetett egy rajzversenyt, és fel sem merült, hogy ne nevezzünk be rá. Bár hajdanán volt egy balsikerű rajzpályázat, amin inkább el sem indultunk, hanem azonban eltelt 4 év, jaj de szuper, rajzolni szeret. Viszont elkezdeni meg nem. Nem akarod-e elkezdeni, kérdezek alá, ami körülbelül akkora hiba volt, mint Kimi Raikkönennek eldöntendő kérdést feltenni egy sajtótájékoztatón. Fák és madarak volt a téma, és három pályaművel lehetett nevezni, ami lehetett szabadon választott rajz vagy fotó. Mivel nálam a telefonon alapjáraton rengeteg növény és fa fényképe látható, így csak kiválasztottunk egyet, majd megtoldottuk a bonsai-jal. Madarat nem fotózunk, mert mire beállítom a fényt elrepül. Rajzolj madarat. Nem  akarok. Milyen madarat? Albínó pávát a téli udvarban. (jaj, de szép ember az!) Anya te nagyon megúszós vagy, a másik rajzveresenyen is emlékszel mit javasoltál. Nekem könnyű, mert én nem tudok rajzolni. Végre is sikerült rajzolnia egy pávát, aminek az irizálását fémesen csillogó festékkel oldottuk meg, szerintem jól sikerült. Sokat dolgozott vele és a színezés a festés miatt felgyorsult. Végül a rajzversenyre még egy szélsuhogó madárcsicser hangfájllal is jelentkeztünk, immár négykotonosan bebiztosítva a részvételt. Ami még Annának jó hír, hogy a magyarlecke és a szorgalmi feladatok ignorálására is lehetősége volt így. Azóta iskolai feladat is volt egy rajz, az viszont részletgazdagabb volt és ezért sokat piszmogott vele. 

Tegnap megint volt egy rosszabb napja, mert most azon aggódik, hogy mi lesz ha tovább romlik a szeme. Erre mondjuk nagy esély van, mert sokat gépezik. Nekem azért romlott el, mert sokat olvastam, egyirányú fókusz. Nem mintha nem lenne tök mindegy mibe vakulunk bele. Nem baj, akkor öreg korodban mire megvakulsz meghallgathatod az összes zenét, amit most nem tudtál.

Én is erre gyúrok.

Nem csoda

2020. május 23. 08:04 - yerma

Fogok-e valaha normális életvitelt élni, ezt kérdezi Anna. Számlákat befizetni, munkába állni, gyereket nevelni, takarítani és főzni. Hát igen. Nem olyan régen tettem fel magamnak én is a kérdést, hogy mennyire nem gondoltam volna még 35 évesen sem, aztán meg jé, sikerült. Ennek az oka főleg neveltetési kérdés volt, anya-lánya játszmába ragadás és kontroll. Azért az ember örül, hogy ezektől a kapcsolatoktól megszabadult. Házasság-de-hát-ezt-vállaltad. Nem, senki nem akart bántalmazó kapcsolatban élni. És gyerek-de-hisz-ezt-vállaltad. Nem, senki nem akart fogyatékkal élő gyereket nevelni. És senki nem akar játszmákba ragadni se. Ne alakíts ki játszmákat magad körül, ha észreveszed, addig menekülj, amíg lehet. Ha én agresszív és erőszakos öregasszony leszek, ne látogass, ne nyisd rám az ajtót. Csak mert az anyád vagyok, és mert az én időmben bezzeg. Ez a két mondat, amit megfogadtam, hogy nem fogom kimondani a saját gyerekemnél. Legyen egy minimum, ami alá nem mész a kapcsolataidban, gondoskodni magadról meg megtanulsz idővel. A tanulást tanulni, ez még a nagy művészet, amit nem spórolhatsz meg. És ne hidd el amit más mond, mert nem tudhatja, mi alapján hozod meg a döntéseidet. Válogasd meg kinek mennyire hiszel. Figyelj, most már lehet az internet miatt bármi, beülsz egy nyafi topikba és figyeled a kommenteket, ebből tanulsz a legtöbbet. Hogy mit gondolnak az átlagos emberek, soha nem derülne ki nekünk, ha nem lenne ez. Hogy valaki majom avatarral milyen szar állapotban van. Na olyanban ne legyél, lebegjen a szemed előtt ezt elkerülni. Valamiért ezeket a beszélgetéseket igényli Anna nap végén. Meg azért mi érdekes dolgokról is beszélgetünk.

Valamelyik közösségben felmerült, mi a csoda ellentéte. Jó, nem a gyeses mamik csacsogdája volt, ahol napi szinten 450 új bejegyzés születik, az tény. Kicsit elgondolkodtam, hogy igen, attól függ mi a csoda, ezért szubjektív, és a csoda ellentéte mindaz, ami nem csoda. A fekete ellentéte sem a fehér, hanem az összes olyan szín, ami nem fekete. És egyébként sem gondolom, hogy mindennek van ellentéte, a világ sokszínű, árnyalt. Mert sötét vagy világos, azt ki dönti el, mert akkor az alkony mondjuk az mi. Ennek az átgondolása úgy egy percig tartott. És néha véletlenszerűen megkérdezem Annát is, szerinted mi a csoda ellentéte. Neki öt másodpercbe telt, ami nekem egy teljes percbe amíg megválaszolta - ugyanazt. Hát a nem-csoda.

Ne félj. Az nem vész el, aki gondolkodik.

The game of life

2020. május 14. 09:41 - yerma

Túl vagyunk a második programozás órán, ami úgy működik, hogy egy weboldalon kell parancsokat beállítani egyszerű számítógépes játékok létrehozásához. Van egy adott háttér, mondjuk egy erdő, és be kell programozni egy sárkányt meg mondjuk egy katicát, hogy menjenek egymás felé, és amikor találkoznak, akkor mondják azt, hogy helló. A próbaórát toltam végig én is és az első órát, de a másodikat már nem, elég érdekes, abszolút Annának való. Még a technikai részével küzdünk, hang és videó kikapcsolása, amikor öt család hangja gerjed egyszerre be, az tud idegesítő is lenni, és én kicsit féltem a többieket Annától, mert ha egy perc csend van, akkor ő belefecseg, a "csak az kapcsolja be a hangot, aki valamit mondani akar" kérése teljesen hidegen hagyja, és várom, hogyha mégis szót fogad és csendben marad, akkor a közös üzenőfalat trollkodja majd szét asdffffskajhkj jelekkel, ami szerinte vicces. Most már kevésbé féltem őket, mert minden gyerek nyüzsög és mindenkinek van családja, aki a tananyagba video és audio módon belelóg. Probléma lesz, hogy Annát csak a nettó információ érdekli, a bruttó nyüzsgés annyira nem, megszakadt a másik kapcsolata, technikai probléma, vagy lassabb reakció, ma már jön addig hozzám beszélgetni a másik szobába. Ebban mondjuk igaza van, mert csomó energiát elvon az össz infó tömegből kivadászni azt, ami lényeges: ez a hétköznapi életben is így van, és ez megy neki nehezen az iskolában is.

A tanfolyam nyáron tart, még 3 hónapig. Nem tudom, hogy mennyire hosszabb távú a cél, amikor megcsinálja a kurzus végén "a" játékot olyanra, amilyet ő szeretne. Én már kértem tőle egy verziót, és remélem megcsinálja. Ez egy rage game, és arról szól, hogy egy Pacman féle labirintusban van egy kertész, a másik végén meg van egy cserép virág. Az a feladat, hogy a kertész meglocsolhassa a virágot úgy, hogy közben harsány színű lufik és szellemek támadják, de nem csak a kertészt, hanem egymást is. Random lőnek egymásra szavakat, és amelyik betűk mind a kettőjüknél megvannak, azok kiütik egymást. A végén elérem Annát és teszek rá tápoldatot. Ha ő nem írja meg ezt a programot, akkor megírom én.

Egyszer már végigvittem.

Címkék: autizmus iskola 8.5+

A különös bolygó

2020. május 13. 17:05 - yerma

Válasszunk egy bolygót a Naprendszerből, egyszerűség kedvéért legyen a Mars, bár az túl egyszerű. Lényeg, hogy feltételezhetően élet van rajta, így jöhetünk onnan is. Kezünkben teleszkóp, mint a Kockásfülű nyúléban, nézzük és figyelünk. Figyelünk és nem értjük, figyelünk jobban és mégsem értjük. azt hisszük az a kész átverés és megértjük, hogy nem, mert ezek az emberek. Valami érthetetlen nyelven kvartyognak, és vicces szkafander van most rajtuk, múltkor még nem volt. 

Arra mi van, jé sok ketrec. Állatokból egy-egy példányokat fogságba ejtenek és ketrecekbe zárják. Állatbarát. Cuki kiscica. Aha, 10 nm területen egy oroszlánt. Ja mondjuk vadászni nem tud, nem baj. A cinkét nem szabad nyáron etetni, mert ezzel "infantilizálod", de a víziló az más. Ketten vannak, az mondjuk már fajtárs. Más meg ezért fizet, ezt nézi. Hogy bezárt a sok állatkert a vírus miatt. Sok a kieső bevétel. Más országokban az állatkertben az állatokat egymással etetik meg, hogy ne haljanak éhen. Szurikátát eszik az oroszlán és makákó majmot. Az ebéd tegnap még két ketreccel odébb volt. Kérdés, hogy eddig mit ettek, szúrja közbe Anna. Na igen. Jaj, és ne mondjuk el a gyerekeknek, mert széttörik a kis szívük. Ne mondjuk meg a nyúlpaprikást se húsvét után közvetlenül "de, de, rosszul érzed: csirke az".

Unatkoznak, de nem mehetnek ki. Szenvedés mindenhol, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Miért nem olvasnak? Mert sütnek. Szemük van-e? Mégse. Egy kiló cukor, öt tojás sárgája. Nyújtsd a tésztát. Várjál befotózom, feltöltöm, te meg lájkold. Élesztőhiány. Ezentúl a kenyeret is otthon. Mert most ráérünk. Akkor minek vettél kenyérsütőt, ha soha nem érsz rá. Majd most. Készül a kovász. De az egy külön szakma. Nem baj. 10-ből 5 blog gasztro. A poszt szerkesztő felületen van egy kukta ikon, azt írja "recept beszúrása". Igény volt rá. Tömegigény. Sütit esznek. Finommotorika. Addig is csönd van. A kupi mondjuk nagyobb. Dagadnak. Most tartunk ott, hogy beérik a sok sütés gyümölcse, mint képzavar. Azért sütöttek végig, hogy ehessenek, és azért akartak enni, mert unatkoztak, és a vírus miatt depressziósak. Ezért esznek, jönnek a karantén-kilók. Ami aztán pszichológus forrás lesz, meg hozd magad formába a nyárra, magazinban. Esélyed sincs. Mert nem tanultad meg elfoglalni magad. Mert zsizsegtél. Fitness klub vs ducidivat. Érted haragszom, nem ellened.

Tegnap láttam egy adásvételi csoportban: 500 gramm élesztő eladó, május 20-án jár le a szavatossága, nekem már nem kell. Komment: postázod?

Címkék: autizmus 8.5+

Eszmélet

2020. május 08. 17:56 - yerma

Lassan két napja az agyrázkódásomnak, már jobban vagyok, de nem volt ez mindig így. Sajnos Anna a részvét lekisebb jelét sem mutatta, lehet, hogy érezte ugyan, de nem volt rajta látható. Zajongott, énekelt tovább. Néha furcsán reagál, nem tudja mit mondjon ilyenkor, így dobta be annak idején rendszeresen Sugárkát és Harry Pottert oda nem illő módon a stroke-ra válaszul. Nem lennék meglepve, ha a holttestemen át is csak így átlépne énekelve, mintha semmi nem történt volna. Elsőre a liberális nevelés visszásságai okot mondhatnám, ha nem tudnám, hogy ez nem nevelési kérdés, hanem az ő BNO kódjával van összefüggésben. Másrészről pedig a tekintélyelvűség egyértelmű kudarcát is átéltem, amikor anyám meghalt (Kérdeztem tőle evett-e, ivott-e, bevette-e a gyógyszereit, azt mondta igen, a kórházban meg megkérdezték, hogy lehetett ennyire kiszáradva. Eszembe sem jutott, hogy megkérdőjelezzem, amit  mond. Így nyírta ki a poroszos nevelés erőltetésével saját magát.) Mert azért a mi időnkben még az volt a nevelési minta, hogy első a sorban nem lehetsz. Az első mindig a gyerek. A második az anyám. A harmadik a gyerek. A negyedik a többi rokon, ötödik és hatodik megint az anyám. A hetedik te magad légy a szomszédnéni mit szól, a nyolcadik maga a szomszédnéni, a kilencedik pedig a kutyája. A tizedik a szomszédnéni kutyájának állatorvosa, tizenegyedik a szomszéd kisgyerek. Így kerültem én magam a százhuszonhatodik helyre, ami jó hír, mert a százkilencvenedik helyen levő süssünk süteményt a karantén alatt mozgalmat így is megelőztem. Mindenki előttem volt, én soha nem voltam fontos, mert nem az volt a feladatom, hanem, hogy minél kevesebb zajt csapjak - mint saját identitás. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy más nincs így ezzel: növekedtek, kitüremkedtek a térből magabiztosan. . 

Anna autizmusa egészen más, mint az enyém, ő extrovertált és hangos, én intovertált és nyugodt lennék - akkor, ha ő nem lenne extrovertált és hangos. Így mára már az lett a legnagyobb problémánk, hogy ő uralja a teret, az élet minden percét, nézd, most is róla írok éppen. És azt tudni kell, hogy minden nyereség valakinek a vesztesége, minden ember mögött ott áll egy másik ember, aki beleőrült. Így valósulhat meg a világ egyensúlya.

Tudtam, hogy van öt perc előnyöm vele szemben, nagyon-nagyon archív régmúlt időkből. Az az öt perc, amivel hamarabb feladom. Régóta tudom, hogy ez azt jelenti, hogy legyőzött és ő nyert. Ha csak öt perccel is, de tovább bírja.

Mert nem élhet az egyik, amíg él a másik.

Címkék: autizmus 8.5+

Utazás az agy középpontja felé

2020. május 07. 10:45 - yerma

Minden lakásban vannak kritikus pontok, amit jobb elkerülni esés szempontjából. Nálunk van egy ágy sarok, ahova menetrendszerűen mindketten beverjük a lábunkat. Ráadásul mindkettőnknek magas a fájdalomküszöbe, így többnyire utólag vesszük észre. Egy ilyen kritikus pont éppen a baloldali halánték lebenyemet találta telibe. Nagyobb bajt nem okozott láthatólag legalábbis, miután magamnak feltettem az ilyenkor szokásos kérdéseket, milyen nap van, hol vagyok, mikor születtem, szédülés, hányinger, az élet, a világmindenség meg minden. A bal agyféltekémben túl nagy a forgalom az utóbbi időben, így jövőre várom a tia2-t, és 2023-ra meg a tia3-at. Az élet lemodellezhető.

Anna minderről nem vesz tudomást, nem enged pihenni, csacsog, narrál és énekel. Ja a lecke az nem érdekes, kezdd el csinálni kérlelem 10 órától, "majd" válaszolja, este 6-kor tesszük el, addig könyörgés, kérés és szükség esetén basztatás. Legirritálóbb válasz a majd, mert teljesen bizonytalanságban tart vele mindenkit, és a j-d betűk sem teszik szimpatikusabbá. Elkezdte a programozó iskolát, ami tetszik neki. Az első órát végignarrálta, beszélte és viccekkel szórakoztatta a többiket (5-6 gyerek volt még), így tartotta fenn a koncentrációját. Mondjuk a szórakoztatás szó talán nem megfelelő, amíg a többi gyerek csöndben dolgozott. Másnak ez biztos furcsa lehet, én meg nem látok példát, hogy lehetne-ez másképp. Kértem, hogy kapcsolja ki legalább a mikrofonját, hogy csak engem kergessen őrületbe ezzel a hangzavarral, de nem, a videót legalább kikapcsolta. Továbbra is lezúzza agyilag, hogy ennyi felé kell figyelni, hamarabb elalszik ilyenkor. Most kezd egy kicsit elegem lenni.

Néha még sírok is.

Címkék: iskola 8.5+

Indul a

2020. május 02. 08:23 - yerma

Na aztán meg a kötelező anyák napja. Mint a kötelező május elseje, kötelező valentin nap és kötelező karácsony, kötelező húsvét, kötelező pünkösd. (Az az infó megvan, hogy Magyarország 54%-a keresztény és kényszeríti rá a kötelező háromnapos babonáit az összes többire? Világviszonylatban ez még szebb 33%.) Lehet, hogy gyerekkoromban szerettem ezeket az ünnepeket, már nem emlékszem. Ma már nem hatnak meg, azt tudom. Anyák napjánál mindig eszembejut az a réteg, akinek nem adatott meg anyai jelenlét, akiknek nem lehetett gyerekük, akik egyszerűen nem akartak, vagy egyszerűen volt anya, csak az minőségileg tekintélyelvű, következetlen, buta, erőszakos, elérhetetlen, mártír vagy szimplán  ő maga is traumatizált. Mert az anyád vagyok. (ki tehet róla)  Mert felneveltelek. (ez volt  a dolga)  Mindennek van napja, így hadd legyen ennek is, ebben maradtam magammal. Feleseltem a másvilággal, tudom.

Szóval felelős verset kell választani három jelölt közül. Nálunk a nyertes mindig a legrövidebb vers. Számomra ismeretlen költők versei közül, pedig én azért szeretek olvasni, és szeretem is a verseket. Bár ezt így általánosságban nem mondanám, szeretek bizonyos verseket, de konstans jelleggel már a magaimét sem. A verstanulás az tudom nehéz, először találjuk meg a rímet, a ritmust, csináljunk belőle dalt, és ha megvan a dal, akkor megvan a vers is. Ez volt a stratégiám Anna verstanításával a Képekben sorozaton kívül. Ez meg olyan irinyó-pirinyó, hogy nem érte meg vizualizálni. Először elolvastattam vele, mint az Anyám tyúkját, szerinted miről szól, elmondom, döngölt föld, tulipános láda, szegénység. Várjál, ezt elolvasom és megjegyzem, egyedül, ez könnyebb. Én nem emlékszem, gyerekkoromban, hogyan mondtam verset. Nem tudom jól-e, tudtam-e hol vannak a hangsúlyok, és nemrég szembesültem azzal is, hogy tök máshova tettem a hangsúlyokat végig az Embert tragédiájában is, és érdekes, hogy mégis hatott. Eljutottam a banánig, csak más útvonalon.

Anna boldog gyerek. Onnan tudom, hogy olyan svunggal szaval egy verset, ami érzelmileg megérinti, mint Regős Bendegúz. És ez teszi őt hitelessé.

Nagyítás

2020. május 01. 17:52 - yerma

Reflektálva az előző posztra kaptunk egy matekfeladatot, egy olyan ha banán-meg-kocka-az-öt-akkor-mennyi-fél-banán-meg-kör típusút. Két agykapacitást foglalt le 2 órán keresztül és kijött a 40.

Merthogy találkoztunk a tanárnénivel és néhány gyerekkel az osztályból. Annára rátört, mennyire beszélgető partner híján van, unatkozik és csak egy felnőttet lefoglalva tud megmaradni. Ezt ugyan eddig is tudtuk, és még mindig meglep, hogy más gyereke meg nem. Rollereznek boldogan, versenyezve, harsányan, útkereszteződésnél megállnak, ha valaki rájuk szól csendben maradnak, és ha a felnőtt nem ereszkedik le a szintjükre nagy kegyesen, akkor nem szólalnak meg. Játsszál velük, kérem, nem, nem akar. Menjünk akkor haza. Többi vidáman lazul: szülők, gyerekek, itt függnek kötéllel a nyakuk körül öten-hatan, végre lehet bandázni és én is mondom, hogy menjünk innen minél hamarabb. "Jó lesz az offline programozás is, mert majd várni fogod, hogy a pajtásaiddal legyél", mondja naiv tanár, nem, igazság szerint alig várja majd, hogy megszabaduljon tőlük, mert az óraközi szünetben nem hagyják őt tanulni, harsánykodnak, viháncolnak (mi erre azt mondjuk kurvulás és nálunk ez azt jelenti, hogy extrovertáltság a köbön). Mindegy, hogy kimondjuk-e vagy nem; továbbra is pletykálnak majd rosszindulatúan a hátunk mögött, de nemcsak a mi hátunk mögött. Megtanultam egy biccentésből, egy elejtett mondatból, egy grimaszból értelmezni a világot, mert egy idő után mind elszólják magukat és biccentenek. Mindenhol vannak írástudó anyuk, még a Teca kocsmájában is voltak, és még azokról is kiderült ez, akikről ezt soha nem feltételeztük volna. Az idei év annyiból volt jó, hogy volt egy gyerek az osztályban, aki elég irritáló volt ahhoz, hogy jobban lehessen utálni, le is szálltak rólunk egy időre, Annát nem hívták meg a szülinapi bulijába, a mi gyerekünket meg igen, bibibíí és rihi-röhi. Jövőre már nem lesz, megy vissza magántanulónak, ez az egy éve is valószínűleg az a véletlen volt, ami alatt nem sikerült kijátszani a jogszabályt. Így jövőre megint minket utál majd mindenki, de annyiból nincs jelentősége, mert Anna nem érzi jól magát így sem közöttük. Szinte mondhatnánk, hogy velem itthon jobban elvan, mert kérdezhet, és válaszolok, és nem kell korán kelnie és nem tanul, ha nem akar. Mondjuk nekem nehezebb, de néhány jelentéktelen dolgot el kell tudni engedni. Ezt a válóperes ügyvédemtől tanultam, meg kell határozni mi az, ami fontos, és mi az ami nem. Ha kidobta az igazolványaimat az nem fontos, mert bármikor pótolni lehet azokat, és a személyazonosságom nem szűnt meg velük együtt. Más kérdés, hogy aztán önként kidobtam én is, amikor visszacseréltem róla a nevemet. Én már a tankönyveket is így szelektálom. Szóval unatkozunk.

Amikoris megkaptuk az unaloműző feladatokat, mi nem stimmel a képen. Ebben Anna nagyon jó, az apró részletek megfigyelésén alapuló kötekedésben, ez olyan családi genetikai vonás. Az egyik kérdés gyümölcs-zöldség kérdés volt, mi a kakukktojás, hagyma, krumpli, paradicsom és egy banán. Jött is a megoldás segítségként, te kis butus másodikos, hát nem tudod, hogy a banán, mert az az egyetlen gyümölcs, pirospont ha jól tippelted be. Na mi nem tippeltük jól be, mert a paradicsom is gyümölcs. Jaj, ezért egy környezet ötös, mert még a kérdést feladó random Kiss Jánosné sem tudta ezt, aki tanítja a gyerekemet és az összes többiét is. Ez nekem körülbelül akkora megrázkódtatás volt, mint Annánál a Mikulásos sztori, ahol random Tóth Józsefné állított hülyeségeket, és aki egyébként gyerek tankönyveket ír (rákerestem). Nem magunknak szeretnénk ötöst, hanem Jánosné Gizikének egyest, mert ezt nem tudta, és gyerekeknek tanította rosszul. (Látod, mondtam, hogy nem kell a felmosóvödörrel pózolni tantárgyi ötösért.)

Jelentéktelen apró részletek felnagyítása ez, de mi így érezzük, nekünk a neon lámpa fizikai fájdalom és a bolti rekesz csikordulása is gyilkossági szándékot vált ki belőlünk. Tök gáz az egész.

Egyelőre nekünk.

Számokban 1.

2020. április 29. 15:26 - yerma

Volt egy sztorink még márciusban, amikor beolvastuk esti meseként a Galaxist Douglas Adamstől. Valamiért belebukkantam egy cikkbe, érdekes mondjuk, hogy miért nekem jönnek ezek szembe. A blogbejegyzésben az van, hogy Anna 1-100 között mondj egy számot kérdését bedobta, amire a válasza a 42 volt. A Galaxisban millió évekig számol a szuperszámítógép, amíg ez az eredmény kijön. Persze a következő kérdés, amit a könyvben kap a számítógép az, hogy mi volt a kérdés, amire a válasz a 42.

Ez a valóságban a következőképpen zajlott le.

A matematikusok valamiért arra a kérdésre keresték a bizonyítást, hogy 1-100 inretvallumban minden szám felírható három köbszám összegeként. Úgy 65 év alatt majdnem mindet bebizonyították, ámde komoly algoritmust kellett kitalálni az utolsó számra, amire még nem bizonyították be. A 42-re. Aztán tavaly sikerült megtalálni a megoldást úgy, hogy a douglas-i szuperszámítógép helyett 500 ezer random júzer futtatta le a számítógépén a programot háttérben egyidőben, ezért lett meg a válasz mindössze 65 év alatt. Így sikerült többszázezer óra alatt kiszámolni a megoldást. Három darab 17 számjegyű számot. Ami körül az egyik nyilván mínusz. (forrás: qubit.hu)

Viszont azt továbbra sem tudjuk, mi volt a kérdés.

 

Programok

2020. április 28. 16:11 - yerma

Túl vagyunk az első videócsetünkön. Tegnap volt egy programozóiskola ingyenes próbaórája, és azon vettünk részt. Eleinte nem akartunk vizuálisan megjelenni, csak hangban, de aztán mégis meggondoltuk magunkat. Szerencsére hang végig volt, így a többi négy gyerek is figyelmesen végighallgatta, hogy "nem akarunk videóban résztvenni" kontra "anya ne égess be", de nem volt gáz, mert cserébe mi is hallottunk másokat. Ahhoz képest, hogy Anna youtube-on nyomul elég érdekes volt így végignézni, ahogy viselkedett, de összességében jó volt. Amire én felfigyeltem, mert nem tudtam társaságban ilyen, hogy állandóan ő beszélt, a feladatokat végig narrálta, attól függetlenül, hogy a felnőtt beszélt-e, hozzá beszélt-e, vagy más random gyerekek beszélgettek. Némely feladat bébikönnyű és már rég megvan, kintről nagyon bunkónak tűnhettünk. Viszont a videós megjelenésben nagyon profi volt, bár látszott, hogy fogja vissza magát, hogy nyom el egy ásítást, mennyi energiába telik neki az, ami a másik gyereknek eleve lételem, lazaság és rutinos skype jelenlét. Összességében tetszett neki és menni akar, vagyis itthonról online lehet végezni a járvány miatt. Ami nekünk tök jó lenne, mert nincs ugyan helyileg messze, de a heti cipelés külön elkéredzkedős program lesz, ha visszaáll az élet. Jól vagyok, a lecke kevés, mondta a bevezető kérdésre, ja igen, még csak 11 óra óta írjuk, 4 órás szünetekkel.

Amúgy tényleg jól van, külön feladatokat is csinálunk, persze közösen, amik egy fokkal izgalmasabbak, mint a normál házi feladatok, mi a furcsa a képekben típusú feladat folyamatos kötekedése jól megy, az, hogy le van húzva a repülőgép ablaka, igen, de hogyan ül az utas és miért van a szereplő nyakában egy kolbász sál helyett. Ez nagyon viccessé teszi Annát, ami a normál házi feladat megcsinálása során soha nem derült volna ki. Én is jól vagyok, a vírus nem érdekel különösebbben, van textil maszkunk és egyforma mintájú. A poszt-traumás stresszen vagyok túl, amikor bent rekedt extrovertáltak próbálnak posztokat írni, mindenki posztol, koncertet ad, énekel. Viszonylag könnyű belátni, hogy némelyek online jelenlétben sem érdekelnek senkit, így felvetődhet a gondolat, hogy offline módban vajon olyan marha érdekes volt-e a mondanivalójuk. Ez a vírus önismereti kérdés is. Ez igaz ránk is, de ennek a blognak nem feladata a közönség, Anna youtube pályafutását is azért hagyom, hogy ismerkedjen a közösségi léttel (amire internet nélkül esélyünk nem lett volna), most merüljenek fel a kérdések, amíg még nem késő. Nagy előny, hogy nem kell végignézni és nem kell végighallgatni, azokat a posztokat, amiket nem akarunk, mert csak tovább görgetjük. Még senki nem találta ki, hogy lakótelepi karanténkoncertet szervezzen a környékünkön. Úgyhogy bírjuk.

Már csak tíz év

2020. április 25. 16:10 - yerma

Innentől képzelt riportokat fogok írni különböző fesztiválokról.

Írjunk leckét. Nem. De el kellene kezdeni. Majd. Mikor majd? Öt perc múlva. Jó. Hat perc múlva szólok. Írjunk leckét. De öt perc múlva nem jöttél ezért elkezdtem egy új videót, ami hatvan perces. Harmincnál elkezdjük, hogy rákészülünk és elkezdjük. A rákészülést kezdjük el. Huszonöt perc múlva rákészülök a rákészülésre, amivel majd elkezdjük. Letelik a hatvan perc. Jaj, csak azt ne. Ez a könyv. Hol a munkafüzet? Az előbb még a kezedben volt. Hányadik oldal? Olvasd el a szöveget, válaszolj rá. Ez itt a képen olyan, mint a Pisti (random név). Válaszold meg.  Nem, előbb kiszínezem. Kiszínezi. Mit írjak? Mindegy. Ki kell radírozni. Leesik a radír az asztal alá. Jé, itt a piros ceruza. Kitörött a hegye. Jó, hozd ki, kihegyezzük. Nem. Olyan aranyos, maradjon itt. Gyere ki. Nem, mert találkoztam egy porcicával. Gyere ki az asztal alól és hozd ki a piros ceruzát, hogy kihegyezzük. Nem. Mjaú-mjaú. Mi van? Ezt mondta a porcica. Lábánál fogva kihúzom. Melyik Budapest leggyakoribb kirándulóhelye. Írd be, hogy Normafa. Ezt éppen tudtam. Akkor miért nem írtad? Mert nem tudtam, hogy ez a feladat. Oda volt írva, mi a feladat. Diktálom a megoldást, jó? Annyira éhes vagyok. Mindjárt eszel, csak írd be, hogy kocsányos tölgy és kéktúra útvonal. Ne oda írd, hanem a munkafüzetbe. Ebből a tárgyból nincs is munkafüzet. Tényleg. Pirossal írd le, hogy bagolyköpet. Minek? Mert az a feladat. Inkább kiszínezem az oldalszámot feketével. A fekete nem szín! De. Most ne színezz, hanem írjunk. Negyedóránként megállhatsz. Ma kell megcsinálnunk, mert jövő héten jön az újabb adag. Hogy holnap pihenhess. Ja? Ezt miért nem mondtad?

A nap végére viszont mindketten egyre gondolunk:

Már csak tíz év.

Galamb kaland

2020. április 18. 13:31 - yerma

Azt viseljük nehezen, hogy ugyan ránk szakadt ez a rengeteg idő, ügyintézni sehol sem tudunk. Orvosi vizsgálatok csúsznak el és torlódnak majd fel, amikor meg visszaáll a rend, esélyünk nincs, hogy még az idén eljussunk bármilyen orvoshoz. Talán az adhd gyógyszer az automatikusan fog menni, a szemüveg is szerencsére megvan, a fogszabályozás a legnagyobb probléma most, ami szintén szünetel. Márpedig Anna nem akarja megadni a világnak azt az örömet, hogy ronaldinhos sörnyitót készítsenek belőle, mint tárgy. És én sem.

Végül a 80 nap alatt a Föld körül olvasását feladtuk. Túl unalmas volt, néhol elnagyolt és néhol indokolatlanul hosszan elidőzött a könyv. Sokáig harcoltam a rajzfilm változat ellen, ahol az oroszlán, a macska, az új szereplő rágcsálóval nekiindul a Föld körül, és a farkas meg a kutyák üldözi, és ahol megismerkedik egy lila párduc csajjal, mindezt mezítláb. Nekem ez azért abszurd, mert láttam a Pierce Brosnan féle változatot.

Új hobbink lett a galambok viselkedésének megfigyelése is, mint városi nagycsaládos-félcsaládé. Érdekes körülmény, hogy a 10 emeletes házban ahol lakunk, a mi oldalunkon 20 balkonos lakásból rajtunk kívül talán 1 az, aki növényeket ejtett túszul a lakásában kihasználva, hogy nem tudnak elmenekülni. Némelyiket cserébe kirohadásig locsolom, de van egy 20 éves ibolyám, amit az első munkahelyemről személyes emlékként hoztam. Így héhányan kibírnak engem. Pár paradicsommag kikelt, meg mellettük egy nemtudommi, és mégegy nemtudommi. Megvan még az eper, a rózsa és dugtam le tavaly fokhagymát. Viszont jönnek rá a galambok. A városi galamb egy kevésbé intelligens fajta, bár vizsgálatok kimutatták, hogy arcról felismerik az embereket. Na ez a pár, akik nálunk rombolnak két buta példány, mert nem ismer fel senkit, nem hallanak és szerintem nem is látnak minket. Szétszórják az ürüléket mindehova, és az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a folyékony guanós tápoldatos flakonra szartak (az ugye madárülülék, minimum József Attila óta tudjuk), amit én amúgy a növényeken oszlatok el folyékony formában. Itt ugye azt történt, hogy leszarták a saját szarukat. Itt merült fel az igény, hogy meg kell nekik tanítani a helyes helyet, ez van még folyamatban, mint küldetés. Az első gondolatom az erkély növényvédett részeinek honvédségi álcahálóval való beborítása. 

Még mindig jól bírjuk a karantént, annyiban változtunk, hogy olyan további új küldetéseket találtunk magunknak, amik a kényszerű itthonmaradás nélkül nem is léteztek volna. Az én tavalyi kényszerű itthonmaradásomkor sem merültek fel, mert akkor neurológiailag kiszolgáltatottabb állapoban voltam. Most azonban kezdem megvalósítani minden kisgyerekes anyuka legirritálóbb vágyálmát, és unatkozó gyeses anyukaként új szakma tanulásába kezdtem. Már régóta szerettem volna valami számítógépes dologgal foglalkozni és most dobta az ölembe az élet. (Mondjuk sokkal jobb lenne, ha a napi 4 órás agy-gyalu magyar nyelven lenne.) Annának is van egy ingyenes próbaórás programozói tanfolyama, amit majd megnézünk és eldöntjük, tetszik-e neki. Valahogy úgy érzem kell terelnem valamerre, mert az ő BNO kódjával nem lesz nagyon nyerő a munkaerőpiacon, ezért valami matekos irányba vinném, könyvelő per programozó, egyelőre ennyit tudok. Ugyan a BNO kódot nem kell megmondani sehol, de egy idő után kiderül. Versus ne kérjen papírt róla anyuka, jó, de attól még szétveri az óvodát, és biztos nem derül ki soha. Utólag elmondtam neki a Fermat-tételt, és érdekelte, mert a megoldása az volt, hogy nincs, és fogadjuk el az egy négyzetnyi különbséget sütési veszteségnek. 

Az ő kódja azt jelenti van segítség és azt, hogy nem az én hibám. És az én kódom is azt fogja jelenteni majd.

 

Soha többet nem játszok veled

2020. április 12. 17:58 - yerma

Ezt a mondatot életemben eddig háromszor mondtam ki, és mindvégig komolyan tartottam magam ehhez. Először gyerekkoromban, amikor nem volt türelmem olyannal sakkozni tanulni, akinek nem volt türelme engem sakkozni tanítani. A mai napig utálom a sakkot, valahogy nem tudom 3D-ben előrejelezni más gondolkodási szándékát, ez nekem túl bonyolult, érdekes, hogy 2D-ban már nem annyira. A 3 dimenzió már túl sok inger és egyszerűen túltelítődöm.

A többit már Annának mondtam. Az első alkalommal be akartam neki bizonyítani egy érdekes matematikai állítást, a Fermat-tételt, ami benne volt az általa kikölcsönzött matematika könyvben is, gondoltam talán érdekli. A tétel arról szól, hogy egy 5x13 téglalapban 65 db négyzet van, és ezt fel lehet vágni 8x8-as négyzetté, ahol viszont 64 db négyzet van, és egy négyzet eltűnik. Hol az egy négyzet? Ehhez pontosan kell a téglalapot átlóira vágni, ez fontos. Viszont nekem ez nem sikerült, mert Anna még mindig a lökdösődő korszakában van (ami valami egyensúlyi zavar lehet, bár ha az lenne, akkor rollerezni sem tudna. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy marhára unja, csak ezt akkor nem vettem észre). Szóval meglökte a kezemet, így nem lett egyenes átló, hanem egy girbegurba akármi, amivel teljességgel lehetetlen volt megmutatni, hol megy ez az egy négyzet. Mindez egy kockánál is igaz 3 dimenzóban, 1 kocka mindig marad. Itt adtam fel a nála matematikát, és a Zrínyi versenyt már egyedül küzdötte végig (na jó, a fejlesztő pedagógussal).

A második alkalom a Srcabble játék közben volt, ahol ugyancsak a lökdösődése miatt mondtam ezt. Épp az én köröm volt egy véletlenszerű partnerrel és az utolsó betűt raktam ki, amivel megnyertem volna a meccset, de még nem nyomtam rá a play gombra. Akkor meglökte a kezemet, így a mellette levő pass gombra nyomtam véletlenül, így a másik larakta a maradék betűjét és ő nyert. A mai napig nem játszok vele, amíg fél méteres távolságban nem áll tőlem. De egyébként is kifejlesztettem egy biztos módszert, Anna profiljával játszom a felét, a sajátommal a másik felét, így mindig én nyerek.

Kíváncsi vagyok ezekhez meddig fogom tartani magam, talán addig, amíg a lökdösődés el nem múlik. Különben úgy látszik csak én goldolom ezt neurológiai eredetű zavarnak, a szakirodalom és ahogy rákerestem erre, mind az agresszió jeleként értelmezi. Pedig Anna minden, csak nem rosszindulatú és nem agresszív, közösségben ha lökdösődik, akkor nem ő kezdi. Itthon tény, hogy kiskorában úgy jutott el az ajtóig, hogy rálépett a vesémre, onnan felmászott a mellkasomra, lódított egyet a koponyájával, amivel betörte az orromat, és ezek után egyszerűen átmászott rajtam - minden gonoszság nélkül. Ez még mindig előfordul csak enyhébb verzióban, a vesémet még mindig tűpontosan eltalálja, néha a fejét már a falba veri bele véletlenül, mert már a mozgását nem bírom annyira lekövetni. Néha az iskolában is előfordul, bár 8 évesen még ez bővel belefér. Csak remélni merem, hogy valaha jobb lesz és játszhatunk együtt valami értelmeset.

Summertime

2020. április 10. 16:48 - yerma

Rájöttem, hogy én mindig is nagycsaládos voltam, mert Anna minden oktatási intézményben 3 fő gyereknek felel meg, 3-szoros túlerővel küzdök mindennap, viszont egy szüléssel, gátsebbel, szoptatással, 3 évig éjszakai virrasztással megúsztam. Továbbra is folyamatosan mindent narrál, bármit csinál, ha nem akkor meg énekel. Gyakorlatilag lehetetlen mellette megmaradni, ezen valahogy változtatnia kellene, így összezárva fokozottabban zavaró ez. Számítógépes játékaiban általam már ismeretlen felületeken evez, eddig a robloxot tudtam követni, meg a minecraftot. Véletlenszerűen kisorsolt gyerekekkel játszik, japán kisfiúnak japán képírással válaszol, letöltötte a japán szótárat és kikereste, hogy "szia". Japánt egyébként is vagy szeretni lehet, vagy utálni, és én is szeretem őket. Valamiért Kínát is szereti, a kínai büfé feliratánal közölte, hogy felismeri a jeleket és a tornyos pagoda az egy gyakori betű. A fotografikus memória diadala a japán nyelvvizsga fölött.

Anna továbbra is jól elvan a karanténban, már néha magától akare tanulni, de jellemzően a magyar lecke az mindig a végére marad. Olyannyira, hogy képes addig elmenni, hogy segít nekem a háztartás vitelében. Ő igazából régóta tud segíteni, csak eddig nem nagyon akart. Hangulatától függ, mikor segít, és a szobájában az elpakokolása olyan józsefattilás (óh, én nem igy képzeltem el a rendet), de a semminél pont eggyel több. Még a főzésben is segít, itt kifejezetten jól jön az autisztikus vonása, mi szerint a vágd kockára a krumplit az egyenlő oldalú kockák sokasága lesz, szemben az én mondjuk úgy rusztikusabb verziómmal (auti gyerekek csoki temperálása még az, ami legendás). Most éppen a nokedlit lehetett rábízni teljes egészében, itt a hozzávaló, keverd össze és szaggasd ki. Imádok tojást feltörni, mondja ő. Jó, mert én is. Álltunk a tűzhely mellett, én a spenótót olvasztgattam, igazából több gondom nem volt, Anna keveri a nokedlit és szaggatja, ez izommunka, mondja és már feléri a tűzhelyet. Nézem és azt gondolom, hogy elképzelhetetlenül magasra jutottunk volna mára, ha mindig ilyen lettél volna. Most meg erőlködünk, izzadunk, mert folyamatosan fékeztél egy repülőn. Lőtted a madár szányát csúzlival. Á, ahelyett, hogy örülnék.

Amúgy majoranna nyugtató hatású fűszer. Amikor virágzik, nyáridőben. Summertime.

Címkék: autizmus 8.5+

Ez teleport

2020. április 06. 19:50 - yerma

Mostanra kezdünk annyira belerázódni a mindennapokba, hogy önálló a leckeírásra való igény és hajlandóság. Valahogy a hétfő mindig lezúz továbbra is, kapjuk a követelményes listákat, aztán meg valahogyan elfogynak a feladatok. Ma volt egy technika feladat, csinálj húsvéti koszorút. Magamban már felüvöltöttem ebből megint mi lesz, de néha kiderül, hogy ezektől a festős-vágós-ragasztós dolgoktól már csak az én felnőtt énem irtózik. Persze a mienk egyedi és vicces feliratokkal ékes, a díszítő tojásos elem nálunk két azonos lapú fordíts-megből áll, és van egy it is an egg tojásunk is. Ha nem ez lett volna a feladat, nem biztos, hogy tudtuk volna, hogy húsvét van, valamikor ezidőtájt szokott lenni, körülbelül. Az újabb háromnapos indokolatlan megtörése a biztonságot adó napi rutinnak.

Más. 

Ez egy személyes napló, amit 9 éve írok, és van egy folyamatos karakter fejlődése posztról posztra, vélemény. A bejegyzések az előzőek ismerete nélkül nem értelmezhetőek. Vannak benne autizmusra utaló szereplők, jelek. A bemutatkozó idézet egy magasan funkcionáló autista író-matematikusé. Az autizmus egy zavar (illetve szerintem nem, mert engem nem zavar, hogy mást zavar - és kitennék egy szmájlit, csak nem tudom melyik illik ide, a hányósan fekve röhögős vagy a kacsintóan sírós. Kicsit mindegyik). Egyik jellegzetessége, hogy kommunikációban nem törekszünk a kölcsönösségre, ezt azt jelenti, hogy ha kérdezünk is a válasz már nem érdekel. Ez tűnhet afféle bunkóságnak, illetve az is. Ez a bunkóság a pozitív hozadéka annak, hogy általában nehezebbek a mindennapjaink. Minden szöveg egyirányú.

Willy Wonkától tudnék idézni ide, amikor egy stúdióból a tévé képernyőjére varázsolja a csokit a reklámszünetben. A fiú utánamegy, de őt visszahozni nem már tudják a stúdióba, a tévéből veszik őt ki lelapítva és lekicsinyítve. Az információ áramlása egyirányú, visszafelép már nem működik. Ekkor mondja azt Willy Wonka:

Ez teleport, nem telefon. Nagy különbség.

Címkék: autizmus iskola 8+

Tücsökzene

2020. április 04. 11:29 - yerma

Olvasom, hogy az emberek mennyire belerokkanntak ebbe a kényszerű otthonmaradásba, égnek a lelki segély vonalak. De vajon miért vannak ilyen rossz állapotban?

Pöffeszkedő mintacsaládunk ötfős: apa, anya, három gyerek. Egyik mondjuk nagyobb, felsős, a másik alsós, a harmadik legyen csecsemő. Felsős gyerek volt a szerelemgyerek, amivel anyu megfogta aput, az alsós gyerek életének az volt a nagy feladata, hogy az elsőt szórakoztassa, és mindketten kushadva nézzék a Jégvarázst, Bogyó és Babócát olvassanak. Ez eddig megy egyedül, mert nem kell gondolkozni. A Bogyó és Babóca mesék fő küldetése valószínűleg az, hogy primitivitásával a szülőket lélegzetvételnyi szünethez juttassa. A harmadik gyerek  pedig bosszúgyerek lett: létezésének oka, hogy az apunak elege volt a családjából és a munkahelyen más nőkkel beszélgetett. A harmadik gyerek a ragasztó, a csiriz, ami bebiztosítja, hogy apu a pénzével és státuszával maradjon. Itt érte őket a vírus válság. Apu hazaszabadult és elfoglalta a dolgozószobát. Anyu is hazaszabadult, ám valamiért nem a női állások lettek a home office-ok, a távmunkát részmunkaidőben vállaló kisgyerekes anyukák továbbra is láthatatlanok a munkaerőpiacon, home office-be szervezhető állásokat ugyanolyan dölyfösen hirdetik azonnali kezdéssel irodában 8 órásan, mint azelőtt. Anyu tehát otthon marad, kiesik a fizetése, ez azért lesz fontos, mert majd később emiatt függeni fog. Vásárol, írja a leckét a gyerekkel, főz, takarít. Némelyek tényleg dolgoznak otthonról, játszi könnyedséggel jelentkeznek be a konferenciára, ami ugye egy olyan online meeting, ami IRL-ben sem volt fontos. Délig takarítás van, főzés, tanulásba besegítés, bosszúgyerek altatása. Délután "játékos kreatívkodás", sütés. Rengeteg tojás fogy, kérdi a riporter anyukát. Igen, sütni viszem. Lajosmari konyhája felpörög, mindenki süt, recepteket cserélnek. A recept is egy ilyen prüntyögő szó, amit inaktív nők találtak ki. Anyu visszaszorult az eredeti helyére, amit a társadalom megkövetel tőle, és ahol csönd van, mert nincs ott senki, és ez a konyha. Néha fellázad és jógázni akar, vagy skype-on zumbázni a csajokkal, apuval rég nincs közös téma, csak a hitel, meg a pelenkapénz. Apu is sörözni akar a haverokkal, addig sem kell a másikkal lenni, a gyerekeknek is elegük van, kütyüznek, vagy veszekednek. Néha családilag kiszöknek játszira, Normafához, vagy lemennek tömegesen kutyát szaratni, levágják az lezáró szalagot a fitness parkban. Mint lázadás és közös családi pillanatok, amiket aztán megosztanak: mást nemigen tehetnek. Mindenki feszült. Anyu nem tud helytállni, mert ez a helyzet neki a legmegterhelőbb. Közösségi felületeken helytállást hazudik. Anyának lenni jó fb csoportot bekövet, de mivel emlékeztetnie kell magát arra, hogy anyának lenni jó, azt üzeni ezzel, hogy neki rossz. Sorok közt nem olvas, majd olvas más. De elvárják tőle, hogy jól érezze magát, olvasson, fejenálljon, 10 tipp karanténunalom elűzésére, sorozatnézzen, szoba biciklit vegyen, amire aztán sosem ül fel, mert nincs rá idő. Anyut bedarálja a vírus. Aput is, de ő megteheti, hogy leszarja. Csomó konfliktus elő kerül a szőnyeg alól. Anyu nem száll ki, mert hova költöznék a három gyerekkel. Apu nem száll ki, mert neki ez a legkevésbé szar a családból. Gyerekek megtanulják a tanagyag helyett, hogy így kell konzerválni a rosszat. Amikor újrafagyasztod, ami egyszer már kiengedett. Amúgy is fagyasztani kellett, mert friss már akkor sem volt. Anyám is így csinálta. Mint Möbius szalag tekerednek a generációk hibái egy láthatatlan végtelenbe. Na ezek az emberek vannak legjobban szarul, a harsány tücskök a tücsök és a hangya meséből. Eleve egy rossz társadalmi, pózolós, kivagyi, semmitmondó, öntömjén, működőnek hazudott és pazarló magatartási stílust kapott telibe a vírus.

Amit ránk nem hat, mert:

  1. Amikor az első gyerek sok volt, nem vállaltam be továbbiakat a pozíció fenntartásához. Újratervezés.
  2. Amikor a házasság nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, több kárt okozott, mint hasznot, akkor bátor voltam és kiszálltam, azonnal. Nem rajtam múlt a 3 éves procedúra. Újratervezés.
  3. Megtehettem, hogy kiszállok. Egyrészt anyagilag is (volt segítségem). Újratervezés. Nem kell olyan embereket elviselnem, akiket nem akarok. Azzal élek együtt, akivel akarok. Azt csinálok, amit akarok. Nem nagyon van konfliktusunk. Munka ideiglenesen nincs. Sokáig alszunk, sokat olvasok, segítek a leckében, mp3-ra mondatom a verset. Alapvető edzés eddig is volt. A mi életünk nem változott. Tényleg semmit. Nem csak azért, mert még az armaggeddonra is van A meg B tervünk.

Kíváncsian nézzük a szenvedőket, mint angol kutatócsoport az egerek agyának viselkedését fájdalom hatására. Naplóba feljegyezzük. Nézzük, ahogy a tücskök elfáradtak és nem bírják el a hegedűt.

Mi pont így éltünk eddig is, ahogy mindenki más most. A szorongás és a depresszió rólunk már lepereg, mert vannak rá megküzdési technikáink. Mi találtuk ki, nem a pszichiáterünk, és hosszú, sok éves folyamat volt. Ti csak most kezditek.

Kell-e ennél jobb érzékenyítés az autizmus világnapjára.

Címkék: autizmus iskola 8.5+

Onlány

2020. április 01. 10:36 - yerma

Nem mondanám, hogy nem visel meg minket ez a helyzet extrémen, csak nem úgy, mint az átlagos embereket. A mindennapi közelharc az, ami kiborít. Viszont már nem szégyellem magam azért, hogy nem vagyok pedagógus és azért nem tudom, és nem szégyellem azt sem, hogy gyógypedagógus sem vagyok. Ezek korábban komoly traumát okoztak. Kicsit fárasztó ugyan, de büszkén írom meg helyette a leckét, bediktálom, és amit elfelejtünk azt saját vonásokkal igyekszem pótolni, marokra fogva a ceruzát, mintha Anna írta volna. Ezt várja el tőlünk a társadalom, valamiért ettől megnyugszanak. És valamiért nagyon nem akarunk online módra állni, egy emberként vagyok leszavazva, hogy hát offline élünk, befotózzuk, háromszor vesszük a kezünkbe a könyvet, egyszer hétfőn, aztán pénteken kijavítjuk, aztán külön mozdulattal befotózzuk. Mennyi mozgási energia megy a pocsékba. Négy különböző tanárnál ez kurvára idegesítő nekem, mint felnőtt, aki eleve azért nem megy nyaralni sem, mert nem tudja megszervezni és nem éri meg a sok kényelmetlenség, eltérés az ügymenetben, és a welness részlegen csobogó családokkal hangoskodás. Pedig előbb-utóbb jön az online világ, és az a pont már régen rossz lesz, ha a gyerek éri el előbb. Egyet pislogsz és ott veri át ahol tudja a digitális analfabéta szüleit, akik csak a like gomb megnyomását tanulták meg. Nem a bezártság nyomaszt, hanem a tehetetlenség, és az, hogy az iskolában Anna azért heti 5 óra auti célú fejlesztéshez jutott, és ha nem is pont 5 óra, de azért fejlesztették, maradjunk annyiban, ellentétben a mostani helyzettel, amikor nem tudok vele mit csinálni, mert nincsenek eszközeim. Tekintsünk el a pozitív gondolkodástól és a jutalomalapú, ezért megalázó nevelésről /ezt Anna mondta így/, mert az egy percig sem működött.

Nem baj, a rugalmatlan autista majd alkalmazkodik a többihez, mint rendesen. Semmi nem változik, és ez jó. Az impotensek állandósága az mindig megnyugtató.

Anna azt leszámítva, hogy nem akar tanulni egyébként vicces. Dalokat találunk ki, még véletlenül se a kötelezőeket nyomjuk. Abban nem jó valahogy, a tankönyvi éneklésben, hadd adjak neki ötöst, nem tud és nem megyünk az x-faktorba becsszó. A kódorgó hernyós ének stílusban nyomja a következő saját szöveggel, ez ilyen rap zene:

tüp-tüp-tüp-tüp Tá-dé
Ma-zso-la és Tá-dé
Tá-dé-az-á-dé-há-dé

Mellette könyvet olvasunk, én olvasom fel neki a könyvet, amiből nem engedem a rajzfilmes verziót megnézni inkább elolvasom neki esti meseként 9-től fél 10-ig. Lord Byron van benne és térképpel kell olvasni. Én is olvasnék, mondja Anna, csak lusta vagyok elmenni a könyvespolcig. Egyméter táv és fél méter szintkülönbség. Ülünk az ágyon. Jó.

Szrerinted én miért pdf-ből olvasom ugyanazt a telefonon.

Címkék: autizmus iskola 8+

Képekben 3

2020. március 30. 13:02 - yerma

Megfejtés:

László Gyula: Tavaszköszöntő

Fut a felhő fent az égen, 
tavaszi szél hajtja. 
Kizöldült a domb oldala, 
pelyhedzik a barka. 
  
Sürgönydróton fecskék ülnek, 
hazajött a gólya: 
ereszünknek, kéményünknek 
újra van lakója. 
  
Csiripelnek, kelepelnek, 
köszöntik a tájat: 
csöppnyi csermelyt, békás tavat, 
országúti fákat, 
  
pihenésre nincsen idő, 
javítják a fészket. 
Szalmaszálat gyűjtögetnek, 
s puha tollpihéket.
Címkék: autizmus iskola 8+

Miről beszélek amikor az autizmusról beszélek

2020. március 25. 14:15 - yerma

Mostanáig gondolkodtam írjam-e vagy ne írjam. Írom. Nem nagyon tudunk átállni a digitális oktatásra, mert Anna nem érti, hogy a rekreáció színterén miért kellene leckét írnia, nem tud együttműködni. Mostanra már könnyebb a helyzet, de vannak feladatok, amikkel nem tudunk mit kezdeni. És én sem. Mert az autizmus ugye végleges állapot, erre mondom azt, hogy pszichoterápiával nem gyógyítható. Az alsós tananyag online otthoni verziója az offlline tartalom szülő általi bedigitalizálását jelenti, tanáronként eltérő követelményrendszerrel, és különböző határidőre. Nem mondom meg a szabályt és írd újra, mert túl hamar dolgoztál, amikor még nem tudta senki. Írd újra, mert tudom rólad, hogy nem szeretsz körmölni, ezt a szabályírató, hibakereső, kötekedő íratásokat nem szereted. Tavaly még szeretted, mert versenyre küldtek. Ne hagy ki oldalakat, amikor véletlenül kettőt lapoztál. Online gépelem be, hogy neked szép legyen a külalakod. 2 oldalas szorgalmi feladat listát adok. Egyelőre az életvitel per technika feladatot nem tudtuk csak megugrani, házimunka témában. Anna házimunkába nem bevonható, az ő segítsége abban rejlik, hogy hagy telefonálni és hagy dolgozni. Ez viszont nem éri el a tantárgyi ötös szintjét. Anya pontozza, így azt hazudik be, amit akar. Mi nem hazudunk semmit, kihagyjuk a kérdést. Aosz állásfoglalást kértünk, szerencsére az iskola ebben partner. Miről beszélek, amikor az autizmusról beszélek? Hát erről.

Háttal nem kezdünk mondatot. De. Azzal kezdünk mondatot, amivel akarunk.
Írd újra ötösért. Nem.
Fotózkodj felmosóvödörrel tantárgyi ötösért. Nem.
Pózolj a porszívóval tantárgyi ötösért. Nem.
Linkeld be a youtube videót, amiről azt hazudtad, hogy megnézted, tantárgyi ötösért. Nem.

Ebben nem szeretnénk résztvenni, mert hazugság, Anyu behasalja az ellenőrizhetetlen feladatokat, otthon gyerek helyett megcsinálja. Ezért nem szeretem a házit haza hozni sem. Hirtelen kiderül, hogy Pistike nem olyan jó a tanórán, mint a milyen jónak kellene lennie a házi feldatai alapján. És kiderül az is, hogy nem a Pistike a hülye, hanem az egész család. A szorgalmi feladat a kevésbé okos gyerekek esélye az ötösre. A lottó a szegények adója. A bifláztató, agyonírogatós nyelvtant pedig azok szeretik, akik nem tanultak meg számolni. Ők élik a nagy pillanataikat most.

Miről beszélek, amikor az autizmusról beszélek?

A józan észről.

Címkék: autizmus iskola 8+

Tani-tani

2020. március 22. 13:14 - yerma

Nem mondom, hogy nem állított megpróbáltatások elé az otthoni e-learning Annával nehezített változata. Még úgy sem, hogy nem kell bejárnom dolgozni elég komoly próbatétel leültetni a könyv elé, mégha Anna nem is nagyon kér segítséget a feladatokhoz. Ám ez csak az egyik baj. A másik, hogy én sem vagyok rugalmasan gondolkodó, így további problémát okoz már a lecke rendszerezése is, mivel alsó tagozatban legalábbis mindenki más platformon, más határidőben és más logikával szeretne megkapni a feladatokat. Megoldás, kijavítás és befotózás az külön probléma, bár lehet, hogy csak nekem, aki most csodálkozik rá a sünis munkafüzetre, mert soha nem járt otthon, lévén, hogy Anna a napköziben ezeket magától megcsinálta. Ez nagy kihívás elé állít akkor is, ha mást nem kell csinálni a nap, csak szórakoztatni Annát a négy fal között. Mert az állapota magasan funkcionáló fajta ugyan, de van az a mondás, hogy a magasan funkcionáló autista az, aki nem jut segítséghez. A lányok ebben a cipőben, amúgy sem jutnak segítséghez, a tiltakozásuk, az együtt nem működésük az hiszti, és hosszan tartó depressziós pánikbetegség. Anna nem érti meg, hogy az otthona, ami eddig a rekreáció helyszíne volt, az most munkaállomás, nem hajlandó együttműködni senkivel, aki ennek az ellenkezőjét mondja. Kötelező gyógyped megsegítésről most ne beszéljünk.

Sor kerül társasozásra is ilyenkor, és az sem mindig laza kikapcsolódás, 2 óra feszült figyelem, ahogy a Malfoy család napi szinten legyalulja az agyunkat a roxforti csatában.

Respect tehát minden tanárnak aki mindennap ezt csinálja minimális bérezés mellett. Felmerülhet persze a kérdés, hogy ezek után mi szükség van a nyolckor kezdő nem kipihent gyerekekre és tanárokra, amikor anyu munka mellett otthon dolgozva, háztartást vezetve több gyerekkel ezt simán megcsinálja. Legalábbis a közösségi oldalakon ezt kommunikálják. Kis számolással viszont kijön, hogy Magyarországon kb 4 millió felnőtt él, ám ebből csak 100 ezer a pedagógus, aki akarta is, tanulta is ezt és tudja is. Van ideje és van türelme is hozzá. Mert a többinek nincs. Abból is van persze, aki nem alkalmas a tanári pályára, mert divattanár, zárójel. Így is durván optimista becslések szerint ez a szám 2,5%, ennyi ember képes erre a feladatra és a további 97,5% pedig nem, így nem is lehet tőlünk elvárni, hogy levezényeljük a tanévet 4 tanár munkáját elvégezve, kétes értékű érettségi eredményekkel. Sok szülő nyilván bediktálja a megoldást, hogy haladjunk, rohadtul reális így a tudás.

Egyszóval mi nagyon szenvedünk, és nem értjük, hogy miért csak így lehet. Újabb bőröket lenyúzni az amúgy is túlterhelt, fizetés és sokszor munkahely nélkül maradt, otthon háztartási robotként üzemelő anyákról és kétszemélyes családokról, ahol egy fizetésből kellene, kellett volna mindent megoldani. Miért nem engedjük el ezt az évet, hiszen nemcsak mi nem tudjuk megugrani.

Címkék: autizmus iskola 8+

Az autista, a pánikbeteg és a karantén

2020. március 15. 07:35 - yerma

Nekem is egyre jobban kezd tetszeni ez a helyzet, ami kialakult, hiába, a legszebb öröm még mindig a káröröm. Mert a vészintézkedések ránk nem vonatkoznak. Aki a helyzetben pánikba esik az a sok NT család, a bulizós, utazó, ingyenes majálison törtetős, plázázós, mozizós, nagycsalád, bambagyerekek és az életvitelszerűen jáccóteres, ezoterikus, dekorálós, karácsonyra hatfélét sütős zumba-kurva anyu, már bocsánatot kérek. A kurváktól. Akik csak egymás szemében látszanak, folyton jönnek, mennek, nyüzsögnek, mert valami mindig kell. Most sem bírják ki és kiszöknek a piacra pletykálni, a gyógyszertárba, mert leszarják, hogy a többit veszélyeztetik.

Bezzeg mi nem szarjuk le, amúgy se. Mert mi nem nagyon járunk semerre, semmi tömeges zajos helyre, vadaspark, mozi, kolompos. Mondjuk a színházba sajnálom, hogy nem jutunk el, maga a színdarab érdekelne, de a túlgesztikulált figurák annyira nem, a ripacsság, a manír, a mű, de tök mindegy, mert úgyse látjuk az előttünk ülő fejétől, és nem halljuk ugyanazok köhögése miatt, valamint a közvetíteni kívánt érzelmeket egyszerűen nem értjük /csal, hazudik, megöl, bosszúból álruhában kifigyel, utánahal/. Részünkről például nagy igény lenne az online színházi közvetítésekre. A hangszeres zene, ami ugye kell, mint a csönd szándékos és erőszakos megtörése eszközök hangkeltése által. A játszi sem lesz pálya, mert mindenki ide menekül majd, és sajnos a fitneszpark sem. Viszont az emberek érintését amúgy sem bírjuk és fém kapaszkodókhoz sem nyúlunk magunktól. Korlátozni a szociális, társas készségeket csak az NT-nek kell, nem nekünk. Már eleve nem is voltak olyan készségeink. A mi életünk így semmit sem változik. Ami jó, mert nem vagyunk túl jó véleménnyel a változásokról.

De a pánikbeteg sem esik kétségbe, mert az meg csak azoktól a dolgoktól fél, amitől más nem. A zárt terektől, a közlekedésről, vagy bármi más reális dologtól. Az NT-k pánikja viszont így szórakoztató. Ami nekik most komfortzónán kívüli, nekünk nem az, az a rögvalóság, a mindennapjaink része. Isten hozott a világunkban.

Mi egy életen át így élünk.

Címkék: autizmus 8+

We all deserve to die

2020. március 13. 21:42 - yerma

Miközben javában dúl a koronavírus hiszti, mi elég lazán elvagyunk. Anna a világ egyetlen embere a 8 milliárdból, aki kedveli a koronavírust, és kifejezetten neki szurkol.

- Mert olyan aranyos.
- Megöl mindenkit.
- Megmenti a bolygót. Tőlünk, akik kicsináltuk.
- Mind meghalunk.
- Megérdemeljük.

Végülis, ja.

Képekben 2

2020. március 09. 21:01 - yerma

Szabadon választott versünk.

József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.

Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.

Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.

Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.

Halj meg máskor

2020. március 03. 20:19 - yerma

Régen írtam már a sötét korszakról, az erős sötét oldaláról, x-aktákról, amiket kitörlünk majd a naplóból úgyis, ha nem akarunk rá emlékezni. De márpedig akarunk, hogy soha ne történhessen meg újra. Öt éve volt az utolsó ilyen jellegű bejegyzésem. Mondjuk nem tudom röhögés nélkül felidézni azt, ahogy a családsegítőt kicsináltuk közösen. Mert szuperapu milyen megbízható, szegény és sajnálni kell, mert elveszíti a gyerekét, és biztos igaza van, hiszen sír, nézd potyognak a könnyei. Na ezek a sírós szemek itthon már nem annyira sírtak, titkosszolgálati eszközökkel lettem monitorozva a nap 24 órájában, James Bond ügynökként találtuk meg a diktafont, és még időben letöröltük a 8 órás mega mp3 felvételt. Ja, nem. Na jó, egyet biztosan meghagytunk, amikor a síró a családsegítőt lehallgatja, titokban megkérdezés nélkül felvételt készít róla, miközben sajnáltatja magát, ez volt az, amin nem voltam jelen, így a felvételt én nem csinálhattam, De akkor ki? Azt meg aztán tényleg nem bírtam ki, hogy ne küldjem el neki e-mailben, nézd milyen ügyes voltál és bízzál minden sírásban ezentúl is. A búcsúzó találkozás a családsegítővel a következő héten volt, nem csak minket, de az állását  is elhagyta. Csalárd segítőnek hívtam. Mellékszál, hogy egy tök normális lett helyette, de akkor már a nehezén túl voltunk. Lehet, hogy nem írtam ezt a sztorit le, mert nem voltam rá büszke, de most már nem bánom.

Szóval kezdődik a sírdoga. Mert Szuperapu megint mindent tud. Csak rosszul. Elkezdődött egy hadjárat az iskolában a gonosz anyuról, aki nem viszi fejlesztésre a gyerekét. Született egy szájbarágós konzultációs kérdőív, hogy kedves tanárnénik, akarjuk-e, hogy Anna fejlődjön. Mert Anna érdeke, hogy "normális" /sic!/ és együttműködő felnőtté váljon, és ez így is lesz, ha a fejlesztésre elmehet. Többet nyerünk, mint vesztünk. Akarjátok-e, igen és nem közül kell választani. Ja és anyu nem ért egyet, csak úgy mellékesen. De vajon miért gondolja így, az érdekel valakit? Mert fizetős a vizsgálat és faluhelyen van, ja és délelőtt péntekenként. Amikor Anna így lóg az iskolából. Amúgy se kötődik ott senkihez, de így már be sem fog járni, az marha jó lesz. A pszichoterápia célja, ki tudja mi. Autistáknál nem működik a pszichoterápia, csak a kifejezetten erre szakosodott, például érzelmek felismerése a másikon témában. Ezt a Vadaskert nem csak javasolja, hanem meg is szervezi nekünk, térítésmentesen, tanulási időn kívül. Ámde ez nekünk nem elég. Mikor voltál utoljára boldog, kérdi ez a terapeuta. Tudod-e mi a különbség boldogság és elégedettség között, kérdem én, dehogy tudom, mondja Anna. Talán ezzel kellene kezdeni. Tanítsuk meg, hogy illik megkérdezni akkor is hogy hogy vagy, ha nem érdekel. De minek is? Ja, mert ti vagytok többen. Ököljog? Ja az más. Tényleg olyan baromira fontos ez? Nem lesz-e nagyobb az ára annak, hogy lássa, amit más is lát, mint hogy ne lássa, amit mindenki más sem. Ez filozófia. Anna soha nem fog együttműködő, "normális" felnőtté válni, mert a problémája szervi, neurológiai eredetű, terápiával nem korrigálható. A vak sem fog látni a pszichoterápia után, ez egy fogyaték, bármilyen szörnyen is hangzik. Így született és így is hal meg, az csak vízió, hogy majd valamikor nem így lesz, vagy legalábbis naivitás mesterfokon. Tájékozatlanság, mert ez bizony az ajánlott irodalomban benne van. Majd megtagadja magát és minden áron alkalmazkodik. De milyen áron? Megéri ez nekünk? És neki? Mert fizetni ő fizet.

Támogatja anyuka? Igen, úgy, hogy nem akadályozom meg. Nem adom magam. Nem adom magunkat.

Halj meg máskor.

Anya mesélj 2

2020. március 01. 14:36 - yerma

Mondj ez számot egytől százig, kéri Anna. Már régóta van neki ez a kvízkédéses és hülye szóvicces korszaka. Negyvenkettő. Miért pont negyvenkettő?

Van egy könyv. Sajnos az örömből olvasás ízére még annyira nem érzett rá. Próbálom terelgetni. Szóval van egy könyv. Mert nekem meg mindenről könyvek jutnak eszembe, mint hasonlatok. Igazából már nagyon régen olvastam el, és nem is emlékszem rá. Keressünk rá a wikin. Szóval kezdődjék a mese. Artur Denttel kezdődik, aki meg akarja akadályozni, hogy a vogonok galaktikus űrsztrádát építsenek a háza helyére. Kalandjai közben többek között kiderül, hogy a Földet az egerek terevezték és van egy számítógép, ami meg tudja adni a választ az élet, a világmindenség meg minden témakörében. Százmillió csillió évekig számol, és végül meglesz a válasz: negyvenkettő. A következő kérdés, amit a számítógép kap: mi volt a kérdés, amire a válasz negyvenkettő. A válasz előtt a számítógép megsemmisül. Ahol a Szlartibartfaszt nem csúnya szó és van egy depressziós R2D2, centrifuga az űrben.

Ja, mire kellett a negyvenkettő? Már nem tudom. Mesélj még könyveket. Aktuálisat?

Vesztegzár a Grand Hotelben.

Címkék: mese 8+ anya olvas

Az élet iskolája

2020. február 26. 19:23 - yerma

Anna részt vett az országos Zrínyi Ilona matekverseny első fordulóján. Ez az iskolában volt, és a betegsége alatt zajlott, amin a szájmaszkban volt jelen. Ezzel a húzással távolította el a környezetéből a másolókat, de nyilván nem. Azóta is maszkban jár iskolába. A verseny egy órán át tartott, ahol 25 feladatot kellett megoldaniuk. Az elején könnyebb feladatok voltak, de így is karcsúnak volt mondható az a 2,4 perc, ami egy feladat megoldására jutott. A végén már brutálisan benehezedtek a feladatok. A válaszokat az ABCD választós munkalapról összesítő táblába kellett ikszelgetni. Ennek még jelentősége lesz. Ugyanis Anna a 25 kérdésből 16-ra jól válaszolt, 3 kérdést üresen hagyott, mert nem volt rá idő, és 6 kérdést hibázott el. Pontosabban 5 kérdést hibázott el, 1-et pedig tudott, de véletlenül rossz helyre ikszelte. Így 83 pontot szerzett, ami a jó ikszeléssel 88 pont lett volna 100-ból. Az első 3 gyerek jut tovább, így ezt bebuktuk. Mindezekkel egyidőben valóra vált az a kívánsága, mi szerint: azért szeretnék a lustasági verseny negyedikje lenni, mert akkor nem kell felmászni a dobogóra. Kicsit szomorú emiatt. Na jó, vigasztalhatatlan. De legalább a többiek nem téged utálnak. Mint vigasz.

Talán ez adott neki erőt ahhoz, hogy mindeközben a szótag-olvasási versenyen 250 szótaggal megszerezte a "már tudok olvasni" arany, és ezzel együtt ezüst fokozatát. Bronznál tartottunk legutóbb. Tudni tud hát olvasni, csak nemigen akar. Remélem előbb-utóbb megszereti majd. Ha csak azért nem, mert a matekpéldák megoldásához először el kell olvasnia azt.

Anna a koronavírus

2020. február 20. 17:32 - yerma

Kár, hogy lement már az iskolai farsangi szezon, mert az élet úgy hozta, hogy zseniális jelmezünk legyen. Anna a koronavírus. Mert a koronavírus aranyos, de a kínaiak is aranyosak. Így szolidaritásunkat fejezzük ki feléjük. Ennek szomorú apropója, hogy elért minket a megfázás, nem vírus, egyszerű köhögés és orrfolyásos valami, amikor is egy feladat van: otthon csöndben ülni. Nagyon régen volt Anna beteg és már elfelejtettem, hogy betegen neurotipikusra lassul, ámde jobban szenved is. Várjuk a végét, mint a nyári szünetnek. Szóval addig kérlelt, hogy szájmaszkot akar, amíg megkapta, mert ha ez a leghőbb vágya, akkor miért ne. Én elsőre nem tudtam volna eldönteni, hogy ez milyen jelmez lenne: műtős segéd, iszlám terrorista, vagy kislányként reinkarnálódott Radics Peti.

És még továbbra sem tudjuk, hogy összességében a koronavírus jó-e vagy nem jó. Természetes szelekció válasza a túlnépesedésre és kínai munka hiányából származó légszennyezettség-csökkentő tényező, vagy kíméletlen gyilkos, ami alapjaiban rengeti majd meg a világgazdaságot, mert minden fejlett oszág nagyban az olcsó kínai munkára épül. 

Boldogok a tudatlanok, mert nem kell ilyen nagy kérdésekkel foglalkozniuk.

img_20200219_133634.jpg

Furfangos

2020. február 16. 12:47 - yerma

Van agy kiadvány, a Furfangos fejtörő, ami 6-8 éveseknek plusz matek fejlesztő. Ezt tavaly megkaptuk és azt csinálták Annáék bent, amikoris Anna idén ősszel elvesztette. Kábé félig volt megcsinálva és van valami verseny, ahol minden jól kitöltött oldalért jár egy pirospont, iksz pirospont egy matrica, vagy valami ilyesmi. Matek ötösökre lehet beváltani. Van egy verseny, hogy ki hol tart belőle, és az őszi hiányok óta kicsit lemaradtunk. Úgy döntöttünk, hogy újra megveszem, és Anna annyira lelkes, hogy már behozta a többieket, elveszetteket pótolta és az új feladatokkal is jól állunk. Aztán gondolt egyet, hogy egyszerre váltja be ötösökre, mint a déem pontokat. Így történt, hogy volt egy nap, amikor matekból hét darab ötöst kapott. Jövő pénteken Zrínyi matekverseny, arra is gyúrnak előkészítő feladatlapokkal. Ezek után kit érdekel, hogy nem viszik heti el öt órában fejlesztésre.

Néha meg nem menekíteném.

screenshot_2020-02-17-20-01-57-152_hu_ekreta_kretaandroid.jpg

Címkék: autizmus iskola 8+

Szem-fog

2020. február 12. 17:30 - yerma

Úgy látom a fog téma az, amivel az ember az egész élete során szív. Csecsemőkorban azok a hónapok, amíg kibújnak, aztán amikor a tejfog lecserélődik, aztán meg, amikor pótolni kell. Minden korsztályt egyaránt érinti. Annának a szájpadláson nőtt fogát be lehet szabályozni, mert az a 32 db fogból az ikszedik darab és vissza lehet terelni a többi fog mellé. Mondjuk, hogy elhiszem, hogy így van.

A szemésznél történt látogatásunk sem adott okot nagy reményekre. Kiderült, hogy röpke másfél év alatt Anna szeme 2 dioptriát romlott, -1,5-ről -3,5-re, ami azért horrorisztikus, mert nekem 18 éves koromra lett annyi. Az optikus szerint kinőhető, mivel ilyen korán foglalkoztunk vele. Versus ugye velem, akinek még 14 évesen sem engedték, hogy hordjam, mert hadd erőltesse a szemeit, attól edződik. Hülyékkel a világ. A vizsgálat során a szemébe pupilla tágítót cseppentettek, amitől 24 óráig homályosan látott. Itthon napszemüvegben volt neki komfortos, így másnap az iskolába is elvitte, és óraközi szünetekben hordta. Amikor is a folyosón meglátta egy ember, nevezzük pedagógusnak az egyszerűség kedvéért. Hogy neki egyszerűbb legyen. És beszólt, hogy minek a napszemüveg, nem süt a nap. Ne szólj be, mert nem tudhattad, hogy egy: szemésznél voltam és kettő: autista vagyok és rohadtul zavarnak a fények. Jut eszembe a hangok is és pont nem hallottam, amit mondtál, mert zajcsökkentő füldugó volt a fülemben. Ha nem tudod, ne szólj be, mindenkinek megvannak a történetei, még neked is, noha arra nem kíváncsi senki. Engem nagyon felbosszantott a felnőtt hatalom által fenntartott öncélú basztatása, mert vajon kinek árt egy napszemüveggel. Hülyékkel a világ kettő.

Néha menekíteném a gyerekem, de nem lehet.

 

MSN

2020. február 10. 08:39 - yerma

Scrabble random betűim 3 nap különbséggel. 
Ja és ugyanott Neymar, a bagoly eltörött.

screenshot_2020-02-04-07-11-24-559_com_zynga_words3.jpg

screenshot_2020-02-07-09-16-53-597_com_zynga_words3.jpg

Címkék: érdekes poén 8+

Gyerekszáj

2020. február 09. 14:19 - yerma

Eltelt a farsang és sokkal jobban kezelte Anna, mint tavaly a Luca napi sokadalmat. Várható volt ez a jelmezbálon is többszázas tömeg, kis tér, zajos programok. Vajas kenyér szalámival, piros arany, tombola, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán, verekedő királylány és kémény jelmez, földön ricsajozó, viháncoló nép, rugdosódás és lökdösődés. Tombolán nyert Anna egy tollat, ez az a kategória, mikor én meg radírt. Kibírta hazáig, tök jó volt mondta, és elvonult a szobájába sikítani. Mindez idő alatt én a másik szobában a fülemre tapasztottam a kezem sűrű fejrázás közepette. Tényleg jó volt a mulatság, nem halt bele senki.

Anna elvan, rajzverseny volt az iskolában, de nem tudott indulni, mert egységnyi idő alatt a rajzot nem fejezte be, erre kiborult. Volt egy másik rajzverseny is, az áruház hirdette meg, kedvenc versem lerajzolása. Anna nem mutatott affinitást ez iránt, pedig itt nem volt időbeli korlát. Még akkor sem, ha javasoltam neki egy lustán minimalista verset, Szabó Lőrinc: Esik a hó.

Szájpadlásán kinőtt egy foga, ami horrorisztikus látványt nyújt, és cseppet sem árnyalja azt a képet, amikor boszorkánynak öltözött a jelmezbálon. Kivetetni nem a fájdalom miatt nem akarja, hanem mert sajnálja. Az az ő jogos része, és ne válassza el tőle senki. Program jövő hétre.

Törd fel az öt tojást, mondom neki főzéskor. Nem megy. Nyomd hozzá jobban. Nem megy. Akkor vágd hozzá. Ne aggódja anya, fel tudom törni, mert én hacker vagyok.

Alliteráció

2020. január 31. 17:30 - yerma

Anna továbbra is jár a pszichológiai tanácsadásra, ami fizetős és nem a Vadaskert. Én megpróbálok kimaradni belőle, mert szerintem semmi szükség nincs rá. Aki utána olvasott már egy kicsit az autizmusnak az tudja, hogy Anna viselkedése bőven belefér, kár haragudni emiatt rá, és kár szekálni, egyszerűen együtt kell élni ezzel. Kérdezték, hogyan élem túl a nehezebb napokat. Könnyedén, miután már tudom, hogy nem direkt csinálja, és a sok jó tulajdonsága ezt bőven kompenzálja. Még egy ilyen okos per szép per őszinte per jólelkű gyereket nem ismerek, de felnőtt embert se nagyon. Szóval két alkalom után új pszichológust kap, mert a mostani nem autizmus specifikus, ami nekem furcsa, mert tudtuk és mondtuk már az elején. Ez a tizenvalahányadik pszicho izé, akit ledarált, ezzel az esemény a komolyságát el is vesztette volna, ha lett volna neki.

Közben az sni-s körzeti szépíró versenyen a második lett végül. A szépírása egyébként olyan, hogy amikor akarja, akkor szép, a mindennapokban pedig nem szép, szinte olvashatatlan minden kívülálló írástudó számára.

img_20200216_172214.jpg

Lehet, hogy ez az ő kis magán titkosírása. Lassan befejeződik a félév, annak ellenére, hogy az eredményeket nem láttam még azt látom a krétában, hogy minden fontos tárgyból kmf, amiből meg jmf az testnevelés rendgyakorlatok és szabálykövetés, technika csoportmunka térben, arra mondjuk emlékszem, kiborult egy másik gyerekre. Énekből kap mf-eket rendszeresen, de szolfézsból ügyes. Szótagsebességből bronz fokozatú Merlin díjas. A magatartás füzetben van pár egyes sőt négyzetgyök egyes is van, ami ugye szintén egy. Ennyi erőből négyzetre is emelhettük volna. Az egyik egyes a csúnyabeszéd, a másik meg a meghúztam a haját a kislánynak, de olyan volt a helyzet, hogy erre is csak azt mondhattam, jessz. Itthon nincs retorzió, magyarázós tanulás, itthon már csak a rekráció van, meg a röhögés. Röhögés az mondjuk gyakran van, mindig kitalálunk valamit. Kitaláltunk például egy alliteráló szókapcsolatot, ami mellett a Bécsnek Büszke vára, a Bús donna Barna Balkonon, és a Békés Bágyadt Barna este még a kanyarban sincs. A Bárdolatlan Bugyuta Barbár Bohócok már esélyes lenne, de mi sokkal jobbat tudunk. Igaz, nem annyira irodalmi a stílus, de nekünk ez pont megfelel, mert a céját eléri, ami a frusztráció csökkentése. Az irritálóan átlagos birka dejszgyerek sírására szaró, ámde közös térben parádéztató anyukára ezentúl azt monjduk: BamBa BaBát Buszon Basztató /B/anya.

Képekben 1

2020. január 27. 08:29 - yerma

Mostantól csak így fogunk verset tanulni. Képekben gondolkodás.

Gazdag Erzsi: Itt a farsang

Itt a farsang, áll a bál,
keringőzik a kanál,
Csárdást jár a habverő,
bokázik a máktörő.

Dirreg, durrog a mozsár,
táncosra vár a kosár,
A kávészem int neki,
míg az őrlő pergeti.

Heje-huja vigalom!
habos fánk a jutalom.
Mákos patkó, babkávé,
értük van a parádé.

Téli örömök

2020. január 26. 12:51 - yerma

Néhány meltdown elkerülhető lenne, ha nem lenne Anna másabb, mint az egyszeri homogén összetételű neorotipikus gyerekek. Akik egy emberként állnak ki Anna ellen, hogy márpedig van Mikulás és a felnőtt kórus, akik ehhez csatlakoznak. Felnőtt szemmel annyiból megbocsátható, hogyha húszból egy még hisz benne, akkor fenn kell tartani a látszatot, és nem mondhatnak mást. Kérdés, hogy az incidens után négyszermközt, miért kell ehhez ragaszkodni. Rajzolj madáretetőt a fára, szól a feladat és téli örömök a gondosan megírt fogalmazás címe, amit mondjuk Tóth Józsefné talált ki, alá van írva a neve, de ez irreleváns. Mert a téli örömök kicsit gáz. Ott indul, hogy

  • télen csendes a táj: hát rohadtul nem, a táj amúgy sem volt hangos, az állatoktól és emberektől volt hangos, akik köszönik és ugyanúgy csiripelnek, ugatnak, hangoskodnak és hallgatják a tuc-tuc zenét, mint nyáron, hála az elektromosságnak és a technológiai fejlődésnek most már bárhol
  • a nappalok rövidek, az éjszakák hosszúak: ez igaz december 22-ig, ami a téli napforduló, onnan hosszabbodnak a nappalok, a tél 24%-ában hosszabbak az éjszakák, de a 76%-ában a nappalok a hosszabbak, így ezt sem mondanám annyira igaznak
  • a madarakat szalonnabőrrel etetjük...: megint csak nem, a szalonnabőrön levő maradék szalonnát csipegetik ki, nem a bőrt
  • ...akik tavasszal és nyáron meghálálják a gondoskodásunkat: télen és ősszel vajon mi van
  • kellemes, tiszta időben téli sportoknak hódolnak, van, aki szánkózik, siel: elhanyagolható körülmény, hogy van olyan kellemes, tiszta idő télen, amikor nincsen hó
  • ebben az évszakban érkezik a Mikulás: és ez volt a pont, amikor elszakadt, Anna összefirkálta a lapját, fekete indulatos vonásokkal, ráírta WTF kérdőjel, feketepont, tanárnéni befotóz, elküld, mi volt az előzmény kérdezem, a Mikulás feleli, mosolygok magamban, ebből én már tudom a sztorit és azt is, hogy igaza van, csak egyedül van az igazával.

Úgy érzem máshol kellene élnük és máskor.

És egyre gyakrabban érzem ezt.

Recycling

2020. január 21. 08:26 - yerma

Idén, ha minden jól megy újrahasznosított farsangunk lesz, a titkos jelmez a tavalyi griffendéles talár újrahaszno-sításásval. Azzal a különbséggel, hogy tavaly könyvölelgető Hermione volt, idén is a talár marad a jelmez, csak most Ginny Weasley lesz. Ez Anna ötlete volt és egy szuper ötlet, bár Ginny egy kifejezetten irritáló szereplő volt, olyan kis semmilyen, legalábbis én nem szerettem. Meg amúgy is a farsangról meg van a véleményünk, felesleges szerepjáték, és mi soha nem szerettük, soha nem játszottunk orvososat, és soha nem gondoltuk, hogy a tésztaszűrő a fejünkon villogó labdával egy ufó állomás. Mint ahogy a reklámban.

Gyűjtjük amúgy a hülye reklámokat és célunk, hogy majd ha tanulnak az iskolában programozni, akár a Logischoolban tanórán kívül, olyan játék programokat írjunk kezdésnek, hogy a hülye reklámok szereplőire kell lövöldözni. A tízpontos a gőgicsélően modoros popsikrémes anyu, de a prüntyögő kislányra is ráküldenék, attól függetlenül, hogy arról ő nem tehet, a felnőttek ezt várják eltőle, ezt a gügyögést. A sellő énük nyolc pontot ér, zöld sikító ufó további nyolcat. Én youtubereket vonnák bele az én lövöldözéseimbe, de nem én döntök, legfeljebb ha megtanulok én is programozni. Nekem Ábel nem üti meg az ingerküsszöbömet általában, amit Anna elég jól provokál azzal, hogy beragadt neki, mint a Sugárka elégése, és a Satty utáni koslatás. Nálam ő csak öt pontot érne. Viszont a karácsonykor zabálj sokat és vegyszerrel ürítsd ki a szervezetedből témára felhúzott reklám is sok pontot ér, az együgyüsége miatt, ne zabáld túl magad és nem kell vegyi anyag a szervezetedbe.

Mondjál még hülyéket, kéri Anna.

Minek? Csak nézz körül.

Címkék: autizmus iskola 8+

Kilencedik szín nyolcadik rész

2020. január 20. 19:36 - yerma

Hogy min sírtam utoljára. Nem tudom, de régen volt. Mit érzek, amikor szomorú vagyok. Szomorúságot. Mennyi könyvet elolvastam életemben csak azért, hogy legyenek szavaim, de mit sem ér az egész, ha nem tudom érzésekhez kötni azokat. Mert van az a tévhit, hogy az autistáknak nincsenek érzéseik. Játsszuk azt, hogy az esernyő egy seprű. A korong mondjuk egy tündér. A korong alakú tündér kiesett a matekfüzetemből. A jó egyéves várólista után az én autizmus vizsgálatom úgy begyorsult, csak kapkodom a fejem. Két különböző orvos foglalkozik velem a pontosabb diagnózis felállítása miatt. 

És akkor a néni kiposztolta a kertjének a tavalyi terméseit. Ez egy ilyen kertbarát közösség. Volt ott amorf formájú szabálytalan paradicsom, érdes külsejű uborka, nagy vastag édes újhagyma, kevés dió, málna, eper a földön, kapával véletlenül bevágott krumpli. Megmutatta a spájzot is, amiben volt meggybefőtt, elrakott paradicsompüré és zsírosbödön. És akkor előjött egy nyár nagyon régről. És akkor eltörött.

Min sírtam utoljára.

Egy paradicsomon.

Digitális nomád

2020. január 16. 18:18 - yerma

Anya mi az, hogy digitális nomád. Hát az, amikor nincs áram, víz és fűtés. Nincs tablet sem? Nincs. Hogy tudtatok ti így élni. Akkor az volt a természetes. Szar volt.

Pár nappal később az óbudai lakástűz miatt áramszünet. Nem tudjuk meddig. Basszus most mi legyen. Kikapcsolom a tabletet, hogy ne fogyassza az akkumulátort. Nincs tévé. Nincs internet, mert a router áramról megy. Nincs telefon, mert áramról megy. Mindjárt lemerülök. Nem tudunk segítséget hívni. Hűtő is leolvad. Most mi lesz. Apokalipszis. Beszélgessünk, mondja Anna. Ne, örüljünk hogy csend van. Zsdav se sikít, jessz. Félelmetes. Pánikos. Szorongó. Itt elpusztulunk és nem tudja meg senki. Nem tudunk jelt adni. Gyújtsunk gyertyát. Gyújtsunk csillagszórót. Fél óra múlva megjön az áram és vége van.

Kérdezted mi a digitális nomád.

Címkék: 8+

Szemét ember meséje

2020. január 12. 16:05 - yerma

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Ez az ember kiborult azon, hogy a többi ember 2,1 milliárd tonna szemetet termel, és ezzel gyorsabban olvad a Föld, kipusztulnak a fajok, kontinensnek tűnnek el a Föld színéről. Kezdődik az interglaciális, a két jégkorszak közti felmelegedés. Nagyon aggódott emiatt, és mivel okos volt, elkezdett gondolkodni, hogyan lehet ezt lelassítani, csökkenteni esetleg megelőzni. Arra jutott, hogy csökkenteni nem lehet, viszont az emberi leleményesség és tudomány amikorra ez bekövetkezik addigra eléri azt a szintet, amelyben talál megoldást erre a problémára. Például összegyűjti a szemetet egy helyre, azokat összetömöríti, majd fellövi a világűrbe és azt Föld körüli orbitális pályára állítja, így az a Föld körül kering majd, és nem lesz útban. Cserébe a Szemét bolygó miatt lenne Szemét-fogyatkozás és Szemét-tölte, mint csillagászati jelenség. Az asztrológia és egyéb ezoterikus babonák rendjét is felborítaná, mert új kategóriát vezetne be, így lennének Szemét emberek, akik életének folyása a Szemét bolygó járásához igazodna.

Így lettek a Szemét emberek.

Ma is tanultunk valamit

2020. január 10. 20:01 - yerma

Nálunk az osztályban szokás, hogy ha valakinek születésnapja van bevisz egy tortát és készül egy csoportkép, majd felmegy a közösségi médiába. A legutóbbi alkalommal Anna egy olyan osztálytársába karolt bele, akibe eddig nem. Volt neki a tavalyi haverja, fiú, akivel azóta is nagyon jóban vannak. Mondjuk Annával könnyű, mert Star Wars-ozik, látta az új Star Wars mozit is, és engem is folyton a szereplőivel bombáz és nézi milyen fejet vágok, amikor az a valaki átállt a sötét oldalra: ez nekünk rossz vagy jó? Grimm meséket sem néztünk soha, de én sem kiskoromban, nem is vártam a szőke hajú herceget, aki majd megment, mert én passzívan életképtelen vagyok. Igazából ezért nem szerettük a tündérmeséket: mert kinevelte a sztereotip nőt, aki csüng és függ, és így nem hat rá más csak a gravitáció. Szóval Annával könnyű haverkodni fiúknak, bár néztem egy sort, amikor tavaly egymásra találtak a fiúval, és már most nyolc évesen megdöntötte az én egyéni rekordomat, ami egy év. De ez most nem az a fiú. Na mostantól mesélj, figyelek és tanulok, watch and learn. Anna titka valójában egyszerű: nem tudatos, nem érdekli és leginkább észre sem veszi, így nem lesz görcsös, izzadságszagú. Olyan egyszerű ez, mint Samsung tévén befogni a Spíler2-t.

Na most meg én tanítok neked valamit. Amikor megvetted a spórolt pénzedből a Blockstar VIP kiegészítőt, akkor hirtelen nagyon sok barátod lett. A korábbi Satty copycat-ezéshez képest, most nem te mentél más agyára, hanem rád mászott mindenki, látják a skinemből, hogy pénzért vettem. Dőlnek a barátok. Richie Rich lettél. Ez a való világ, bárki bármit is mond, ez a sekélyes, felszínes, tartalom nélküli valóság. És csak az élet végén gondoljuk, hogy ez talán így mégse jó.

Levontuk a tanulságot.

És maradt a nulla.

Címkék: autizmus 8+

Reszkessetek

2020. január 03. 15:02 - yerma

A karácsony tovább támad, nekünk idén volt meg először a Reszkessetek betörők, mint esti program. Az első rész kifejezetten tetszett és a második is. Amikor a harmadik részben kiderült, hogy nem Kevin van benne, hanem egy Alex nevű kisfiú, ott volt a töréspont. Annyira kiakadt tőle Anna, hogy felajánlottam ne nézzük inkább, semmi értelme, hogy a film minden részletébe belekössön, hogy pöszög a kisfiú, és hogy ötéves és még nem tudja. Valahogy egy órát túléltünk így, hogy semmi nem volt jó és akkor lekapcsoltam, hogy ne nézzük így tovább, hiába volt a kisfiú okosabb, és kevésbé durva csapdákat állított, mint Kevin. Aztán a következő napra elfelejtettük és valamiért nap végén eszünkbe jutott, hogy folytassuk. Akkor már megbarátkozott a gondolattal, hogy más a kisfiú, és nem zavarta semmi, ami az előző nap igen. Onnan viszont a maradék 30 perc őrült kommentálásába kezdett.

És akkor jött a Zorró, akit a kisfiú lefújt a szeménél fekete festékkel, és be akart menni a lakásba, de jaj rosszul lépett és belelépett valami ragacsba. Na a barna csajnak se a szaltóval kellett volna foglalkoznia, amikor az ajtó előtt elesik. Ezt nem is nézem, ráesett a virágcserép, és hát az ugye virág. Na, most meg a Radics Peti próbálkozik, csak leöntötték a haját fehér festékkel. És akkor kibújik a kulcslyukon Makesz. Makesz szalad végig a folyosón, amikor megpillantja Radics Petit, aki csúnyát mond, így pont olyan, mint a valóságban. Zorró megint pórul járt, mert a játékpisztolyt vette elő. A harmadik, aki nem hasonlít senkire, legyen Nessaj. A házhoz érnek a titkos ügynökök, és a kisfiú beszédbe elegyedik Donald Trumppal, aki az egyik ügynök. Kiderül, hogy végig a kisfiú tudta jól, és megmentette az egész világot.

Azt nem tudjuk mitől, mert a kommentálástól semmit nem hallottunk a filmből, csak láttuk.

2 komment

Harmadik kívánság

2019. december 30. 08:51 - yerma

Anna harmadik kívánsága arról szól, hogy szabadjon káromkodni. Mivel megmagyarázni nagyon nem tudtam neki, hogy miért nem szabad, és miért nem illik. Mert ki veszi komolyan a bazmeget. Miért csúnya a a kuss szó, ami a kushad rövid változata, a kushad az miért nem csúnya. A k betűs szót miért nem mondhatjuk arra, akinek tíz férje volt, és közben húsz szeretője. És igazából Annának szabad káromkodnia, csak itthon a szobájában, ahol senki nem hallja, ez az egyetlen kikötés. Mielőtt ideológiát gyártanék köre, hogy az adhd egyik fő problémája, az impulzivitás, az azonnaliság, ennél jobb módszer szinte nem kínálkozna a feszültség azonnali levezetésére. Nem kellene arcot mosatni vele és lecsillapítani hosszú perceken át, csak kimodhatna egy csúnyát és elszállna a feszültség. Már azért sem, mert engem is gyakran elragad a hév és többnyire a fürdőszoba és a konyha a fő színterei ennek, és zárójelben Anna valahogy mindig jelen van ezekben a helyzetekben. A fürdőszoba különben is legendás helyszín, mert itt történik a szenzoros fésülködés, amit minden reggel szétsikít, aztán a szenzoros hajmosás és a még szenzorosabb hajszárítás. A nemszeretem fürdést enyhe verzóban üvölti végig, de a hajmosás az tömény stressz mindenkinek, Anna sikít, és gyorsan időre meg kell csinálnom, ami az alaposság rovására megy. Így állunk az irritálóan selymeshajú gyerekek között, akik nem tudnak szorozni és nem tudják, mi az az enter. A hajszárítást mostanában elég jól viseli, mert a balzsam flakonjáról olvassa a times new roman 4-es méretű feliratot, mind a tíz nyelven, ami rá van írva, így egy kis időt nyerek. Közben a kicsöpögött víztócsákat ketten kerülgetjük, mert jaj, ha vizes lesz a talp, akkor mi lesz, mert nálunk ugye szor kettő. Egy Baziliszkusznak esélye nem lenne velünk szemben. Ilyenkor mindig mérgelődve megkérdezem, honnan származik az újabb és újabb tócsa, milyen víz ez Kékszakállú, és Anna egyből válaszol, könnyek, Judit.

Könnyek.

Második kívánság

2019. december 29. 16:50 - yerma

"Én és az egész családom jól éljenek".

Ugyan csak a szűk család egykettede nevében tudok nyilatkozni, és Anna nem mondta, hogy a "jó" szó alatt pontosan mit ért, én azt mondanám jól élünk. Stabilan, boldogan, elégedetten. Nem kell több, és Edevis tükrében nem lenne még egy zokni se. Pénzügyileg is szabadak vagyunk, nem érint már a fizikai és gazdasági terror, akkor járok dolgozni, amikor akarok, csak a munka meglegyen. Azt csinálom, amit szeretek és azért, mert máskülönben unatkoznék. Valamiért az emberek azt hiszik, hogy az életben a pénzt kell beosztani, nem az időt.

Különben is rengeteg dologra autiként nem költünk, mert eleve kiesik. Nem játszik a színház, mozi, Kolompos együttes, május elsejei vurstli, körhinta és állatkert, kannabisz olaj, neuro-feedback terápia, lovaglásóra, bármilyen tornateremben csikorgós izzadtságszagú, hangvisszaverő sportszakkör, ugrálóvár. Olyan rendszerességgel legalábbis, ahogy a társadalom elvárja tőlünk azáltal, hogy a jószülőség feltételéül szabja. Húst nem eszünk, sertéspestis nem érint, a dráguló árai sem. Tömegközlekedés ingyen, kaja szinte ingyen a tartós betegség miatt, egyébként főzök, szemetet ezzel nem termelünk összehasonlítva azzal, mintha rendeltük volna. Ugyan gyógyszert szedünk, de az közgyógy kártyára jár, tehát ingyen van. Mindez persze azért, mert Anna autizmus fajtája szempontjából szerencsések vagyunk. Szegény gazdagok.

Önazonosak vagyunk viszont és Annát is arra nevelem, hogy ne legyen szürke tégla a falban, hazaérve lökje ki magát a falból és vegye fel a gömb formát, hogy aztán másnap elkezdjék négyszögesíteni megint. Ami nem is igazán jellemző az iskolában, Anna képességei bőven felülírják azt, hogy cserébe gömb lehessen. Így számomra a jól élni ezt jelenti, erre redukálódott.

Gömbnek maradni.

Első kívánság

2019. december 28. 16:19 - yerma

Egyébként meg sikerült egy öko karácsonyt tartani, annek ellenére, hogy Anna kívánságlistája annyiban tartható, hogy igyekszünk minél kevésbé terhelni a környezetet. Ökológiai lábnyomunkat így csak az elégetett benzin és a minimális led világítás őrzi, amúgy elég zöldek maradtunk. Én egy olyan kozmetikumot választottam, ami állatkísérlettől és minden állati eredetű anyagtól mentes-vegán, legalábbis ez van ráírva a dobozára. Anna az iskolában jégvarázsos horror kirakót kapott, meg egy logikai játékot. A kirakó ugyan nem rekordméretű volt, de a hajunk kihullott tőle, mire kiraktuk. Anna festményt és sárga gyöngyökből fűzött nyakláncot adott nekem, de nem bírta ki, és idejekorán odaadta. Én viszont nem tehettem ezt az ő ajándékával, mert a szépemlékű roller vásárlást megtoldotta egy olyan kijelentéssel, hogy legyen meglepi is a fa alatt. Ami akkor lett volna poén, ha élettelen tárgyat kapott volna. Faimádó lévén egy bonsai fát vettem neki, két hét sötétben dugdosás dacára még életben van, és állítólag az a legnagyobb mutatvány, hogy továbbra is életben tartsuk. Bepróbálkoztam, hogy legyen neve is, de csak starwars jutott az eszébe, meg Sheperd kapitány, így ezt tovább nem erőltettem. Egyébként japán gyertyánszil típusú fa. Az ajándékozásnál nem tartottunk be semmilyen karácsonyi etikettet, csengőszó, szép ruha, szegény fa, mondta Anna, kivágták, idén ne vegyünk, azért vettünk, mert amúgy is kivágták volna.

Az idei karácsonyunk mottójául azt választottuk: Ha madárdalt akarsz ne kalitkát vegyél, hanem fát.

Grincs

2019. december 27. 22:33 - yerma

És azért én is nap mint nap új információkhoz jutok a világról olyan dolgokról, ami nekem értelmezhetetlenek, már probléma szintjén sem merülnek fel. Például egy mondat nagyon megütötte a fülemet a mai hírekben: végre vége a karácsonynak és mindenki visszaszabadult a plázákba levezetni az ünnep feszültségeit.

Parancsolsz? Kérlek?

Szóval ez neked végig nem volt jó? A szeretetünnep, az ajándékozás, a menüsor, a lakásdekor? Ez mind nem volt jó? Nem magadtól csináltad? Nem magadért? A road show az anyóshoz? Ne legyenek sokan az utakon? Túlzabálva? Nyomogatva? Mert így illik? Mert egy évben egyszer? Véletlen-e, hogy egy évben egyszer? Mit vártál? Ne szóljon be? Nem volt így jó? Miért szoktattad rá, hogy úgy legyen, hogy nem jó? Miért hagytad, hogy így legyen? Nem tudtad, hogy lehet más? Ellopta az ünneped? Grincs? Most meg shoppingolsz és visszacseréled? Miért nem mérted fel, kell-e neki? Miért nem mérted fel, milyen színű kell? Miért nem hagytad, hogy kiválassza maga? Mert nem lett volna meglepetés? És te, szeretsz meglepődni? Két pár zoknin? No-name kütyün? Ja, hogy elromlott? Soha nem is volt jó? Amúgy is jöttél volna? Levezetni? Akciókért? Mert egyébként lelazít? Ja, hogy bevásárolni? Mert kifogytál a lisztből? Mert pékáru se volt otthon? Ja, hogy nem tudtad, hogy három napig tart? Naptár nem írta? Google se? 

Feltűnt már neked is, hogy az intelligens civilizációk után kutató teleszkópok sosem a Föld felé vannak állítva?
/mém, mateking.hu/